esendő mn-i ign és mn 

I. mn-i ign → esik.

II. mn 17C

1. ’bűnre hajló, könnyen elbukó, gyarló 〈ember(i természet)〉, ill. helytelen, bűnös 〈tett, élet stb.〉’ ❖ Ki tudja, mit adhat a messze jövendő? Mióta világ van Az ember esendő (1841 Pap Endre C0399, 171) | Neki, a hajdani szerzetesnek, az asszonyok felől csak a gyóntatószékből volt tudomása, ahol azok az esendő dolgaikat vallják meg, a titok szent zára alatt (1884 Jókai Mór CD18) | Ó, tudtam én, hogy életünk esendő (1938 e. Dsida Jenő 9114057, 128) | én, az Isten esendő fia, a bűneim bokrába húzódtam, s ott hamar elaludtam (1966 Tamási Áron 9701014, 77) | Az ember érzelmeinek, gondolatainak, akarati elhatározásainak az emberi lélek a székhelye, a központja […], és ellentétben áll a testtel (a hússal), mint a jó és erős akarat az esendő emberi természettel (1989 HaagLex. ford. CD1208) | Tudunk-e a sorsunk, az életünk képtelenségéről, szégyenletes véletlenjéről, minden pillanat szégyenletes véletlenjéről, mely pillanatokhoz oly esendően, oly szégyenletesen ragaszkodunk, hiszen e képtelen pillanatok sora az életünk? (1997 Kertész Imre² CD41).

1a. ’vmely pusztító erőnek kiszolgáltatott, annak ellenállni nem képes, könnyen sebezhető, gyönge 〈ember(i közösség), állat, dolog〉’ ❖ ? (’S Ha fog az Öt állat például illeni) – Sas, erkőlts-illatot ’s bűn-dögöt érzeni; Neszt hall Vaddisznói figyelmetességgel; Lenditést észrevesz Pók érzékenységgel; Hiúz, az esendőt eleve sejteni; Majom, társalkodást jól ízelíteni; [...] Róka, ki kémlelni a’ velőtlen fejet (1821 Mátyási József 7221003, 82) | testileg csakugyan gyöngébb és esendőbb vagyok, mint ő, de hiszen az ember nemcsak testből áll, hanem lélekből is! (1934 Tamási Áron 9701005, 123) | semmi sem világít tisztábban, tisztítóbban az elfogultságokra, semmi sem érezteti erősebben a mégolyan korlátozott és esendő értelem hatékonyságát, mint a montaigne-i józanság (1958 Gyergyai Albert 9202011, 33) | Hogy is hangzott a Szent Imrének szóló intelem: az egynyelvű ország esendő? Akkor hát mi egyre esendőbben vagy szilárdabban állunk? (1997 Természet Világa CD50) | A baromfi nagyon esendő, hamar megbetegszik és el is hullik (1999 Magyar néprajz CD47).

2. ’gyönge, (érvényét vesztvén) könnyen megsemmisíthető, ill. időszerűtlenné, túlhaladottá váló 〈(szellemi) dolog〉’ ❖ az örökös küzdelemből eredő lelki bajok, amely küzdelemben az esendő jóság vívja örök harcát a rosszal (1936 Várkonyi Nándor CD10) | Olyan esendő szertefoszló a barátság a szerelem (1980 Hajnal Gábor 9214013, 19) | Miért, hogy a béke, a békülés a mindig esendőbb? Egyetlen esélye, hogy nem a halálba, az életbe vezet (1995 Magyar Hírlap CD09) | a magyarázat nem elégszik meg csipp-csupp magánéleti, esendően emberi magyarázatokkal, hanem lehatol a társadalmi meghatározókig (2000 Új Könyvek CD29).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. esik; ÉKsz.; SzT.

esendő melléknévi igenév és melléknév
I. melléknévi igenévesik
II. melléknév 17C
1.
bűnre hajló, könnyen elbukó, gyarló 〈ember(i természet), ill. helytelen, bűnös 〈tett, élet stb.〉
Ki tudja, mit adhat a messze jövendő? Mióta világ van Az ember esendő
(1841 Pap Endre)
Neki, a hajdani szerzetesnek, az asszonyok felől csak a gyóntatószékből volt tudomása, ahol azok az esendő dolgaikat vallják meg, a titok szent zára alatt
(1884 Jókai Mór)
Ó, tudtam én, hogy életünk esendő
(1938 e. Dsida Jenő)
én, az Isten esendő fia, a bűneim bokrába húzódtam, s ott hamar elaludtam
(1966 Tamási Áron)
Az ember érzelmeinek, gondolatainak, akarati elhatározásainak az emberi lélek a székhelye, a központja […], és ellentétben áll a testtel (a hússal), mint a jó és erős akarat az esendő emberi természettel
(1989 HaagLex. ford.)
Tudunk-e a sorsunk, az életünk képtelenségéről, szégyenletes véletlenjéről, minden pillanat szégyenletes véletlenjéről, mely pillanatokhoz oly esendően, oly szégyenletesen ragaszkodunk, hiszen e képtelen pillanatok sora az életünk?
(1997 Kertész Imre²)
1a.
vmely pusztító erőnek kiszolgáltatott, annak ellenállni nem képes, könnyen sebezhető, gyönge 〈ember(i közösség), állat, dolog〉
?
(’S Ha fog az Öt állat például illeni) – Sas, erkőlts-illatot ’s bűn-dögöt érzeni; Neszt hall Vaddisznói figyelmetességgel; Lenditést észrevesz Pók érzékenységgel; Hiúz, az esendőt eleve sejteni; Majom, társalkodást jól ízelíteni; [...] Róka, ki kémlelni a’ velőtlen fejet
(1821 Mátyási József)
testileg csakugyan gyöngébb és esendőbb vagyok, mint ő, de hiszen az ember nemcsak testből áll, hanem lélekből is!
(1934 Tamási Áron)
semmi sem világít tisztábban, tisztítóbban az elfogultságokra, semmi sem érezteti erősebben a mégolyan korlátozott és esendő értelem hatékonyságát, mint a montaigne-i józanság
(1958 Gyergyai Albert)
Hogy is hangzott a Szent Imrének szóló intelem: az egynyelvű ország esendő? Akkor hát mi egyre esendőbben vagy szilárdabban állunk?
(1997 Természet Világa)
A baromfi nagyon esendő, hamar megbetegszik és el is hullik
(1999 Magyar néprajz)
2.
gyönge, (érvényét vesztvén) könnyen megsemmisíthető, ill. időszerűtlenné, túlhaladottá váló (szellemi) dolog〉
az örökös küzdelemből eredő lelki bajok, amely küzdelemben az esendő jóság vívja örök harcát a rosszal
(1936 Várkonyi Nándor)
Olyan esendő szertefoszló a barátság a szerelem
(1980 Hajnal Gábor)
Miért, hogy a béke, a békülés a mindig esendőbb? Egyetlen esélye, hogy nem a halálba, az életbe vezet
(1995 Magyar Hírlap)
a magyarázat nem elégszik meg csipp-csupp magánéleti, esendően emberi magyarázatokkal, hanem lehatol a társadalmi meghatározókig
(2000 Új Könyvek)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. esik; ÉKsz.; SzT.

Beállítások