dühöd l. dühödik

dühödik tn ige 12c (rég)dühöd (kijelentő mód jelen idő egysz 3. sz-ben: rég, ritk), dühüdik (nyj)

1. ’〈ember, állat〉 féktelen, pusztító indulatot érez(ve, attól fűtve cselekszik, viselkedik)’ ❖ Ki-mondhatatlan vólt az  dűhöſsége, mellyben dühödött vala (1793 Szűts István ford.–Naubert C4078, 339) | [a professzor] az eránt irkálgatta a leveleket, melyek közül egyet én tulajdon szemeimmel olvastam, hogy a nyelvrontók mint dühödnek s mely kárt tesznek (1815 Kazinczy Ferenc C2566, 164) | [két kutya] egymást marta dühödve Egy nyomorú juhbőr-darabért, Mit a mészárszéknek előtte találtak (1844 Petőfi Sándor 8366067, 134) | Hadd dühüdjék az irigy, Mig elviszi a mirigy! (1862 Vadrózsák C2827, 279) | Rárontasz a rendőrre papra És rúgsz harapsz habzol dühödve Míg hurcolnak s eltűnsz a ködbe? (1926 Szép Ernő CD10).

1a. ’ellenséges tevékenységre hergelő ösztönnek, indulatnak enged(ve támad) vki’ ❖ Az harmadik ſzázadban, akár mint dühödött minden felöl az üldözö, teli vólt Kriſztus vallásával, Európá, Aa, Áfrika (1777 Molnár János C3195, 627) | Zápolya, a’ félénk, a’ legszilajabb hadak ellen, Mellyek ez Országnak süllyesztésére dühödtek, Vette fel a’ kényes kormányt (1823 Aurora C0031, 137) | Az ártatlanul börtönbe hurcolt ősz Mikhál sorsa meghatja, sírásig lágyítja Bánkot; s bár ez eggyel több ok a királyné ellen dühödnie, a meglágyúlás percében Gertrúd parancsára: „Távozzatok!” – igazi vagy színlett engedelmességgel Bánk is elmenne (1860 Arany János C6504, 301) | van az életháborúnak olyan véres kézitusája, amikor ölni dühödöl (1919 Ujfalusi László CD10).

1b. (rég, Orvos is) ’a veszettség tüneteit mutatja’ ❖ a’ beteg el-türhetetlen fö-fájáſt ſzenved, hirtelen öröngeni kezd, és dühödni (1778 Milesz József ford.–Störck 7227002, 288) | Szarvas marhák, sertések, ’s ebek is felesen dühödnek (1793 Magyar Hírmondó C5811, 175) | kutyánk dühödve jő haza s mindnyájunkat összemardos (1860 Vasárnapi Újság CD56).

2. ’〈(természeti) jelenség, folyamat, ösztön stb.〉 féktelen, pusztító erővel dúl, tombol’ ❖ a’ Török Birodalombann dühöd döglelet valahogyan Birodalmábann el ne terljön (1784 Magyar Hírmondó C0272, 51) | Dévény mváros-ban junius 3-kán egy kenyérsütőnek gondatlanságából tűz támadván, a’ dühödő szél hozzájárultával 142 ház lett a’ lángok martalékává (1841 Pesti Hírlap CD61) | dühöd s kél a tenger vizének Hulláma, mig felette vész lebeg (1846 Pongrácz Lajos 8373002, 77) | A férfiakat […] fogja el a dühödő kéjes merevenség (1871–1874 Arany János ford.–Arisztophanész C0659, 355) | dühödve rágták a lángok a kolostor romjait (1940 Rónay György 9573104, 18).

3. ’hevesen sóvárog vmire, vmiért, vkiért, vágyódik vki után vki’ ❖ a’ pántlikáért dühödik Fillis (1789 Pálóczi Horváth Ádám C2554, 502) | Káto ugy szereti Petit, hogy dühödik érette, dühödik utánna (1794 Gyarmathi Sámuel C1947, 180) | ha minél többet beszereztél Annál többre dühödsz (1817 Édes Gergely ford.–Horatius C1547, 259).

3a. (ritk) ’〈vmely tevékenységre〉 elszántan törekszik, ill. annak végzésébe szenvedélyesen beleveti magát vki’ ❖ A’ Persák hogy Nagy Sándor uralkodni dühöd vágyásának, Gottuſok Rómaiaknak, Kereſztény Világnak Fejedelmei pedig Ottomannuſok’ agyarkodó dühöſséginek ellent állhatnának (1790 Laczkovics János ford.–Martinovics 7205006, 6) | te Nyelvet dhödſz tanúlni Azért, hogy azzal elmés Dolgokra ſzokj ’s tudósann Beſzéllni tudj (1803 Édes Gergely 8119003, 115).

3b. ’〈ember, állat〉 nemi vágyban ég’ ❖ mikor bőjtölni készülsz […]; ne adj előbb helyet a részegségnek, ennek a dühödő, minden rútságra vetemedő és nyilván ismeretes kéjleánynak (1778–1781 Révai Miklós 7283022, 46) | dühödni, a’ bakzásra vágyni; in der Brunnst seyn, ranzen (1818 Márton József¹ C3044, 112. hasáb) | egy szikla mellett egy fiatal oroszlán pár tartja nászát. A hím harapott, dühödött, csókolt, támadott, hörgött és üvöltött (1921 Szabó Dezső 9623002, 104).

ÖU: be~, bele~, fel~, meg~, neki~.

Sz: dühödés.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. düh; ÉKsz.; ÚMTsz.

dühöd lásd dühödik
dühödik tárgyatlan ige 12c (rég)
dühöd (kijelentő mód jelen idő egysz 3. sz-ben: rég, ritk)
dühüdik 12c (nyj)
1.
〈ember, állat〉 féktelen, pusztító indulatot érez(ve, attól fűtve cselekszik, viselkedik)
Ki-mondhatatlan vólt az  dűhöſsége, mellyben dühödött vala
(1793 Szűts István ford.Naubert)
[a professzor] az eránt irkálgatta a leveleket, melyek közül egyet én tulajdon szemeimmel olvastam, hogy a nyelvrontók mint dühödnek s mely kárt tesznek
(1815 Kazinczy Ferenc)
[két kutya] egymást marta dühödve Egy nyomorú juhbőr-darabért, Mit a mészárszéknek előtte találtak
(1844 Petőfi Sándor)
Hadd dühüdjék az irigy, Mig elviszi a mirigy!
(1862 Vadrózsák)
Rárontasz a rendőrre papra És rúgsz harapsz habzol dühödve Míg hurcolnak s eltűnsz a ködbe?
(1926 Szép Ernő)
1a.
ellenséges tevékenységre hergelő ösztönnek, indulatnak enged(ve támad) vki
Az harmadik ſzázadban, akár mint dühödött minden felöl az üldözö, teli vólt Kriſztus vallásával, Európá, Aa, Áfrika
(1777 Molnár János)
Zápolya, a’ félénk, a’ legszilajabb hadak ellen, Mellyek ez Országnak süllyesztésére dühödtek, Vette fel a’ kényes kormányt
(1823 Aurora)
Az ártatlanul börtönbe hurcolt ősz Mikhál sorsa meghatja, sírásig lágyítja Bánkot; s bár ez eggyel több ok a királyné ellen dühödnie, a meglágyúlás percében Gertrúd parancsára: „Távozzatok!” – igazi vagy színlett engedelmességgel Bánk is elmenne
(1860 Arany János)
van az életháborúnak olyan véres kézitusája, amikor ölni dühödöl
(1919 Ujfalusi László)
1b. (rég, Orvos is)
a veszettség tüneteit mutatja
a’ beteg el-türhetetlen fö-fájáſt ſzenved, hirtelen öröngeni kezd, és dühödni
(1778 Milesz József ford.Störck)
Szarvas marhák, sertések, ’s ebek is felesen dühödnek
(1793 Magyar Hírmondó)
kutyánk dühödve jő haza s mindnyájunkat összemardos
(1860 Vasárnapi Újság)
2.
(természeti) jelenség, folyamat, ösztön stb.〉 féktelen, pusztító erővel dúl, tombol
a’ Török Birodalombann dühöd döglelet valahogyan Birodalmábann el ne terljön
(1784 Magyar Hírmondó)
Dévény mvárosmezőváros-ban junius 3-kán egy kenyérsütőnek gondatlanságából tűz támadván, a’ dühödő szél hozzájárultával 142 ház lett a’ lángok martalékává
(1841 Pesti Hírlap)
dühöd s kél a tenger vizének Hulláma, mig felette vész lebeg
(1846 Pongrácz Lajos)
A férfiakat […] fogja el a dühödő kéjes merevenség
(1871–1874 Arany János ford.Arisztophanész)
dühödve rágták a lángok a kolostor romjait
(1940 Rónay György)
3.
hevesen sóvárog vmire, vmiért, vkiért, vágyódik vki után vki
a’ pántlikáért dühödik Fillis
(1789 Pálóczi Horváth Ádám)
Káto ugy szereti Petit, hogy dühödik érette, dühödik utánna
(1794 Gyarmathi Sámuel)
ha minél többet beszereztél Annál többre dühödsz
(1817 Édes Gergely ford.Horatius)
3a. (ritk)
〈vmely tevékenységre〉 elszántan törekszik, ill. annak végzésébe szenvedélyesen beleveti magát vki
A’ Persák hogy Nagy Sándor uralkodni dühöd vágyásának, Gottuſok Rómaiaknak, Kereſztény Világnak Fejedelmei pedig Ottomannuſok’ agyarkodó dühöſséginek ellent állhatnának
(1790 Laczkovics János ford.Martinovics)
te Nyelvet dhödſz tanúlni Azért, hogy azzal elmés Dolgokra ſzokj ’s tudósann Beſzéllni tudj
(1803 Édes Gergely)
3b.
〈ember, állat〉 nemi vágyban ég
mikor bőjtölni készülsz […]; ne adj előbb helyet a részegségnek, ennek a dühödő, minden rútságra vetemedő és nyilván ismeretes kéjleánynak
(1778–1781 Révai Miklós)
dühödni, a’ bakzásra vágyni; in der Brunnst seyn, ranzen
(1818 Márton József¹)
egy szikla mellett egy fiatal oroszlán pár tartja nászát. A hím harapott, dühödött, csókolt, támadott, hörgött és üvöltött
(1921 Szabó Dezső)
ÖU: bedühödik, beledühödik, feldühödik, megdühödik, nekidühödik
Sz: dühödés
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. düh; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások