egzaltált mn 12A (vál)

1. ’érzelmileg csapongó, szertelen, ill. szenvedélyes, túlfűtött 〈személy, alkat〉’ ❖ egy oly istentelen embertől, mint Martinovits és egy oly exaltalt főtől mint Laczkovicsé, lehet ugyan várni még effélét is (1811–1820 Kazinczy Ferenc C5318, 398) | Ő igen exaltált nő volt mindenekben; kitárt karokkal rohant a színpadra (1872 Déryné Széppataki Róza 8102004, 611) | Ifj. Biky szép, erős egzaltált fiatalember, impresszionista, a pillanat hatása alatt áll, folyton az érzések végletein jár, nagy szavak, nagy gesztusok (1916 Barta Lajos 9033004, 34) | őrültnek semmiképp sem nevezhető, de egzaltált alkatában jelen voltak a hullámzó kedélyállapotot előidéző depresszió, valamint szkizofrénia jegyei (1995 Új Könyvek CD29) | Boyle láthatóan nem egzaltált, hanem hűvösen gondolkodni tudó virtuóz (1998 Magyar Hírlap CD09).

1a. ’ilyen emberre valló, felfokozott izgatottságot tükröző 〈megjelenés, megnyilvánulás, érzés, lelkiállapot〉’ ❖ az egész arcz minden exaltalt kinézése mellett sem kellemetlen (1856 Jókai Mór C2247, 50) | mikor megcsapta a fülét az a szó, hogy „kommunista,” szinte egzaltáltan robbant ki belőle a gyűlölet (1936 Berczeli Anzelm Károly 9045013, 65) | A valóságot fölmérő józanságnak s az egzaltált szenvedélynek épp ily tömör szintézisét adja [Szemlér Ferencnek] néhány késői szerelmes verse is (1982 Kántor Lajos–Láng Gusztáv CD53) | a család – a fiát ösztönösen védő mama, a szolgalelkű és butácska Ágika, és maga Tót Lajos is – igyekszik mindenben kedvére tenni a meglehetősen egzaltált idegállapotban lévő katonatisztnek (1999 Magyar Hírlap CD09).

1b. (túlzottan) szenvedélyes, a hétköznapi stílusnál ünnepélyesebb, patetikusabb v. teátrálisabb 〈hangvétel, stílus, megnyilatkozás(i mód)〉’ ❖ [Berzsenyi] kifejezései exáltáltak (1817 Kölcsey Ferenc C5486, 99) | – Bocsáss meg, de te mindig hajlamos voltál a szuperlatívuszokra. Vagy csak a stílusod ilyen barokk és egzaltált? (1925 Surányi Miklós CD10) | Egzaltált beszédek! (1970 Örkény István 9500038, 372) | Halics gondolata az első kocsmajelenetben: „Valaki meghalt”, amely előre vetíti Estike öngyilkosságát, és amelyre a következő lapon Halicsné egzaltált kiáltozása válaszol: „Feltámadás!” (1985 Balassa Péter 1008005, 184).

2. ’magasztosan lelkesült, elragadtatott, átszellemült 〈állapot〉, ill. ilyen állapotban levő 〈személy〉’ ❖ Az angyal, kit ezelőtt kevés hetekkel még exaltált lélekkel imádék, most való alakjában, mint csalfa, mint hiteszegett leány álla előttem (1814 Kazinczy Ferenc ford.–Kayser C2531, 54) | a spiritizmus pedig érzékbódító s agyzavaró jövendőmondások tudománya, exaltált médiumok, tükörből jósló ébrenálmodók bolondítására (1872–1874 Jókai Mór C2291, 102) | jönnek egzaltált próféták, jönnek mámoros költők (1915 Kaczér Illés CD10) | Örömtől síró, egzaltált tömeg fogadta [Bécsben] a bevonuló Hitlert (1982 Berend T. Iván 9049005, 308).

3. ’olyan 〈idő(szak), helyzet stb.〉, amelyet szenvedélyes túlfűtöttség, ill. magasztos lelkesültség jellemez’ ❖ némi „vitam et sangvinem”-féle exaltált pillanatokon kivül (1843 Széchenyi István 8429029, 142) | Voltaképp még nincs eldöntve, hogy Shakespeare nőhöz vagy férfihoz írta-e rajongó verseit, amelyekből a mámoros szerelem érzéseit épp úgy ki lehet olvasni, mint az egzaltált barátság himnuszát (1911 Szini Gyula CD10) | a serdülő kor exaltált hangulatában tett fogadalma (1935 Prahács Margit 2134001, 4) | [az utolsó tíz] illúziókkal telt, egzaltált, reményteli napban (1978 Kabdebó Tamás 9816001, 28).

4. (kissé rég) ’hóbortos, bolondos, beszámíthatatlan 〈személy〉’ ❖ Ó, ebben a percben tudom, hogy nevet rajtam! Hogy hiszen alig van két éve annak még és én éppen olyan csacsi, egzaltált és fontoskodó iskoláslány vagyok! (1912 Kaffka Margit CD10) | És Hermann, szokatlan szeretettel simogatva meg a szipákoló fiúcskát, így szól: – Te kis Kossuth! Te kis Rákóczi! Te kis egzaltált! Én tebelőled egy okos, józan üzletembert akarok nevelni… (1927 Hatvany Lajos 9229004, 95).

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

egzaltált melléknév 12A (vál)
1.
érzelmileg csapongó, szertelen, ill. szenvedélyes, túlfűtött 〈személy, alkat〉
egy oly istentelen embertől, mint Martinovits és egy oly exaltalt főtől mint Laczkovicsé, lehet ugyan várni még effélét is
(1811–1820 Kazinczy Ferenc)
Ő igen exaltált nő volt mindenekben; kitárt karokkal rohant a színpadra
(1872 Déryné Széppataki Róza)
Ifj. Biky szép, erős egzaltált fiatalember, impresszionista, a pillanat hatása alatt áll, folyton az érzések végletein jár, nagy szavak, nagy gesztusok
(1916 Barta Lajos)
őrültnek semmiképp sem nevezhető, de egzaltált alkatában jelen voltak a hullámzó kedélyállapotot előidéző depresszió, valamint szkizofrénia jegyei
(1995 Új Könyvek)
Boyle láthatóan nem egzaltált, hanem hűvösen gondolkodni tudó virtuóz
(1998 Magyar Hírlap)
1a.
ilyen emberre valló, felfokozott izgatottságot tükröző 〈megjelenés, megnyilvánulás, érzés, lelkiállapot〉
az egész arcz minden exaltalt kinézése mellett sem kellemetlen
(1856 Jókai Mór)
mikor megcsapta a fülét az a szó, hogy „kommunista,” szinte egzaltáltan robbant ki belőle a gyűlölet
(1936 Berczeli Anzelm Károly)
A valóságot fölmérő józanságnak s az egzaltált szenvedélynek épp ily tömör szintézisét adja [Szemlér Ferencnek] néhány késői szerelmes verse is
(1982 Kántor Lajos–Láng Gusztáv)
a család – a fiát ösztönösen védő mama, a szolgalelkű és butácska Ágika, és maga Tót Lajos is – igyekszik mindenben kedvére tenni a meglehetősen egzaltált idegállapotban lévő katonatisztnek
(1999 Magyar Hírlap)
1b.
(túlzottan) szenvedélyes, a hétköznapi stílusnál ünnepélyesebb, patetikusabb v. teátrálisabb 〈hangvétel, stílus, megnyilatkozás(i mód)
[Berzsenyi] kifejezései exáltáltak
(1817 Kölcsey Ferenc)
– Bocsáss meg, de te mindig hajlamos voltál a szuperlatívuszokra. Vagy csak a stílusod ilyen barokk és egzaltált?
(1925 Surányi Miklós)
Egzaltált beszédek!
(1970 Örkény István)
Halics gondolata az első kocsmajelenetben: „Valaki meghalt”, amely előre vetíti Estike öngyilkosságát, és amelyre a következő lapon Halicsné egzaltált kiáltozása válaszol: „Feltámadás!”
(1985 Balassa Péter)
2.
magasztosan lelkesült, elragadtatott, átszellemült 〈állapot〉, ill. ilyen állapotban levő 〈személy〉
Az angyal, kit ezelőtt kevés hetekkel még exaltált lélekkel imádék, most való alakjában, mint csalfa, mint hiteszegett leány álla előttem
(1814 Kazinczy Ferenc ford.Kayser)
a spiritizmus pedig érzékbódító s agyzavaró jövendőmondások tudománya, exaltált médiumok, tükörből jósló ébrenálmodók bolondítására
(1872–1874 Jókai Mór)
jönnek egzaltált próféták, jönnek mámoros költők
(1915 Kaczér Illés)
Örömtől síró, egzaltált tömeg fogadta [Bécsben] a bevonuló Hitlert
(1982 Berend T. Iván)
3.
olyan 〈idő(szak), helyzet stb.〉, amelyet szenvedélyes túlfűtöttség, ill. magasztos lelkesültség jellemez
némi „vitam et sangvinem”-féle exaltált pillanatokon kivül
(1843 Széchenyi István)
Voltaképp még nincs eldöntve, hogy Shakespeare nőhöz vagy férfihoz írta-e rajongó verseit, amelyekből a mámoros szerelem érzéseit épp úgy ki lehet olvasni, mint az egzaltált barátság himnuszát
(1911 Szini Gyula)
a serdülő kor exaltált hangulatában tett fogadalma
(1935 Prahács Margit)
[az utolsó tíz] illúziókkal telt, egzaltált, reményteli napban
(1978 Kabdebó Tamás)
4. (kissé rég)
hóbortos, bolondos, beszámíthatatlan 〈személy〉
Ó, ebben a percben tudom, hogy nevet rajtam! Hogy hiszen alig van két éve annak még és én éppen olyan csacsi, egzaltált és fontoskodó iskoláslány vagyok!
(1912 Kaffka Margit)
És Hermann, szokatlan szeretettel simogatva meg a szipákoló fiúcskát, így szól: – Te kis Kossuth! Te kis Rákóczi! Te kis egzaltált! Én tebelőled egy okos, józan üzletembert akarok nevelni…
(1927 Hatvany Lajos)
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások