egyképp hsz 0 (vál)

1. (rég) ’〈a másképp szóval szemben:〉 az egyik módon’ ❖ a felső tábla azt feleli, úgy de kinek kell írni. Leopoldnak nem lehet, mert még kedve szerint való titulust nem lehet adni neki, sem a maga, sem az ország részéről és félni lehet tőle, hogy megsértődik vagy egykép, vagy máskép (1790 Héczei Dániel 7139001, 207) | valamint a’ megyékben, úgy a’ városokban is az egyéniségek’ különbsége szerint, bizonyos tárgy egyhelyütt egykép’ másutt máskép’ fog alkalmaztatni (1844 Pesti Hírlap CD61) | a fejedelem kit adományával, kit igérettel, kit egykép, kit máskép kicsalogatván és az várt magájévá tévén (1872 Fabó András CD57).

2. ’Egyaránt.’

2a. (kissé rég)(vkivel, vmivel) azonos módon, ugyanúgy’ ❖ Vallás szerint józan, éltébe’ tiszta [a török], S velünk egy bölcsőben támadt rokon, Kinek nyelvében megvan sok szavunk. Apát, anyát velünk egykép nevez (1860 Vasárnapi Újság CD56) | Beatrixnak, Pannónia királynéjának nagysága minden korban páratlanúl áll, mert ő a jó és rossz sorsot egykép viselve, lelkével az emberi viszontagságok fölé emelkedett (1908 Berzeviczy Albert CD55) | Craon-i Péter, nem egyképp gondolkodunk (1925 Gyergyai Albert ford.–Claudel CD10).

2b. (vmivel, vkivel) azonos mértékben, ugyanannyira’ ❖ a nemesnek fő kötelessége ez: Vigyázzon a hazára, törvényére, s a Közjóra, melyben a nemes A pórral egykép részesűl (1844 e. Kisfaludy Sándor 8243035, 43) | A szív, az ész, izlés, miveltség Soh’ sincs kiosztva köztünk egykép (1857 Gyulai Pál ford.–Béranger C1986, 161) | Akik egyképp ismerik a két nyelvet [ti. a magyart és a románt], azt mondják: kitűnő fordítások! (1977 Népszava dec. 18. C7442, 9).

2c. (vál) ’〈annak kif-ére, hogy a szóban forgó személyekre, dolgokra egyenként, külön-külön igaz, érvényes vmi, ill. vmely dologra, személyre több állítás együttesen, egymás mellett igaz, érvényes〉’ ❖ A szikla-kápolnácska, a meredek falon Mindenkinek kalauzúl volt a nehéz uton; S a ki veszélyben forgott, ki abból jő vala, Egykép a szűz anyának képéhez járula (1846 Garay János 8154024, 367) | Ifjú, vén egykép hálót vet felém (1879 Mikszáth Kálmán CD04) | De visszatértem volna-e a Hadikba, amelytől renyheségem, gyávaságom, kényelemszeretetem egyképp eltanácsolt, ha egy-két hónap múlva nem kapok Arankától félre nem érthető, közvetlen üzenetet? (1968 Déry Tibor 9107011, 350) | [Gasparich Márk Kilit a] gazdagok által elnyomott szegényekért és a Habsburgok által leigázott magyarokért egyképp cselekedni akart (1999 Magyar Hírlap CD09).

Vö. ÉrtSz. egyképpen

egyképp határozószó 0 (vál)
1. (rég)
〈a másképp szóval szemben:〉 az egyik módon
a felső tábla azt feleli, úgy de kinek kell írni. Leopoldnak nem lehet, mert még kedve szerint való titulust nem lehet adni neki, sem a maga, sem az ország részéről és félni lehet tőle, hogy megsértődik vagy egykép, vagy máskép
(1790 Héczei Dániel)
valamint a’ megyékben, úgy a’ városokban is az egyéniségek’ különbsége szerint, bizonyos tárgy egyhelyütt egykép’ másutt máskép’ fog alkalmaztatni
(1844 Pesti Hírlap)
a fejedelem kit adományával, kit igérettel, kit egykép, kit máskép kicsalogatván és az várt magájévá tévén
(1872 Fabó András)
2.
Egyaránt.
2a. (kissé rég)
(vkivel, vmivel) azonos módon, ugyanúgy
Vallás szerint józan, éltébe’ tiszta [a török], S velünk egy bölcsőben támadt rokon, Kinek nyelvében megvan sok szavunk. Apát, anyát velünk egykép nevez
(1860 Vasárnapi Újság)
Beatrixnak, Pannónia királynéjának nagysága minden korban páratlanúl áll, mert ő a jó és rossz sorsot egykép viselve, lelkével az emberi viszontagságok fölé emelkedett
(1908 Berzeviczy Albert)
Craon-i Péter, nem egyképp gondolkodunk
(1925 Gyergyai Albert ford.Claudel)
2b.
(vmivel, vkivel) azonos mértékben, ugyanannyira
a nemesnek fő kötelessége ez: Vigyázzon a hazára, törvényére, s a Közjóra, melyben a nemes A pórral egykép részesűl
(1844 e. Kisfaludy Sándor)
A szív, az ész, izlés, miveltség Soh’ sincs kiosztva köztünk egykép
(1857 Gyulai Pál ford.Béranger)
Akik egyképp ismerik a két nyelvet [ti. a magyart és a románt], azt mondják: kitűnő fordítások!
(1977 Népszava dec. 18.)
2c. (vál)
〈annak kif-ére, hogy a szóban forgó személyekre, dolgokra egyenként, külön-külön igaz, érvényes vmi, ill. vmely dologra, személyre több állítás együttesen, egymás mellett igaz, érvényes〉
A szikla-kápolnácska, a meredek falon Mindenkinek kalauzúl volt a nehéz uton; S a ki veszélyben forgott, ki abból jő vala, Egykép a szűz anyának képéhez járula
(1846 Garay János)
Ifjú, vén egykép hálót vet felém
(1879 Mikszáth Kálmán)
De visszatértem volna-e a Hadikba, amelytől renyheségem, gyávaságom, kényelemszeretetem egyképp eltanácsolt, ha egy-két hónap múlva nem kapok Arankától félre nem érthető, közvetlen üzenetet?
(1968 Déry Tibor)
[Gasparich Márk Kilit a] gazdagok által elnyomott szegényekért és a Habsburgok által leigázott magyarokért egyképp cselekedni akart
(1999 Magyar Hírlap)
Vö. ÉrtSz. egyképpen

Beállítások