csendül tn ige 1c3

1. (tárgyragos határozóval is) ’〈keményebb fém, üveg v. ebből készült tárgy megütve v. vmihez hozzáverődve〉 egy pillanatra csengő hangot hallat’ ❖ paizsok’ rettentő dombora csendűl (1822 Vörösmarty Mihály 8524373, 10) | Csendüljenek a poharak megint (1861 Szász Károly² 8426049, 24) | Minden lépésnél nagyot csendült a sarkantyúja (1927 Sinkó Ervin CD10) | Cintányér csendül (1964 Rónay György 9573173, 19).

1a. ’〈csengő, csengettyű, harang〉(vminek a jelzésére) megszólaltatva ilyen hangot ad(ni kezd)’ ❖ szent misére Csendül ismét a harang (1830 e. Kisfaludy Károly CD01) | Néha csendűl egy-egy alvó nyáj kolompja (1858 Vajda János CD01) | Csendül a fürge száncsengő, véget ér az esztendő (1954 Weöres Sándor 9788488, 75) | Lélekharang csendült a keresztény ember halála óráján (1998 Természet Világa CD50).

1b. (ritk) ’〈(jelző)készülék, pl. ajtócsengő, telefon〉 ehhez hasonló v. más, pl. berregő hangjelzést ad’ ❖ megint csendült az ajtó, s egy parasztleányka is belépett. Az meg édesgyökeret kért (1912 Gárdonyi Géza 9173001, 41) | Pontosan öt perc múltán egyetlenegyszer csöndült a telefon (1986 Nádas Péter 9466005, 534).

1c. (tárgyragos határozóval is) (rég, irod) ’〈vmely húros hangszer, ill. íj (húrja)〉 pengő hangot ad’ ❖ Tarczal nyila csendűl második ízben (1823–1824 Vörösmarty Mihály 8524376, 93) | Tüzzel ér a lanthoz ujja – S ím egyszerre gyönge hurja Nagyot csendül (1860 Thaly Kálmán 8477020, 205) | Csendűl az ijj, a biztosan lövő (1881 Hegedűs István C2048, 79).

2. ’〈hang, nevetés stb.〉 kellemes zengéssel, csengve (fel)hangzik, szól(ni kezd), ill. eljut vhova’ ❖ ekkór tsendl füleinkben az az örvendetes hir, hogy a’ békeſségnek Angyala edgyik kezével az Ángliai Kabinétót a’ máſikkal pedig a’ Verſáliait meg-lelte (1787 Magyar Kurír C0312, 755) | [Jókai] neve ismerősen csendül túl a tengereken is (1884 Mikszáth Kálmán CD04) | A pirosruhás hölgy éles kacaja idáig csendült (1913 Kaffka Margit 9290042, 39) | a sátorból angyalhang csendül (1970 Határ Győző 9227001, 135) | Halk zene csendül (1999 Magyar Hírlap CD09).

3. ’〈szóbeli megnyilvánulásban v. írott szövegben vmely hangulat, érzelem stb.〉 tisztán, jól érzékelhetően kifejeződik, megnyilvánul’ ❖ Hangosan csendűl az alábbiból [ti. az alábbi dalból] az élet örömeinek élvezésére szóló fölbátorítás (1897 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | [Vörösmarty A vén cigány című verséből] a nemzeti aggodalmak mellett és azokon felül az egész emberiség sorsáért való aggodalom és reménykedés csendül (1913 Babits Mihály C0696, 141) | Ha [Ady Lőrincné] megszólalt, nyelve muzsikájából Ady szavai és formái csendültek (1955 Bölöni György 9069001, 166) | – Én még most is reszketek! – mondta Karcsi, de büszkeség is csendült a hangjában (1973 Csukás István 9095021, 67).

Ö: el~, fel~, meg~, össze~.

Fr: fül.

ÖE: ~-bondul.

Sz: csendülés, csendület.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz. csendül²

csendül tárgyatlan ige 1c3
1. (tárgyragos határozóval is)
〈keményebb fém, üveg v. ebből készült tárgy megütve v. vmihez hozzáverődve〉 egy pillanatra csengő hangot hallat
paizsok’ rettentő dombora csendűl
(1822 Vörösmarty Mihály)
Csendüljenek a poharak megint
(1861 Szász Károly²)
Minden lépésnél nagyot csendült a sarkantyúja
(1927 Sinkó Ervin)
Cintányér csendül
(1964 Rónay György)
1a.
〈csengő, csengettyű, harang〉 (vminek a jelzésére) megszólaltatva ilyen hangot ad(ni kezd)
szent misére Csendül ismét a harang
(1830 e. Kisfaludy Károly)
Néha csendűl egy-egy alvó nyáj kolompja
(1858 Vajda János)
Csendül a fürge száncsengő, véget ér az esztendő
(1954 Weöres Sándor)
Lélekharang csendült a keresztény ember halála óráján
(1998 Természet Világa)
1b. (ritk)
(jelző)készülék, pl. ajtócsengő, telefon〉 ehhez hasonló v. más, pl. berregő hangjelzést ad
megint csendült az ajtó, s egy parasztleányka is belépett. Az meg édesgyökeret kért
(1912 Gárdonyi Géza)
Pontosan öt perc múltán egyetlenegyszer csöndült a telefon
(1986 Nádas Péter)
1c. (tárgyragos határozóval is) (rég, irod)
〈vmely húros hangszer, ill. íj (húrja) pengő hangot ad
Tarczal nyila csendűl második ízben
(1823–1824 Vörösmarty Mihály)
Tüzzel ér a lanthoz ujja – S ím egyszerre gyönge hurja Nagyot csendül
(1860 Thaly Kálmán)
Csendűl az ijj, a biztosan lövő
(1881 Hegedűs István)
2.
〈hang, nevetés stb.〉 kellemes zengéssel, csengve (fel)hangzik, szól(ni kezd), ill. eljut vhova
ekkór tsendl füleinkben az az örvendetes hir, hogy a’ békeſségnek Angyala edgyik kezével az Ángliai Kabinétót a’ máſikkal pedig a’ Verſáliait meg-lelte
(1787 Magyar Kurír)
[Jókai] neve ismerősen csendül túl a tengereken is
(1884 Mikszáth Kálmán)
A pirosruhás hölgy éles kacaja idáig csendült
(1913 Kaffka Margit)
a sátorból angyalhang csendül
(1970 Határ Győző)
Halk zene csendül
(1999 Magyar Hírlap)
3.
〈szóbeli megnyilvánulásban v. írott szövegben vmely hangulat, érzelem stb.〉 tisztán, jól érzékelhetően kifejeződik, megnyilvánul
Hangosan csendűl az alábbiból [ti. az alábbi dalból] az élet örömeinek élvezésére szóló fölbátorítás
(1897 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
[Vörösmarty A vén cigány című verséből] a nemzeti aggodalmak mellett és azokon felül az egész emberiség sorsáért való aggodalom és reménykedés csendül
(1913 Babits Mihály)
Ha [Ady Lőrincné] megszólalt, nyelve muzsikájából Ady szavai és formái csendültek
(1955 Bölöni György)
– Én még most is reszketek! – mondta Karcsi, de büszkeség is csendült a hangjában
(1973 Csukás István)
Fr: fül
ÖE: csendül-bondul
Sz: csendülés, csendület
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz. csendül²

Beállítások