elborul tn ige 1a1
1. ’〈személy, tárgy〉 függőleges helyzetéből kibillenve eldől, felborul’ ❖ Elborulának Ellenségei a honnak, letöretve [Ugod] vasától (1828 Vörösmarty Mihály CD01) | Ha a virág magasabbra nől: elborul, eldül. Ezért támaszték kell melléje; a futó virágnak meg kapaszkodó kell (1911 Malonyay Dezső CD07) | haladt a bicikli egy darabig, de mivel nem hajtotta senki, egyszer csak megbillent az első kerék, tétovázott, ide-oda vetődött a gyalogút peremén, aztán megfordult a kormánnyal együtt és elborult mindenestül (1974 Szabó István² 2025011, 577) | eszébe jutott, hogy meg kellene nézni a vemhes kecskét, ezért kikászálódott. S míg ő az állatot fürkészte, addig a gyertya elborult (1998 Magyar Hírlap CD09).
1a. (rég, irod) ’〈személy vki előtt〉 alázata v. hódolata jeléül térdre ereszkedik, leborul’ ❖ Hős fiú jön fegyverestűl, Vérben, porban, lankadottan, Elborúl a szűz előtt (1830 Vörösmarty Mihály C4535, 373) | imádva borulhasson el ideála előtt (1840 Kazinczy Gábor C1207, 90) | Mint virágszál, melly száron törött meg, Bánk előtt bús hölgye elborúl (1847 Garay János C1809, 179).
2. (rég) ’vmi (terjedve) elhelyezkedik, elterül vhol’ ❖ Mint lepke repdesett mellettem A’ Képzeteknek angyala, ’S zúgó veszek (!) között felettem Borúlt-el lángszín fátyola (1813 Kölcsey Ferenc C2563, 432) | Künn köd borula el a’ vidéken, a’ kastély ’s parasztházak, a’ templom ’s Tisza’ partjai eltüntek fátyola alatt (1845 Eötvös József 8126005, 134) | [a szellem] vén ember-arcot ölt magára, Mellén borúlva el nagy ősz szakála (1851 Tompa Mihály CD01) | mély fájdalom borult el rajtuk (1856 Szegfi Mór 8430004, 131) | az egész környéken mély sötétség borult el (1859 Beniczky Lajos C0945, 17).
2a. (irod) ’vmivel v. vmitől teljesen megtelik, eltelik vmi, vki’ ❖ Epével borúl-el tdeje és mája (1791 Csenkeszfai Poóts András C1279, 233) | szemem könnyel van elborúlva (1814 Kölcsey Ferenc C2564, 195) | Gábor angyal a’ hogy látta mind ezt, Elborúla lelke tisztelettel (1830 Vörösmarty Mihály C0037, 141) | A francia lány kézen fogta a kicsit és elindult vele a kastély felé. Egy pillantást vetett utánuk, amelyet Mossóczy észrevett és kellemetlen érzéssel borult el (1921 Schöpflin Aladár CD10) | A tele kannák mélyire kotorva, hogy szemük-szájuk elborult vele [ti. a szeméttel] (1948 Pilinszky János 9531021, 88).
3. (alany n. is) (átv is) ’〈természetes fényforrás (által megvilágított terület)〉 folyamatosan elhomályosodik v. elsötétül, ill. 〈időjárás v. időszak〉 borússá válik’ ❖ [Melibeus] fel-hozá súgárát el-borúlt fényemnek (1774 Dugonics András ford.–Vergilius C1484, 260) | Elborúltak napjai, háborodtak habjai víg kedvemnek (1806 Verseghy Ferenc CD01) | lelkem mint az elborult nap, Nem bir kihatni fellegei közűl (1830 Vörösmarty Mihály 8524400, 250) | Behordás alatt nem igen van ideje a gazdának arra, hogy az asztagot mindjárt be is fedhesse, s e részben a halogatás még csak megjárja, ha az idő szép; ámde ha elborul, egész erővel sietni kell az asztagok befedésével (1856 Benkő Dániel ford.–Stephens 8045014, 441) | Ha keleten tiszta s nyugaton elborul, ugorj a tengerbe gondtalanul (fürdésről mondják.) (1892 Czink Lajos C0131, 190) | Elborult a völgy, homályba öltözött a hegy, komor szürkesége majd áttetszővé sápadt (1918 Laczkó Géza CD10) | [Spinyóka] megint a fákat látta, meg az elboruló eget (1969 Mándy Iván 9420019, 51).
3a. ’komor, szomorú hangulatúvá válik vki v. vmi’ ❖ Az egykor gazdag reményünek jövője elborúlt (1842 e. Szentiváni Mihály 8442002, 74) | Lelke el-elborul, minden tagja reszket (1879 Lukács Ödön C2943, 180) | Hó sem esik, eső sem hull, Az én kedvem csak elborul (1906 Magyar népballadák C6091, 181) | [Helén] egy kicsit elborult, ahogy az urára gondolt. Vajon hol járhat, a helyett, hogy itt volna mellette ezekben a nehéz napokban [...]? (1957 Rónay György C3638, 17).
3b. ’〈arc (részlete) v. tekintet〉 elkomorodik, szomorúságot, dühöt, bosszúságot stb. fejez ki, tükröz’ ❖ Szinte megnyugodtak Aggodalmaim, ’S kezde már derűlni Elborúlt szemem, Csendesedtek hév szivemben A bús érzetek (1822 Vörösmarty Mihály 8524116, 215) | Csak szeress te engemet, leányka, Szenvedésim tudni sem fogod. Nem borúl el soha én miattam, Nem borúl el fényes homlokod (1845 Petőfi Sándor C3501, 318) | Az öregember arca most elborult, pipáját kivette szájából, és az öregasszonyra tekintett, aki csak ült szótlanul, lehajtva fejét (1944 Remenyik Zsigmond 9561001, 33) | Még mindig mosolyog, aztán egyszerre elborul a tekintete (1969 Mándy Iván 9420022, 76).
3c. ’〈agy, elme〉 átmenetileg, hirtelen, ill. kórosan elhomályosodik, működésében rendellenessé válik, megzavarodik’ ❖ Az üldözött rettegése nagyobb lőn, elméje elborúla, s halálát elkerülhetlennek tartá (1858 Mátyás Flórián ford.–Mokri 8301005, 96) | [Kúthy] öntudata elborúl s a szálakat nem szövi fel (1861 e. Szemere Pál 8439038, 173) | elboruló értelem (1938 Halász Gábor¹ CD10) | Szájának, hajának illata a délnövények fűszeres balzsamával áramlott felém. Agyam elborult (1952 Márai Sándor 9421019, 100) | [Van Gogh] abban az évben vet véget rövid-lázasan zaklatott, érzékeny életének, amikor Friedrich Wilhelm Nietzsche agya elborul, hogy szelíd-csendes magányba zárja a vad beszédű zsenit (1982 Berend T. Iván 9049003, 54).
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.