eredményjelző mn és fn 1C

I. mn

(sport)verseny, szavazás állásának, eredményének és (azzal összefüggő) egyéb információknak a közlésére, megjelenítésére való 〈tábla, berendezés stb.〉’ ❖ A célvonalon tul álló eredményjelző táblát kitünően kezelték s a közönség, a mint a versenyző a célvonalon átfutott, néhány perc mulva már leolvashatta az adatokat (1924 Budapesti Hírlap szept. 30. C4712, 8) | [az ökölvívó]versenyen alkalmazták elsőizben az eredményjelző gépet, amely piros, zöld és fehér lámpáival menetenként közli a verseny állását a közönséggel (1935 Pesti Hírlap ápr. 7. C5683, 10) | a berlini Dinamo-stadion eredményjelző berendezését (1959 Népszava júl. 3. C4823, 8) | Az eredményjelző tábla szerint nem határozatképes a Ház (1991 Országgyűlési Napló CD62) | [a mérkőzés végén a legnagyobb izgalomra] az eredményjelző rendszer hibája adott okot (2010 Nemzeti Sport ápr. 9. C8079, 11).

II. fn

’〈sportpályán:〉 a verseny, mérkőzés állásának, eredményének, a résztvevők nevének stb. közlésére, megjelenítésére való tábla, ill. berendezés’ ❖ [a ljubljanai sportcsarnokban] kerül sor tavasszal az 1965. évi asztalitenisz világbajnokságra, amelynek eredményjelzőit ugyancsak Magyarország szállítja (1964 Magyar Nemzet aug. 23. C4801, 4) | az első negyed végén már tízpontos magyar előnyt mutatott az eredményjelző (2002 Magyar Hírlap CD09).

a. (ritk) ’ilyen táblát kezelő, ill. magasra tartva a közönségnek mutató személy’ ❖ felmorajlott a tömeg és az eredményjelzők a 6-os számot kezdték felrakni. [...] Már a hangszóró is hirdette: 60.34 m-t dobtam, új világrekordot (1952 Magyar Nemzet júl. 26. C4792, 5) | A közönség gyakran méltatlankodott amiatt is, hogy az eredményjelzők csak a nézőtér egyik oldalának mutatták tábláikat (1956 Képes Sport okt. 9. C5289, 2).

eredményjelző melléknév és főnév 1C
I. melléknév
(sport)verseny, szavazás állásának, eredményének és (azzal összefüggő) egyéb információknak a közlésére, megjelenítésére való 〈tábla, berendezés stb.〉
A célvonalon tul álló eredményjelző táblát kitünően kezelték s a közönség, a mint a versenyző a célvonalon átfutott, néhány perc mulva már leolvashatta az adatokat
(1924 Budapesti Hírlap szept. 30.)
[az ökölvívó]versenyen alkalmazták elsőizben az eredményjelző gépet, amely piros, zöld és fehér lámpáival menetenként közli a verseny állását a közönséggel
(1935 Pesti Hírlap ápr. 7.)
a berlini Dinamo-stadion eredményjelző berendezését
(1959 Népszava júl. 3.)
Az eredményjelző tábla szerint nem határozatképes a Ház
(1991 Országgyűlési Napló)
[a mérkőzés végén a legnagyobb izgalomra] az eredményjelző rendszer hibája adott okot
(2010 Nemzeti Sport ápr. 9.)
II. főnév
〈sportpályán:〉 a verseny, mérkőzés állásának, eredményének, a résztvevők nevének stb. közlésére, megjelenítésére való tábla, ill. berendezés
[a ljubljanai sportcsarnokban] kerül sor tavasszal az 1965. évi asztalitenisz világbajnokságra, amelynek eredményjelzőit ugyancsak Magyarország szállítja
(1964 Magyar Nemzet aug. 23.)
az első negyed végén már tízpontos magyar előnyt mutatott az eredményjelző
(2002 Magyar Hírlap)
a. (ritk)
ilyen táblát kezelő, ill. magasra tartva a közönségnek mutató személy
felmorajlott a tömeg és az eredményjelzők a 6-os számot kezdték felrakni. [...] Már a hangszóró is hirdette: 60.34 mméter-t dobtam, új világrekordot
(1952 Magyar Nemzet júl. 26.)
A közönség gyakran méltatlankodott amiatt is, hogy az eredményjelzők csak a nézőtér egyik oldalának mutatták tábláikat
(1956 Képes Sport okt. 9.)

Beállítások