elhuny ige 1a6

1. tn (vál, szépítő) ’〈ember〉 meghal’ ❖ Belé-ſzktt Spárta, mai veſzélyébe; Sok Vitéz el-húnyhat, nemes életébe (1772 Bessenyei György¹ C1076, 52) | ha II. Katalín elhunyik, Potemkinről lehulland a zománcz, s felfútt alakja összeomlik, mint a cserépedény (1852 Kuthy Lajos 8261007, 28) | Gyöngyösről történt távozásunk után atyánk jövőnket eléggé biztosítottnak látván, csakhamar csendesen elhúnyt (1879 e. Vahot Imre 8502001, 119) | egy korán elhunyt, nagytehetségű író (1908 Ambrus Zoltán CD10) | A bírói kar korösszetétele az utóbbi néhány évben jelentősen megváltozott: az idősebbek közül többen maguk kérték nyugdíjazásukat, mások az ügyvédi pályát választották, sokan pedig sajnálatosan hamar elhunytak (1998 Magyar Hírlap CD09).

1a. (rég) ’〈család, nemzet(ség)〉 nem folytatódik, kihal’ ❖ Vêlem egygyütt az én Famíliám is elhúnyik (1788 Gelei József ford.–Sintenis C1868, 43) | tessék meggondolni, hogy én végsarjadéka vagyok nemzetségemnek, ’s hogy az bennem el fog húnyni (1830 Bajza József ford.–Schröder¹ C0728, 203) | Az itt említett Domonkos prépost a Mohácsnál utólsó fiivadékában is elhúnyt történelmi nevezetességű Pálóczi családnak volt sarja (1871 Századok CD57).

1b. (rég) ’〈vkinek v. vminek az élete〉 véget ér’ ❖ a’ víg haldoklónak elhunyván élete, Néki [ti. Istennek] lehell hálát végs lélegzete (1796 Kis János¹ 8240025, 29) | gyáván ki hagytuk vetkeztetni, sőt saját magunk vetkeztettük ki magunkat anyanyelvünk, ezen legnagyobb kincsünk, használatábul annyira, mikép annak élete kisérő sajátságival együtt majd elhunyt már (1845 Széchenyi István CD1501) | Jaj, minek is születtem! Aludj’ ki, húnyj el, életem, Fogadj be, mély, sötét verem! (1874 Reviczky Gyula ford.–Bürger 8392087, 216) | Mintha szegény Ady testi élete is – ez a tökéletes, gyönyörű bezártságú élet – azért hunyt volna el abban a pillanatban, mikor fénye a legszabadabban fölragyoghatott: mert jönni kellett mindjárt a nagy Hallgatásnak (1920 Babits Mihály CD10).

2. tn (rég) ’〈fényforrás〉 kialszik, kihuny’ ❖ Karjain tsüggöttek el-esett karjai; Halál-ſzínt ltöztek magokra Tagjai; El-hunytak, ragyogó ſzeme villámjai: ’S néki ſetétltek karbunkulusai (1787 Csenkeszfai Poóts András C1279, 136) | Itt állok most ősz hajakkal, Fegyvert nem bir már karom, Elhúnyt lelkem’ lángja ’s lettem Néptelen ház, puszta rom (1835 Bajza József 8021009, 89) | [a szikra] nem aludt ki, és nem hunyt el, mint a rendes szikra és hamu, hanem csillogott-ragyogott, mintha drágakő lett volna (1914 Mikes Lajos 9443001, 20) | Tücskök gyúltak, lámpák hunytak el szelíden (1976 Nagy László² ford.–García Lorca 9473118, 18).

2a. (rég, irod) ’〈nap, hold〉 lemegy, lebukik’ ❖ Mihellyt a’ nap elhunyik (1794 Gyarmathi Sámuel C1947, 206) | az erdő szent csendében s az elhunyó holdban gyönyörködöm (1841 Vajda Péter C4664, 35) | Sokszor húnyt el azóta a nap az Antropatene ormai mögött, mikor a szép Ninea elment rabnői kiséretében az erdők közé virágokat szedni (1863 Kazár Emil C2509, 128).

3. ts (rég) ’〈szemét〉(örökre) lecsukja, lezárja’ ❖ Szemeit el-húnyja, ’s karjai ki-nyúlva Nagyot sohajt, egygyet horkant, ’s el-aluva (1789 Kovács Ferenc¹ ford.–Boileau C2756, 53) | [jött az álom,] de nem hunytam el szemem (1850 Pesti Röpívek C1517, 18) | „Ismét hunyd el szemeidet” Megcselekvé. „Nyisd fel.” Fölnyitá (1855 Vasárnapi Újság CD56) | Ha én igy, mielőtt elesnék, emléket arról hagyhatok, amit meglátnom adatott, hogy mások is lássák s szeressék, nyugodtan hunyom el szemem (1911 Babits Mihály 9014038, 32).

3a. tn (rég, irod) ’〈szem〉(örökre) lezáródik, lecsukódik’ ❖ E’ két k, mint Stzilla, Karibidis úgy állnak, Hol ſok kſzkdknek ſzemeik, el-húnynak (1772 Bessenyei György¹ C1076, 34) | hunyjon el inkább Bús szemetek; mert földeteket pusztítva találja (1823–1824 Vörösmarty Mihály 8524375, 67) | Már nem vagyok vak, látok újra mindent És ennyi fénytől szemem el se húny (1877 Jókai Mór C2278, 87) | Megszelídült hangjából, elhunyó szemeiből végtelen jóság áramlott ki (1916 Szabó Dezső CD10).

3b. tn (rég v. nyj) ’elalszik, ill. elalél(va elpihen)’ ❖ El-hunytak a’ tyukok, el-ültek (1794 Gyarmathi Sámuel C1947, 206) | Ah hagyj betekintnem A’ rózsaligetbe; Hagyj részeg örömmel Elhúnynom öledbe’ (1831 Vörösmarty Mihály 8524211, 95) | De van egy szeglet mégis hol az elfárodt vándor nyugalomra ledöntheti főjét, hol kinyughatik uti terheitül, hol a’ boldog semiségbe elhunyhat, ott szünve hol kezde látni, napvilágot (1834 Garasos Tár 8625003, 87) | Ur, ki éldelt, pór, ki munkált, Egy álomban hunynak el (1836–1841 Pap Endre 8355008, 21) | lëvetötte magát a szép, puha, ződ fűre, oszt ott nyomba elhumott (1893 Ethnographia C6054, 80).

4. tn (rég) ’végérvényesen eltűnik v. megszűnik vmi’ ❖ kedves Sultánok halalával minden azonyi ditsöſségek el-hunyik (1788 Decsy Sámuel C1382, 28) | Jaj! – jaj! – oda már az én ſzülöttem! El – el – el-húnyt már az én örömem! (1800 Döme Károly ford.–Metastasio 8113003, 71) | Hunnyatok gondok kebelemböl el már (1814 Fárnyék Dávid C1558, 62) | Hunyj el gaz eszme! mig a ronda vágy ott Mocskot nem ejtett amaz égi bájon (1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.–Shakespeare CD11) | Pár ezredév s a művész híre elhuny s nevét, művét ki őrzi? a halál (1938 Weöres Sándor 9788070, 29).

4a. (rég) ’〈(vminek az) időszak(a)〉 elmúlik’ ❖ A vidám napok el-húnytak (1789 Döme Károly C1454, 88) | az Európai nemzetiségek fejlődési hajnalával húnyt el a középkor éje, s tünt föl az új idők napja (1839 Hunfalvy Pál 8192002, 96) | egy élni ohajtó nemzedék érzelmeit egy rég elhunyt kornak nyelvbilincsein tolmácsolá (1843 Pesti Hírlap CD61) | Sok század elhunyt azóta, sokszor öltötte fel zöld palástját a nyár, vagy zuzos szemfödelét a tél (1853 Jósika Miklós 8212014, 101).

Vö. CzF. elhúny, elhunyt; ÉrtSz.; TESz. huny; ÉKsz.; SzT. ~, elhunyik; ÚMTsz. elhunyik

elhuny ige 1a6
1. tárgyatlan (vál, szépítő)
〈ember〉 meghal
Belé-ſzktt Spárta, mai veſzélyébe; Sok Vitéz el-húnyhat, nemes életébe
(1772 Bessenyei György¹)
ha II. Katalín elhunyik, Potemkinről lehulland a zománcz, s felfútt alakja összeomlik, mint a cserépedény
(1852 Kuthy Lajos)
Gyöngyösről történt távozásunk után atyánk jövőnket eléggé biztosítottnak látván, csakhamar csendesen elhúnyt
(1879 e. Vahot Imre)
egy korán elhunyt, nagytehetségű író
(1908 Ambrus Zoltán)
A bírói kar korösszetétele az utóbbi néhány évben jelentősen megváltozott: az idősebbek közül többen maguk kérték nyugdíjazásukat, mások az ügyvédi pályát választották, sokan pedig sajnálatosan hamar elhunytak
(1998 Magyar Hírlap)
1a. (rég)
〈család, nemzet(ség) nem folytatódik, kihal
Vêlem egygyütt az én Famíliám is elhúnyik
(1788 Gelei József ford.Sintenis)
tessék meggondolni, hogy én végsarjadéka vagyok nemzetségemnek, ’s hogy az bennem el fog húnyni
(1830 Bajza József ford.Schröder¹)
Az itt említett Domonkos prépost a Mohácsnál utólsó fiivadékában is elhúnyt történelmi nevezetességű Pálóczi családnak volt sarja
(1871 Századok)
1b. (rég)
〈vkinek v. vminek az élete〉 véget ér
a’ víg haldoklónak elhunyván élete, Néki [ti. Istennek] lehell hálát végs lélegzete
(1796 Kis János¹)
gyáván ki hagytuk vetkeztetni, sőt saját magunk vetkeztettük ki magunkat anyanyelvünk, ezen legnagyobb kincsünk, használatábul annyira, mikép annak élete kisérő sajátságival együtt majd elhunyt már
(1845 Széchenyi István)
Jaj, minek is születtem! Aludj’ ki, húnyj el, életem, Fogadj be, mély, sötét verem!
(1874 Reviczky Gyula ford.Bürger)
Mintha szegény Ady testi élete is – ez a tökéletes, gyönyörű bezártságú élet – azért hunyt volna el abban a pillanatban, mikor fénye a legszabadabban fölragyoghatott: mert jönni kellett mindjárt a nagy Hallgatásnak
(1920 Babits Mihály)
2. tárgyatlan (rég)
〈fényforrás〉 kialszik, kihuny
Karjain tsüggöttek el-esett karjai; Halál-ſzínt ltöztek magokra Tagjai; El-hunytak, ragyogó ſzeme villámjai: ’S néki ſetétltek karbunkulusai
(1787 Csenkeszfai Poóts András)
Itt állok most ősz hajakkal, Fegyvert nem bir már karom, Elhúnyt lelkem’ lángja ’s lettem Néptelen ház, puszta rom
(1835 Bajza József)
[a szikra] nem aludt ki, és nem hunyt el, mint a rendes szikra és hamu, hanem csillogott-ragyogott, mintha drágakő lett volna
(1914 Mikes Lajos)
Tücskök gyúltak, lámpák hunytak el szelíden
(1976 Nagy László² ford.García Lorca)
2a. (rég, irod)
〈nap, hold〉 lemegy, lebukik
Mihellyt a’ nap elhunyik
(1794 Gyarmathi Sámuel)
az erdő szent csendében s az elhunyó holdban gyönyörködöm
(1841 Vajda Péter)
Sokszor húnyt el azóta a nap az Antropatene ormai mögött, mikor a szép Ninea elment rabnői kiséretében az erdők közé virágokat szedni
(1863 Kazár Emil)
3. tárgyas (rég)
〈szemét〉 (örökre) lecsukja, lezárja
Szemeit el-húnyja, ’s karjai ki-nyúlva Nagyot sohajt, egygyet horkant, ’s el-aluva
(1789 Kovács Ferenc¹ ford.Boileau)
[jött az álom,] de nem hunytam el szemem
(1850 Pesti Röpívek)
„Ismét hunyd el szemeidet” Megcselekvé. „Nyisd fel.” Fölnyitá
(1855 Vasárnapi Újság)
Ha én igy, mielőtt elesnék, emléket arról hagyhatok, amit meglátnom adatott, hogy mások is lássák s szeressék, nyugodtan hunyom el szemem
(1911 Babits Mihály)
3a. tárgyatlan (rég, irod)
〈szem〉 (örökre) lezáródik, lecsukódik
E’ két k, mint Stzilla, Karibidis úgy állnak, Hol ſok kſzkdknek ſzemeik, el-húnynak
(1772 Bessenyei György¹)
hunyjon el inkább Bús szemetek; mert földeteket pusztítva találja
(1823–1824 Vörösmarty Mihály)
Már nem vagyok vak, látok újra mindent És ennyi fénytől szemem el se húny
(1877 Jókai Mór)
Megszelídült hangjából, elhunyó szemeiből végtelen jóság áramlott ki
(1916 Szabó Dezső)
3b. tárgyatlan (rég v. nyj)
elalszik, ill. elalél(va elpihen)
El-hunytak a’ tyukok, el-ültek
(1794 Gyarmathi Sámuel)
Ah hagyj betekintnem A’ rózsaligetbe; Hagyj részeg örömmel Elhúnynom öledbe’
(1831 Vörösmarty Mihály)
De van egy szeglet mégis hol az elfárodt vándor nyugalomra ledöntheti főjét, hol kinyughatik uti terheitül, hol a’ boldog semiségbe elhunyhat, ott szünve hol kezde látni, napvilágot
(1834 Garasos Tár)
Ur, ki éldelt, pór, ki munkált, Egy álomban hunynak el
(1836–1841 Pap Endre)
lëvetötte magát a szép, puha, ződ fűre, oszt ott nyomba elhumott
(1893 Ethnographia)
4. tárgyatlan (rég)
végérvényesen eltűnik v. megszűnik vmi
kedves Sultánok halalával minden azonyi ditsöſségek el-hunyik
(1788 Decsy Sámuel)
Jaj! – jaj! – oda már az én ſzülöttem! El – el – el-húnyt már az én örömem!
(1800 Döme Károly ford.Metastasio)
Hunnyatok gondok kebelemböl el már
(1814 Fárnyék Dávid)
Hunyj el gaz eszme! mig a ronda vágy ott Mocskot nem ejtett amaz égi bájon
(1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.Shakespeare)
Pár ezredév s a művész híre elhuny s nevét, művét ki őrzi? a halál
(1938 Weöres Sándor)
4a. (rég)
(vminek az) időszak(a) elmúlik
A vidám napok el-húnytak
(1789 Döme Károly)
az Európai nemzetiségek fejlődési hajnalával húnyt el a középkor éje, s tünt föl az új idők napja
(1839 Hunfalvy Pál)
egy élni ohajtó nemzedék érzelmeit egy rég elhunyt kornak nyelvbilincsein tolmácsolá
(1843 Pesti Hírlap)
Sok század elhunyt azóta, sokszor öltötte fel zöld palástját a nyár, vagy zuzos szemfödelét a tél
(1853 Jósika Miklós)
Vö. CzF. elhúny, elhunyt; ÉrtSz.; TESz. huny; ÉKsz.; SzT. ~, elhunyik; ÚMTsz. elhunyik

Beállítások