dülled¹ tn ige 1b3dölled (rég) , düjjed (rég v. nyj) , düled (rég) , dűled (rég)

1. ’〈emberi v. állati testrész, testtáj, ill. növényi rész〉 folyamatosan domborúvá válik, gömbölyded alakot ölt’ ❖ Egy meg-hízott srét [= ökröt] hogy látott egy Béka Az irigység miatt düjjedt az ágyéka (1788 Péczeli József ford.–Aiszóposz 7267011, 185) | elhervadván a’ viráglevelek és porfonalak, elhúllanak, azután kezd a’ gyümltsbimbó düllyedni, és formálja a’ magtokot (1811 Vadnay József 8570003, 17) | Ugy fizette a sok adót, Hogy a szeme dűledt, Nem volt irgalom számára, Nem volt könyörűlet (1848 Petőfi Sándor C3502, 326) | pofája kétfelé dülledt a vigyorgástul (1879 Jókai Mór CD18) | a szívem nagyokat dobbant, a mellem hengeresre dülledt (1908 Révész Béla CD10) | [Tóth] arca vörösödni, szeme dülledni kezdett, homlokát pedig kiverte a verejték (1967 Örkény István 9500034, 175).

1a. (ritk) ’〈szem〉 ilyen alakot öltve irányul vki felé, vkire’ ❖ A’ Szigeti Szaplonczai utat, melly el-ſllyedett, Hamar meg tsinálja, mellyre Czible ſzeme dülyedett (1792 Gáti István C1862, 20) | szeme füstbe borult társára dülledt (1917 Mariay Ödön CD10) | Elhallgatott, halszeme rémülten dülledt felém (1985 Eörsi István 9125030, 68).

2. (ritk) ’〈rendsz. testrész〉 környezetéből a szokásosnál jobban kiáll, (domborúan) kiemelkedik’ ❖ [Az öregasszonynak] tompúlt orra, levez ſzertelen, és tsepeg […]: Horgadt álla, hegyeſs, dölled elre ki; Bé van rántva pedig ſzája viſzont fülig (1777 Baróti Szabó Dávid 7021018, 266) | Kabátom két zsebe csak ugy düledt a sok apró-cseprő elemózsiától (1878 Bodon József C1128, 288) | [A kövér bácsi] kedélyesen dülledő hasán, párnás kezein e Világ kellemei éltek (1920 Kertész István CD10).

ÖU: előre~, ki~.

Sz: dülledő.

Vö. CzF. dőled, dőledt, dölled · dölleszt, düjjed · düjjeszt v. düllyed · düllyeszt, düled · düledėz, düljed · dülled · düllyed, dülyed · dülyeszkedik · dülyeszt; ÉrtSz.; TESz. dől; ÉKsz.; ÚMTsz.

dülled¹ tárgyatlan ige 1b3
dölled 1b3 (rég)
düjjed 1b3 (rég v. nyj)
düled 1b3 (rég)
dűled 1b3 (rég)
1.
〈emberi v. állati testrész, testtáj, ill. növényi rész〉 folyamatosan domborúvá válik, gömbölyded alakot ölt
Egy meg-hízott srét [= ökröt] hogy látott egy Béka Az irigység miatt düjjedt az ágyéka
(1788 Péczeli József ford.Aiszóposz)
elhervadván a’ viráglevelek és porfonalak, elhúllanak, azután kezd a’ gyümltsbimbó düllyedni, és formálja a’ magtokot
(1811 Vadnay József)
Ugy fizette a sok adót, Hogy a szeme dűledt, Nem volt irgalom számára, Nem volt könyörűlet
(1848 Petőfi Sándor)
pofája kétfelé dülledt a vigyorgástul
(1879 Jókai Mór)
a szívem nagyokat dobbant, a mellem hengeresre dülledt
(1908 Révész Béla)
[Tóth] arca vörösödni, szeme dülledni kezdett, homlokát pedig kiverte a verejték
(1967 Örkény István)
1a. (ritk)
〈szem〉 ilyen alakot öltve irányul vki felé, vkire
A’ Szigeti Szaplonczai utat, melly el-ſllyedett, Hamar meg tsinálja, mellyre Czible ſzeme dülyedett
(1792 Gáti István)
szeme füstbe borult társára dülledt
(1917 Mariay Ödön)
Elhallgatott, halszeme rémülten dülledt felém
(1985 Eörsi István)
2. (ritk)
〈rendsz. testrész〉 környezetéből a szokásosnál jobban kiáll, (domborúan) kiemelkedik
[Az öregasszonynak] tompúlt orra, levez ſzertelen, és tsepeg […]: Horgadt álla, hegyeſs, dölled elre ki; Bé van rántva pedig ſzája viſzont fülig
(1777 Baróti Szabó Dávid)
Kabátom két zsebe csak ugy düledt a sok apró-cseprő elemózsiától
(1878 Bodon József)
[A kövér bácsi] kedélyesen dülledő hasán, párnás kezein e Világ kellemei éltek
(1920 Kertész István)
ÖU: előredülled, kidülled
Sz: dülledő
Vö. CzF. dőled, dőledt, dölled · dölleszt, düjjed · düjjeszt v. düllyed · düllyeszt, düled · düledėz, düljed · dülled · düllyed, dülyed · dülyeszkedik · dülyeszt; ÉrtSz.; TESz. dől; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások