énközpontú mn 1A4 (vál)

1. ’mindent önmagára vonatkoztató, önmagát viszonyítási pontnak tartó, ill. a saját hasznát, javát, érdekét (mindennél) fontos(abb)nak tartó, (kizárólag) annak megfelelően cselekvő 〈személy, es. közösség〉’ ❖ Az összeszokás idő és türelem kérdése. Aki türelmetlen, és túlságosan énközpontú, az nemcsak azért fog szenvedni, mert képtelen elfogadni a házastársa tulajdonságait, de azért is, mert az sem fogadja el őt, és ez elbizonytalanítja (1982 Lux Elvira 1099003, 145) | A „győztesek” illúzió nélküliek, énközpontúak, az élet élvezetére törekednek, és egyetlen céljuk, hogy meglehetősen sok pénzük legyen (1996 Magyar Hírlap CD09) | Az olyan ember, aki szívesen klónoztatná magát, az túláradóan énközpontú (1997 Magyar Hírlap CD09) | Ahogy egy lelkipásztor megfogalmazta: „ebben az énközpontú világban az emberek újra felfedezték, hogy szükségük van egymásra.” (2001 Magyar Hírlap CD09).

2. ’a középpontba az ént, az egyéniséget állító, viszonyítási pontnak, meghatározónak azt tekintő, ill. a valóságot az (alkotói) én nézőpontján keresztül látó, értelmező 〈szemlélet, gondolkodásmód, magatartás stb.〉’ ❖ [Az említett kritika] vaskos példa a romantikus énközpontú ítéletre (1947 Rába György 2052013, 121) | Az első könyvben [Kelemen János] a nyelv XVII–XVIII. századi én-központú, privát felfogásának szerkezetét írja le (1990 Békés Vera 2004006, 435) | [Jób könyvében Elihu felfogása] egyoldalú ugyan, de egészséges ellensúlyozása minden énközpontú kegyességnek. Az ember tettei nem légüres térben történnek: akár jók, akár rosszak, mindig más emberek életét is érintik (1995 Jubileumi kommentár CD1206) | A centrális perspektívára épülő szemléleti rendszer énközpontú, a szem látási törvényszerűségein, az optika geometrikus szabályain alapszik (1999 Magyar Hírlap CD09).

2a. ’ezt a gondolkodásmódot, szemléletet tükröző, a megnyilatkozó, a szerző személyiségét, egyéniségét erőteljesen kifejező, (kizárólag) annak nézőpontját érvényesítő 〈mű, művészet, előadásmód〉’ ❖ Az ábrázolástechnika megtévesztő külszíne mögött a Falusi krónika éppúgy én-központú, éppúgy az egyéniség letörölhetetlen bélyegét viseli magán, mint az önéletrajzi vallomás (1966 B. Nagy László CD53) | Pomogáts Béla a háború utáni Nyugatról szólva azt taglalta, hogyan váltott át az első korszak énközpontú irodalma egy kifelé forduló és tárgyiasító magatartásba (1996 Magyar Hírlap CD09) | Az időrendben haladó monográfia így nemcsak József Attila páratlanul átmetaforizált, marxizmust és freudizmust összeegyeztető, erőteljesen én-központú és mégis „közösségi” líráját értelmezi részleteiben, de az életrajz szociológiai és lélektani vonatkozásait is (1998 Új Könyvek CD29) | Lehet, hogy egy kicsit énközpontú volt az előadásmódom, hogy mi mindent tett az akkori országos főkapitány, akár volt rá hatásköre, akár nem volt rá hatásköre (2000 Országgyűlési Napló CD62).

2b. ’a középpontba a művészi ént, a maga személyét állító, (az ábrázolásban, szövegalkotásban) viszonyítási pontnak azt tekintő 〈alkotó, kül. költő〉’ ❖ Beteges, gyenge alkatának és tűnődő, passzív természetének megfelelően [Reményik Sándor] jellegzetesen énközpontú lírikusnak indult (1966 A magyar irodalom története CD53) | [Heine] korai verseiben én-központú, szerelmi fájdalmaiban tetszelgő lírikusnak mutatkozik (1997 Új Könyvek CD29).

énközpontú melléknév 1A4 (vál)
1.
mindent önmagára vonatkoztató, önmagát viszonyítási pontnak tartó, ill. a saját hasznát, javát, érdekét (mindennél) fontos(abb)nak tartó, (kizárólag) annak megfelelően cselekvő 〈személy, es. közösség〉
Az összeszokás idő és türelem kérdése. Aki türelmetlen, és túlságosan énközpontú, az nemcsak azért fog szenvedni, mert képtelen elfogadni a házastársa tulajdonságait, de azért is, mert az sem fogadja el őt, és ez elbizonytalanítja
(1982 Lux Elvira)
A „győztesek” illúzió nélküliek, énközpontúak, az élet élvezetére törekednek, és egyetlen céljuk, hogy meglehetősen sok pénzük legyen
(1996 Magyar Hírlap)
Az olyan ember, aki szívesen klónoztatná magát, az túláradóan énközpontú
(1997 Magyar Hírlap)
Ahogy egy lelkipásztor megfogalmazta: „ebben az énközpontú világban az emberek újra felfedezték, hogy szükségük van egymásra.”
(2001 Magyar Hírlap)
2.
a középpontba az ént, az egyéniséget állító, viszonyítási pontnak, meghatározónak azt tekintő, ill. a valóságot az (alkotói) én nézőpontján keresztül látó, értelmező 〈szemlélet, gondolkodásmód, magatartás stb.〉
[Az említett kritika] vaskos példa a romantikus énközpontú ítéletre
(1947 Rába György)
Az első könyvben [Kelemen János] a nyelv XVII–XVIII. századi én-központú, privát felfogásának szerkezetét írja le
(1990 Békés Vera)
[Jób könyvében Elihu felfogása] egyoldalú ugyan, de egészséges ellensúlyozása minden énközpontú kegyességnek. Az ember tettei nem légüres térben történnek: akár jók, akár rosszak, mindig más emberek életét is érintik
(1995 Jubileumi kommentár)
A centrális perspektívára épülő szemléleti rendszer énközpontú, a szem látási törvényszerűségein, az optika geometrikus szabályain alapszik
(1999 Magyar Hírlap)
2a.
ezt a gondolkodásmódot, szemléletet tükröző, a megnyilatkozó, a szerző személyiségét, egyéniségét erőteljesen kifejező, (kizárólag) annak nézőpontját érvényesítő 〈mű, művészet, előadásmód〉
Az ábrázolástechnika megtévesztő külszíne mögött a Falusi krónika éppúgy én-központú, éppúgy az egyéniség letörölhetetlen bélyegét viseli magán, mint az önéletrajzi vallomás
(1966 B. Nagy László)
Pomogáts Béla a háború utáni Nyugatról szólva azt taglalta, hogyan váltott át az első korszak énközpontú irodalma egy kifelé forduló és tárgyiasító magatartásba
(1996 Magyar Hírlap)
Az időrendben haladó monográfia így nemcsak József Attila páratlanul átmetaforizált, marxizmust és freudizmust összeegyeztető, erőteljesen én-központú és mégis „közösségi” líráját értelmezi részleteiben, de az életrajz szociológiai és lélektani vonatkozásait is
(1998 Új Könyvek)
Lehet, hogy egy kicsit énközpontú volt az előadásmódom, hogy mi mindent tett az akkori országos főkapitány, akár volt rá hatásköre, akár nem volt rá hatásköre
(2000 Országgyűlési Napló)
2b.
a középpontba a művészi ént, a maga személyét állító, (az ábrázolásban, szövegalkotásban) viszonyítási pontnak azt tekintő 〈alkotó, kül. költő〉
Beteges, gyenge alkatának és tűnődő, passzív természetének megfelelően [Reményik Sándor] jellegzetesen énközpontú lírikusnak indult
(1966 A magyar irodalom története)
[Heine] korai verseiben én-központú, szerelmi fájdalmaiban tetszelgő lírikusnak mutatkozik
(1997 Új Könyvek)

Beállítások