derű fn 1C

1. (rég v. irod) ’világosság, (nap)fény’ ❖ [a mécs] gyenge világa derűt kölcsönze az éji homálynak (1831 Vörösmarty Mihály 8524388, 241) | Csak az imént esett és a felhőkön átszürődő bucsuzó napsugár ragyogó derübe burkolá az egész csöndes kies tájat (1883 Wohl Stefánia 8530001, 1) | November hűs derűje Még néha tündököl ránk S az őszi hold ezüstjén A régi nyár búcsúzik (1921 Juhász Gyula¹ C2454, 245) | Alkonyra hajlik már az évszak, Nő a homály, fogy a derű, A dombra hűvös-szárnyu szél csap, Fél a madár, fázik a fű (1964 Nemes Nagy Ágnes ford.–Hugo 9479101, 206).

1a. (irod) ’napsütéses, derült idő’ ❖ Mit látok? ma derű támad, már távoz az orkán, S nimbuszi fény leng fenn, Hont magas orma felett (1846 Pongrácz Lajos 8373008, 89) | az ázott köntös, a derű hűvösebb szellőjében, meredezni kezdett testökön, s magok reszketni mint kocsonya (1852 Fáy András¹ 8139004, 356) | [A kutya] ott volt lent az uccán a szép őszi derüben (1938 Karinthy Frigyes 9309108, 37) | Szeretnék e szeptember délutáni szelíd derűben újra rádtalálni a verőfényes gesztenyék alatt (1983 e. Tollas Tibor 9818040, 186).

2. ’jókedvű megelégedettséget, nyugodtságot sugárzó, harmonikus kedélyállapot, ill. ennek megnyilvánulása (vhol, vmiben)’ ❖ A búsongás arczain, ha haza készűltem, s öröm derűje azokon, ha maradtam (1824 Fáy András¹ 8139001, 307) | Borúm azonban csakhamar derűre változott, a mint egy régi ismerőmmel találkoztam (1879 Lauka Gusztáv 8268039, 31) | [Margitnak] sokszor nagy fáradságába került megőrizni arcán a derűt, szemében a mosolyt, ajkán a víg nevetést (1886 Reviczky Gyula 8392098, 335) | [a jó írói ösztön] biztosít Illyés sorsproblémákat tárgyaló írásainak példátlan derűt (1971 Kiss Ferenc 9338001, 96) | a tanár kiegyensúlyozott volta, rugalmassága, derűje, jó közérzete egyben legfontosabb munkaeszköze is (1988 Beke Kata 1012002, 162).

2a. ’olyan (köz)állapot, amelyben nyugalom, békesség, harmónia uralkodik, ill. közállapotnak ilyen volta’ ❖ Víg derűt hozok Lakomra (1836 Császár Ferenc ford.–Alfieri C0448, 13) | a honra, melly soká tűrt veletek, Derűt, vigaszt és áldást hozzatok (1848 Vörösmarty Mihály 8524358, 169) | Aranykor édeni, boldog derűje (1908 Juhász Gyula¹ 9284109, 170) | Az ünnep hangulata, a derű, amely ott lebegett a legszegényebb otthonokban is (1989 Kőbányai János 2039001, 5).

2b. (birtokszóként) ’vminek örömöt, harmóniát sugárzó volta’ ❖ az életnek olly bájos derűjét folytonos vesződségek borongtatják (1841 Pesti Hírlap CD61) | az egész előadás a humor vagy komikum derüjével gyönyörködtet (1882 Gaal József összes művei C1788, 424) | ez a Bartók-tétel a maga mediterrán derűjével az emberiség örök szépségszomját jelképezi (1975 Kroó György 1085003, 249) | A jelenet derűje pedig különösen azt sugallotta: minden rendben van (1986 F. Várkonyi Zsuzsa 1044008, 136).

3. ’vmely mulatságos dolog keltette (hirtelen támadt nevetésben megnyilvánuló általános) jókedv, derültség’ ❖ mily nagy derűt keltett az, mikor valamelyik Kovács Pál-féle kis színdarabban a színen levő fiatal párnak azt az utasítást adta az író: „Megölelik egymást tűzzel.” (1900 Váli Mari 8506001, 16) | Bizonyára a szomszédos szeneslegények csinálták [a hóembert] a maguk mulattatására, szilaj derű és vastag röhögések közepette (1966 Csoóri Sándor 9090019, 111) | Piros az ilyen mulatságos történeteket színlelt derűvel élvezi (1978 Sőtér István 9613001, 174) | [Tarcz Sándor havilapja, a Krónika] dagályos királypárti cikkeivel inkább derűt keltett, mint komoly érdeklődést (1985 Borbándi Gyula 9811004, 56).

Vö. CzF. derű · derü; ÉrtSz.; TESz. derít; ÉKsz.

derű főnév 1C
1. (rég v. irod)
világosság, (nap)fény
[a mécs] gyenge világa derűt kölcsönze az éji homálynak
(1831 Vörösmarty Mihály)
Csak az imént esett és a felhőkön átszürődő bucsuzó napsugár ragyogó derübe burkolá az egész csöndes kies tájat
(1883 Wohl Stefánia)
November hűs derűje Még néha tündököl ránk S az őszi hold ezüstjén A régi nyár búcsúzik
(1921 Juhász Gyula¹)
Alkonyra hajlik már az évszak, Nő a homály, fogy a derű, A dombra hűvös-szárnyu szél csap, Fél a madár, fázik a fű
(1964 Nemes Nagy Ágnes ford.Hugo)
1a. (irod)
napsütéses, derült idő
Mit látok? ma derű támad, már távoz az orkán, S nimbuszi fény leng fenn, Hont magas orma felett
(1846 Pongrácz Lajos)
az ázott köntös, a derű hűvösebb szellőjében, meredezni kezdett testökön, s magok reszketni mint kocsonya
(1852 Fáy András¹)
[A kutya] ott volt lent az uccán a szép őszi derüben
(1938 Karinthy Frigyes)
Szeretnék e szeptember délutáni szelíd derűben újra rádtalálni a verőfényes gesztenyék alatt
(1983 e. Tollas Tibor)
2.
jókedvű megelégedettséget, nyugodtságot sugárzó, harmonikus kedélyállapot, ill. ennek megnyilvánulása (vhol, vmiben)
A búsongás arczain, ha haza készűltem, s öröm derűje azokon, ha maradtam
(1824 Fáy András¹)
Borúm azonban csakhamar derűre változott, a mint egy régi ismerőmmel találkoztam
(1879 Lauka Gusztáv)
[Margitnak] sokszor nagy fáradságába került megőrizni arcán a derűt, szemében a mosolyt, ajkán a víg nevetést
(1886 Reviczky Gyula)
[a jó írói ösztön] biztosít Illyés sorsproblémákat tárgyaló írásainak példátlan derűt
(1971 Kiss Ferenc)
a tanár kiegyensúlyozott volta, rugalmassága, derűje, jó közérzete egyben legfontosabb munkaeszköze is
(1988 Beke Kata)
2a.
olyan (köz)állapot, amelyben nyugalom, békesség, harmónia uralkodik, ill. közállapotnak ilyen volta
Víg derűt hozok Lakomra
(1836 Császár Ferenc ford.Alfieri)
a honra, melly soká tűrt veletek, Derűt, vigaszt és áldást hozzatok
(1848 Vörösmarty Mihály)
Aranykor édeni, boldog derűje
(1908 Juhász Gyula¹)
Az ünnep hangulata, a derű, amely ott lebegett a legszegényebb otthonokban is
(1989 Kőbányai János)
2b. (birtokszóként)
vminek örömöt, harmóniát sugárzó volta
az életnek olly bájos derűjét folytonos vesződségek borongtatják
(1841 Pesti Hírlap)
az egész előadás a humor vagy komikum derüjével gyönyörködtet
(1882 Gaal József összes művei)
ez a Bartók-tétel a maga mediterrán derűjével az emberiség örök szépségszomját jelképezi
(1975 Kroó György)
A jelenet derűje pedig különösen azt sugallotta: minden rendben van
(1986 F. Várkonyi Zsuzsa)
3.
vmely mulatságos dolog keltette (hirtelen támadt nevetésben megnyilvánuló általános) jókedv, derültség
mily nagy derűt keltett az, mikor valamelyik Kovács Pál-féle kis színdarabban a színen levő fiatal párnak azt az utasítást adta az író: „Megölelik egymást tűzzel.”
(1900 Váli Mari)
Bizonyára a szomszédos szeneslegények csinálták [a hóembert] a maguk mulattatására, szilaj derű és vastag röhögések közepette
(1966 Csoóri Sándor)
Piros az ilyen mulatságos történeteket színlelt derűvel élvezi
(1978 Sőtér István)
[Tarcz Sándor havilapja, a Krónika] dagályos királypárti cikkeivel inkább derűt keltett, mint komoly érdeklődést
(1985 Borbándi Gyula)
Vö. CzF. derű · derü; ÉrtSz.; TESz. derít; ÉKsz.

Beállítások