aláhajol tn ige 6a

1. (/vál, átv is) ’〈személy〉(kissé) lehajol’ ❖ alá hajlok: ich beuge mich hinunter (1805 Verseghy Ferenc C4436, 111) | Önérzete a mentegetőzésig aláhajolni igen magos vala (1853 Kemény Zsigmond C2604, 334) | elég aláhajolni a vödörrel, hogy meriteni lehessen [a kútból] (1886 Mikszáth Kálmán C3159, 109) | [a huszárok] cifra káromkodások közepette vagdalkoznak topogó paripájukról aláhajolva (1931 Sárközi György 9587011, 242) | Fáradt volt már, aláhajolt hát s ujjával ír vala a földön (1956 Vas István 2051050, 29).

1a. (ritk, vál) ’〈isten(i lény), ill. együtt érző ember〉 vki iránti segítőkészségének tanújelét adja’ ❖ Legyen áldott a [lelkipásztor] vígasztalása, amikor szomorú emberekhez hajol alá (1959 Muraközy Gyula 9463004, 85) | Jézusban hajolt alá az Isten (1995 Jubileumi kommentár CD1206).

2. (rég, irod) ’〈vkinek a feje〉 lehajlik, erőtlenül lehanyatlik’ ❖ Apafiné elhalaványult, feje csüggedten hajolt alá, kezeit összekulcsolá (1853 Jókai Mór CD18) | Elfáradtunk, fejünk aláhajol S magunk sohajtjuk ezt: elég, elég! (1863 Tompa Mihály CD01) | megtörtnek látszott a büszke, dacos leány, feje […] egészen aláhajolt […] mostoha-atyja vállára (1868 Vértesi Arnold C4454, 59).

3. (rég, irod) ’〈Nap〉 lenyugvóban van, látszólagos pályájának tetőpontját elhagyva a látóhatárhoz közeledik’ ❖ fonok dalolva, Míg a nyári nap aláhajolna (1876 Tamásfi Gyula C4083, 85).

J: lehajol.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.

aláhajol tárgyatlan ige 6a
1. (/vál, átv is)
〈személy〉 (kissé) lehajol
alá hajlok: ich beuge mich hinunter
(1805 Verseghy Ferenc)
Önérzete a mentegetőzésig aláhajolni igen magos vala
(1853 Kemény Zsigmond)
elég aláhajolni a vödörrel, hogy meriteni lehessen [a kútból]
(1886 Mikszáth Kálmán)
[a huszárok] cifra káromkodások közepette vagdalkoznak topogó paripájukról aláhajolva
(1931 Sárközi György)
Fáradt volt már, aláhajolt hát s ujjával ír vala a földön
(1956 Vas István)
1a. (ritk, vál)
〈isten(i lény), ill. együtt érző ember〉 vki iránti segítőkészségének tanújelét adja
Legyen áldott a [lelkipásztor] vígasztalása, amikor szomorú emberekhez hajol alá
(1959 Muraközy Gyula)
Jézusban hajolt alá az Isten
(1995 Jubileumi kommentár)
2. (rég, irod)
〈vkinek a feje〉 lehajlik, erőtlenül lehanyatlik
Apafiné elhalaványult, feje csüggedten hajolt alá, kezeit összekulcsolá
(1853 Jókai Mór)
Elfáradtunk, fejünk aláhajol S magunk sohajtjuk ezt: elég, elég!
(1863 Tompa Mihály)
megtörtnek látszott a büszke, dacos leány, feje […] egészen aláhajolt […] mostoha-atyja vállára
(1868 Vértesi Arnold)
3. (rég, irod)
〈Nap〉 lenyugvóban van, látszólagos pályájának tetőpontját elhagyva a látóhatárhoz közeledik
fonok dalolva, Míg a nyári nap aláhajolna
(1876 Tamásfi Gyula)
J: lehajol
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.

Beállítások