elfogul tn ige 1a (gyakr. ign-i alakban) (rég)
1. ’〈mediopasszív jelentésben az elfog ige szenvedő származéka helyett〉’ ❖ A Te(kinte)tes RR jelenleg kettős érzéstől elfogulva haboznak (1836 Kossuth Lajos összes munkái CD32) | ha olly férfiak, kik észszel ’s ékesen szólással birnak, bizonyos eszme által elfogulnak ’s abba elmerülnek, bár a’ szabadságnak hő baráti legyenek, ezen elfogultság által többet árthatnak a’ szabadság ügyének, mint a’ kisebb tehetségüek (1844 Pesti Hírlap CD61) | Te elfogúlva termek fényitől Csak alkalmatlan kérőt láthatál (1860 Madách Imre 8284013, 717) | tompulatlan látással, megszokottságoktól el nem fogult, friss ítélettel (1911 Schöpflin Aladár CD10).
2. ’〈vkinek a szíve, mellkasa〉 elszorul, ill. erős érzelmi hatásra ezzel járó v. ehhez hasonló állapotba kerül vki’ ❖ Fájdalomtul elfogult kebellel lépek a Tetes RR elébe, panaszosan előterjeszteni egy példátlan esetet, melly engemet, küldőimet, a Tetes Rket s az egész hazát keservesen sujtva mélyen érdekel (1835 Kossuth Lajos összes munkái CD32) | Elfogult a’ leány ’s iszonyú fájdalom vonult keresztül arczán (1839 Vajda Péter 8504008, 22) | Keblem elfogul, mert utóljára szólok hozzátok (1849 Klapka György CD45) | Elmentek a katonák. Szomoru szó ez, legalább sok női szivecske fogul el hallatára és sok női keszkenőt áztat miatta sürü könyek zápora (1890 Felvidéki Szemle 8619001, 2) | Mikor belépett az ebédlőbe, Mossóczy kissé el volt fogulva, most került először össze szemtől-szembe a bárónéval azóta, nem tudta, hogyan viselkedjék (1921 Schöpflin Aladár CD10).
3. ’〈vkinek a feje, agya〉 eltompul, összezavarodik, ill. betegségtől v. érzelmi hatástól ezzel járó v. ehhez hasonló állapotba kerül vki’ ❖ lázas állapotban [...] az agy a többi testtel együtt levert, elfogult, vagy fájdalmas szokott lenni (1847 Schöpf-Merei Ágoston 8305003, 208) | Mária sápadt volt, kedvetlen, elfogult (1847 Tompa Mihály CD01) | mély őrülettül elfogult agyammal Leányomhoz menék (1856 Sárosi Gyula ford.–Monti C3706, 18) | Oh végtelen zavar s balfordulat! A fejem elfogúl (1883 Dóczi Lajos C1426, 183).
4. ’〈személy〉 pártatlanságát elveszítve v. feladva részrehajlóvá válik (vmivel szemben v. vmi iránt), ill. így gondolkodik v. viselkedik’ ❖ ügyekeztem, mennyire emberi gyarlóságom engedé, el nem fogulva nézni szét (1841 Kossuth Lajos CD32) | [a gazdák] most makacsabbul vannak elfogulva a’ szabadkereskedés elvei ellen mint valaha (1843 Pesti Hírlap CD61) | Én túlságosan szépnek láttam [a leányt], az idegenek túlságosan rútnak. Én el voltam fogulva iránta, ők pedig nem ismerték, csak fölületesen (1881 Mikszáth Kálmán CD04).
4a. ’〈vmely nézetben, tulajdonságban〉 elmerülve megreked, elakad, ill. vmely körülmény foglyává válva nem tud v. nem akar továbblépni’ ❖ [Mikola László] a Rákóczy forradalomnak ellensége volt, nevelésénél fogva vallási buzgóságában is elfogúlt (1860 Nagy Iván CD31) | Révai, elfogúlva kora nézeteiben, a szükségesnél, sőt szabadnál is tovább ment ugyan; de még akkor a nyelvek helyes osztályozása nem létezett (1873 Toldy Ferenc 8481015, 35) | a legszörnyebb szörny az ember, Ha vak hitében elfogúl (1887 Dóczi Lajos ford.–Schiller C1423, 144) | Nagy népek, sajátos tulajdonságaikban elfogulva, gyakran nem értik egymást (1956 Kodály Zoltán 9341018, 402).
Sz: elfogulás.
Vö. CzF.; TESz. elfogódik; ÚMTsz.