elfásul tn ige 1a1
1. ’〈vki(nek a szíve, lelke stb.)〉 érzéketlenné, ill. közönyössé válik’ ❖ A’ tanítványt inkább ösztönzéssel, hogy sem veréssel, vagy gyalázó szókkal kell sürgetni: mert el-fásulnak egyébként (1776 Molnár János C3199, 248) | [az emberi rossz tulajdonságok] látása miatt szíve el fásúlván, emberi és felebaráti érzéseit el ne veszesse az ember (1805 Szentgyörgyi József C2556, 294) | Jól esik az el nem fásult léleknek, ha a mesze távolban illyen jó lelkületü honfiakkal találkozik a jobb sorsot kereső vándor (1859 Vasárnapi Újság CD56) | [a költő] énekét, óh jaj neki! Átéli, át is szenvedi. Vagy ő is elfásul talán, Ha senki sem hevül dalán (1885 Reviczky Gyula 8392074, 113) | Vörösmarty egészen kiemeli a magyar lyrát eddigi kétségbeeséséből; [...] nem korholja az elfásult nemzetet (1900 Gyulai Pál 8173039, 400) | Meghatni annyi tömegszenvedés után egyéni balsorssal az emberiséget, fölpaskolni idegrendszerünket, mely már minden iránt elfásult, érdeklődést ébreszteni, könnyeket facsarni, nem kis feladat (1923 Kosztolányi Dezső 9359329, 71) | Túl a lakoma derekán elfásul az íny, egy cseppnyi keserűséget már meg sem érez (1937 Egri Viktor 9119001, 34) | elfásult a szemem a sok látnivalótól (1937 Földi Mihály CD10) | [A fogságban] előbb türelmetlenkedtünk, aztán búskomorságba estünk, végül elfásultunk (1944 Németh Andor 9480003, 80) | Anyám elfásult a csatározásokba (1983 Balla László 1010019, 188).
1a. (rendsz. mn-i ign-i alakban) ’〈vkinek az arca, hangja〉 ilyen lelkiállapotot tükröz(ővé válik)’ ❖ Tseresnyés uram elfásult arccal állt háza ajtajában (1872 Jókai Mór CD18) | Aggyisten, mondotta azon a száraz, elfásult hangon, a min ő szokott beszélni (1897 Gárdonyi Géza C1845, 122) | Ötös-tizes csoportokban ácsorognak a toprongyos, fáradt, többnyire egészen elfásult arcú alakok (1937 Féja Géza 9138002, 68) | [barátaim] faképnél hagytak (és azóta tényleg elfásult a képem) (1989 Tolnai Ottó 2025057, 41).
1b. (ritk) ’〈vmely érzés, állapot〉 korábbi elevenségét (fokozatosan) elveszti, kiüresedik’ ❖ [az embernek] elfásulnak érzései, és szenvedélyek, nagyszerű lélekháborgások után sóhajt (1846–1847 Szendrey Júlia 8440011, 103) | a barátság is elfásul előbb utóbb (1847 Széchenyi István C3900, 135) | elfásul rajongása (1869 Jókai Mór CD18) | egyre jobban elfásul az érzése, gondolata valami fanyar beletörődésbe merevedik (1927 Schöpflin Aladár CD10).
2. ’〈testrész, kül. végtag〉(gémberedve) megmerevedik, érzéketlenné válik’ ❖ el-fásúlt a’ teſte (1784 Kisded szótár C0815, 27) | Elfásúl, leereszti kezét dermedve nyiláról (1823–1824 Vörösmarty Mihály C4534, 72) | [A beteg ember] hegyre, lépcsőkre föl ’s alá nem szeret járni, mert az elfásult inak hajlása kellemetlen érzést okoz (1847 Malatides Dániel 8291003, 63) | [Baracs] pipáját akarja felvenni, de az ujjai már elfásultak (1900 Gárdonyi Géza C1821, 61) | hogy a hosszú lovaglásban elfásult tagjait felmelegítse, [a király] összedörzsölte kezeit (1961 Kodolányi János 9342001, 6).
3. ’〈növény(i rész)〉 fássá válik, elfásodik’ ❖ el-fásúlt [...] a’ gyümlts (1784 Kisded szótár C0815, 27) | [A baltacim] termelése azonos a lucernáéval [...], csak kaszálása tér el tőle, amennyiben ennél bevárják a teljes virágzást, mert szára nem fásul el oly hamar (1893 PallasLex. CD02) | A juh a szalmát kiválóan értékesíti, mivel mozgékony ajkaival a kevésbbé elfásult részeket ki tudja válogatni (1914 RévaiNagyLex. C5707, 66) | elöregedik a silókukorica, elfásul a szára, s kisebb takarmányértéket ad (1962 Népszabadság aug. 28. C4814, 3).
Vö. CzF. elfásúl · elfásul, elfásult; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.