békél tn ige 1bbékéllik (kijelentő mód jelen idő egysz 3. sz-ben: rég)

1. (kissé rég, átv is) ’〈hadban álló, ill. haragos fél〉 békét köt, ill. megegyezik, kibékül’ ❖ Az alkalmatosság mint hozza magával ki-ki úgy békéllik meg-ehült [= éhes] hasával (1779 Miháltz István ford.–Vanière C3101, 95) | a’ kereſztény hatalmasságok, magok között már békélleni kezdettenek (1797 Decsy Sámuel 7446142, 336) | [a nemzet] annyi féle nemzettségekkel tsatázott, és békélt (1817 Kolmár József¹ C4108, 15) | a török egyáltalán nem akart többé békélni (1940 A magyar nemzet hadtörténelme CD16).

2. (rendsz. ign-i alakban) (irod) ’megnyugszik, lecsillapodik, megbékél’ ❖ Bátyám’ gyülöltéből elbujdosom, békélve meg’ térek (1824–1825 Vörösmarty Mihály 8524398, 35) | az aggnak szíve békél (1910 Füst Milán CD10) | ő békélve már A homokórát nézte (1923 Juhász Gyula¹ 9284564, 310) | Aztán ezt a kocsmát is felejtik Lassanként a békélt öregek (1964 Darázs Endre 9100003, 11).

3. békél vkihez (rég, ritk) ’alázattal, megbánással v. hódolattal fordul vkihez’ ❖ Még egyszer ölelnem Hadd légyen szabad, és tsókkal békéllenem hozzád (1786 Baróti Szabó Dávid ford. C0824, 154) | Bismarck volt az, ki […] türelemmel várta, hogy a mindenfelé megcsalódott, megtört és megalázott olasz teljesen őrá szoruljon, s teljesen hozzá békéljen (1913 Blaskovich Sándor CD10).

J: békül.

Ö: meg~, össze~.

Fr: kéz.

ÖU: hozzá~, ki~.

Sz: békélés.

Vö. CzF.; SzólKm.; TESz. béke; SzT. békél(ik); ÚMTsz. békélik

békél tárgyatlan ige 1b
békéllik (kijelentő mód jelen idő egysz 3. sz-ben: rég)
1. (kissé rég, átv is)
〈hadban álló, ill. haragos fél〉 békét köt, ill. megegyezik, kibékül
Az alkalmatosság mint hozza magával ki-ki úgy békéllik meg-ehült [= éhes] hasával
(1779 Miháltz István ford.Vanière)
a’ kereſztény hatalmasságok, magok között már békélleni kezdettenek
(1797 Decsy Sámuel)
[a nemzet] annyi féle nemzettségekkel tsatázott, és békélt
(1817 Kolmár József¹)
a török egyáltalán nem akart többé békélni
(1940 A magyar nemzet hadtörténelme)
2. (rendsz. ign-i alakban) (irod)
megnyugszik, lecsillapodik, megbékél
Bátyám’ gyülöltéből elbujdosom, békélve meg’ térek
(1824–1825 Vörösmarty Mihály)
az aggnak szíve békél
(1910 Füst Milán)
ő békélve már A homokórát nézte
(1923 Juhász Gyula¹)
Aztán ezt a kocsmát is felejtik Lassanként a békélt öregek
(1964 Darázs Endre)
3. békél vkihez (rég, ritk)
alázattal, megbánással v. hódolattal fordul vkihez
Még egyszer ölelnem Hadd légyen szabad, és tsókkal békéllenem hozzád
(1786 Baróti Szabó Dávid ford.)
Bismarck volt az, ki […] türelemmel várta, hogy a mindenfelé megcsalódott, megtört és megalázott olasz teljesen őrá szoruljon, s teljesen hozzá békéljen
(1913 Blaskovich Sándor)
J: békül
Fr: kéz
ÖU: hozzábékél, kibékél
Sz: békélés
Vö. CzF.; SzólKm.; TESz. béke; SzT. békél(ik); ÚMTsz. békélik

Beállítások