áthoz ts ige 4a5

1. (átv is) ’más(, közeli, ill. vmin túl levő) helyről a szóban forgó helyre hoz, szállít vkit v. vmit, ill. hív v. kísér vkit’ ❖ Budáról igy Pestre át-hoztam kis Juſſom’ (1810 Farkas András 7041007, 27) | a’ tengeren egy lyányt áthozék (1831 e. Kazinczy Ferenc C2519, 70) | [a Latorca] környéke erdős a rév körűl, hol kompon jön át az ember. Csend volt, a mint áthoztak, kellemes erdei csend (1847 Petőfi Sándor 8366456, 67) | [Zárkány Leon] mesélt neked addig, míg elnyomott az álom, s aztán ölében hozott át a várlakba (1875 Jókai Mór CD18) | áthozattuk Szent Miklós templomából az ereklyetartó láncos vasládát (1889 Mikszáth Kálmán CD04) | Kurátorék másnap már kora hajnalban áthozatták a tornyai orvost. Maga Pali hajtott át érte (1930 Németh László² 9485003, 153) | a szél olykor áthozta a pesti rakpartra is a virágba borult budai hegyek illatát (1955 Déry Tibor 9107019, 73) | A hadbíróság földszintjén egy ajtón hozták át [Jávor Ivánt] (1990 Kubinyi Ferenc² 1086001, 30).

1a. (átv is) ’〈vmely más helyhez kötődő élőlényt, tárgyat v. intézményt〉 a szóban forgó helyre telepít, itt is meghonosít, elterjeszt’ ❖ hozzátok tehát legelőször is a’ budai magyar játékszint Pestre; igen de télen hogy hozhatjuk-át, hiszen hidunk nincsen (1833 Munkácsy János 8323003, 161) | A kultúra munkásait illeti nemzeti feldolgozásban áthozni az idegen kultúra kincseit és értékesíteni (1889 Rákosi Jenő 8385015, 6) | az akác száz év előtt még ismeretlen volt e vidéken: száz, vagy százötven év előtt hozták először át e földrészre, Ázsiából (1937 Márai Sándor 9421008, 178) | a Kálvin térről áthozott és az Engels téren felállított, gyönyörű szökőkút (1960 Kellér Dezső 9318002, 78) | áthozták az Újvilágból a kukoricát, dohányt és a burgonyát (1997 Kosáry Domokos CD17).

1b. ’vkit eddigi munkaköréből, munkahelyéről a szóban forgó helyre v. munkakörbe, munkahelyre helyez(tet), ill. ez ügyben intézkedik’ ❖ Ferit hozzuk át jegyzőnek (1863 Szigligeti Ede 8446014, 40) | őket hozták át házmesternek a pesti sötét bérházukba (1965 Németh László² 9485041, 22) | A segédmunkára úgy hozták át az embereket más táborokból, szükség szerint (1978 Lengyel Péter 9397004, 395).

2. ’a mostani időszakra is megtart’ ❖ a magyar pásztorságban rendkívüli elemmel állunk szemben, melynek észbeli fejlettsége más népek pásztorainak fejlettségénél sokkal több és annál értékesebb, mert valóban ősi soron szerezte és hozta át időnkig (1914 Herman Ottó 8183006, 22) | A tavalyi szezonból áthozott darabok közül a „Courage [= Kurázsi] mama” is kevésbé vonzza a közönséget (1958 Esti Hírlap nov. 28. C0122, 2) | A múlt századból áthozott nemzetfogalom […] megnehezíti a társadalom és az állam éles szétválasztását (1991 Révész Sándor 2038001, 11).

3. (Pénz, hiv) ’〈költségvetésben, ill. könyvelésben tételt, összeget〉 a jelenlegi, ill. a következő időszakra könyvel, számít’ ❖ 1889. évről áthozott hátrány semmi (1891 Debrecen–Nagyváradi Értesítő 8611001, 2) | Az előző számadási időszak lezárásakor fenmaradt s onnan a folyó feljegyzésekbe változatlanul áthozott készletek megállapításával kezdődik a számadás megvizsgálása (1929 TolnaiÚjLex. C5732, ) | A társaság előző évekről áthozott vesztesége 2,9 milliárdot tesz ki (1995 Magyar Hírlap CD09) | az 1999-ről áthozott 43 milliárd forintos támogatási ígérvény (2000 Figyelő CD2601).

Sz: áthozatal.

Vö. CzF. általhoz vagy áthoz; ÉrtSz.; ÉKsz.

áthoz tárgyas ige 4a5
1. (átv is)
más(, közeli, ill. vmin túl levő) helyről a szóban forgó helyre hoz, szállít vkit v. vmit, ill. hív v. kísér vkit
Budáról igy Pestre át-hoztam kis Juſſom’
(1810 Farkas András)
a’ tengeren egy lyányt áthozék
(1831 e. Kazinczy Ferenc)
[a Latorca] környéke erdős a rév körűl, hol kompon jön át az ember. Csend volt, a mint áthoztak, kellemes erdei csend
(1847 Petőfi Sándor)
[Zárkány Leon] mesélt neked addig, míg elnyomott az álom, s aztán ölében hozott át a várlakba
(1875 Jókai Mór)
áthozattuk Szent Miklós templomából az ereklyetartó láncos vasládát
(1889 Mikszáth Kálmán)
Kurátorék másnap már kora hajnalban áthozatták a tornyai orvost. Maga Pali hajtott át érte
(1930 Németh László²)
a szél olykor áthozta a pesti rakpartra is a virágba borult budai hegyek illatát
(1955 Déry Tibor)
A hadbíróság földszintjén egy ajtón hozták át [Jávor Ivánt]
(1990 Kubinyi Ferenc²)
1a. (átv is)
〈vmely más helyhez kötődő élőlényt, tárgyat v. intézményt〉 a szóban forgó helyre telepít, itt is meghonosít, elterjeszt
hozzátok tehát legelőször is a’ budai magyar játékszint Pestre; igen de télen hogy hozhatjuk-át, hiszen hidunk nincsen
(1833 Munkácsy János)
A kultúra munkásait illeti nemzeti feldolgozásban áthozni az idegen kultúra kincseit és értékesíteni
(1889 Rákosi Jenő)
az akác száz év előtt még ismeretlen volt e vidéken: száz, vagy százötven év előtt hozták először át e földrészre, Ázsiából
(1937 Márai Sándor)
a Kálvin térről áthozott és az Engels téren felállított, gyönyörű szökőkút
(1960 Kellér Dezső)
áthozták az Újvilágból a kukoricát, dohányt és a burgonyát
(1997 Kosáry Domokos)
1b.
vkit eddigi munkaköréből, munkahelyéről a szóban forgó helyre v. munkakörbe, munkahelyre helyez(tet), ill. ez ügyben intézkedik
Ferit hozzuk át jegyzőnek
(1863 Szigligeti Ede)
őket hozták át házmesternek a pesti sötét bérházukba
(1965 Németh László²)
A segédmunkára úgy hozták át az embereket más táborokból, szükség szerint
(1978 Lengyel Péter)
2.
a mostani időszakra is megtart
a magyar pásztorságban rendkívüli elemmel állunk szemben, melynek észbeli fejlettsége más népek pásztorainak fejlettségénél sokkal több és annál értékesebb, mert valóban ősi soron szerezte és hozta át időnkig
(1914 Herman Ottó)
A tavalyi szezonból áthozott darabok közül a „Courage [= Kurázsi] mama” is kevésbé vonzza a közönséget
(1958 Esti Hírlap nov. 28.)
A múlt századból áthozott nemzetfogalom […] megnehezíti a társadalom és az állam éles szétválasztását
(1991 Révész Sándor)
3. (Pénz, hiv)
〈költségvetésben, ill. könyvelésben tételt, összeget〉 a jelenlegi, ill. a következő időszakra könyvel, számít
1889. évről áthozott hátrány semmi
(1891 Debrecen–Nagyváradi Értesítő)
Az előző számadási időszak lezárásakor fenmaradt s onnan a folyó feljegyzésekbe változatlanul áthozott készletek megállapításával kezdődik a számadás megvizsgálása
(1929 TolnaiÚjLex.)
A társaság előző évekről áthozott vesztesége 2,9 milliárdot tesz ki
(1995 Magyar Hírlap)
az 1999-ről áthozott 43 milliárd forintos támogatási ígérvény
(2000 Figyelő)
Sz: áthozatal
Vö. CzF. általhoz vagy áthoz; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások