cselő msz és fn 

I. msz 0 (nyj)

’〈igásállat jobbra, ritk. balra terelésére haszn. szóként〉’ ❖ Tselö. Pars dextra pro dirigendis solis bobus, non item equis (1786 Pázmándy Sámuel C6200, 178) | Istent, Szűlét, Hazát, Embert nem tisztelő Marhához, leg első szódis légyen: Csel! (1821 Mátyási József 7221006, 136) | akkor hajsz gőzhajó! csá gőzkocsi! cselő delizsáncz! (1880 Baksay Sándor C0736, 330) | Valahol ostor pattogott s ércesen hangzott: Cselő hó! (1922 Falu Tamás CD10) | A jobbra fordulás szava a csá, csálé, cselő, a balra fordulásé a hajsz, hojsz (1999 Magyar néprajz CD47).

II. fn 35B5 (rendsz. -re raggal, hsz-szerűen) (nyj v. tréf is)

’jobb, ill. bal oldal(i irány)’ ❖ Küld oda a’ gonoszt: meg-térve jön el, ’S önként hajszra fordúl ha roszszúl ment tsel (1791 Mátyási József C3064, 235) | a’ mit az eggyik fél rövid óra eltt javasolt, a’ másik ugattya. Tölteni kedveiket, ha cselre taſzítgat az eggyik, hajſzra döf egyſzersmind a’ másik, gyzze az rdög! (1806 Verseghy Ferenc 8518006, 31) | az ismeretes hosszú bajusz, amint „cselőre” és „hajszra” elmeredve, míg az egyik vége a fülét csókolja, addig a másik vége szakállának vizitel (1873 Mikszáth Kálmán CD04) | Hozzáértők szokása szerint az ostorhegygyel szeliden érinti a cselőről álló ló hasa alját (1897 Tömörkény István C4317, 47) | [Az ökrök] megindulnak, János többféle cselőt és hajszót kiabál rájuk, minekfolytán az ökrök a szekeret nekiviszik a lámpakarónak (1902 Pesti Hírlap jún. 14. C5650, 1).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; SzólKm.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz. ~, cselőre

cselő mondatszó és főnév
I. mondatszó 0 (nyj)
〈igásállat jobbra, ritk. balra terelésére haszn. szóként〉
Tselö. Pars dextra pro dirigendis solis bobus, non item equis
(1786 Pázmándy Sámuel)
Istent, Szűlét, Hazát, Embert nem tisztelő Marhához, leg első szódis légyen: Csel!
(1821 Mátyási József)
akkor hajsz gőzhajó! csá gőzkocsi! cselő delizsáncz!
(1880 Baksay Sándor)
Valahol ostor pattogott s ércesen hangzott: Cselő hó!
(1922 Falu Tamás)
A jobbra fordulás szava a csá, csálé, cselő, a balra fordulásé a hajsz, hojsz
(1999 Magyar néprajz)
II. főnév 35B5 (rendsz. -re raggal, hsz-szerűen) (nyj v. tréf is)
jobb, ill. bal oldal(i irány)
Küld oda a’ gonoszt: meg-térve jön el, ’S önként hajszra fordúl ha roszszúl ment tsel
(1791 Mátyási József)
a’ mit az eggyik fél rövid óra eltt javasolt, a’ másik ugattya. Tölteni kedveiket, ha cselre taſzítgat az eggyik, hajſzra döf egyſzersmind a’ másik, gyzze az rdög!
(1806 Verseghy Ferenc)
az ismeretes hosszú bajusz, amint „cselőre” és „hajszra” elmeredve, míg az egyik vége a fülét csókolja, addig a másik vége szakállának vizitel
(1873 Mikszáth Kálmán)
Hozzáértők szokása szerint az ostorhegygyel szeliden érinti a cselőről álló ló hasa alját
(1897 Tömörkény István)
[Az ökrök] megindulnak, János többféle cselőt és hajszót kiabál rájuk, minekfolytán az ökrök a szekeret nekiviszik a lámpakarónak
(1902 Pesti Hírlap jún. 14.)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; SzólKm.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz. ~, cselőre

Beállítások