beletesz ts ige 9b

1. (átv is) ’〈vmely üreg(es tárgy), nyílás belsejébe, vmi közé〉 behelyez, ill. 〈folyadékba〉 betesz vmit, es. vkit’ ❖ haſitsd-meg a’ Vad Fát azon módon, mintha Oltó Ágat akarnál belé-tenni (1773 Szilágyi Sámuel² ford.–Wiegand 7332009, 192) | én nem engedtem a gyermeket belétenni [ti. a fürdővízbe], míg a vizet kezemmel meg nem tapogattam (1823 Fogarasi Sámuel 7109008, 227) | Amint a pénzt megkaptam, beletettem tárcámba (1869–1872 Déryné Széppataki Róza 8102002, 360) | Levette a szekrény tetejéről a vázát, beletette a dáliát (1963 Rónay György 9573001, 231).

1a. (kissé rég) ’〈vmely egyezség megpecsételésére, es. üdvözlésként kezét egy másik ember tenyerébe〉 teszi, helyezi vki’ ❖ „Légy üdvözölt, dicső princ Alienor!” Alienor úgy tudta, hogy illendő lesz a nyújtott tenyérbe a saját kezét beletenni (1875 Jókai Mór CD18) | – Jó lesz nekem itt. Talán meg is alkuszunk – mondta a diák. – Húsz forint – mondta Ellina s mosolyogva beletette a kezét a diák csontos tenyerébe (1911 Kortsák Jenő CD10) | A fejedelem elébe tartotta tenyerét: – Csapjon bele kend, hány szál kardot paroláz le kegyelmed? Nagy András lassan, vontatottan beletette a kezét a fejedelem hatalmas markába (1922 Móricz Zsigmond 9462003, 103).

1b. (Ját) ’〈kártyajátékban lapot〉 a hívott lapra a saját lapjaiból tesz; belead’ ❖ visszavétetik az ütésbe beletett kártyalapot (1895 Jókai Mór CD18) | – Veres! – kiáltotta a csendbe Szepi bácsi, és kihívta a piros ászt. Teleskei beletette a királyt (1969 Domahidy András 1036006, 191).

1c. ’begöngyöl, bebugyolál, becsomagol vmibe vmit’ ❖ [az orvos] már szedte is elő az injekciós fecskendőt. – Így ni, ezt beletesszük ebbe a kis gézbe, aztán egy szép tiszta lábosban kifőzi asszonyom (1941 Tatay Sándor 9704005, 168) | Volt egyszer egy ember, Szakálla volt kender, Meggyulladt a kender, Megégett az ember, Beletették lepedőbe, Kivitték a temetőbe (1980 NéprajziLex. CD47).

1d. (Sp) ’〈futballjátékos a lábát〉 hirtelen előrenyújtja, hogy a felé röpülő labdát érintve annak más irányt adjon’ ❖ Azzal még nincs baj, ha egy beadásba kell beletennem a jobb lábam (1997 Magyar Hírlap CD09) | Baggio 13 méteres lövésébe Illgner kapus csak a lábát tudta beletenni (1998 Magyar Hírlap CD09).

1e. (ritk) ’〈őrséget, katonai csapatot várban, városban〉 elhelyez, odavezényel’ ❖ Ujzrinyvárt a török a keresztény sereg szemeláttára a német őrségtől, melyet Montecuccoli Zrinyi emberei helyett beletett, kard csapás nélkül, megvette (1867 Pauler Gyula CD57) | Novgorodot egy héten belül meg kell erősíteni, Anyikita Repnyin hadosztályát teszem bele helyőrségnek (1953 Németh László² ford.–Tolsztoj¹ 9485068, 528).

2. (kiegészítésül) még hozzátesz, hozzáad, ill. belevegyít vmibe vmit’ ❖ Továbbá a’ csirás gabona’ lisztjéhez sütéskor egy harmad-résznyi árpalisztet kell keverni. A’ kovásztevéskor kevesebb vizet kell venni mint a’ jó liszthez. A’ kovász is erősebb legyen, mint máskor; só is több tétessék bele. Köményt is jó bele tenni (1844 e. Edvi Illés Pál 8573001, 16) | Mert úgy van az, hogy ami kövérséget az Isten beletett a bánáti földbe kívülről, ahelyett itt, a felvidéken a vékonyabb talajt kibélelte belülről kincsekkel (1899 Mikszáth Kálmán CD04) | A [divat]tervező a sötét árnyalatokat megbolondítja egy kis fehérrel, játékos pöttyöket, csíkokat tesz bele (1996 Magyar Hírlap CD09).

2a. (sajtó) ’〈vminek az árát, értékét vmely más árba〉 beleszámítja, beleépíti, abban megjeleníti’ ❖ egyetlen más gyártó sem teszi bele az integráció költségeit az árba! (1999 Byte Magazin ford. CD38) | [a külföldi áruházláncok] monopolhelyzetüket kihasználva a reklámozás árát beleteszik az árucikk árába (2000 Országgyűlési Napló CD62).

2b. ’〈vmely gondolati, ill. érzelmi tartalmat vmely alkotásba〉 belevisz, abban kifejez, érvényre juttat’ ❖ a’ szó csak annyi erejü, a’ mennyit belé teszünk (1832 Jelenkor C0223, 61) | Ugy-e, sohasem irtam ennél jobbat? Mint láthatta belétettem egész boldogtalan szerelmemet (1893 Tóth Béla¹ ford.–Bourget C4267, 7) | „Pénztár” és „rátz nép”: van értelem ebben? Semmi. De mindig lehet beletenni költő módján, ki rímet összefűz. – Hisz minden összefügg (1927 Babits Mihály 9014184, 29) | Beleteszek a képeimbe egy csomó tartalmat, de sose tudom kibontani azt a teljes világot, amit szeretnék (1997 Magyar Hírlap CD09).

3. ’〈vmely pénzösszeget〉 belefektet vmibe, ráfordít vmire; belead’ ❖ Józsi az anyámat arra vevé, hogy a Hericztől kapott pénzen vegyen az anyám is ezer forint ára, ő is ugyanannyi marhát a debreceni vásáron. Kétezer forintot tehát belétettek (1812 Kazinczy Ferenc 7163012, 258) | [A birkának] husa is van, gyapja is van, teje is van. És ha egy garast teszünk bele, visszaad helyette egy forintot (1894 Mikszáth Kálmán C3128, 84) | [az állam] ötvenmillió törzstőkét beletett [a Mező Ferenc Közalalapítványba] (1997 Magyar Hírlap CD09).

3a. ’〈tehetséget, képességet, tulajdonságot〉 teljesen v. nagymértékben vmire fordít; belead’ ❖ Az egyszerű olvasóban úgyis megvan a hajlandóság arra, hogy abban, amibe az író beletette egész lelkét, amire a megfigyelés, a gondolkodás, a színező képesség, a nyelvművészet tömérdek kincsét pazarolta, ne lásson meg egyebet, mint az élettelen csontvázat, a mesét (1908 Schöpflin Aladár CD10) | [a filmben játszó színészeknél alapkövetelmény,] hogy valaki az arca mellé az életét is beleteszi egy feladatba… (1995 Magyar Hírlap CD09) | a magyar rádiós kollégák is mindent, szívet, szaktudást beletettek egy-egy munkájukba (2000 Magyar Hírlap CD09).

3b. beleteszi magát (sajtó) ’ua.’ ❖ Az az elvem, hogy mindenkit szívesen látok a válogatottban, […] aki teljes szívvel „beleteszi” magát a dzsúdóba, és beáll a sorba (1996 Magyar Hírlap CD09) | eredmény csak akkor lesz, ha testben és fejben egyaránt beleteszik magukat [a birkózók] a kemény és következetes felkészülésbe (1998 Magyar Hírlap CD09).

4. ’〈vmely nagyobb egységbe〉 beleilleszt, beépítve annak részévé tesz vmit, (pótlólag) belefoglal, belevesz’ ❖ sok költségeimbe állott az énnékem, hogy Kis-és Nagy-Hont vármegyékből testimonialisokat [= bizonyító okiratokat] vegyek ki nemességünkről s ezen felyül, hogy Bihar vármegyében is publicaltattam s testimonialist vettem, melyben fiaim s testvéreim neveket is belététettem (1780 Hatvani István¹ 7277002, 35) | beleteszek egy áriát, kettős dalt egy színdarabba (1869–1872 Déryné Széppataki Róza 8102007, 190) | [Kozma Lajos iparművész ornamentikájába] belétesz olyan elemeket, melyekre annakidején senki sem gondolt, pedig nagyon beleillenek (1927 Elek Artúr CD10) | [a parlament] egymásnak ellentmondó szabályokat nem tehet bele egy törvénybe (1990 Országgyűlési Napló CD62).

4a. ’〈vmely állásba, munkakörbe, ill. csapatba〉 behelyez, tagjaként beválaszt’ ❖ Jellachich ellenem visel háborút, oda fen azért nem sanctionálják a ministeriumot, mert nem tudják: nem tesznek-e bele engem (1848 Kossuth Lajos CD32) | Elfeledték [1837-ben] beválasztani az országgyűlési utasításokat készítő bizottságba [Széchenyi Istvánt]; de pótlólag nyomban beleteszik (1896 Zichy Antal CD55) | A Főherceg kihagyja a deputációból Andrássy Gy(örgy)öt – és Teleki L(ászló)t és Bedekovichot teszi bele! (1978 Györffy Miklós ford.–Széchenyi CD1502).

5. ’〈írásművet, hírt, hirdetést〉 megjelentet, közzétesz’ ❖ vallyon miért nem tette bele az újságjába az én válaszomat is, a’mint szépen kértem? (1789 Szaitz Leó CD40) | Még az esküvőjének a napját se tehette bele az újságba a legtöbb hírlapíró (1925 Krúdy Gyula CD54) | [a televíziós hálózat] eladja a műsorát úgy, hogy beletesz egy bizonyos mennyiségű országos hirdetést, és meghagy a helyi tévének bizonyos számú 30 másodperces helyet, hogy az elhelyezze benne a saját helyi hirdetőinek a reklámjait (1994 Magyar Hírlap CD09) | [egy hírlapszerkesztőség] megtalálja a módját annak, hogy a komoly [hírek] mellé a szórakoztatót is beletegye (1995 Magyar Hírlap CD09).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT. ~, beletétet; ÚMTsz.

beletesz tárgyas ige 9b
1. (átv is)
〈vmely üreg(es tárgy), nyílás belsejébe, vmi közé〉 behelyez, ill. 〈folyadékba〉 betesz vmit, es. vkit
haſitsd-meg a’ Vad Fát azon módon, mintha Oltó Ágat akarnál belé-tenni
(1773 Szilágyi Sámuel² ford.Wiegand)
én nem engedtem a gyermeket belétenni [ti. a fürdővízbe], míg a vizet kezemmel meg nem tapogattam
(1823 Fogarasi Sámuel)
Amint a pénzt megkaptam, beletettem tárcámba
(1869–1872 Déryné Széppataki Róza)
Levette a szekrény tetejéről a vázát, beletette a dáliát
(1963 Rónay György)
1a. (kissé rég)
〈vmely egyezség megpecsételésére, es. üdvözlésként kezét egy másik ember tenyerébe〉 teszi, helyezi vki
„Légy üdvözölt, dicső princ Alienor!” Alienor úgy tudta, hogy illendő lesz a nyújtott tenyérbe a saját kezét beletenni
(1875 Jókai Mór)
– Jó lesz nekem itt. Talán meg is alkuszunk – mondta a diák. – Húsz forint – mondta Ellina s mosolyogva beletette a kezét a diák csontos tenyerébe
(1911 Kortsák Jenő)
A fejedelem elébe tartotta tenyerét: – Csapjon bele kend, hány szál kardot paroláz le kegyelmed? Nagy András lassan, vontatottan beletette a kezét a fejedelem hatalmas markába
(1922 Móricz Zsigmond)
1b. (Ját)
〈kártyajátékban lapot〉 a hívott lapra a saját lapjaiból tesz; belead
visszavétetik az ütésbe beletett kártyalapot
(1895 Jókai Mór)
– Veres! – kiáltotta a csendbe Szepi bácsi, és kihívta a piros ászt. Teleskei beletette a királyt
(1969 Domahidy András)
1c.
begöngyöl, bebugyolál, becsomagol vmibe vmit
[az orvos] már szedte is elő az injekciós fecskendőt. – Így ni, ezt beletesszük ebbe a kis gézbe, aztán egy szép tiszta lábosban kifőzi asszonyom
(1941 Tatay Sándor)
Volt egyszer egy ember, Szakálla volt kender, Meggyulladt a kender, Megégett az ember, Beletették lepedőbe, Kivitték a temetőbe
(1980 NéprajziLex.)
1d. (Sp)
〈futballjátékos a lábát〉 hirtelen előrenyújtja, hogy a felé röpülő labdát érintve annak más irányt adjon
Azzal még nincs baj, ha egy beadásba kell beletennem a jobb lábam
(1997 Magyar Hírlap)
Baggio 13 méteres lövésébe Illgner kapus csak a lábát tudta beletenni
(1998 Magyar Hírlap)
1e. (ritk)
〈őrséget, katonai csapatot várban, városban〉 elhelyez, odavezényel
Ujzrinyvárt a török a keresztény sereg szemeláttára a német őrségtől, melyet Montecuccoli Zrinyi emberei helyett beletett, kard csapás nélkül, megvette
(1867 Pauler Gyula)
Novgorodot egy héten belül meg kell erősíteni, Anyikita Repnyin hadosztályát teszem bele helyőrségnek
(1953 Németh László² ford.Tolsztoj¹)
2.
(kiegészítésül) még hozzátesz, hozzáad, ill. belevegyít vmibe vmit
Továbbá a’ csirás gabona’ lisztjéhez sütéskor egy harmad-résznyi árpalisztet kell keverni. A’ kovásztevéskor kevesebb vizet kell venni mint a’ jó liszthez. A’ kovász is erősebb legyen, mint máskor; só is több tétessék bele. Köményt is jó bele tenni
(1844 e. Edvi Illés Pál)
Mert úgy van az, hogy ami kövérséget az Isten beletett a bánáti földbe kívülről, ahelyett itt, a felvidéken a vékonyabb talajt kibélelte belülről kincsekkel
(1899 Mikszáth Kálmán)
A [divat]tervező a sötét árnyalatokat megbolondítja egy kis fehérrel, játékos pöttyöket, csíkokat tesz bele
(1996 Magyar Hírlap)
2a. (sajtó)
〈vminek az árát, értékét vmely más árba〉 beleszámítja, beleépíti, abban megjeleníti
egyetlen más gyártó sem teszi bele az integráció költségeit az árba!
(1999 Byte Magazin ford.)
[a külföldi áruházláncok] monopolhelyzetüket kihasználva a reklámozás árát beleteszik az árucikk árába
(2000 Országgyűlési Napló)
2b.
〈vmely gondolati, ill. érzelmi tartalmat vmely alkotásba〉 belevisz, abban kifejez, érvényre juttat
a’ szó csak annyi erejü, a’ mennyit belé teszünk
(1832 Jelenkor)
Ugy-e, sohasem irtam ennél jobbat? Mint láthatta belétettem egész boldogtalan szerelmemet
(1893 Tóth Béla¹ ford.Bourget)
„Pénztár” és „rátz nép”: van értelem ebben? Semmi. De mindig lehet beletenni költő módján, ki rímet összefűz. – Hisz minden összefügg
(1927 Babits Mihály)
Beleteszek a képeimbe egy csomó tartalmat, de sose tudom kibontani azt a teljes világot, amit szeretnék
(1997 Magyar Hírlap)
3.
〈vmely pénzösszeget〉 belefektet vmibe, ráfordít vmire; belead
Józsi az anyámat arra vevé, hogy a Hericztől kapott pénzen vegyen az anyám is ezer forint ára, ő is ugyanannyi marhát a debreceni vásáron. Kétezer forintot tehát belétettek
(1812 Kazinczy Ferenc)
[A birkának] husa is van, gyapja is van, teje is van. És ha egy garast teszünk bele, visszaad helyette egy forintot
(1894 Mikszáth Kálmán)
[az állam] ötvenmillió törzstőkét beletett [a Mező Ferenc Közalalapítványba]
(1997 Magyar Hírlap)
3a.
〈tehetséget, képességet, tulajdonságot〉 teljesen v. nagymértékben vmire fordít; belead
Az egyszerű olvasóban úgyis megvan a hajlandóság arra, hogy abban, amibe az író beletette egész lelkét, amire a megfigyelés, a gondolkodás, a színező képesség, a nyelvművészet tömérdek kincsét pazarolta, ne lásson meg egyebet, mint az élettelen csontvázat, a mesét
(1908 Schöpflin Aladár)
[a filmben játszó színészeknél alapkövetelmény,] hogy valaki az arca mellé az életét is beleteszi egy feladatba…
(1995 Magyar Hírlap)
a magyar rádiós kollégák is mindent, szívet, szaktudást beletettek egy-egy munkájukba
(2000 Magyar Hírlap)
3b. beleteszi magát (sajtó)
ua.
Az az elvem, hogy mindenkit szívesen látok a válogatottban, […] aki teljes szívvel „beleteszi” magát a dzsúdóba, és beáll a sorba
(1996 Magyar Hírlap)
eredmény csak akkor lesz, ha testben és fejben egyaránt beleteszik magukat [a birkózók] a kemény és következetes felkészülésbe
(1998 Magyar Hírlap)
4.
〈vmely nagyobb egységbe〉 beleilleszt, beépítve annak részévé tesz vmit, (pótlólag) belefoglal, belevesz
sok költségeimbe állott az énnékem, hogy Kis-és Nagy-Hont vármegyékből testimonialisokat [= bizonyító okiratokat] vegyek ki nemességünkről s ezen felyül, hogy Bihar vármegyében is publicaltattam s testimonialist vettem, melyben fiaim s testvéreim neveket is belététettem
(1780 Hatvani István¹)
beleteszek egy áriát, kettős dalt egy színdarabba
(1869–1872 Déryné Széppataki Róza)
[Kozma Lajos iparművész ornamentikájába] belétesz olyan elemeket, melyekre annakidején senki sem gondolt, pedig nagyon beleillenek
(1927 Elek Artúr)
[a parlament] egymásnak ellentmondó szabályokat nem tehet bele egy törvénybe
(1990 Országgyűlési Napló)
4a.
〈vmely állásba, munkakörbe, ill. csapatba〉 behelyez, tagjaként beválaszt
Jellachich ellenem visel háborút, oda fen azért nem sanctionálják a ministeriumot, mert nem tudják: nem tesznek-e bele engem
(1848 Kossuth Lajos)
Elfeledték [1837-ben] beválasztani az országgyűlési utasításokat készítő bizottságba [Széchenyi Istvánt]; de pótlólag nyomban beleteszik
(1896 Zichy Antal)
A Főherceg kihagyja a deputációból Andrássy Gy(örgy)öt – és Teleki L(ászló)t és Bedekovichot teszi bele!
(1978 Györffy Miklós ford.Széchenyi)
5.
〈írásművet, hírt, hirdetést〉 megjelentet, közzétesz
vallyon miért nem tette bele az újságjába az én válaszomat is, a’mint szépen kértem?
(1789 Szaitz Leó)
Még az esküvőjének a napját se tehette bele az újságba a legtöbb hírlapíró
(1925 Krúdy Gyula)
[a televíziós hálózat] eladja a műsorát úgy, hogy beletesz egy bizonyos mennyiségű országos hirdetést, és meghagy a helyi tévének bizonyos számú 30 másodperces helyet, hogy az elhelyezze benne a saját helyi hirdetőinek a reklámjait
(1994 Magyar Hírlap)
[egy hírlapszerkesztőség] megtalálja a módját annak, hogy a komoly [hírek] mellé a szórakoztatót is beletegye
(1995 Magyar Hírlap)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT. ~, beletétet; ÚMTsz.

Beállítások