bé³ (1B) l.

fn -1B (jelzőként is) (Zene)(írva: ritk)

’fél hanggal lefelé módosított h hang, ill. az ezt jelölő hangjegy v. 〈hangszeren:〉 ennek megszólaltatási helye, eszköze, módja’ ❖ Egy Oktávában hát mind öſzve ezen 12. Hangok vagynak, C, Cis, D, Dis, E, F, Fis, G, Gis, A, B, H (1802 Gáti István C1857, 30) | a b a h alatt egy fél hanggal mélyebben s az a-nál csak egy fél hanggal magasabban fekvő hangot jelenti (1893 PallasLex. CD02) | B, hangfok megjelölése; ma alaphangsorunk leszállított 7. fokának neve, a középkorban az alaphangsor második tagja. Jelentése évszázadokon át a mai h-énak felel meg, – tehát főhang, nem származékos hang s Angliában és Hollandiában ma is a h hangot értik alatta (1930 ZeneiLex. CD49) | A rövid oktáva billentyű-elrendezése olyan volt, hogy a legmélyebb hang (C) a látszólagos E-billentyűvel volt játszható: […], azaz C, F, G, A, H alsó billentyűk, D, E és B felső billentyűk voltak (1931 ZeneiLex. CD49) | [a pentaton sirató] főhangjai: d′-c′-b-g-(f), szolmizálva: mi-re-do-la-(szó) (1993 A magyarság kézikönyve CD06).

a. (rendsz. összetételek előtagjaként) ’erre mint alaphangra épülő 〈hangsor, hangnem v. hangzat〉’ ❖ az iszonyodás sikoltozásait […] vagy a fájdalom fohászait a gazdag torokban, innentova B dúrból vagy C mollból, kóta után ejtendjük (1825 Fáy András¹ 8139002, 324) | Volkmann hires „B-moll Trióját” (1860 Vasárnapi Újság CD56) | Ebben a sorozatban pl.: C-dur – F-dur – d-moll – G-dur (szeptimával) – c-moll – Asz-dur – f-moll – B-dur – Esz-dur, minden egyes harmóniának kettős értelme van (1931 ZeneiLex. CD49) | A néha légiesen hangzó üres kvintek archaizálnak, kitérés csak Es-dúr és B-dúr felé (1974 Jancsovics Antal CD52) | Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét (1998 Magyar Hírlap CD09).

b. (összetételek előtagjaként) ’a kottaképnél nagy szekunddal mélyebben v. kis szeptimmel magasabban hangzó 〈transzponáló fúvós hangszer〉’ ❖ Basszklarinét-nek hivnak egy nagyobb alakban készített klarinétet, melynek hangjai egy tiszta oktávával mélyebbek, mint a közönséges B klarinét hangjai (1893 PallasLex. CD02) | A ma általánosan használatos B-kürt (hangterjedelme E–f2) és F-kürt (hangterjedelme H1–f2) hangját a három ventil egy egész, egy fél s másfél hanggal mélyíti (tehát az F-kürt alapskáláját Esz-re E-re és D-re módosítja) (1930 ZeneiLex. CD49) | Ha csak egy kontrás van [a rezesbandában], az lehetőleg esz-trombitát használ; két kontrás esetén a másik b-trombitát vagy szárnykürtöt fúj (1981 NéprajziLex. CD47).

Vö. ÉrtSz. ; ÉKsz.

bé³ lásd b²
b² főnév -1B (jelzőként is) (Zene)
1B (írva: ritk)
fél hanggal lefelé módosított h hang, ill. az ezt jelölő hangjegy v. 〈hangszeren:〉 ennek megszólaltatási helye, eszköze, módja
Egy Oktávában hát mind öſzve ezen 12. Hangok vagynak, C, Cis, D, Dis, E, F, Fis, G, Gis, A, B, H
(1802 Gáti István)
a b a h alatt egy fél hanggal mélyebben s az a-nál csak egy fél hanggal magasabban fekvő hangot jelenti
(1893 PallasLex.)
B, hangfok megjelölése; ma alaphangsorunk leszállított 7. fokának neve, a középkorban az alaphangsor második tagja. Jelentése évszázadokon át a mai h-énak felel meg, – tehát főhang, nem származékos hang s Angliában és Hollandiában ma is a h hangot értik alatta
(1930 ZeneiLex.)
A rövid oktáva billentyű-elrendezése olyan volt, hogy a legmélyebb hang (C) a látszólagos E-billentyűvel volt játszható: […], azaz C, F, G, A, H alsó billentyűk, D, E és B felső billentyűk voltak
(1931 ZeneiLex.)
[a pentaton sirató] főhangjai: d′-c′-b-g-(f), szolmizálva: mi-re-do-la-(szó)
(1993 A magyarság kézikönyve)
a. (rendsz. összetételek előtagjaként)
erre mint alaphangra épülő 〈hangsor, hangnem v. hangzat〉
az iszonyodás sikoltozásait […] vagy a fájdalom fohászait a gazdag torokban, innentova B dúrból vagy C mollból, kóta után ejtendjük
(1825 Fáy András¹)
Volkmann hires „B-moll Trióját”
(1860 Vasárnapi Újság)
Ebben a sorozatban pl.például: C-dur – F-dur – d-moll – G-dur (szeptimával) – c-moll – Asz-dur – f-moll – B-dur – Esz-dur, minden egyes harmóniának kettős értelme van
(1931 ZeneiLex.)
A néha légiesen hangzó üres kvintek archaizálnak, kitérés csak Es-dúr és B-dúr felé
(1974 Jancsovics Antal)
Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét
(1998 Magyar Hírlap)
b. (összetételek előtagjaként)
a kottaképnél nagy szekunddal mélyebben v. kis szeptimmel magasabban hangzó 〈transzponáló fúvós hangszer〉
Basszklarinét-nek hivnak egy nagyobb alakban készített klarinétet, melynek hangjai egy tiszta oktávával mélyebbek, mint a közönséges B klarinét hangjai
(1893 PallasLex.)
A ma általánosan használatos B-kürt (hangterjedelme E–f2) és F-kürt (hangterjedelme H1–f2) hangját a három ventil egy egész, egy fél s másfél hanggal mélyíti (tehát az F-kürt alapskáláját Esz-re E-re és D-re módosítja)
(1930 ZeneiLex.)
Ha csak egy kontrás van [a rezesbandában], az lehetőleg esz-trombitát használ; két kontrás esetén a másik b-trombitát vagy szárnykürtöt fúj
(1981 NéprajziLex.)
Vö. ÉrtSz. b²; ÉKsz. b²

Beállítások