áruló mn-i ign, mn és fn 

I. mn-i ign → árul.

II. mn 11A8

1. ’olyan 〈személy〉, aki vkit v. vmely ügyet elárul(t)’ ❖ Zengj nekünk dalt […] hozva áldást a’ magyar hazára, Szégyent átkot áruló fiára (1840 Vörösmarty Mihály 8524287, 12) | nemsokára az áruló Biró Mihály fog beérkezni, kinek számára [a foglár] a 13. számú fogdát készité el (1870 Orbán Balázs 8340017, 158) | Mi az áruló kémeket agyonlőjük (1927 Hegedűs Lóránt 9234002, 82) | A testőrök – az áruló Festetich gróf kivételével – mind egy szálig teljesítették a parancsot (1984 Vigh Károly 1162003, 348).

2. ’olyan 〈dolog, jelenség〉, ami vkinek szándéka, akarata ellenére mutat, közöl, sejtet vmely (mások előtt titkolt) körülményt’ ❖ [Zalai] eléggé akará szokott egykedvűségét megtartani; de egy áruló veritékcsepp kiüté magát homlokán (1842 e. Szentiváni Mihály 8442003, 204) | [a fiú] tréfás mosollyal akarta meghazudtolni a szemébe tóduló áruló könnyeket (1875 Jókai Mór CD18) | Az íróasztalán egyetlen papiros, tollszár, ceruza vagy más áruló jel sincs, amely a munkára utalna (1963 Goda Gábor 9191001, 96) | kutatni kezdtem valami áruló nyom után (1997 Magyar Hírlap CD09).

III. fn 1A

1. ’szószegő, hitszegő személy’ ❖ Neki huſzittatik tehát a’ Farkasnak a’ medve, ’s oda lett azonnal az árúló (1775 Molnár János 7232027, 137) | hallom a’ vesztett csaták’ zaját, Az árulók bal suttogásait, ’S fejökre hajh le nem zúdíthatom A’ megcsalottak’ szörnyű átkait (1839–1841 Vörösmarty Mihály 8524291, 23) | Nem is sejtették, hogy már közöttük vannak a kémek, árulók, spiclik (1984 Bényei József 1016005, 82).

2. (rég) ’árus, kereskedő’ ❖ a’ piatzra igen kevés árulók mennek (1795 Magyar Kurír C0328, 816) | zsibongottak a’ vásárosok közűl mind a’ vevők, mind az árúlók (1808 Dugonics András 7087037, 124) | [a vásáron] találkozott […] áruló és vevő (1832 Jelenkor C0224, 609).

Ö: felség~, haza~, nemzet~.

ÖU: gyümölcs~, hal~, hazája~, hon~, könyv~, ország~, osztály~, sorsjegy~, testvér~.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ár¹; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

áruló melléknévi igenév, melléknév és főnév
I. melléknévi igenévárul
II. melléknév 11A8
1.
olyan 〈személy〉, aki vkit v. vmely ügyet elárul(t)
Zengj nekünk dalt […] hozva áldást a’ magyar hazára, Szégyent átkot áruló fiára
(1840 Vörösmarty Mihály)
nemsokára az áruló Biró Mihály fog beérkezni, kinek számára [a foglár] a 13. számú fogdát készité el
(1870 Orbán Balázs)
Mi az áruló kémeket agyonlőjük
(1927 Hegedűs Lóránt)
A testőrök – az áruló Festetich gróf kivételével – mind egy szálig teljesítették a parancsot
(1984 Vigh Károly)
2.
olyan 〈dolog, jelenség〉, ami vkinek szándéka, akarata ellenére mutat, közöl, sejtet vmely (mások előtt titkolt) körülményt
[Zalai] eléggé akará szokott egykedvűségét megtartani; de egy áruló veritékcsepp kiüté magát homlokán
(1842 e. Szentiváni Mihály)
[a fiú] tréfás mosollyal akarta meghazudtolni a szemébe tóduló áruló könnyeket
(1875 Jókai Mór)
Az íróasztalán egyetlen papiros, tollszár, ceruza vagy más áruló jel sincs, amely a munkára utalna
(1963 Goda Gábor)
kutatni kezdtem valami áruló nyom után
(1997 Magyar Hírlap)
III. főnév 1A
1.
szószegő, hitszegő személy
Neki huſzittatik tehát a’ Farkasnak a’ medve, ’s oda lett azonnal az árúló
(1775 Molnár János)
hallom a’ vesztett csaták’ zaját, Az árulók bal suttogásait, ’S fejökre hajh le nem zúdíthatom A’ megcsalottak’ szörnyű átkait
(1839–1841 Vörösmarty Mihály)
Nem is sejtették, hogy már közöttük vannak a kémek, árulók, spiclik
(1984 Bényei József)
2. (rég)
árus, kereskedő
a’ piatzra igen kevés árulók mennek
(1795 Magyar Kurír)
zsibongottak a’ vásárosok közűl mind a’ vevők, mind az árúlók
(1808 Dugonics András)
[a vásáron] találkozott […] áruló és vevő
(1832 Jelenkor)
ÖU: gyümölcsáruló, haláruló, hazájaáruló, honáruló, könyváruló, országáruló, osztályáruló, sorsjegyáruló, testvéráruló
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ár¹; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

Beállítások