azzá l. az

az mut nm és hat ne  a (kül. kijelölő jelzőként v. ne-ként, ált. mássalhangzóval kezdődő szó előtt), e (nyj) , ez (nyj)

I. mut nm 24A1 (abba, abban, abból, addig, ahhoz, annak, annál, arra, arról, attól, azért, azon, azt v. ragkettőzéssel aztat, azzá v. régen avvá, azzal v. avval ragos alakokban is)

1. (fn-i értékben) ’〈rámutatással v. anélkül:〉 a térben távolabbi megjelölt, az ott távolabb levő ember, állat, dolog’ ❖ Rajta leſzek én-is, hogy meg-ſzolgálhaſſan [!] fáradságát. (Jön a’ Fegyverneki) – De Kitsoda az amott? (1789 Fejér György ford.–Gottsched 7485001, 12) | – Látja kend? – sugja. – Azt [ti. a lovat] ott? – sugja emez vissza (1898 Tömörkény István 8493015, 26) | Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott, az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös (1944 Radnóti Miklós 9543194, 111).

1a. (pejor is) ’〈rámutatással v. anélkül, kül. személyre vonatkoztatva:〉 ő²’ ❖ ÉrtSz.

2. (fn-i értékben) ’〈nyomatékosan:〉 a szóban forgó, (korábban) említett, ill. az említendő ember, állat, dolog’ ❖ az eretnek tanitók pedig nem veſzödnek a’ pogányok meg-térétésével; hanem tsak a’ fogott halak között téſznek éſz-veſzéseket; a’ hálót ſzaggattyák-meg; és abból tsallák-ki a’ Kereſztyéneket (1772 Vajda Sámuel 7365001, 142) | megegyeztek benne, hogy előre küldjenek egy curirt levéllel, a vala Fodor nevezetű […] gárdista (1790 Héczei Dániel 7139001, 208) | [Krisztyán Tódor] Noémihez fordult; de az hirtelen félresiklott ölelése elől (1872 Jókai Mór CD18) | Ha azonban jól van lakva, akkor a rákokat nyugodtan elereszti maga mellett, sőt még azt sem bánja, ha azok megérintik (1933 Az állatok világa ford. CD46) | Benne van egy vetett ágy, az mellett ringó bölcső (1982 NéprajziLex. CD47) | Az van. Múltam. Rovott (1993 Petri György 9530114, 501).

2a. ’〈felkiáltásban, gyakr. dicsérő árnyalattal:〉 ua.’ ❖ – Oh, hát felső Világ is van? – azt mondja az öreg. – Van bizony, még pedig az ám a Világ! (1790 Ethnographia 7450001, 293) | a’ Madarász, meg más tizenkét fiatal levente tisztogatták el [a törököt]. Hejh apám, azok voltak ám még a’ karvaly fiak (1844 Vörösmarty Mihály 8524411, 30) | Hej, az volt csak a cifra tánc – a bosnyák népek háborúja (1932 Oláh Gábor CD10) | Na de a haldoklás. Az bizony esemény. Méghozzá a javából! (1993 Petri György 9530107, 495).

2b. ’〈kül. a szóban forgó személyre vonatkoztatva:〉 ő²’ ❖ nem csak marha, portéka kell neked, Majd megvész a’ szép asszonyért lelked; Azokat is rendre csalogatod, ’S ha megcsaltad, oda hagyogatod (1831 Vörösmarty Mihály 8524219, 101) | elment egyenesen a Hofkammer főnökéhez, attól kért kihallgattatást (1872 Jókai Mór 8209005, 159) | A terhes asszony villámláskor is kimëhet, mert azt mondták, hogy annak az isten së árt; aztat küldték ki, ha valamit kinn felejtëttek (1978 Az emberélet fordulói 1073001, 26).

2c. ’a (korábban) említettel, ill. az említendővel azonos minőségű v. hozzá hasonló személy, dolog’ ❖ barátod vagyok. Ó, mely igen érzem, hogy az vagyok! (1786 Verseghy Ferenc ford.–Dusch 7373009, 246) | Katona vóltam, avvá kell lennem megint (1792 Rát Pál ford.–Lessing C3647, 20) | Nem vagyok az, aki voltam, Aki annyit szomorkodtam (1848 Petőfi Sándor 8366357, 55) | Még csak nem is félisten, legalább Épen nem annak született, de hajh Azzá emelkedett, átistenült A legfelségesebb kéj hetedik Egében (1875 Vajda János 8503062, 179) | egy tó, vízmennyiségének megfogyasztása dacára is az marad (1934 e. Móra Ferenc 9459047, 287) | A ruhatár kellékei [Buchenwaldban] pontosan azok egyébiránt, mint Auschwitzban (1975 Kertész Imre² CD41).

2d. ’a (korábban) említett, ill. az említendő cselekvés, történés, létezés’ ❖ Ö velem együtt sírt, és panaſzolkodott, és az ö keſerüségével azt nyerte, hogy ö tölle a’ vígaſztaláſokat meg-halgatom vala (1772 Tordai Sámuel ford.–Gellert 7353002, 41) | Vártam a lányt az ajtóba’, Az volt ám csak a nagy próba! (1859 Rákosi László 8386004, 5) | – Inkább meghaljak, – szól a honvéd… minthogy a legyen velem [ti. hogy megvakuljak] (1916 Móricz Zsigmond C3213, 59) | Folytassa! – Mit? – Hogy Huntert hogy verték meg. – Nincs arról mit beszélni. Elintéztük (1971 Déry Tibor 9107017, 184).

2e. ’〈az ez mut nm-sal szembeállítva:〉 a másik személy v. dolog’ ❖ ezen matéria mind azt, valami ennek a’ nyájnak ſzaporodására, és annak állandó egéſségének elöl-mozdittására ſzolgálhat, […] magában foglallya (1774 Tapasztalásból merétett oktatás 7462002, 103) | a két szív közűl hol ezt, hol azt marta [a kétség] (1847 Tompa Mihály 8484061, 21) | olyan szeretet kellett neki, amelyben nincsenek problémák, amelyben nincs hol ez felül, hol az, nincsen hol ennek igaza, hol annak (1910 Lukács György² 9405009, 139) | meg kellett hívni minden egyetemi csoporttársat, […] – ennek ezért tartozik meghívással, annak meg azért (1983 Balla László 1010019, 200).

2f. ’az odaértett, ill. a (leírt, jellemzett) szituációból azonosítható személy, dolog’ ❖ Capitanus accedit celeriter [= A kapitány közeledik sietve].: Felséges Tsászár, ki szállot ellenséged, rukul [= rukkol, ti. vonul, menetel] a szernyű [= szörnyű] tábor. Cosr.: Es ki az? Capit.: Heraclius (1775 k. Csíksomlyói iskoladrámák 7401002, 98) | Ajtómon megint zörgettek. – Ki az ördög az? (1862 Szokoly Viktor 8452004, 113).

2g. ’〈(tabusítás miatt) ki nem mondott, elhallgatott szó helyett〉’ ❖ Báti erre a hangra felelt, mikor az ágy másik oldalára húzódva, összeszoruló torokkal válaszolt: – De azt, azt ma este, mikor én a szomszéd szobában vagyok, aztazt nem lett volna szabad (1965 Sinkó Ervin 9605001, 461).

2h. ’〈visszakérdezésként, megerősítésként v. igenlő válaszként az említett v. kérdezett szó, kül. a névszói állítm ismétlése helyett〉’ ❖ meglátta a gróf, hogy dolmányom zsebiben egy kis kurta pipám vagyon, és azt kérdi: Hát Fogarasi Uram pipás? Mondom: Az vagyok, Kegyelmes Uram (1823 Fogarasi Sámuel 7109005, 146) | – Felelj, felelj no, – noszogatta komiszkodva. – Majd felel az uram. – Az?… – Az bizony! Épen az! (1916 Móricz Zsigmond 9462019, 34) | Herendi: Szerintem Magyarország egy magányos nemzet. Krauth: Mindig is az volt! Csak olvasd el a történelmet (1986 Kornis Mihály 1082001, 99).

2i. ’〈ismétlésszerűen vmely fn-i értékű mondatrésszel azonos szerepben annak kiemelésére〉’ ❖ A’ 93-adik lapon, azon 6 ſor elől-járó beſzéd után el-kezdik bérmálni ezt a’ ſzegény Akáſz-fát (1796 Gazdaságot Célozó Újság 7417004, 261) | az idő bölcs és szivós felhasználásában, abban elmaradtunk [a külföldtől] (1873 Keleti Károly 8233007, 165) | dolgozni, azt tudott, kettő helyett is megtette a magáét (1964 Sánta Ferenc 9585001, 94).

2j. ’〈azonosító szerkezetben a matematikai egyenlőség jelölésére〉’ ❖ [a gyermekek] kezeikkel időmértékesen tapsolnak, minden tapsnál egy pár szám összeadását mondván el: egy és egy az kettő, 2 és 1 az három, 3 és 1 az négy, 4 és 1 az öt, 5 és 1 az hat, 6 és 2 nyolc, 8 és 2 tíz s a t. (1837 Kossuth Lajos ford. CD32) | Tegnap megmérte, milyen magas is a szobájuk? Három és fél méter. Kétszer három és fél, az hét; nagyon sok (1956 Illés Endre 2005061, 649).

2k. (alárendelő összetett mondat főmondatában, utalószóként) ’a mellékmondatban meghatározott személy, dolog, körülmény stb.’ ❖ azt mondá, hogy még velem ſok beſzédje vólna (1772 Tordai Sámuel ford.–Gellert 7353003, 182) | Az ősz idő Nem képes aztat megtagadni A’ mire érdemeid jutottak (1818 Vörösmarty Mihály 8524029, 88) | a’ rossz irókra nézve a’ volt a’ büntetés, hogy körmöt kaptak (1845 Kis János¹ 8240002, 27) | Ez az, amire vágyott. Sarka alatt gázolni az asszonyt! (1911 Móricz Zsigmond 9462001, 97) | magániskolák eleve csak azok számára létesültek, akik a magas internátusi tandíjat meg tudták fizetni (1992 Hortobágyi Katalin 2050011, 76).

2l. ’〈Kötött szókapcsolatok vezérszavaként gyakr. elhomályosult jelentéstartalommal.〉’ annak előtte ’azelőtt, ill. hajdan’ ❖ kit pedig elejbe nem hajtanak, vagy még annak előtte eltanyították [= elrontva megtanították] káros helyekre járni vagy faluközött kerengeni, az olyan emberek minden sertéstől az béren fejül 7 pénzt fizessenek (1776 A rendtartó székely falu 7154044, 188) | Annak előtte, ugye, mint a papám mondja, na de még én is benne éltem egy kicsit: cselédség volt (1973 László-Bencsik Sándor 9383002, 193) annak felette (rég) ’azonfelül, azonkívül, ráadásul’ ❖ [József] még kitsíny korában jelentette-ki nagy ſzívét, ’s indúlatját. Annak felette a’ terméſzet olly jeleſen ékesítette, hogy a’ teſtnek hajlékábúl ki-tetſzene, melly nagy lélek válaſztotta azt magának lakó-helynek (1773 Horányi Elek ford.–Nádasdy 7141005, 272) | nem elég tsak jól élni, hanem annakfelette, az-is meg-kívántatik, hogy az Évangyéliomi igazſágokat-is, el-hidjük (1788 Őri Fülep Gábor ford.–Pictet 7252019, 410) annak idejében (rég) a) ’akkor, amikor elérkezik az ideje, a kellő időben’ ❖ Kilenczedszer szükséges lovak és konyhára való jó idején megszereztessenek, hogy annak idejében fogyatkozás ne légyen (1772 Történelmi Tár 7393001, 317) | a’ ki tehát azt akarja, hogy bőven teremjen kolompírja, földje pedig ne igen romoljék, trágyázza meg ezt annak idejében (1829 Zádor Elek ford.–Wigand 8532015, 141) | Félix, ki keresztül látott rajta, egyszer nevetve jegyezte meg, hogy afféle államcsinyra készül, melylyel annak idejében csattanós hatást akar előidézni (1887 Wohl Stefánia 8530006, 89) b) ’vmikor (a szövegkörnyezetben jelzett időben) rég(ebb)en’ ❖ Vettem annak idejében becses uri levelét (1830 Kisfaludy Sándor 8243062, 457) | Ez a Frankenmarkt gróf, annak idejében, mint dsidás hadnagy Váradon katonáskodott (1894 Pálffy Albert 8349003, 19) | Mikor annak idejében Korfuban jártam, megnéztem a kastélyát [ti. Erzsébet királynéét], az Achilleont (1939 Herczeg Ferenc 9241010, 125) annak idején a) (kissé rég) ’akkor, amikor elérkezik az ideje, a kellő időben’ ❖ köszönettel fogadván Batthyány Lajos gróf ikervári czukorgyárának leirását, ezt annak idején közzé tétetni rendelé (1841 Műipar 8651001, 345) | iparkodni fogunk annak idején a munkálatok egyes fázisairól beszámolni (1894 Hazánk 8634001, 17) | Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején (1995 Protestáns Biblia ford. CD1203) b) ’vmikor (a szövegkörnyezetben jelzett időben) rég(ebb)en’ ❖ [számos okmányt] a világ legelső államtudósainak tollából bocsájtottak közre, melyek annak idején bámultattak (1861 Vajda János 8503105, 389) | Ez a hiányzó zászló volt az, amit Áts Feri annak idején elvitt (1907 Molnár Ferenc² 9453001, 181) | aki [a Merengőhöz című verset] annak idején nekem tanította, ugyanúgy nem értette, mint most én (1996 Szabó Magda 9630010, 161) annak okáért (kissé rég) ’azon ok miatt, azért¹’ ❖ Ezzel [ti. tanítványainak a munka mellől való elhívásával] akarván jelenteni, hogy ö [ti. Jézus] nem kedvelli a’ dologtalan embereket […]. Annak okáért az henyéléshez ſzokott ember alkalmatlan ugyan az Iſten ſzolgálattyára, de az ördögnek akarattyára igen alkalmatos (1772 Vajda Sámuel 7365001, 140) | Jancsi élt a gyanupörrel, annak okáért kezdte kicsit kimagyarázni a szavait (1898 Kincs István 8238001, 143) | Akkor hát nem te vagy a föld kerekének leghatalmasabb ura. Annak okáért elmegyek és megkeresem azt, aki nálad nagyobb úr, az ördögöt; az ő szolgája leszek (1937 Elek Artúr CD10) annak rendje és módja szerint ’úgy, ahogy szokás, a szokásoknak, az elvárt formának megfelelően’ ❖ Fölolvastatott végül a jelen zárülés jegyzőkönyve, s azzal a képviselők annak rendje és módja szerint megéljenezvén az elnököt, szíves kézszorítással vettek egymástól búcsút az őszi viszontlátásig (1882 Mikszáth Kálmán 8312141, 197) | olyan finom, kivételes és igényes lény, hogy el sem tudják majd látni annak rendje és módja szerint (1936 Márai Sándor 9421015, 158) | A menyem annak rendje és módja szerint áttért szent római katolikus vallásunkra (1985 Hegedüs Géza 9233001, 95) annak utána ’időben utána, azután’ ❖ Annakutána in Mense Septembr(is) [= szeptember hónapban] csak ugyan meg hólttak az el maradott hármának ketteji is (1774–1779 Csokonai József 7503001, 7) | Miután a vitéz Csepü Palkó Az orra alatti nyiláshoz Emelte a kancsót, És miután mértékletesen Egyet kortyanta belőle: […] Annakutána Fölnéze az ég tájéka felé – A kemencetetőre (1844 Petőfi Sándor 8366067, 128) | előbb lett világos a sátor belsejében, erre határozottan emlékszem, s csak annak utána hallottam a nagy ívben kiröpülő bogrács ütődését és csörömpölését (1986 Nádas Péter 9466003, 238) abban van (kissé rég) ’az a meggyőződése, azt hiszi’ ❖ Csak egy pohár van az asztalon s én magam iszom elébb, elfelejtve, hogy még idegen nővel ülök szemközt. Én már egészen abban voltam, hogy az ember feleségével egy pohárból is szokott inni (1863 Jókai Mór CD18) | Hát nem álmodtam én ezt a bolond históriát? No nézd: most szentül abban voltam, hogy álom volt az egész (1884 Jókai Mór CD18) | Én abban vagyok, hogy a bibliai Paradicsom volt, mert szép és vigasztaló, hogy lett légyen. S azt gondolom, hogy Paradicsom most is van, de nem a valóságban, hanem a szívünkben (1948 Tamási Áron 9701015, 29) azon van ’abban fáradozik, arra törekszik, ill. az a szándéka’ ❖ [a méhek] tsak egy tójót ſzenvednek, az való. […] Azon vannak, hogy a’ leg-termékenyeb maradjon életben (1775 Molnár János 7232028, 185) | Váltig azon volt szegény, hogy ha valamikép egymást megkedvelhetnék (1867 Tolnai Lajos 8483017, 3) | azon voltam, hogy végre kiugorjak az ágyból. Délfelé járt már (1937 Tersánszky Józsi Jenő 9706005, 65) | hát azért őrajtuk is csak ugyanazt a törekvést, ugyanazt a jó szándékot láttam: ők is csak azon voltak, hogy jó raboknak mutatkozzanak (1975 Kertész Imre² 1078002, 161).

3. (fn-i értékben, egyeztetett jelzőként hat ne-s fn előtt) ’〈rámutatással v. anélkül:〉 a (valóságos) térben távolabbi megjelölt, az ott távolabb levő 〈ember, állat, dolog〉’ ❖ „Látod-e amott azt a’ hegyet” felele az ſz ember (1805 Kis János¹ ford. 8240039, 93) | Ki ott az a fehér ruhás leányka? Kék nefelejtssel van a ruhája diszitve (1888 Kalocsa Róza 8221005, 67) | Odanézzetek… Nézzétek azt a zászlót… Egy nemzetiszínű zászló volt, amelyből kihasították a szovjetforma címert (1958 Méray Tibor 9434002, 161) | Bizonytalan mozdulattal a wurlitzer felé mutatott. Ott, annál az asztalnál szórakozunk egy kicsit (1979 Hajnóczy Péter 9215002, 91).

3a. (egyeztetés nélküli jelzőként hat ne nélküli fn előtt) (kissé rég, ritk) ’ua.’ ❖ a hátulsó utcán kell keresztülmenni, aztán […] tovább épen e s a domb között (1844 Petőfi Sándor ford. C3511, 378) | Állott felettünk hét, nyolc tanár, a Testületben örökig áll nevük a kugli hősi között: Ez s az tanár kilencet ütött! (1938 Salamon Ernő 9581006, 11).

4. (fn-i értékben, egyeztetett jelzőként hat ne-s fn előtt) ’〈nyomatékosan:〉 a szóban forgó, (korábban) említett, ill. az említendő 〈személy, dolog, körülmény stb.〉’ ❖ Ö nékem Hollándiát jovallá, mivel néki Amſterdámban Attyafiai vóltanak, és eröſiti vala, hogy nékem az a’ helly, igen meg-fogna tettzeni (1772 Tordai Sámuel ford.–Gellert 7353002, 43) | Két gyermekek sétálni menvén egy diófához értek. Az alatt a’ fa alatt egy diót találtak (1805 Kis János¹ ford. 8240038, 32) | hányszor mondta [a kis Ráday Gedeon], beh szeretem azt a Degré bácsit! Bizony jó lett volna abból a nagy szeretetből egy szemernyit megőrizni a váci választásokra (1883–1884 Degré Alajos 8100009, 320) | Kiskapa támaszkodott az akác derekának. Azért a kiskapáért nyúlt, lustán, mintha csak nyújtózkodnék; lomhán kapálni kezdett a verbénák közt (1963 Rónay György 9573001, 229) | Nézd csak, a mi rokonunk Boáz, akinek a szolgálóival voltál, ma éjjel árpát szór a szérűn. Mosakodj meg, […] és menj le a szérűre. Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást (1995 Protestáns Biblia ford. CD1203).

4a. (egyeztetés nélküli jelzőként hat ne nélküli fn előtt) ’ua.’ ❖ írjátok a’ Márványra, melly t’ nyomja: ez Eſztendben, ez Nap, az Órában Isten Leheletét viſſa-húzta – és meg-hóltt Eliza (1794 Kármán József² ford.–Raynal 7165013, 112) | Ezer hatszáz hatvan hétben, még Cserei János volt Fogaras várának kapitánya, mely tisztség az időben bizonyára sokkal több gondot adott viselőjének, mint a fejedelemség Apafi uramnak (1860 Képes Újság 8641001, 430) | S a tekintetben kellő serkentést az írótól nem kaptunk (1956 Abody Béla 2051064, 55).

4b. (egyeztetett jelzőként hat ne-s fn előtt, utalószóként is) ’ugyanaz’ ❖ leg-elſö haſznos orvaſságnak lenni javaslom azt, hogy az egéſséges marhát a’ betegtöl abban az órában el-valaſzſzátok, és hogy többé öſzve ne-mennyenek arra vigyázzatok (1785 Tolnay Sándor ford.–Wolstein 7351003, 26) | a harcoló táboroknak a fegyverszünet alatt abban a helyben kell megmaradni, amelyet a szerződés kötésekor elfoglaltak (1860 Jókai Mór CD18) | nekem csak ki kell mondani, hogy lemondok a fődrül, ők az én százhatvan forintomat abba a percbe kiadják (1937 Móricz Zsigmond 9462030, 119).

4c. (egyeztetés nélküli jelzőként hat ne nélküli fn előtt, utalószóként is) (kissé rég, ritk) ’ua.’ ❖ itt két annyi [arany] vagyon – Sajátod az’ órában, Mellyben Varjas lefekteti Rózsát nyoszolyájában (1807 Kisfaludy Sándor 8243046, 87) | Mikor az ura visszajött, kikísérvén a vendéget, ő még mindig ott ült a helyben, ahova leroskadt (1932 Móricz Zsigmond 9462025, 57).

4d. (egyeztetett jelzőként hat ne-s fn előtt) ’az ismer(e)t(es), ill. (köz)tudott 〈személy, dolog〉’ ❖ Ha Te t’ hallanád olvasni – Életet ’s Hathatosságot nyer minden Szó Szájában. Az a’ Tz – az a’ jól alkalmaztatott Hangadás (1794 Kármán József² 7165022, 151) | Alighogy eltávoztak a vendégek, […] megindult az a bizonyos csendes májusi eső, amely az Alföldön többet ér Bécs összes kicseinél (1887 Mikszáth Kálmán 8312156, 28) | Ha nem adjuk meg neki, olyanféleképpen, mint a hétfejű sárkánynak azt a szüzet az a mesebeli város – munka se lesz (1972 Illyés Gyula 9274056, 39) | én valamikor magyar betyár voltam. Nem tudom, tudja-e, mi is volt az a betyár (1985 Hegedüs Géza 9233001, 106).

4e. (egyeztetett jelzőként rendsz. hat ne-s fn előtt az ez mut nm-sal szembeállítva) ’másik’ ❖ mit végeznének ebben vagy abban az állapotban? ha az Orſzág’ Fejedelmétöl valamit kérnének, hogyan kezdenék a’ Könyörgéſt? és így továbbá (1776 Molnár János 7232022, 139) | mikor egy-egy csomó pénzt összekerestem, beváltattam ezzel vagy azzal a társammal (1884 Gabányi Árpád 8152002, 51) | melyik példa volna jó a matematika ehhez, vagy ahhoz a tárgyköréhez, s melyik alkalmazkodik az éppen akkor tárgyalt fizika-anyaghoz? (1953 Márki János–Koncz Endre 1101002, 64) | kiadásról kiadásra beletoldották hol ezt, hol azt a verset (1987–1988 Horváth Iván 2019007, 653).

4f. (egyeztetett jelzőként hat ne-s birt szjeles szó v. annak minőségjelzője előtt) ’〈nyomatékosításként szitkozódásban〉’ ❖ – Azt a fűzfánfütyülő rézangyalát! – mordul fel a csapatvezér (1879 Jókai Mór CD18) | Igen is Isten parancsa, hogy itt kiszálljunk mind, azt a kutyafáját, ámen! (1919 Szomory Dezső CD10) | Azok a vásott esküdözései. Azt a keserves mindenit! Bizonyisten és egy skatulya szardinia! (1947 Gáspár Endre ford.–Joyce 9175005, 69).

4g. (alárendelő összetett mondat főmondatában, utalószói szerepű egyeztetett jelzőként, hat ne-s fn előtt) ’a mellékmondatban meghatározott 〈személy, dolog, körülmény stb.〉’ ❖ ha azon Munkájoknak ſemmi egyéb haſznát nem látnák-is, elég jútalomnak tartják azt az örömöket, hogy az ö elmés Iráſaikat mindenek örömmel fogadják (1772 Tordai Sámuel 7353001, [I]) | elértem ahhoz a ponthoz, melyet czikkemben mellőztem (1860 k. Gyulai Pál 8173006, 388) | a diszkréció, az lehetetlen, a mellett a nő mellett, akit elveszek! (1920 Szép Ernő 9665042, 89) | Ez bujkálhatott a mögött a rémület mögött, ami ezúttal is úrrá lett a Hill házaspáron (1983 Pető Gábor Pál 1119003, 130).

4h. (alárendelő összetett mondat főmondatában, utalószói szerepű egyeztetés nélküli jelzőként, hat ne nélküli fn előtt) ’ua.’ ❖ ſokkal mélyebben le fogtok sülyedni a’ Sírnál a’ helyben tudni-illik a’ melly kénkövel és tüzzel ég (1777 Szigeti Gyula Sámuel–Tordai Sámuel ford.–Bunian 7353005, 6) | Most már évek elmúltával talán jobban látom őt, mint az időben, amikor az egész valómat […] eltöltötte (1923 Krúdy Gyula CD10) | amennyiben éppen esne akkor, az esetben az Elefánt azért nézné az eget, hogy mikor fog kiderülni (1935 Karinthy Frigyes ford.–Milne 9309084, 51).

4i. ’〈Kötött szókapcsolatok jelzői vezérszavaként gyakr. elhomályosult jelentéstartalommal.〉’ abban (a) helyben (nyj) ’azonnal, azon nyomban’ ❖ az uraság abban a helyben és szónélkül odajött (1924 Tamási Áron 9701003, 55) | ha nem tudja hirtelen levágni [a sárkány hét fejét], akkor őt abba hejbe mëgöli (1988 Magyar néprajz CD47) abban (a) nyomban (kissé rég, irod) ’ua.’ ❖ lefordul a falról, de abban a nyomba (1813 Katona József 8226001, 36) | a lovag a herczegnével együtt megérkezett a kastély kapuja elé, abban a nyomban két inas vagy lovász termett ott előtte (1875 Győry Vilmos ford.–Cervantes Saavedra 8170016, 281) | [az öreg] olyan egy táncba kezdett abba nyomba, hogy csak úgy retyegett a tornác (1928 Móricz Zsigmond 9462005, 127) | [a vas] lecsap az öntvényre, és abban a nyomban formájához idomítja az acéldarabot (1968 Szőllősy Klára ford.–Maltz 9685003, 220).

5. (mn-i értékben) (ritk) ’〈párbeszéd(jellegű szöveg)ben az említett szó, kül. névszói állítm ismétlése helyett〉’ ❖ Mely szerencsétlen vagyok! […] Azabb Szeléna (1795 Csokonai Vitéz Mihály C1329, 391) | Cupido nyila Hercules buzogányának is kemény, azért hasonlíthatlanul azabb egy spanyol kardnak (1867 Rákosi Jenő CD11) | Mondták, hogy rafinált vagyok, mondom nekik: igaz! Bár még azabb lennék! (1982 Géczi János 1058001, 311).

II. hat ne 0 (ragozhatatlanul)

1. ’〈Vmilyen előzetes tudás alapján ismert, meghatározott dolog köznévi megnevezése előtt.〉’

1a. ’〈közismert dolgot jelölő fn előtt〉’ ❖ Nem zött ily tudóst Urunk a templomból, Midn haragosan eljövén Sionból (1772 Barcsay Ábrahám 7019026, 52) | Van-e fejdelmi ház Europában, melytől nagyobb jóteteményeket nyert volna az ország? (1861 Szalay László 8419014, 403) | nyitva az út a főváros felé (1935 Hegedűs Lóránt 9234003, 135) | megpróbálok Szegednél átjutni a határon (1994 Szántó Piroska 1166002, 37).

1b. ’〈elvont fogalmat jelölő fn előtt〉’ ❖ Hiſzedé, hogy kedves még énnékem a’ ditsſég? (1772 Zechenter Antal ford.–Voltaire 7386008, 30) | marja-tépi egymást összeakadozva, tülekedve a becsület, a csirkefogás, a magafeláldozás, a hazugság, a kötelesség (1911 Pogány József 9535002, 18) | A Holdra vonatkozó ismereteink az űrkutatás révén ugrásszerűen megszaporodtak (1989 Marik Miklós 1100001, 240).

1c. ’〈(történelmi) eseményt, korszakot jelentő szavak, szókapcsolatok előtt〉’ ❖ Nagyobb okát azon könyv elpusztításának azt adják, amiért emlegeti benne a kurucvilágot (1772 Rettegi György 7282001, 274) | Nagyot haladt a szellemi és az anyagi művelődés a honfoglalás óta (1896 Löw Immánuel 8278001, 19) | Európa túljutott a 30 éves háborún, az angol polgári forradalmon (1995 H. Balázs Éva CD17).

1d. ’〈(rendszertani) osztályt, csoportot jelölő (tbsz-ú) köznév, ill. tbsz-ú családnév előtt generikus szerepben〉’ ❖ A’ Magyarok akármelly Tudománynak meg-tanúlására ſzint’ ollyan alkalmatosok, mint Europának akármellyik Nemzete (1772 Tordai Sámuel 7353001, [I]) | A’ nemzetek fő osztályjai: a nemesség, a’ papi rend, a polgárok és a’ parasztok (1831 Zádor Elek 8532001, 25) | A kés azon eszköz (nem), melylyel vágunk (ebben külömbözik a többi eszköztől) (1897 Riedl Frigyes 8393010, 36) | Linné a dezmánt […] a rágcsálók közé sorolta (1933 Az állatok világa ford. CD46) | [Nagyvárad] a Hunyadiak alatt a magyar humanizmus központja (1955 Bóka László 9064025, 150).

1e. ’〈típus, (anyag)fajta kategorikus megnevezése előtt〉’ ❖ A legrengetegebb fenyves tetejében, Ott, ahol a vackor füge gyanánt terem, […] Ott lenne holtomig csendes mulatásom (1772 Barcsay Ábrahám 7019025, 50) | A’ Réz gálitz, állandó ſzép kék ſzín, réz ízz (1809 Gergelyffi András 8569001, 146) | Egésségesebb a’ kenyér, ha a’ lisztnek a’ korpáját nagyon ki nem szitálják (1846 Kiss Bálint 8244001, 35) | a franczia a konyhában készíti el étkeit, az angol ezt az asztalnál teszi (1880–1882 Pulszky Ferenc 8381003, 179) | Te jól tudod, a költő sose lódit (1937 József Attila 9282157, 338) | Ha egy napig nem látnám, úgy érezném magam, mint […] a dohányos nikotin nélkül (1987 Békés Pál 1014001, 26).

1f. ’〈vki által egy személyben eszményi módon megtestesített hivatás, szerep, minőség stb. megnevezése előtt〉’ ❖ Hogy éreztem, hogy ehhez a szegény, tépett emberrongyhoz van kötve a lelkem. Hogy nekem ő az „ember” (1915 Szabó Dezső CD10).

2. ’〈a szituációból ismert, ismertnek tekintett, egyedített fogalmat jelölő fn előtt〉’ ❖ Végre a’ ſzép ſereg, a’ várnak meg-indúl, […] a’ vár’ ſzépséget [!], kintsével tſudálták. Innen az erdöbe, nyári házba mentek (1772 Bessenyei György¹ 7044025, 12) | Eredj a kamrába, hozz elő egy kisebb pincekosarat (1874 Tóth Ede 8486001, 3) | Összeszedem a holmimat, leugrom. Ferencvárosi pályaudvar. Sietek a kijárat felé (1939 Radnóti Miklós 9543003, 23) | Márton főnök fejvakarva áll meg mögöttem, s lehív a pincébe: anyagot hoztunk, nézze meg (1994 Szántó Piroska 1166002, 35).

2a. ’〈főnevesült középfokú és felsőfokú mn előtt〉’ ❖ az Egyptomiaktól fogva, kik a’ Világoſodás rendében tſak nem elsnek tartatnak, az hatalmas Német Nemzetig, mely a’ leg-iffiabbak közé ſzámláltatik (1791 Aranka György 7156004, 4) | a sornak jobb szárnya felé a nagyobbak, balszárnya felé a kisebbek álljanak termet szerint (1886 Porzsolt Lajos 8375005, 54) | A leggazdagabbhoz megyek, mondta a legszebb egy napon (1973 Képes Géza ford.–Jacob 9323076, 217).

2b. ’〈meghatározott, kül. a jelenhez legközelebbi, ill. a mostani időszakot jelölő időhatározó előtt〉’ ❖ Láttátok a’ Nyáron a’ Gerötze [= gerlice] párját Hogy keresé, ’s önté nyögésének árját (1779 Miháltz István ford.–Vanière 7225006, 53) | [a lóért] egy láncz fekete földet igértek ép a héten (1898 Tömörkény István 8493008, 117) | A Mozdonyvezető felesége és két lánya ugyanis meghalt még az ősszel (1986 Gion Nándor 9190003, 33).

2c. ’〈a jelennel vagy a múlttal kapcsolatban levő időt kifejező hsz-k előtt hagyományos használatban〉’ ❖ Az idén bé-érem majd fele ſzénával (1779 Miháltz István ford.–Vanière 7225009, 7) | Láttad azon urat, a ki az imént távozott? (1856 Szegfi Mór 8430004, 141) | öregem! hogy mit láttam a múltkor! (1989 Esterházy Péter 2024006, 23).

3. ’〈a szövegkörnyezetből ismert, egyedített fogalmat jelölő fn előtt visszautaló, anaforikus, ill. előremutató, kataforikus szerepben〉’ ❖ Egy szép forrás mellé választván lakásom, Ott lenne holtomig csendes mulatásom. […] Hányszor elzném meg hajnal mosolygását, A tiszta forrásnak csudálván folyását (1772 Barcsay Ábrahám 7019025, 50) | Olyan voltam, mint az állat, amelyet bekerítettek a vadászaton (1938 Dallos Sándor 9098002, 161) | adva van a Rózsadomb, azon egy ház, a házban egy szoba, a szobában a költő (1973 Simon István 2025038, 625).

4. ’〈Más determinánssal határozottá tett köznév (jelzője), ill. egyéb határozott jelentésű (fn-i értékű) szó előtt hagyományos használatban.〉’

4a. ’〈birt jelző n.-i birt szjeles fn előtt ingadozóan〉’ ❖ A’ Királlynak Inſtántziát írtam, hogy a’ Jóſzágaimat meg-hagyja (1772 Tordai Sámuel ford.–Gellert 7353002, 39) | Miklós pap összeszedte a könyveit, meg a gabonáját (1913 Gárdonyi Géza 9173009, 24) | Néhol kerekedik egy kerek dombecska, s azon nevelkedik egy iédes almafa. Iédes ez almája, csokros e virágja (1959 Ethnographia C6955, 26) | a gyerekek többnyire az anyjukkal maradnak (1982 Lux Elvira 1099003, 158).

4b. ’〈birtokjeles szó, kül. birt nm előtt, állítm előtt ingadozóan〉’ ❖ hijjánosnak tartom én az én örömömet, az övé nélkül (1772 Tordai Sámuel ford.–Gellert 7353003, 181) | Trencsini Csák Máté saját fejét emelte föl a királyéval egyenlő magasra (1860 Jókai Mór CD18) | a probléma a gyereké (1986 F. Várkonyi Zsuzsa 1044003, 42).

4c. ’〈ez, az mut nm-i kijelölő jelzős szerkezet fn-i alaptagja előtt〉’ ❖ ez a’ gyötrelem tsak a’ gyónáſig tart (1772 Vajda Sámuel 7365001, 147) | Ez alatt az idő alatt (1890 Szana Tamás ford.–Cellini 8421004, 179) | csukják be azt az Adyt! (1927 Hatvany Lajos 9229002, 65) | Van ez a emelihálóu̯ még ma jis. Avāl halásztak ott a hídnál (1941 Magyar Népnyelv C6424, 349) | Maga abban az esetben is tévedett! (1988 Beke Kata 1012002, 181).

4d. ’〈kijelölő jelzői szerepű sorszn előtt〉’ ❖ Vége a’ máſodik réſznek (1772 Zechenter Antal ford.–Voltaire 7386008, 34) | Itt a második parancsolatját a tíznek (1871 Jókai Mór CD18) | [a hexameterben] a caesurát rendszerint a harmadik láb arsisa [= hangsúlyos része] után teszik, az ötödik lábat szinte kivétel nélkül daktylusból alkotják (1892 Négyesy László 8329004, 173) | akár az első ember és az első asszony a paradicsomban (1943 Rónay György ford.–Gauguin 9573002, 45).

4e. ’〈(kiemelő jeles) középfokú és felsőfokú mn-i kijelölő jelző előtt, ill. némelyik kiemelő jeles nm-i jelző előtt〉’ ❖ A’ reggel úgy lepe minket, és a’ dél-is azon-képen, és mi, mind a’ leg-utólsó ſzempillantáſig, még egy-máſnak nem tudom mit akartunk mondani (1772 Tordai Sámuel ford.–Gellert 7353003, 183) | Pápán az egyik fogadós (1834 Garasos Tár 8625004, 80) | nem tudunk a régebbi időkből esetet felhozni (1886 Győri Közlöny 8627001, 2) | a nagyobbik csavargókülsejű Mikkamakka volt (1973 Lázár Ervin 9388006, 123).

4f. ’〈bizonyos tulajdonnévi kijelölő jelzők előtt〉’ ❖ A’ Duna ’s a’ Hemus hegy közt (1787 Pálóczi Horváth Ádám 7257021, 61) | szászcsávási születésű jobbágyleány, a Szántó nemzetségből (1823 Fogarasi Sámuel 7109005, 147) | a Károlyi leányokkal (1889 Justh Zsigmond 8213009, 369) | a Murzát, meg a Ráró paripát (1930 Móricz Zsigmond CD10) | zölden rohan a Colorado folyó (1988 Szilágyi Tibor ford.–Attenborough 1146001, 18).

4g. ’〈a ›minden egyes‹, ill. a ›teljes, egész‹ jelentésű összes mn előtt〉’ ❖ A kapitány bátyja, György, sorbajárta a hírrel az összes mágnásokat és követeket (1790 Őz Pál 7033006, 220) | iskolakötelezett gyermekeik sincsenek kimutatva, mi egyébiránt az összes népességhez képest eltünő csekély hiány (1873 Keleti Károly 8233005, 72) | másnap ugyancsak leprédikálta rajta az összes kiadásokat (1936 Berczeli Anzelm Károly 9045013, 51).

4h. ’〈szn-i jelző előtt, ha a szn azt jelöli, hogy az említett dologból v. személyből összesen annyi van〉’ ❖ E rövid életben mihez ragaszkodjunk? Nem tudom, megvallom. Az egy barátságot Míveljük e földön, mint fbb boldogságot (1772 Barcsay Ábrahám 7019025, 51) | ma kevés volt neki a két láb (1857 Vas Gereben 8514018, 42) | a törvény magja, a tíz parancsolat (1937 Szimonidesz Lajos 9676001, 27) | Az egy Isten, mint Atya (1972 Szendi József 2057019, 291).

4i. ’〈a mind nm-sal, ill. hsz-val nyomatékosított szn v. fn előtt〉’ ❖ Ama két Görög nem ſzabott magának határt, el-is indúla mind a’ kettö, egyik világot hóditani, a’ máſik pedig hórdóban lakni (1772 Barcsay Ábrahám 7019036, 16) | mind a hárman leültünk (1872 Prém József 8377022, 119) | Meghaltak mind az istenek (1912 Kosztolányi Dezső 9359046, 55) | az emberek mind boldogok lennének (1985 Bodor Pál 1019008, 29).

5. ’〈Tulajdonnevek előtt hagyományos használatban.〉’

5a. (kissé biz) ’〈megnevezésként haszn. puszta személynév, kül. utónév előtt ingadozóan〉’ ❖ efelől a’ Pekri Lőrinc felől a volt a hír, hogy mindenféle religiót megpróbált volna (1772 Rettegi György 7282001, 273) | Itt van a Kántor Zsuzsa; szegény, árva, – de jóravaló leány (1877 Szathmáry Károly 8428013, 15) | Azt szeretné tudni a Lajos, hogy hozzámenne-e a szerelőhöz? – Teri kissé ostobán nevetett (1937 Németh László² 9485039, 220) | visszajött a Pali vagy a Pista (1990 Kubinyi Ferenc² 1086001, 40).

5b. ’〈megnevezésként haszn. önmagában álló állatnév előtt〉’ ❖ Ó ha láttad vólna, hogy mit nem míveltek, A’ Daru, a’ Bodri, melly örömmel teltek (1793 Gvadányi József 7125013, 5) | De nini! a Pejkó, a lovam, a hátas! (1879 Arany János 8014004, 205) | a Riska se akar vásárra mönni, de hajcsák (1941 Móricz Zsigmond 9462008, 170).

5c. ’〈égitest, csillagkép neve előtt〉’ ❖ a’ nap is Világunk’ mélyſégét Meg-járván; érkezik, ’s hozza fényeſſégét (1772 Bessenyei György¹ 7044025, 8) | Az ég telve volt csillagokkal, de a holdból csak egy keskeny karima látszott (1872 Prém József 8377020, 56) | A Bikától balkézfelől találjuk az Ikreket (Gemini), két fényes csillagjukkal, a Castorral és a Polluxszal (1930 Lassovszky Károly 9382001, 273).

5d. ’〈tájegység, hegy(ség), folyó neve előtt〉’ ❖ Megírta a szolgabíráknak, hogy az utakat, hídakat és gátakat főképen a Tiszaháton hamarosan jó karba hozassák (1772 Történelmi Tár 7393001, 316) | így választattak azután meg ilyen országos főhadi biztosoktúl […] a Dunamellékre gróf Zichy István és a Dunántúlra gróf Nádasdy Tamás (1885 Thaly Kálmán 8477007, 225) | előttünk a Duna és a Száva közt, bűzös mocsarak (1918 Szomory Dezső 9683011, 54) | Mínusz harminchat fokot mértek azon a télen a Bakonyban (1980 Lengyel Péter 9397010, 86).

5e. ’〈településrész, utca, tér neve előtt〉’ ❖ Beérvén a városra a Forgács utcán (1812 Kazinczy Ferenc 7163010, 207) | egy hétbe se telt, fölszárnyalt a Várba, az Úri-utcába, ahol Tatárék laktak, a Bástya-sétányra, a Ferdinánd-térre, a Bécsikapu-térre (1926 Kosztolányi Dezső 9359002, 113).

5f. ’〈intézmény, állami és közigazgatási szervezet nem hat ne-vel kezdődő neve előtt〉’ ❖ a Helytartótanács azt is tudatta, hogy ő felségét holmi köszöntésekkel ne terheljék (1772 Történelmi Tár 7393001, 316) | Blahánét elvesztette a Nemzeti Színház (1881 Mikszáth Kálmán 8312115, 137) | a kedvezőtlen bérhelyzetű intézetekben – a Regionális Kutatások Központja és a Nyelvtudományi Intézet kivételével – az átlagok most több lépcsőt emelkedtek (1991 Csomó István–F. Tóth Tibor 2037007, 1466).

5g. ’〈könyv, újság, folyóirat, műalkotás nem hat ne-vel kezdődő címe előtt〉’ ❖ Nagy ſzorgalmatoſſággal ki kereſſük a’ Szent Iráſnak azon helyeit, mellyeket réſzünkre magyarázhatunk (1777 Bessenyei György¹ ford.–Halifax 7044020, 15) | A Toldi estéje végett majd beszélek Jókaival (1848 Petőfi Sándor 8366471, 152) | a Pesti Napló febr. 23-án két hóra felfüggesztetett (1858 Szemere Bertalan 8437004, 102) | a Don Giovanni és a Fidelio megbukott Bécsben (1937 Cs. Szabó László 9093014, 149) | gondoljunk csak a Mona Lisára, kultúránk legtöbbet idézett műtárgyára (1985 Radnóti Sándor 1127001, 256).

5h. ’〈megnevezésként haszn. jelzős személynév és állatnév előtt〉’ ❖ a szegény Rákóczi igen papos ember volt, többet hitt nekiek kelletinél (1772 Rettegi György 7282001, 274) | a hatalmas Szapolyai István és a rettenthetetlen Kinizsi Pál (1854 Teleki József² 8471008, 369) | a szegény Morzsa ott nyöszörgött a küszöbön (1906 Móra Ferenc 9459028, 16) | a két Bolyai nagyra értékelte ugyan a matematika „királynőjét” [ti. a számelméletet], maguk azonban ezen a téren semmit sem alkottak (1983 Szénássy Barna CD30).

6. ’〈Bizonyos szintaktikai helyzetű, ill. szófajú szó előtt.〉’

6a. ’〈-nak/-nek ragos birt jelzős szerkezet fn-i alaptagja előtt ingadozóan〉’ ❖ Vallyon ki lehet gyanudnak az oka? (1772 Zechenter Antal ford.–Voltaire 7386008, 30) | a fejlődő káros gázoknak az elvezetéséről (1894 Hazánk 8634001, 17) | a kétféle cselekménynek az eltérő megítélésére (1992 Kis János² 2058004, 201).

6b. ’〈szem nm-i birt jelző előtt〉’ ❖ Az én rabbinusom, kit álmomban láttam, Különb írástudó volt mint tapasztaltam (1772 Barcsay Ábrahám 7019026, 52) | Nero az ő emberök volt (1882 Teleki Sándor 8474009, 230) | E mi lisztünket mëg elégették, csak aza szërëncsénk, hogy ippen annyi vót, hogyëccër fösütötték (1902 Magyar Nyelvőr C0360, 280) | Cselekszik a kezetlen de csak a te kezeddel megindul a lábatlan de csak a te lábaddal eszmél az esztelen de csak a te eszeddel (1952–1967 Weöres Sándor 9788109, 57).

6c. ’〈határozott fn nem tulajdonnévi értelmezője előtt〉’ ❖ Hol Mátyás az igazságos? Te láttad őt boldog Rákos! (1830 e. Kisfaludy Károly CD01) | barátjával, a könyvkereskedővel (1934 Kemény János¹ 9319001, 71) | aranyos volt a fiam, a nagyobbik (1989 Csalog Zsolt 1024002, 59).

6d. ’〈szerkezetben álló tulajdonnév előtt a szerkezet köznévi elemének ne-jeként〉’ ❖ a’ Fö-hivatalokban lévö emberek […] ritkán látzanak a’ Kriſtus után tóduló ſereg között (1772 Vajda Sámuel 7365001, 141) | a Duna partján álló ivócsarnok mellett (1893 PallasLex. CD02) | A Kossuth által emlegetett és Horváth István által terjesztett szöveg (1987 Dümmerth Dezső 1040002, 241).

6e. ’〈a beszédpartnerre utaló, a mondatszerkezetbe épült, megszólítás helyett haszn. fn előtt ingadozóan〉’ ❖ Miként múlatta magát az Úr a’ kertben? (1776 Klein Efraim 7182001, 242) | – A néni bizonyára éhes – szól élénken, fölhúzott szemöldökkel –, csináltatok egy kis kávét (1931 Sárközi György 9587012, 359) | Kérem, támassza ezt alá a doktor úr! (1973 Páskándi Géza 9516003, 162).

6f. ’〈alkalmilag főnevesült szó előtt〉’ ❖ Jeles és drága vala mind a’ két gyözedelem: mert az egyik az  népe veſztéſe nélkül lött (1773 Horányi Elek ford.–Nádasdy 7141001, 2) | Vóni vót, felelték, mintha a „volni” ige is volna (1926 Kosztolányi Dezső 9359110, 54).

7. ’〈Idiomatikus, kötött formaként.〉’

7a. ’〈a kérdésben, felkiáltásban, tiltakozásban elhomályosult tartalommal nyomatékosító elemként haszn. csoda, fene, szösz stb. szavak előtt〉’ ❖ „tábládba mit irkálſz?” Én? Szatirát írok, „Mi az ördögöt?” (1791 Verseghy Ferenc 7373035, 15) | Hej biz’ – úgymond – felnő a leány, mint kender! Ő ugyan szűkében nincsen a kérőnek: Tudj’ a szösz, melyiket is fogadjam vőnek (1847 Arany János 8014002, 7) | Mi a csudát csináljunk addig? (1943 Füsi József 9160001, 104) | Kell a fenének az a vacsora, egyetlenem (1972 Örkény István 9500037, 276).

7b. (az az mut nm-i kijelölő jelzővel is) ’〈szitkozódásban v. szitkozódásként haszn. birt szjeles szó (minőségjelzője) előtt〉’ ❖ „A keserves voltát, rugaszkodj utána!” Kiáltott most János egyik óriásra (1844 Petőfi Sándor 8366136, 215) | – Tyüh az árgyélusát! – ugrott föl Kiss Sámuel. Konspiráció! Árulás! (1895 Kincs István 8238002, 155) | Hajrá! Azt a kutya irgalmát! Gyerünk már! (1948 Tersánszky Józsi Jenő 9706010, 114) | Tegezz, a mindenit, anyád lehetnék (1989 Szepes Erika 2039022, 73).

Ö: am~, az~, mind~, ugyan~.

Fr: ábra, addig¹, észrevesz, hagy, jár, kap, marad.

Vö. CzF. , annakelőtte, annakfölötte, annakokáért, annakutána, az², az az, azidén, azon¹; ÉrtSz. , annak, az¹; TESz.; ÉKsz. annak, ~; SzT. a, a · az, abban, annak, arra, arról, az¹, azévi, azidei, azideiglen, azon²; ÚMTsz. , abban, abból, ahhoz, annak, annál, arra, arról, az¹, az²

azzá lásd az
az mutató névmás és határozott névelő
a (kül. kijelölő jelzőként v. ne-ként, ált. mássalhangzóval kezdődő szó előtt)
e 0 (nyj)
ez 0 (nyj)
I. mutató névmás 24A1 (abba, abban, abból, addig, ahhoz, annak, annál, arra, arról, attól, azért, azon, azt v. ragkettőzéssel aztat, azzá v. régen avvá, azzal v. avval ragos alakokban is)
1. (fn-i értékben)
〈rámutatással v. anélkül:〉 a térben távolabbi megjelölt, az ott távolabb levő ember, állat, dolog
Rajta leſzek én-is, hogy meg-ſzolgálhaſſan [!] fáradságát. (Jön a’ Fegyverneki) – De Kitsoda az amott?
(1789 Fejér György ford.Gottsched)
– Látja kend? – sugja. – Azt [ti. a lovat] ott? – sugja emez vissza
(1898 Tömörkény István)
Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott, az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös
(1944 Radnóti Miklós)
1a. (pejor is)
〈rámutatással v. anélkül, kül. személyre vonatkoztatva:〉 ő²
ÉrtSz.
2. (fn-i értékben)
〈nyomatékosan:〉 a szóban forgó, (korábban) említett, ill. az említendő ember, állat, dolog
az eretnek tanitók pedig nem veſzödnek a’ pogányok meg-térétésével; hanem tsak a’ fogott halak között téſznek éſz-veſzéseket; a’ hálót ſzaggattyák-meg; és abból tsallák-ki a’ Kereſztyéneket
(1772 Vajda Sámuel)
megegyeztek benne, hogy előre küldjenek egy curirt levéllel, a vala Fodor nevezetű […] gárdista
(1790 Héczei Dániel)
[Krisztyán Tódor] Noémihez fordult; de az hirtelen félresiklott ölelése elől
(1872 Jókai Mór)
Ha azonban jól van lakva, akkor a rákokat nyugodtan elereszti maga mellett, sőt még azt sem bánja, ha azok megérintik
(1933 Az állatok világa ford.)
Benne van egy vetett ágy, az mellett ringó bölcső
(1982 NéprajziLex.)
Az van. Múltam. Rovott
(1993 Petri György)
2a.
〈felkiáltásban, gyakr. dicsérő árnyalattal:〉 ua.
– Oh, hát felső Világ is van? – azt mondja az öreg. – Van bizony, még pedig az ám a Világ!
(1790 Ethnographia)
a’ Madarász, meg más tizenkét fiatal levente tisztogatták el [a törököt]. Hejh apám, azok voltak ám még a’ karvaly fiak
(1844 Vörösmarty Mihály)
Hej, az volt csak a cifra tánc – a bosnyák népek háborúja
(1932 Oláh Gábor)
Na de a haldoklás. Az bizony esemény. Méghozzá a javából!
(1993 Petri György)
2b.
〈kül. a szóban forgó személyre vonatkoztatva:〉 ő²
nem csak marha, portéka kell neked, Majd megvész a’ szép asszonyért lelked; Azokat is rendre csalogatod, ’S ha megcsaltad, oda hagyogatod
(1831 Vörösmarty Mihály)
elment egyenesen a Hofkammer főnökéhez, attól kért kihallgattatást
(1872 Jókai Mór)
A terhes asszony villámláskor is kimëhet, mert azt mondták, hogy annak az isten së árt; aztat küldték ki, ha valamit kinn felejtëttek
(1978 Az emberélet fordulói)
2c.
a (korábban) említettel, ill. az említendővel azonos minőségű v. hozzá hasonló személy, dolog
barátod vagyok. Ó, mely igen érzem, hogy az vagyok!
(1786 Verseghy Ferenc ford.Dusch)
Katona vóltam, avvá kell lennem megint
(1792 Rát Pál ford.Lessing)
Nem vagyok az, aki voltam, Aki annyit szomorkodtam
(1848 Petőfi Sándor)
Még csak nem is félisten, legalább Épen nem annak született, de hajh Azzá emelkedett, átistenült A legfelségesebb kéj hetedik Egében
(1875 Vajda János)
egy tó, vízmennyiségének megfogyasztása dacára is az marad
(1934 e. Móra Ferenc)
A ruhatár kellékei [Buchenwaldban] pontosan azok egyébiránt, mint Auschwitzban
(1975 Kertész Imre²)
2d.
a (korábban) említett, ill. az említendő cselekvés, történés, létezés
Ö velem együtt sírt, és panaſzolkodott, és az ö keſerüségével azt nyerte, hogy ö tölle a’ vígaſztaláſokat meg-halgatom vala
(1772 Tordai Sámuel ford.Gellert)
Vártam a lányt az ajtóba’, Az volt ám csak a nagy próba!
(1859 Rákosi László)
– Inkább meghaljak, – szól a honvéd… minthogy a legyen velem [ti. hogy megvakuljak]
(1916 Móricz Zsigmond)
Folytassa! – Mit? – Hogy Huntert hogy verték meg. – Nincs arról mit beszélni. Elintéztük
(1971 Déry Tibor)
2e.
〈az ez mut nm-sal szembeállítva:〉 a másik személy v. dolog
ezen matéria mind azt, valami ennek a’ nyájnak ſzaporodására, és annak állandó egéſségének elöl-mozdittására ſzolgálhat, […] magában foglallya
(1774 Tapasztalásból merétett oktatás)
a két szív közűl hol ezt, hol azt marta [a kétség]
(1847 Tompa Mihály)
olyan szeretet kellett neki, amelyben nincsenek problémák, amelyben nincs hol ez felül, hol az, nincsen hol ennek igaza, hol annak
(1910 Lukács György²)
meg kellett hívni minden egyetemi csoporttársat, […] – ennek ezért tartozik meghívással, annak meg azért
(1983 Balla László)
2f.
az odaértett, ill. a (leírt, jellemzett) szituációból azonosítható személy, dolog
Capitanus accedit celeriter [= A kapitány közeledik sietve].: Felséges Tsászár, ki szállot ellenséged, rukul [= rukkol, ti. vonul, menetel] a szernyű [= szörnyű] tábor. Cosr.Cosroas: Es ki az? Capit.Capitanus: Heraclius
(1775 k. Csíksomlyói iskoladrámák)
Ajtómon megint zörgettek. – Ki az ördög az?
(1862 Szokoly Viktor)
2g.
(tabusítás miatt) ki nem mondott, elhallgatott szó helyett〉
Báti erre a hangra felelt, mikor az ágy másik oldalára húzódva, összeszoruló torokkal válaszolt: – De azt, azt ma este, mikor én a szomszéd szobában vagyok, aztazt nem lett volna szabad
(1965 Sinkó Ervin)
2h.
〈visszakérdezésként, megerősítésként v. igenlő válaszként az említett v. kérdezett szó, kül. a névszói állítm ismétlése helyett〉
meglátta a gróf, hogy dolmányom zsebiben egy kis kurta pipám vagyon, és azt kérdi: Hát Fogarasi Uram pipás? Mondom: Az vagyok, Kegyelmes Uram
(1823 Fogarasi Sámuel)
– Felelj, felelj no, – noszogatta komiszkodva. – Majd felel az uram. – Az?… – Az bizony! Épen az!
(1916 Móricz Zsigmond)
Herendi: Szerintem Magyarország egy magányos nemzet. Krauth: Mindig is az volt! Csak olvasd el a történelmet
(1986 Kornis Mihály)
2i.
〈ismétlésszerűen vmely fn-i értékű mondatrésszel azonos szerepben annak kiemelésére〉
A’ 93-adik lapon, azon 6 ſor elől-járó beſzéd után el-kezdik bérmálni ezt a’ ſzegény Akáſz-fát
(1796 Gazdaságot Célozó Újság)
az idő bölcs és szivós felhasználásában, abban elmaradtunk [a külföldtől]
(1873 Keleti Károly)
dolgozni, azt tudott, kettő helyett is megtette a magáét
(1964 Sánta Ferenc)
2j.
〈azonosító szerkezetben a matematikai egyenlőség jelölésére〉
[a gyermekek] kezeikkel időmértékesen tapsolnak, minden tapsnál egy pár szám összeadását mondván el: egy és egy az kettő, 2 és 1 az három, 3 és 1 az négy, 4 és 1 az öt, 5 és 1 az hat, 6 és 2 nyolc, 8 és 2 tíz s a t.s a többi
(1837 Kossuth Lajos ford.)
Tegnap megmérte, milyen magas is a szobájuk? Három és fél méter. Kétszer három és fél, az hét; nagyon sok
(1956 Illés Endre)
2k. (alárendelő összetett mondat főmondatában, utalószóként)
a mellékmondatban meghatározott személy, dolog, körülmény stb.
azt mondá, hogy még velem ſok beſzédje vólna
(1772 Tordai Sámuel ford.Gellert)
Az ősz idő Nem képes aztat megtagadni A’ mire érdemeid jutottak
(1818 Vörösmarty Mihály)
a’ rossz irókra nézve a’ volt a’ büntetés, hogy körmöt kaptak
(1845 Kis János¹)
Ez az, amire vágyott. Sarka alatt gázolni az asszonyt!
(1911 Móricz Zsigmond)
magániskolák eleve csak azok számára létesültek, akik a magas internátusi tandíjat meg tudták fizetni
(1992 Hortobágyi Katalin)
2l.
〈Kötött szókapcsolatok vezérszavaként gyakr. elhomályosult jelentéstartalommal.〉
annak előtte
kit pedig elejbe nem hajtanak, vagy még annak előtte eltanyították [= elrontva megtanították] káros helyekre járni vagy faluközött kerengeni, az olyan emberek minden sertéstől az béren fejül 7 pénzt fizessenek
(1776 A rendtartó székely falu)
Annak előtte, ugye, mint a papám mondja, na de még én is benne éltem egy kicsit: cselédség volt
(1973 László-Bencsik Sándor)
annak felette (rég)
[József] még kitsíny korában jelentette-ki nagy ſzívét, ’s indúlatját. Annak felette a’ terméſzet olly jeleſen ékesítette, hogy a’ teſtnek hajlékábúl ki-tetſzene, melly nagy lélek válaſztotta azt magának lakó-helynek
(1773 Horányi Elek ford.Nádasdy)
nem elég tsak jól élni, hanem annakfelette, az-is meg-kívántatik, hogy az Évangyéliomi igazſágokat-is, el-hidjük
(1788 Őri Fülep Gábor ford.Pictet)
annak idejében (rég)
a)
akkor, amikor elérkezik az ideje, a kellő időben
Kilenczedszer szükséges lovak és konyhára való jó idején megszereztessenek, hogy annak idejében fogyatkozás ne légyen
(1772 Történelmi Tár)
a’ ki tehát azt akarja, hogy bőven teremjen kolompírja, földje pedig ne igen romoljék, trágyázza meg ezt annak idejében
(1829 Zádor Elek ford.Wigand)
Félix, ki keresztül látott rajta, egyszer nevetve jegyezte meg, hogy afféle államcsinyra készül, melylyel annak idejében csattanós hatást akar előidézni
(1887 Wohl Stefánia)
b)
vmikor (a szövegkörnyezetben jelzett időben) rég(ebb)en
Vettem annak idejében becses uri levelét
(1830 Kisfaludy Sándor)
Ez a Frankenmarkt gróf, annak idejében, mint dsidás hadnagy Váradon katonáskodott
(1894 Pálffy Albert)
Mikor annak idejében Korfuban jártam, megnéztem a kastélyát [ti. Erzsébet királynéét], az Achilleont
(1939 Herczeg Ferenc)
annak idején
a) (kissé rég)
akkor, amikor elérkezik az ideje, a kellő időben
köszönettel fogadván Batthyány Lajos gróf ikervári czukorgyárának leirását, ezt annak idején közzé tétetni rendelé
(1841 Műipar)
iparkodni fogunk annak idején a munkálatok egyes fázisairól beszámolni
(1894 Hazánk)
Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején
(1995 Protestáns Biblia ford.)
b)
vmikor (a szövegkörnyezetben jelzett időben) rég(ebb)en
[számos okmányt] a világ legelső államtudósainak tollából bocsájtottak közre, melyek annak idején bámultattak
(1861 Vajda János)
Ez a hiányzó zászló volt az, amit Áts Feri annak idején elvitt
(1907 Molnár Ferenc²)
aki [a Merengőhöz című verset] annak idején nekem tanította, ugyanúgy nem értette, mint most én
(1996 Szabó Magda)
annak okáért (kissé rég)
azon ok miatt, azért¹
Ezzel [ti. tanítványainak a munka mellől való elhívásával] akarván jelenteni, hogy ö [ti. Jézus] nem kedvelli a’ dologtalan embereket […]. Annak okáért az henyéléshez ſzokott ember alkalmatlan ugyan az Iſten ſzolgálattyára, de az ördögnek akarattyára igen alkalmatos
(1772 Vajda Sámuel)
Jancsi élt a gyanupörrel, annak okáért kezdte kicsit kimagyarázni a szavait
(1898 Kincs István)
Akkor hát nem te vagy a föld kerekének leghatalmasabb ura. Annak okáért elmegyek és megkeresem azt, aki nálad nagyobb úr, az ördögöt; az ő szolgája leszek
(1937 Elek Artúr)
annak rendje és módja szerint
úgy, ahogy szokás, a szokásoknak, az elvárt formának megfelelően
Fölolvastatott végül a jelen zárülés jegyzőkönyve, s azzal a képviselők annak rendje és módja szerint megéljenezvén az elnököt, szíves kézszorítással vettek egymástól búcsút az őszi viszontlátásig
(1882 Mikszáth Kálmán)
olyan finom, kivételes és igényes lény, hogy el sem tudják majd látni annak rendje és módja szerint
(1936 Márai Sándor)
A menyem annak rendje és módja szerint áttért szent római katolikus vallásunkra
(1985 Hegedüs Géza)
annak utána
időben utána, azután
Annakutána in Mense Septembr(is) [= szeptember hónapban] csak ugyan meg hólttak az el maradott hármának ketteji is
(1774–1779 Csokonai József)
Miután a vitéz Csepü Palkó Az orra alatti nyiláshoz Emelte a kancsót, És miután mértékletesen Egyet kortyanta belőle: […] Annakutána Fölnéze az ég tájéka felé – A kemencetetőre
(1844 Petőfi Sándor)
előbb lett világos a sátor belsejében, erre határozottan emlékszem, s csak annak utána hallottam a nagy ívben kiröpülő bogrács ütődését és csörömpölését
(1986 Nádas Péter)
abban van (kissé rég)
az a meggyőződése, azt hiszi
Csak egy pohár van az asztalon s én magam iszom elébb, elfelejtve, hogy még idegen nővel ülök szemközt. Én már egészen abban voltam, hogy az ember feleségével egy pohárból is szokott inni
(1863 Jókai Mór)
Hát nem álmodtam én ezt a bolond históriát? No nézd: most szentül abban voltam, hogy álom volt az egész
(1884 Jókai Mór)
Én abban vagyok, hogy a bibliai Paradicsom volt, mert szép és vigasztaló, hogy lett légyen. S azt gondolom, hogy Paradicsom most is van, de nem a valóságban, hanem a szívünkben
(1948 Tamási Áron)
azon van
abban fáradozik, arra törekszik, ill. az a szándéka
[a méhek] tsak egy tójót ſzenvednek, az való. […] Azon vannak, hogy a’ leg-termékenyeb maradjon életben
(1775 Molnár János)
Váltig azon volt szegény, hogy ha valamikép egymást megkedvelhetnék
(1867 Tolnai Lajos)
azon voltam, hogy végre kiugorjak az ágyból. Délfelé járt már
(1937 Tersánszky Józsi Jenő)
hát azért őrajtuk is csak ugyanazt a törekvést, ugyanazt a jó szándékot láttam: ők is csak azon voltak, hogy jó raboknak mutatkozzanak
(1975 Kertész Imre²)
3. (fn-i értékben, egyeztetett jelzőként hat ne-s fn előtt)
〈rámutatással v. anélkül:〉 a (valóságos) térben távolabbi megjelölt, az ott távolabb levő 〈ember, állat, dolog〉
„Látod-e amott azt a’ hegyet” felele az ſz ember
(1805 Kis János¹ ford.)
Ki ott az a fehér ruhás leányka? Kék nefelejtssel van a ruhája diszitve
(1888 Kalocsa Róza)
Odanézzetek… Nézzétek azt a zászlót… Egy nemzetiszínű zászló volt, amelyből kihasították a szovjetforma címert
(1958 Méray Tibor)
Bizonytalan mozdulattal a wurlitzer felé mutatott. Ott, annál az asztalnál szórakozunk egy kicsit
(1979 Hajnóczy Péter)
3a. (egyeztetés nélküli jelzőként hat ne nélküli fn előtt) (kissé rég, ritk)
ua.
a hátulsó utcán kell keresztülmenni, aztán […] tovább épen e s a domb között
(1844 Petőfi Sándor ford.)
Állott felettünk hét, nyolc tanár, a Testületben örökig áll nevük a kugli hősi között: Ez s az tanár kilencet ütött!
(1938 Salamon Ernő)
4. (fn-i értékben, egyeztetett jelzőként hat ne-s fn előtt)
〈nyomatékosan:〉 a szóban forgó, (korábban) említett, ill. az említendő 〈személy, dolog, körülmény stb.〉
Ö nékem Hollándiát jovallá, mivel néki Amſterdámban Attyafiai vóltanak, és eröſiti vala, hogy nékem az a’ helly, igen meg-fogna tettzeni
(1772 Tordai Sámuel ford.Gellert)
Két gyermekek sétálni menvén egy diófához értek. Az alatt a’ fa alatt egy diót találtak
(1805 Kis János¹ ford.)
hányszor mondta [a kis Ráday Gedeon], beh szeretem azt a Degré bácsit! Bizony jó lett volna abból a nagy szeretetből egy szemernyit megőrizni a váci választásokra
(1883–1884 Degré Alajos)
Kiskapa támaszkodott az akác derekának. Azért a kiskapáért nyúlt, lustán, mintha csak nyújtózkodnék; lomhán kapálni kezdett a verbénák közt
(1963 Rónay György)
Nézd csak, a mi rokonunk Boáz, akinek a szolgálóival voltál, ma éjjel árpát szór a szérűn. Mosakodj meg, […] és menj le a szérűre. Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást
(1995 Protestáns Biblia ford.)
4a. (egyeztetés nélküli jelzőként hat ne nélküli fn előtt)
ua.
írjátok a’ Márványra, melly t’ nyomja: ez Eſztendben, ez Nap, az Órában Isten Leheletét viſſa-húzta – és meg-hóltt Eliza
(1794 Kármán József² ford.Raynal)
Ezer hatszáz hatvan hétben, még Cserei János volt Fogaras várának kapitánya, mely tisztség az időben bizonyára sokkal több gondot adott viselőjének, mint a fejedelemség Apafi uramnak
(1860 Képes Újság)
S a tekintetben kellő serkentést az írótól nem kaptunk
(1956 Abody Béla)
4b. (egyeztetett jelzőként hat ne-s fn előtt, utalószóként is)
leg-elſö haſznos orvaſságnak lenni javaslom azt, hogy az egéſséges marhát a’ betegtöl abban az órában el-valaſzſzátok, és hogy többé öſzve ne-mennyenek arra vigyázzatok
(1785 Tolnay Sándor ford.Wolstein)
a harcoló táboroknak a fegyverszünet alatt abban a helyben kell megmaradni, amelyet a szerződés kötésekor elfoglaltak
(1860 Jókai Mór)
nekem csak ki kell mondani, hogy lemondok a fődrül, ők az én százhatvan forintomat abba a percbe kiadják
(1937 Móricz Zsigmond)
4c. (egyeztetés nélküli jelzőként hat ne nélküli fn előtt, utalószóként is) (kissé rég, ritk)
ua.
itt két annyi [arany] vagyon – Sajátod az’ órában, Mellyben Varjas lefekteti Rózsát nyoszolyájában
(1807 Kisfaludy Sándor)
Mikor az ura visszajött, kikísérvén a vendéget, ő még mindig ott ült a helyben, ahova leroskadt
(1932 Móricz Zsigmond)
4d. (egyeztetett jelzőként hat ne-s fn előtt)
az ismer(e)t(es), ill. (köz)tudott 〈személy, dolog〉
Ha Te t’ hallanád olvasni – Életet ’s Hathatosságot nyer minden Szó Szájában. Az a’ Tz – az a’ jól alkalmaztatott Hangadás
(1794 Kármán József²)
Alighogy eltávoztak a vendégek, […] megindult az a bizonyos csendes májusi eső, amely az Alföldön többet ér Bécs összes kicseinél
(1887 Mikszáth Kálmán)
Ha nem adjuk meg neki, olyanféleképpen, mint a hétfejű sárkánynak azt a szüzet az a mesebeli város – munka se lesz
(1972 Illyés Gyula)
én valamikor magyar betyár voltam. Nem tudom, tudja-e, mi is volt az a betyár
(1985 Hegedüs Géza)
4e. (egyeztetett jelzőként rendsz. hat ne-s fn előtt az ez mut nm-sal szembeállítva)
mit végeznének ebben vagy abban az állapotban? ha az Orſzág’ Fejedelmétöl valamit kérnének, hogyan kezdenék a’ Könyörgéſt? és így továbbá
(1776 Molnár János)
mikor egy-egy csomó pénzt összekerestem, beváltattam ezzel vagy azzal a társammal
(1884 Gabányi Árpád)
melyik példa volna jó a matematika ehhez, vagy ahhoz a tárgyköréhez, s melyik alkalmazkodik az éppen akkor tárgyalt fizika-anyaghoz?
(1953 Márki János–Koncz Endre)
kiadásról kiadásra beletoldották hol ezt, hol azt a verset
(1987–1988 Horváth Iván)
4f. (egyeztetett jelzőként hat ne-s birt szjeles szó v. annak minőségjelzője előtt)
〈nyomatékosításként szitkozódásban〉
Azt a fűzfánfütyülő rézangyalát! – mordul fel a csapatvezér
(1879 Jókai Mór)
Igen is Isten parancsa, hogy itt kiszálljunk mind, azt a kutyafáját, ámen!
(1919 Szomory Dezső)
Azok a vásott esküdözései. Azt a keserves mindenit! Bizonyisten és egy skatulya szardinia!
(1947 Gáspár Endre ford.Joyce)
4g. (alárendelő összetett mondat főmondatában, utalószói szerepű egyeztetett jelzőként, hat ne-s fn előtt)
a mellékmondatban meghatározott 〈személy, dolog, körülmény stb.〉
ha azon Munkájoknak ſemmi egyéb haſznát nem látnák-is, elég jútalomnak tartják azt az örömöket, hogy az ö elmés Iráſaikat mindenek örömmel fogadják
(1772 Tordai Sámuel)
elértem ahhoz a ponthoz, melyet czikkemben mellőztem
(1860 k. Gyulai Pál)
a diszkréció, az lehetetlen, a mellett a nő mellett, akit elveszek!
(1920 Szép Ernő)
Ez bujkálhatott a mögött a rémület mögött, ami ezúttal is úrrá lett a Hill házaspáron
(1983 Pető Gábor Pál)
4h. (alárendelő összetett mondat főmondatában, utalószói szerepű egyeztetés nélküli jelzőként, hat ne nélküli fn előtt)
ua.
ſokkal mélyebben le fogtok sülyedni a’ Sírnál a’ helyben tudni-illik a’ melly kénkövel és tüzzel ég
(1777 Szigeti Gyula Sámuel–Tordai Sámuel ford.Bunian)
Most már évek elmúltával talán jobban látom őt, mint az időben, amikor az egész valómat […] eltöltötte
(1923 Krúdy Gyula)
amennyiben éppen esne akkor, az esetben az Elefánt azért nézné az eget, hogy mikor fog kiderülni
(1935 Karinthy Frigyes ford.Milne)
4i.
〈Kötött szókapcsolatok jelzői vezérszavaként gyakr. elhomályosult jelentéstartalommal.〉
abban (a) helyben (nyj)
az uraság abban a helyben és szónélkül odajött
(1924 Tamási Áron)
ha nem tudja hirtelen levágni [a sárkány hét fejét], akkor őt abba hejbe mëgöli
(1988 Magyar néprajz)
abban (a) nyomban (kissé rég, irod)
ua.
lefordul a falról, de abban a nyomba
(1813 Katona József)
a lovag a herczegnével együtt megérkezett a kastély kapuja elé, abban a nyomban két inas vagy lovász termett ott előtte
(1875 Győry Vilmos ford.Cervantes Saavedra)
[az öreg] olyan egy táncba kezdett abba nyomba, hogy csak úgy retyegett a tornác
(1928 Móricz Zsigmond)
[a vas] lecsap az öntvényre, és abban a nyomban formájához idomítja az acéldarabot
(1968 Szőllősy Klára ford.Maltz)
5. (mn-i értékben) (ritk)
〈párbeszéd(jellegű szöveg)ben az említett szó, kül. névszói állítm ismétlése helyett〉
Mely szerencsétlen vagyok! […] Azabb Szeléna
(1795 Csokonai Vitéz Mihály)
Cupido nyila Hercules buzogányának is kemény, azért hasonlíthatlanul azabb egy spanyol kardnak
(1867 Rákosi Jenő)
Mondták, hogy rafinált vagyok, mondom nekik: igaz! Bár még azabb lennék!
(1982 Géczi János)
II. határozott névelő 0 (ragozhatatlanul)
1.
〈Vmilyen előzetes tudás alapján ismert, meghatározott dolog köznévi megnevezése előtt.〉
1a.
〈közismert dolgot jelölő fn előtt〉
Nem zött ily tudóst Urunk a templomból, Midn haragosan eljövén Sionból
(1772 Barcsay Ábrahám)
Van-e fejdelmi ház Europában, melytől nagyobb jóteteményeket nyert volna az ország?
(1861 Szalay László)
nyitva az út a főváros felé
(1935 Hegedűs Lóránt)
megpróbálok Szegednél átjutni a határon
(1994 Szántó Piroska)
1b.
〈elvont fogalmat jelölő fn előtt〉
Hiſzedé, hogy kedves még énnékem a’ ditsſég?
(1772 Zechenter Antal ford.Voltaire)
marja-tépi egymást összeakadozva, tülekedve a becsület, a csirkefogás, a magafeláldozás, a hazugság, a kötelesség
(1911 Pogány József)
A Holdra vonatkozó ismereteink az űrkutatás révén ugrásszerűen megszaporodtak
(1989 Marik Miklós)
1c.
(történelmi) eseményt, korszakot jelentő szavak, szókapcsolatok előtt〉
Nagyobb okát azon könyv elpusztításának azt adják, amiért emlegeti benne a kurucvilágot
(1772 Rettegi György)
Nagyot haladt a szellemi és az anyagi művelődés a honfoglalás óta
(1896 Löw Immánuel)
Európa túljutott a 30 éves háborún, az angol polgári forradalmon
(1995 H. Balázs Éva)
1d.
(rendszertani) osztályt, csoportot jelölő (tbsz-ú) köznév, ill. tbsz-ú családnév előtt generikus szerepben〉
A’ Magyarok akármelly Tudománynak meg-tanúlására ſzint’ ollyan alkalmatosok, mint Europának akármellyik Nemzete
(1772 Tordai Sámuel)
A’ nemzetek fő osztályjai: a nemesség, a’ papi rend, a polgárok és a’ parasztok
(1831 Zádor Elek)
A kés azon eszköz (nem), melylyel vágunk (ebben külömbözik a többi eszköztől)
(1897 Riedl Frigyes)
Linné a dezmánt […] a rágcsálók közé sorolta
(1933 Az állatok világa ford.)
[Nagyvárad] a Hunyadiak alatt a magyar humanizmus központja
(1955 Bóka László)
1e.
〈típus, (anyag)fajta kategorikus megnevezése előtt〉
A legrengetegebb fenyves tetejében, Ott, ahol a vackor füge gyanánt terem, […] Ott lenne holtomig csendes mulatásom
(1772 Barcsay Ábrahám)
A’ Réz gálitz, állandó ſzép kék ſzín, réz ízz
(1809 Gergelyffi András)
Egésségesebb a’ kenyér, ha a’ lisztnek a’ korpáját nagyon ki nem szitálják
(1846 Kiss Bálint)
a franczia a konyhában készíti el étkeit, az angol ezt az asztalnál teszi
(1880–1882 Pulszky Ferenc)
Te jól tudod, a költő sose lódit
(1937 József Attila)
Ha egy napig nem látnám, úgy érezném magam, mint […] a dohányos nikotin nélkül
(1987 Békés Pál)
1f.
〈vki által egy személyben eszményi módon megtestesített hivatás, szerep, minőség stb. megnevezése előtt〉
Hogy éreztem, hogy ehhez a szegény, tépett emberrongyhoz van kötve a lelkem. Hogy nekem ő az „ember”
(1915 Szabó Dezső)
2.
〈a szituációból ismert, ismertnek tekintett, egyedített fogalmat jelölő fn előtt〉
Végre a’ ſzép ſereg, a’ várnak meg-indúl, […] a’ vár’ ſzépséget [!], kintsével tſudálták. Innen az erdöbe, nyári házba mentek
(1772 Bessenyei György¹)
Eredj a kamrába, hozz elő egy kisebb pincekosarat
(1874 Tóth Ede)
Összeszedem a holmimat, leugrom. Ferencvárosi pályaudvar. Sietek a kijárat felé
(1939 Radnóti Miklós)
Márton főnök fejvakarva áll meg mögöttem, s lehív a pincébe: anyagot hoztunk, nézze meg
(1994 Szántó Piroska)
2a.
〈főnevesült középfokú és felsőfokú mn előtt〉
az Egyptomiaktól fogva, kik a’ Világoſodás rendében tſak nem elsnek tartatnak, az hatalmas Német Nemzetig, mely a’ leg-iffiabbak közé ſzámláltatik
(1791 Aranka György)
a sornak jobb szárnya felé a nagyobbak, balszárnya felé a kisebbek álljanak termet szerint
(1886 Porzsolt Lajos)
A leggazdagabbhoz megyek, mondta a legszebb egy napon
(1973 Képes Géza ford.Jacob)
2b.
〈meghatározott, kül. a jelenhez legközelebbi, ill. a mostani időszakot jelölő időhatározó előtt〉
Láttátok a’ Nyáron a’ Gerötze [= gerlice] párját Hogy keresé, ’s önté nyögésének árját
(1779 Miháltz István ford.Vanière)
[a lóért] egy láncz fekete földet igértek ép a héten
(1898 Tömörkény István)
A Mozdonyvezető felesége és két lánya ugyanis meghalt még az ősszel
(1986 Gion Nándor)
2c.
〈a jelennel vagy a múlttal kapcsolatban levő időt kifejező hsz-k előtt hagyományos használatban〉
Az idén bé-érem majd fele ſzénával
(1779 Miháltz István ford.Vanière)
Láttad azon urat, a ki az imént távozott?
(1856 Szegfi Mór)
öregem! hogy mit láttam a múltkor!
(1989 Esterházy Péter)
3.
〈a szövegkörnyezetből ismert, egyedített fogalmat jelölő fn előtt visszautaló, anaforikus, ill. előremutató, kataforikus szerepben〉
Egy szép forrás mellé választván lakásom, Ott lenne holtomig csendes mulatásom. […] Hányszor elzném meg hajnal mosolygását, A tiszta forrásnak csudálván folyását
(1772 Barcsay Ábrahám)
Olyan voltam, mint az állat, amelyet bekerítettek a vadászaton
(1938 Dallos Sándor)
adva van a Rózsadomb, azon egy ház, a házban egy szoba, a szobában a költő
(1973 Simon István)
4.
〈Más determinánssal határozottá tett köznév (jelzője), ill. egyéb határozott jelentésű (fn-i értékű) szó előtt hagyományos használatban.〉
4a.
〈birt jelző n.-i birt szjeles fn előtt ingadozóan〉
A’ Királlynak Inſtántziát írtam, hogy a’ Jóſzágaimat meg-hagyja
(1772 Tordai Sámuel ford.Gellert)
Miklós pap összeszedte a könyveit, meg a gabonáját
(1913 Gárdonyi Géza)
Néhol kerekedik egy kerek dombecska, s azon nevelkedik egy iédes almafa. Iédes ez almája, csokros e virágja
(1959 Ethnographia)
a gyerekek többnyire az anyjukkal maradnak
(1982 Lux Elvira)
4b.
〈birtokjeles szó, kül. birt nm előtt, állítm előtt ingadozóan〉
hijjánosnak tartom én az én örömömet, az övé nélkül
(1772 Tordai Sámuel ford.Gellert)
Trencsini Csák Máté saját fejét emelte föl a királyéval egyenlő magasra
(1860 Jókai Mór)
a probléma a gyereké
(1986 F. Várkonyi Zsuzsa)
4c.
ez, az mut nm-i kijelölő jelzős szerkezet fn-i alaptagja előtt〉
ez a’ gyötrelem tsak a’ gyónáſig tart
(1772 Vajda Sámuel)
Ez alatt az idő alatt
(1890 Szana Tamás ford.Cellini)
csukják be azt az Adyt!
(1927 Hatvany Lajos)
Van ez a emelihálóu̯ még ma jis. Avāl halásztak ott a hídnál
(1941 Magyar Népnyelv)
Maga abban az esetben is tévedett!
(1988 Beke Kata)
4d.
〈kijelölő jelzői szerepű sorszn előtt〉
Vége a’ máſodik réſznek
(1772 Zechenter Antal ford.Voltaire)
Itt a második parancsolatját a tíznek
(1871 Jókai Mór)
[a hexameterben] a caesurát rendszerint a harmadik láb arsisa [= hangsúlyos része] után teszik, az ötödik lábat szinte kivétel nélkül daktylusból alkotják
(1892 Négyesy László)
akár az első ember és az első asszony a paradicsomban
(1943 Rónay György ford.Gauguin)
4e.
(kiemelő jeles) középfokú és felsőfokú mn-i kijelölő jelző előtt, ill. némelyik kiemelő jeles nm-i jelző előtt〉
A’ reggel úgy lepe minket, és a’ dél-is azon-képen, és mi, mind a’ leg-utólsó ſzempillantáſig, még egy-máſnak nem tudom mit akartunk mondani
(1772 Tordai Sámuel ford.Gellert)
Pápán az egyik fogadós
(1834 Garasos Tár)
nem tudunk a régebbi időkből esetet felhozni
(1886 Győri Közlöny)
a nagyobbik csavargókülsejű Mikkamakka volt
(1973 Lázár Ervin)
4f.
〈bizonyos tulajdonnévi kijelölő jelzők előtt〉
A’ Duna ’s a’ Hemus hegy közt
(1787 Pálóczi Horváth Ádám)
szászcsávási születésű jobbágyleány, a Szántó nemzetségből
(1823 Fogarasi Sámuel)
a Károlyi leányokkal
(1889 Justh Zsigmond)
a Murzát, meg a Ráró paripát
(1930 Móricz Zsigmond)
zölden rohan a Colorado folyó
(1988 Szilágyi Tibor ford.Attenborough)
4g.
〈a ›minden egyes‹, ill. a ›teljes, egész‹ jelentésű összes mn előtt〉
A kapitány bátyja, György, sorbajárta a hírrel az összes mágnásokat és követeket
(1790 Őz Pál)
iskolakötelezett gyermekeik sincsenek kimutatva, mi egyébiránt az összes népességhez képest eltünő csekély hiány
(1873 Keleti Károly)
másnap ugyancsak leprédikálta rajta az összes kiadásokat
(1936 Berczeli Anzelm Károly)
4h.
〈szn-i jelző előtt, ha a szn azt jelöli, hogy az említett dologból v. személyből összesen annyi van〉
E rövid életben mihez ragaszkodjunk? Nem tudom, megvallom. Az egy barátságot Míveljük e földön, mint fbb boldogságot
(1772 Barcsay Ábrahám)
ma kevés volt neki a két láb
(1857 Vas Gereben)
a törvény magja, a tíz parancsolat
(1937 Szimonidesz Lajos)
Az egy Isten, mint Atya
(1972 Szendi József)
4i.
〈a mind nm-sal, ill. hsz-val nyomatékosított szn v. fn előtt〉
Ama két Görög nem ſzabott magának határt, el-is indúla mind a’ kettö, egyik világot hóditani, a’ máſik pedig hórdóban lakni
(1772 Barcsay Ábrahám)
mind a hárman leültünk
(1872 Prém József)
Meghaltak mind az istenek
(1912 Kosztolányi Dezső)
az emberek mind boldogok lennének
(1985 Bodor Pál)
5.
〈Tulajdonnevek előtt hagyományos használatban.〉
5a. (kissé biz)
〈megnevezésként haszn. puszta személynév, kül. utónév előtt ingadozóan〉
efelől a’ Pekri Lőrinc felől a volt a hír, hogy mindenféle religiót megpróbált volna
(1772 Rettegi György)
Itt van a Kántor Zsuzsa; szegény, árva, – de jóravaló leány
(1877 Szathmáry Károly)
Azt szeretné tudni a Lajos, hogy hozzámenne-e a szerelőhöz? – Teri kissé ostobán nevetett
(1937 Németh László²)
visszajött a Pali vagy a Pista
(1990 Kubinyi Ferenc²)
5b.
〈megnevezésként haszn. önmagában álló állatnév előtt〉
Ó ha láttad vólna, hogy mit nem míveltek, A’ Daru, a’ Bodri, melly örömmel teltek
(1793 Gvadányi József)
De nini! a Pejkó, a lovam, a hátas!
(1879 Arany János)
a Riska se akar vásárra mönni, de hajcsák
(1941 Móricz Zsigmond)
5c.
〈égitest, csillagkép neve előtt〉
a’ nap is Világunk’ mélyſégét Meg-járván; érkezik, ’s hozza fényeſſégét
(1772 Bessenyei György¹)
Az ég telve volt csillagokkal, de a holdból csak egy keskeny karima látszott
(1872 Prém József)
A Bikától balkézfelől találjuk az Ikreket (Gemini), két fényes csillagjukkal, a Castorral és a Polluxszal
(1930 Lassovszky Károly)
5d.
〈tájegység, hegy(ség), folyó neve előtt〉
Megírta a szolgabíráknak, hogy az utakat, hídakat és gátakat főképen a Tiszaháton hamarosan jó karba hozassák
(1772 Történelmi Tár)
így választattak azután meg ilyen országos főhadi biztosoktúl […] a Dunamellékre gróf Zichy István és a Dunántúlra gróf Nádasdy Tamás
(1885 Thaly Kálmán)
előttünk a Duna és a Száva közt, bűzös mocsarak
(1918 Szomory Dezső)
Mínusz harminchat fokot mértek azon a télen a Bakonyban
(1980 Lengyel Péter)
5e.
〈településrész, utca, tér neve előtt〉
Beérvén a városra a Forgács utcán
(1812 Kazinczy Ferenc)
egy hétbe se telt, fölszárnyalt a Várba, az Úri-utcába, ahol Tatárék laktak, a Bástya-sétányra, a Ferdinánd-térre, a Bécsikapu-térre
(1926 Kosztolányi Dezső)
5f.
〈intézmény, állami és közigazgatási szervezet nem hat ne-vel kezdődő neve előtt〉
a Helytartótanács azt is tudatta, hogy ő felségét holmi köszöntésekkel ne terheljék
(1772 Történelmi Tár)
Blahánét elvesztette a Nemzeti Színház
(1881 Mikszáth Kálmán)
a kedvezőtlen bérhelyzetű intézetekben – a Regionális Kutatások Központja és a Nyelvtudományi Intézet kivételével – az átlagok most több lépcsőt emelkedtek
(1991 Csomó István–F. Tóth Tibor)
5g.
〈könyv, újság, folyóirat, műalkotás nem hat ne-vel kezdődő címe előtt〉
Nagy ſzorgalmatoſſággal ki kereſſük a’ Szent Iráſnak azon helyeit, mellyeket réſzünkre magyarázhatunk
(1777 Bessenyei György¹ ford.Halifax)
A Toldi estéje végett majd beszélek Jókaival
(1848 Petőfi Sándor)
a Pesti Napló febr.február 23-án két hóra felfüggesztetett
(1858 Szemere Bertalan)
a Don Giovanni és a Fidelio megbukott Bécsben
(1937 Cs. Szabó László)
gondoljunk csak a Mona Lisára, kultúránk legtöbbet idézett műtárgyára
(1985 Radnóti Sándor)
5h.
〈megnevezésként haszn. jelzős személynév és állatnév előtt〉
a szegény Rákóczi igen papos ember volt, többet hitt nekiek kelletinél
(1772 Rettegi György)
a hatalmas Szapolyai István és a rettenthetetlen Kinizsi Pál
(1854 Teleki József²)
a szegény Morzsa ott nyöszörgött a küszöbön
(1906 Móra Ferenc)
a két Bolyai nagyra értékelte ugyan a matematika „királynőjét” [ti. a számelméletet], maguk azonban ezen a téren semmit sem alkottak
(1983 Szénássy Barna)
6.
〈Bizonyos szintaktikai helyzetű, ill. szófajú szó előtt.〉
6a.
-nak/-nek ragos birt jelzős szerkezet fn-i alaptagja előtt ingadozóan〉
Vallyon ki lehet gyanudnak az oka?
(1772 Zechenter Antal ford.Voltaire)
a fejlődő káros gázoknak az elvezetéséről
(1894 Hazánk)
a kétféle cselekménynek az eltérő megítélésére
(1992 Kis János²)
6b.
〈szem nm-i birt jelző előtt〉
Az én rabbinusom, kit álmomban láttam, Különb írástudó volt mint tapasztaltam
(1772 Barcsay Ábrahám)
Nero az ő emberök volt
(1882 Teleki Sándor)
E mi lisztünket mëg elégették, csak aza szërëncsénk, hogy ippen annyi vót, hogyëccër fösütötték
(1902 Magyar Nyelvőr)
Cselekszik a kezetlen de csak a te kezeddel megindul a lábatlan de csak a te lábaddal eszmél az esztelen de csak a te eszeddel
(1952–1967 Weöres Sándor)
6c.
〈határozott fn nem tulajdonnévi értelmezője előtt〉
Hol Mátyás az igazságos? Te láttad őt boldog Rákos!
(1830 e. Kisfaludy Károly)
barátjával, a könyvkereskedővel
(1934 Kemény János¹)
aranyos volt a fiam, a nagyobbik
(1989 Csalog Zsolt)
6d.
〈szerkezetben álló tulajdonnév előtt a szerkezet köznévi elemének ne-jeként〉
a’ Fö-hivatalokban lévö emberek […] ritkán látzanak a’ Kriſtus után tóduló ſereg között
(1772 Vajda Sámuel)
a Duna partján álló ivócsarnok mellett
(1893 PallasLex.)
A Kossuth által emlegetett és Horváth István által terjesztett szöveg
(1987 Dümmerth Dezső)
6e.
〈a beszédpartnerre utaló, a mondatszerkezetbe épült, megszólítás helyett haszn. fn előtt ingadozóan〉
Miként múlatta magát az Úr a’ kertben?
(1776 Klein Efraim)
A néni bizonyára éhes – szól élénken, fölhúzott szemöldökkel –, csináltatok egy kis kávét
(1931 Sárközi György)
Kérem, támassza ezt alá a doktor úr!
(1973 Páskándi Géza)
6f.
〈alkalmilag főnevesült szó előtt〉
Jeles és drága vala mind a’ két gyözedelem: mert az egyik az  népe veſztéſe nélkül lött
(1773 Horányi Elek ford.Nádasdy)
Vóni vót, felelték, mintha a „volni” ige is volna
(1926 Kosztolányi Dezső)
7.
〈Idiomatikus, kötött formaként.〉
7a.
〈a kérdésben, felkiáltásban, tiltakozásban elhomályosult tartalommal nyomatékosító elemként haszn. csoda, fene, szösz stb. szavak előtt〉
„tábládba mit irkálſz?” Én? Szatirát írok, „Mi az ördögöt?”
(1791 Verseghy Ferenc)
Hej biz’ – úgymond – felnő a leány, mint kender! Ő ugyan szűkében nincsen a kérőnek: Tudj’ a szösz, melyiket is fogadjam vőnek
(1847 Arany János)
Mi a csudát csináljunk addig?
(1943 Füsi József)
Kell a fenének az a vacsora, egyetlenem
(1972 Örkény István)
7b. (az az mut nm-i kijelölő jelzővel is)
〈szitkozódásban v. szitkozódásként haszn. birt szjeles szó (minőségjelzője) előtt〉
A keserves voltát, rugaszkodj utána!” Kiáltott most János egyik óriásra
(1844 Petőfi Sándor)
– Tyüh az árgyélusát! – ugrott föl Kiss Sámuel. Konspiráció! Árulás!
(1895 Kincs István)
Hajrá! Azt a kutya irgalmát! Gyerünk már!
(1948 Tersánszky Józsi Jenő)
Tegezz, a mindenit, anyád lehetnék
(1989 Szepes Erika)
Vö. CzF. a², annakelőtte, annakfölötte, annakokáért, annakutána, az², az az, azidén, azon¹; ÉrtSz. a³, annak, az¹; TESz.; ÉKsz. annak, ~; SzT. a, a · az, abban, annak, arra, arról, az¹, azévi, azidei, azideiglen, azon²; ÚMTsz. a¹, abban, abból, ahhoz, annak, annál, arra, arról, az¹, az²

Beállítások