csatorál (1a) l. csatarál

csatarál tn ige 1a (rég)csatorál

’hangosan, szaporán beszél(ve vitatkozik, veszekszik)’ ❖ Kik hallgatnak? és kik szóllnak, csatarálnak? Végre megúnván a lármás múlatságot, Otthagyja a közjón perlő társaságot (1821 Fazekas Mihály összes művei C1701, 130) | végre elnyomta az álom ’s kellemesen rengeté karjai között, mígnem egy csatoráló hang felébresztette (1826 Hébe C2045, 241) | a puszta udvar néma lőn, mint lenni szokott, midőn földesasszonya nem csatorált (1851 Remény C1522, 272).

a. (nyj) ’〈tyúk〉 kotkodácsol’ ❖ ÉrtSz.

J: csataráz.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

csatorál lásd csatarál
csatarál tárgyatlan ige 1a (rég)
csatorál 1a
hangosan, szaporán beszél(ve vitatkozik, veszekszik)
Kik hallgatnak? és kik szóllnak, csatarálnak? Végre megúnván a lármás múlatságot, Otthagyja a közjón perlő társaságot
(1821 Fazekas Mihály összes művei)
végre elnyomta az álom ’s kellemesen rengeté karjai között, mígnem egy csatoráló hang felébresztette
(1826 Hébe)
a puszta udvar néma lőn, mint lenni szokott, midőn földesasszonya nem csatorált
(1851 Remény)
a. (nyj)
〈tyúk〉 kotkodácsol
ÉrtSz.
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások