elpatkol tn ige 1a

1. (kissé rég, átv is)(vágtatva) eltávozik, (gyorsan) elmegy (vhonnan)’ ❖ Hajdi! el ment jó korán, Éj fél utánn ſzaporán. A’ kakas is meg örlt, Vígan ſzólott, hogy fel ült. [...] A’ forgó ſzél kergesse, Zápor es vezesse: Igen nom ember vólt, Jó, hogy tlünk el patkólt (1779 e. Faludi Ferenc C1663, 39) | mit mondgyak itt azokrúl a’ régibb, és moſtani el-fajúlt Magyarokrúl, kik Sz. Iſtván intéſeitl ’s nyomdokitúl [...] olly meſzſze el-patkóltak (1792 e. Szaitz Leó C3796, 199) | [Sramko bácsi] borzadva gondolt a rémítő pazarlásra, mit elkövetett. Nem marad meg a házban, ha Mácsikné megtudja. Negyven forint odavan, elpatkolt! (1872 Mikszáth Kálmán CD04) | a tábornok, a hogy a fejedelem megjövendölte, idején „elpatkolt”, elvágtatott előle (1909 Márki Sándor CD55).

1a. (rendsz. ’e világ’ jelentésű határozóragos szóval) (rég) ’〈annak kif-ére, hogy vki eltávozik az élők sorából, meghal〉’ ❖ [az ő bátyja] gutta-ütés miatt a’ mindeneknek útjára el-patkolt (1793 Szűts István ford.–Naubert C4078, 134) | az egyszeri czigány [...] paripáját a koplaláshoz törekedett hozzá szoktatni, s e szándékát ki is vitte volna, ha a paripa éhség miatt el nem patkolandott ez árnyékvilágból (1846 Jókai Mór C2246, 176) | ha nem leszek a czimborád, El is patkolsz e földtekéről (1873 Dóczi Lajos ford.–Goethe C1428, 148).

2. (tréf/biz v. kissé durva) ’〈ember〉 elhalálozik, meghal’ ❖ [az asszony] három Orvoſtól ſzedi-bé az orvoſságokat, és ahhoz képeſt bizonyoſan öt eſztendök alatt el-patkól (1779 Sándor István ford.–Rabener C3700, 288) | a’ Báró életben marada; de a’ mák egy néhány órák múlva el-patkola (1791 Magyar Kurír C0318, 407) | Megkaptam az influenzát; lefektettek. [...] Kicsi híja volt, hogy el nem patkoltam (1898 Jókai Mór CD18) | ha a daliás Kovács tiszteletes urat kaszára-kapára fognák, egy esztendő alatt elpatkolna (1934 Nagy Lajos 9472007, 103) | [Ilona] őszintén és nagy-nagy sajnálkozva egyszer csak kibökte, épp ideje, hogy elpatkolt az ő szegény ura (1998 Magyar Hírlap CD09).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.

elpatkol tárgyatlan ige 1a
1. (kissé rég, átv is)
(vágtatva) eltávozik, (gyorsan) elmegy (vhonnan)
Hajdi! el ment jó korán, Éj fél utánn ſzaporán. A’ kakas is meg örlt, Vígan ſzólott, hogy fel ült. [...] A’ forgó ſzél kergesse, Zápor es vezesse: Igen nom ember vólt, Jó, hogy tlünk el patkólt
(1779 e. Faludi Ferenc)
mit mondgyak itt azokrúl a’ régibb, és moſtani el-fajúlt Magyarokrúl, kik Sz.Szent Iſtván intéſeitl ’s nyomdokitúl [...] olly meſzſze el-patkóltak
(1792 e. Szaitz Leó)
[Sramko bácsi] borzadva gondolt a rémítő pazarlásra, mit elkövetett. Nem marad meg a házban, ha Mácsikné megtudja. Negyven forint odavan, elpatkolt!
(1872 Mikszáth Kálmán)
a tábornok, a hogy a fejedelem megjövendölte, idején „elpatkolt”, elvágtatott előle
(1909 Márki Sándor)
1a. (rendsz.
e világ
jelentésű határozóragos szóval)
(rég)
〈annak kif-ére, hogy vki eltávozik az élők sorából, meghal〉
[az ő bátyja] gutta-ütés miatt a’ mindeneknek útjára el-patkolt
(1793 Szűts István ford.Naubert)
az egyszeri czigány [...] paripáját a koplaláshoz törekedett hozzá szoktatni, s e szándékát ki is vitte volna, ha a paripa éhség miatt el nem patkolandott ez árnyékvilágból
(1846 Jókai Mór)
ha nem leszek a czimborád, El is patkolsz e földtekéről
(1873 Dóczi Lajos ford.Goethe)
2. (tréf/biz v. kissé durva)
〈ember〉 elhalálozik, meghal
[az asszony] három Orvoſtól ſzedi-bé az orvoſságokat, és ahhoz képeſt bizonyoſan öt eſztendök alatt el-patkól
(1779 Sándor István ford.Rabener)
a’ Báró életben marada; de a’ mák egy néhány órák múlva el-patkola
(1791 Magyar Kurír)
Megkaptam az influenzát; lefektettek. [...] Kicsi híja volt, hogy el nem patkoltam
(1898 Jókai Mór)
ha a daliás Kovács tiszteletes urat kaszára-kapára fognák, egy esztendő alatt elpatkolna
(1934 Nagy Lajos)
[Ilona] őszintén és nagy-nagy sajnálkozva egyszer csak kibökte, épp ideje, hogy elpatkolt az ő szegény ura
(1998 Magyar Hírlap)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.

Beállítások