egyrészről hsz 0egyrészrűl (nyj)

1. (kissé rég) ’több közül az egyik (fél által elfoglalt hely) irány(á)ból’ ❖ Egy részről Salamon, Ernyei, Dezső, Vid más felől a’ Fejedelmek jőnek, mind két felől sok kísérőkkel (1826 Vörösmarty Mihály 8524395, 171) | az ágyu egy részről megszólal, S mennydörögve felel rá a másik oldal (1850 Tompa Mihály CD01) | Amilyen harsogó üdvrivallás fogadja egyrészről e kijelentést, olyan dühordítás kíséri azt a másik oldalon (1886 Jókai Mór CD18) | [Heister] a magyarok eme büszkeségét, a magyar tengert akarta teljes biztonságban kebléhez szorítani [ti. elfoglalni]; e célból rendelte el annak kettős átkarolását, illetve megkerülését egyrészről Fonyódig, másrészről Siófokig terjedőleg (1941 Bánlaky József CD16).

1a. (rég) ’vminek, vkinek az egyik oldala felé eső helyen, ill. vminek az egyik irányból nézett oldalán, részén’ ❖ itt ſzeretek veled öſzve ölelkezve együtt énekelni, ennek a’ k ſzálnak tövébenn, és nézni egy réſzrl ſzépen legel nyájunkat, más réſzrl pedig a’ Szitziliai tengernek tér vizeit (1786 Révai Miklós C1663, 171) | [Árpád] egy részről Kundot lobogós Csörsz büszke fiával Oldalt állítá szemközt a csalfa görögnek, Más részről Undot fordítá ellenök oldalt (1823–1824 Vörösmarty Mihály CD01) | Tiszteld, szeresd azért a’ Fejedelmet, hogy ő az első láncz-szem nehéz szerepét vinni sziveskedik, mert szerepe, semmivel sem irigyelhetőbb az utolsóénál, ezek legtöbb vésznek vannak ki téve, ha bár csak egy részről kopnak is (1840 Gasparich Mark Kilit 8155003, 71) | Kizil-kum (vörös homok), sivatag Orosz-Turkesztánban, az Amu- és Szir-darja meg a Kara-tau közt egyrészről és az Aral-tó közt másrészről (1895 PallasLex. CD02).

2. ’〈gyakr. a másrészről szóval szemben:〉 több közül az egyik fél, az egyik oldal részéről, ill. annak képviseletében’ ❖ egy réſzrl Bonaparte és Faypoult; más réſzrl pedig a’ Génuai Montebellóba kldetett Delegatusok között tartatott Conventió (1797 Magyar Kurír 7446138, 826) | Legtöbb törvényeink, mellyek életbe vágók, így születtek, azaz: valami mód egy részrül kicsikartattak (1842 Széchenyi István CD1501) | Ebből a beszédből sarjadt ki az a hatalmas küzdelem, egyrészről az angol konzervatív párt, másrészről a ma is uralmon lévő liberális párt között, mely nemcsak a liberális párt győzelmével, de Anglia alkotmányának rendkívül mélyreható megváltozásával végződött (1913 Kerner Zoltán CD10) | E pörök egyike egyrészről Kazinczy Ferencné gr. Török Zsófia […] és nagynénje, özv. gr. Török Józsefné Horváth Borbála, másfelől Fáy Barnabás […] ekkoriban Ung megyei főispáni adminisztrátor, távoli rokon között folyt a Török-család szendrői (Borsod megye) birtokaiért (1960 Berlász Jenő C4940, 511).

3. (rég) ’részben, egy (bizonyos) tekintetben, egyik vonatkozásban’ ❖ Benned nevekedik Kleombrot’nak vádja: Te is vagy egy réſzrl már haragom’ tárgya. De rettegd boſzſzújat a’ nagy Iſteneknek, Féljed ég tzét zúgó menny-kveknek (1772 Bessenyei György¹ C1076, 72) | A nyájas pesti hírlap megtisztelő ajándékokat küld a nemzeti ujságnak (neve napjára) titkosan, elmés combinatióval, rejtélyes gyöngédséggel, mint ezt egy részről a pesti hirlap barátságos kézszoritásképen elismeri (1847 Jókai Mór 8209021, 134) | A Bismarck kevély mondása „nem félünk senkitől a világon, csak az istentől”, hamar beigazolódott egyrészről. Az isten látogatta meg Németországot. Az öreg Vilmost magához szólította (1888 Mikszáth Kálmán CD04).

4. (mellérendelés első tagjában, más- előtagú, kül. a másrészről szóval, ksz-szerűen is) ’〈annak nyomatékosítására, hogy a(z általa bevezetett) kijelentést, információt vmely ugyancsak érvényes kiegészítés, hozzátoldás követi〉’ ❖ Oh én Hertzegem! felelé viſzſza Hermene, én azt [ti. hogy hazamenjen] meg-nem engedhetem, mert egy réſzröl még-bádjadtt, más réſzröl pedig a’ ſzabad ſzellö jobban árthat, maradjon inkább nálam (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 360) | minden, mit Rotteck s Welcker egyrészről, Haller s Peyronet a másikról a helyhatósági rendszer magasztalására írtak, újra elmondatott (1846 Eötvös József 8126039, 366) | A kereskedelmi mérleg elvének következménye egyrészről az iparpolitika, másrészről a gyarmat-politika (1906 Domanovszky Sándor 9111002, 35) | Ez ellen a konkurrencia ellen egyrészről a kicsinyben eladás megtiltásával, másrészt a helyi ipar által előállított cikkek piacrahozatalának meggátlásával védekezett a céh (1940 Berlász Jenő CD43) | Ez a kettős célzat vezeti a kor más jelentős íróit is: egyrészről a figyelmeztetés, a már megtörtént tragédiák kitörölhetetlen emléke, másfelől a kitartás, a megmaradás erkölcsének követendő mintául való felmutatása (2000 Magyar Hírlap CD09).

4a. (mellérendelés első tagjában, más- előtagú szóval, ill. ellentétes ksz-val együtt, ksz-szerűen is) ’〈szembeállítás nyomatékosítására〉’ ❖ Oh mind ezek, és még több ide tartozandó okok érdemeſek bizonyára, hogy elmémben felette nyughatatlankodjam, és ſzemeimet keſerves könyvekkel áſztaam: mivel ám bátor egy réſzröl a’ Világi ſzerentsémet meg-nyerném-is, más réſzrül leg-nagyobb ſzerentsétlenségnek ſzüleménye lennék (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 75) | Egyrészről itt [ti. Galatában] vannak a leggazdagabb örmény és görög bankárházak, melyek a birodalom financz-ügyeit intézik, de másrészről ez gyülhelye tolvajnak, rablónak, csavargónak, szökevénynek, kalandornak (1862 e. Szemere Bertalan 8437007, 112) | Az irodalom tehát egyrészről bizonyos szempontból kevésbé központi helyet foglal el, ugyanakkor differenciáltabb, bonyolultabb és belterjesebb (1981 Szabolcsi Miklós CD53) | Számomra ennek az ügynek a tanulsága egyrészről rémisztő, másfelől felemelő (2003 Országgyűlési Napló CD62).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.

egyrészről határozószó 0
egyrészrűl 0 (nyj)
1. (kissé rég)
több közül az egyik (fél által elfoglalt hely) irány(á)ból
Egy részről Salamon, Ernyei, Dezső, Vid más felől a’ Fejedelmek jőnek, mind két felől sok kísérőkkel
(1826 Vörösmarty Mihály)
az ágyu egy részről megszólal, S mennydörögve felel rá a másik oldal
(1850 Tompa Mihály)
Amilyen harsogó üdvrivallás fogadja egyrészről e kijelentést, olyan dühordítás kíséri azt a másik oldalon
(1886 Jókai Mór)
[Heister] a magyarok eme büszkeségét, a magyar tengert akarta teljes biztonságban kebléhez szorítani [ti. elfoglalni]; e célból rendelte el annak kettős átkarolását, illetve megkerülését egyrészről Fonyódig, másrészről Siófokig terjedőleg
(1941 Bánlaky József)
1a. (rég)
vminek, vkinek az egyik oldala felé eső helyen, ill. vminek az egyik irányból nézett oldalán, részén
itt ſzeretek veled öſzve ölelkezve együtt énekelni, ennek a’ k ſzálnak tövébenn, és nézni egy réſzrl ſzépen legel nyájunkat, más réſzrl pedig a’ Szitziliai tengernek tér vizeit
(1786 Révai Miklós)
[Árpád] egy részről Kundot lobogós Csörsz büszke fiával Oldalt állítá szemközt a csalfa görögnek, Más részről Undot fordítá ellenök oldalt
(1823–1824 Vörösmarty Mihály)
Tiszteld, szeresd azért a’ Fejedelmet, hogy ő az első láncz-szem nehéz szerepét vinni sziveskedik, mert szerepe, semmivel sem irigyelhetőbb az utolsóénál, ezek legtöbb vésznek vannak ki téve, ha bár csak egy részről kopnak is
(1840 Gasparich Mark Kilit)
Kizil-kum (vörös homok), sivatag Orosz-Turkesztánban, az Amu- és Szir-darja meg a Kara-tau közt egyrészről és az Aral-tó közt másrészről
(1895 PallasLex.)
2.
〈gyakr. a másrészről szóval szemben:〉 több közül az egyik fél, az egyik oldal részéről, ill. annak képviseletében
egy réſzrl Bonaparte és Faypoult; más réſzrl pedig a’ Génuai Montebellóba kldetett Delegatusok között tartatott Conventió
(1797 Magyar Kurír)
Legtöbb törvényeink, mellyek életbe vágók, így születtek, azaz: valami mód egy részrül kicsikartattak
(1842 Széchenyi István)
Ebből a beszédből sarjadt ki az a hatalmas küzdelem, egyrészről az angol konzervatív párt, másrészről a ma is uralmon lévő liberális párt között, mely nemcsak a liberális párt győzelmével, de Anglia alkotmányának rendkívül mélyreható megváltozásával végződött
(1913 Kerner Zoltán)
E pörök egyike egyrészről Kazinczy Ferencné gr.gróf Török Zsófia […] és nagynénje, özv.özvegy gr.gróf Török Józsefné Horváth Borbála, másfelől Fáy Barnabás […] ekkoriban Ung megyei főispáni adminisztrátor, távoli rokon között folyt a Török-család szendrői (Borsod megye) birtokaiért
(1960 Berlász Jenő)
3. (rég)
részben, egy (bizonyos) tekintetben, egyik vonatkozásban
Benned nevekedik Kleombrot’nak vádja: Te is vagy egy réſzrl már haragom’ tárgya. De rettegd boſzſzújat a’ nagy Iſteneknek, Féljed ég tzét zúgó menny-kveknek
(1772 Bessenyei György¹)
A nyájas pesti hírlap megtisztelő ajándékokat küld a nemzeti ujságnak (neve napjára) titkosan, elmés combinatióval, rejtélyes gyöngédséggel, mint ezt egy részről a pesti hirlap barátságos kézszoritásképen elismeri
(1847 Jókai Mór)
A Bismarck kevély mondása „nem félünk senkitől a világon, csak az istentől”, hamar beigazolódott egyrészről. Az isten látogatta meg Németországot. Az öreg Vilmost magához szólította
(1888 Mikszáth Kálmán)
4. (mellérendelés első tagjában, más- előtagú, kül. a másrészről szóval, ksz-szerűen is)
〈annak nyomatékosítására, hogy a(z általa bevezetett) kijelentést, információt vmely ugyancsak érvényes kiegészítés, hozzátoldás követi〉
Oh én Hertzegem! felelé viſzſza Hermene, én azt [ti. hogy hazamenjen] meg-nem engedhetem, mert egy réſzröl még-bádjadtt, más réſzröl pedig a’ ſzabad ſzellö jobban árthat, maradjon inkább nálam
(1772 Mészáros Ignác ford.)
minden, mit Rotteck s Welcker egyrészről, Haller s Peyronet a másikról a helyhatósági rendszer magasztalására írtak, újra elmondatott
(1846 Eötvös József)
A kereskedelmi mérleg elvének következménye egyrészről az iparpolitika, másrészről a gyarmat-politika
(1906 Domanovszky Sándor)
Ez ellen a konkurrencia ellen egyrészről a kicsinyben eladás megtiltásával, másrészt a helyi ipar által előállított cikkek piacrahozatalának meggátlásával védekezett a céh
(1940 Berlász Jenő)
Ez a kettős célzat vezeti a kor más jelentős íróit is: egyrészről a figyelmeztetés, a már megtörtént tragédiák kitörölhetetlen emléke, másfelől a kitartás, a megmaradás erkölcsének követendő mintául való felmutatása
(2000 Magyar Hírlap)
4a. (mellérendelés első tagjában, más- előtagú szóval, ill. ellentétes ksz-val együtt, ksz-szerűen is)
〈szembeállítás nyomatékosítására〉
Oh mind ezek, és még több ide tartozandó okok érdemeſek bizonyára, hogy elmémben felette nyughatatlankodjam, és ſzemeimet keſerves könyvekkel áſztaam: mivel ám bátor egy réſzröl a’ Világi ſzerentsémet meg-nyerném-is, más réſzrül leg-nagyobb ſzerentsétlenségnek ſzüleménye lennék
(1772 Mészáros Ignác ford.)
Egyrészről itt [ti. Galatában] vannak a leggazdagabb örmény és görög bankárházak, melyek a birodalom financz-ügyeit intézik, de másrészről ez gyülhelye tolvajnak, rablónak, csavargónak, szökevénynek, kalandornak
(1862 e. Szemere Bertalan)
Az irodalom tehát egyrészről bizonyos szempontból kevésbé központi helyet foglal el, ugyanakkor differenciáltabb, bonyolultabb és belterjesebb
(1981 Szabolcsi Miklós)
Számomra ennek az ügynek a tanulsága egyrészről rémisztő, másfelől felemelő
(2003 Országgyűlési Napló)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.

Beállítások