bazilika fn 6A

1. (Ép v. Tört) ’〈az ókori rómaiaknál:〉 kereskedelmi és törvénykezési célokra épült, belső oszlopsorokkal nagyméretű, magasabb középső térre és több alacsonyabb hajóra tagolt, négyszög alaprajzú fedett csarnok’ ❖ a müveltség általános emelkedésével lett a képző müvészet széppé, legelőször is a görögöknél, rómaiaknál és a germanoknál. A müvészi építészet alatt tehát, a régi templomok; oszlopzatok, bazilikák, szinházak és olly egyházak értetnek millyeket Angelo és Palladio építettek (1853 Samarjay Károly ford.–Schröer 8403025, 61) | A basilikák a római forumon sajátlag tőzsdecsarnokok voltak, melyek a kereskedelmi űzlet és mások szerint a törvényszék helyéűl is szolgáltak (1884 Ipolyi Arnold 8197001, 10) | A basilica, az Apollo-szentély, a forum és a „háromszögletű forum” oszlopcsarnokai s a „stabiaei fürdő” egyedülálló dokumentumai az i. e. II. századi Italia rómaivá váló építészetének (1973 Castiglione László 9076001, 111).

2. (tulajdonnevekben is) (Ép v. Vall) ’magasan kiemelkedő, ablakokkal tagolt falú, a bejárattal szemben félköríves apszisban záródó, szélesebb, magasabb főhajóval és alacsonyabb oldalhajókkal rendelkező, (nyitott fedélszékkel v. sík mennyezettel fedett,) hosszirányú elrendezésű (kora) keresztény templom’ ❖ [a monostortemplom Sankt Pöltenben] pilléres bazilika volt kereszthajó nélkűl; középhajója magasabban feküdt, s homlokzatán két torony emelkedett; apsisa félkörű volt s két mellékapsissal birt (1888 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | a IV. században épült római S. Paolo fuori le mura bazilika beépített térfogata 2144 köbméter, a külső pillérekre a fafedélszékes lefedés következtében oldalnyomás nem jut (1984 Moravánszky Ákos 1112004, 24).

3. (tulajdonnevekben is) (Vall)(liturgikus kiváltságokkal felruházott,) rendsz. nagyobb, jelentősebb, es. püspöki székhelyként működő templom, ill. ennek a pápa által adományozott címe’ ❖ Prímásunk őtet [ti. Ferenczy Istvánt] szólítá meg, hogy az esztergomi bazilikához a szobrokat készítse (1828 Kazinczy Ferenc 7163031, 551) | – De mit csináljak Rómában? – Mindegy, mit csinálsz. Látogasd meg talán a kereszténység négy nagy bazilikáját (1937 Szerb Antal 9668030, 148) | V. Sixtus pápa a Sta Maria del Popolo templomát Róma fő bazilikáinak rangjára emelte (1967 Pogány Frigyes 9534001, 225).

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

bazilika főnév 6A
1. (Ép v. Tört)
〈az ókori rómaiaknál:〉 kereskedelmi és törvénykezési célokra épült, belső oszlopsorokkal nagyméretű, magasabb középső térre és több alacsonyabb hajóra tagolt, négyszög alaprajzú fedett csarnok
a müveltség általános emelkedésével lett a képző müvészet széppé, legelőször is a görögöknél, rómaiaknál és a germanoknál. A müvészi építészet alatt tehát, a régi templomok; oszlopzatok, bazilikák, szinházak és olly egyházak értetnek millyeket Angelo és Palladio építettek
(1853 Samarjay Károly ford.Schröer)
A basilikák a római forumon sajátlag tőzsdecsarnokok voltak, melyek a kereskedelmi űzlet és mások szerint a törvényszék helyéűl is szolgáltak
(1884 Ipolyi Arnold)
A basilica, az Apollo-szentély, a forum és a „háromszögletű forum” oszlopcsarnokai s a „stabiaei fürdő” egyedülálló dokumentumai az i. e.időszámításunk előtt II. századi Italia rómaivá váló építészetének
(1973 Castiglione László)
2. (tulajdonnevekben is) (Ép v. Vall)
magasan kiemelkedő, ablakokkal tagolt falú, a bejárattal szemben félköríves apszisban záródó, szélesebb, magasabb főhajóval és alacsonyabb oldalhajókkal rendelkező, (nyitott fedélszékkel v. sík mennyezettel fedett,) hosszirányú elrendezésű (kora) keresztény templom
[a monostortemplom Sankt Pöltenben] pilléres bazilika volt kereszthajó nélkűl; középhajója magasabban feküdt, s homlokzatán két torony emelkedett; apsisa félkörű volt s két mellékapsissal birt
(1888 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
a IV. században épült római S.Santo ’szent’ Paolo fuori le mura bazilika beépített térfogata 2144 köbméter, a külső pillérekre a fafedélszékes lefedés következtében oldalnyomás nem jut
(1984 Moravánszky Ákos)
3. (tulajdonnevekben is) (Vall)
(liturgikus kiváltságokkal felruházott,) rendsz. nagyobb, jelentősebb, es. püspöki székhelyként működő templom, ill. ennek a pápa által adományozott címe
Prímásunk őtet [ti. Ferenczy Istvánt] szólítá meg, hogy az esztergomi bazilikához a szobrokat készítse
(1828 Kazinczy Ferenc)
– De mit csináljak Rómában? – Mindegy, mit csinálsz. Látogasd meg talán a kereszténység négy nagy bazilikáját
(1937 Szerb Antal)
V. Sixtus pápa a StaSanta ’szent’ Maria del Popolo templomát Róma fő bazilikáinak rangjára emelte
(1967 Pogány Frigyes)
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások