benevez ige 4b

1. tn benevez vmire ’〈versenyen, pályázaton stb.〉 részvételre jelentkezik, ezen szándékát hivatalosan bejelenti, nevez’ ❖ Holnap önképzőköri ülés lesz, beneveztem szavalásra, esetleg pályázom az értekezésre is (1916 Karinthy Frigyes 9309005, 101) | [az 1930-ban rendezett autó- és motorversenyre] benevezett az előző évi győztes (1979 Gimesi Szabolcs CD52) | Az építész egy nemzetközi pályázatra készült benevezni (1989 Csengey Dénes 1028002, 32) | két kiló hetven dekás burgonyával nevezett be a hétvégi üllési krumplifesztiválra a zákányszéki Tanács László gazdálkodó (2000 Magyar Hírlap CD09).

1a. ’vmiben való részvételi szándékát, ill. vmire tartott igényét kifejezi’ ❖ az alelnökséget szánták Korláthnak, csakhogy arra meg szegény Csorvássy Pali volt már benevezve (1917 Móricz Zsigmond CD10) | Tessék szemügyre venni ezt a telket, ezeket a lakásokat és megmondani az utolsó szót. Figyelmeztetem Demeter urat, hogy öt-hat vevő már benevezett, kemény harcra van kilátás (1931 Oláh Gábor 9487062, 57) | ez itt a vidám park, a vurstli, tetszik hallani, a bácsi, aki az imént bement, máris kacag, tetszik hallani, három jegyet váltott, azt mondta, ő olyan régen nem kacagott, hogy erre benevez, kiadósan akar röhögni egyet (1981 Bodor Pál 1019033, 460) | [Kálmán] benevez a magyar trónért folyó küzdelembe (2000 Kristó Gyula CD17).

2. ts ’〈versenyzőt, sportolót〉 versenyen indít’ ❖ [a tét] az az összeg (30–200 korona), melyet a tulajdonos fizet lováért készpénzben, mikor valamelyik futamba benevezi (1897 PallasLex. CD02) | benevezte lopott agarát Coki uram a nagy őszi agárversenyre (1927 Krúdy Gyula CD54) | [Sophia Loren anyja] először egy helyi szépségversenyre nevezte be lányát (1999 Magyar Hírlap CD09) | Torrentét, a dél-afrikai párbajtőrözőt nem nevezi be országa az olimpiára (2000 Magyar Hírlap CD09).

2a. ’〈(pálya)munkát, terméket〉 versenyen, pályázaton indít, szerepeltet’ ❖ Kuwait benevezte Nemzeti ünnep című dokumentumfilmjét [a filmfesztiválra] (1963 Magyar Nemzet júl. 12. C0356, 4) | [a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjra pályázók] munkáit a szervezők automatikusan be is nevezik a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj-pályázatra (1997 Magyar Hírlap CD09) | A nemzetközi zsűri évente egyszer minősíti a versenyre benevezett borokat, általában a bor-világkiállítások idején (1998 Magyar Hírlap CD09).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

benevez ige 4b
1. tárgyatlan benevez vmire
〈versenyen, pályázaton stb.〉 részvételre jelentkezik, ezen szándékát hivatalosan bejelenti, nevez
Holnap önképzőköri ülés lesz, beneveztem szavalásra, esetleg pályázom az értekezésre is
(1916 Karinthy Frigyes)
[az 1930-ban rendezett autó- és motorversenyre] benevezett az előző évi győztes
(1979 Gimesi Szabolcs)
Az építész egy nemzetközi pályázatra készült benevezni
(1989 Csengey Dénes)
két kiló hetven dekás burgonyával nevezett be a hétvégi üllési krumplifesztiválra a zákányszéki Tanács László gazdálkodó
(2000 Magyar Hírlap)
1a.
vmiben való részvételi szándékát, ill. vmire tartott igényét kifejezi
az alelnökséget szánták Korláthnak, csakhogy arra meg szegény Csorvássy Pali volt már benevezve
(1917 Móricz Zsigmond)
Tessék szemügyre venni ezt a telket, ezeket a lakásokat és megmondani az utolsó szót. Figyelmeztetem Demeter urat, hogy öt-hat vevő már benevezett, kemény harcra van kilátás
(1931 Oláh Gábor)
ez itt a vidám park, a vurstli, tetszik hallani, a bácsi, aki az imént bement, máris kacag, tetszik hallani, három jegyet váltott, azt mondta, ő olyan régen nem kacagott, hogy erre benevez, kiadósan akar röhögni egyet
(1981 Bodor Pál)
[Kálmán] benevez a magyar trónért folyó küzdelembe
(2000 Kristó Gyula)
2. tárgyas
〈versenyzőt, sportolót〉 versenyen indít
[a tét] az az összeg (30–200 korona), melyet a tulajdonos fizet lováért készpénzben, mikor valamelyik futamba benevezi
(1897 PallasLex.)
benevezte lopott agarát Coki uram a nagy őszi agárversenyre
(1927 Krúdy Gyula)
[Sophia Loren anyja] először egy helyi szépségversenyre nevezte be lányát
(1999 Magyar Hírlap)
Torrentét, a dél-afrikai párbajtőrözőt nem nevezi be országa az olimpiára
(2000 Magyar Hírlap)
2a.
(pálya)munkát, terméket〉 versenyen, pályázaton indít, szerepeltet
Kuwait benevezte Nemzeti ünnep című dokumentumfilmjét [a filmfesztiválra]
(1963 Magyar Nemzet júl. 12.)
[a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjra pályázók] munkáit a szervezők automatikusan be is nevezik a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj-pályázatra
(1997 Magyar Hírlap)
A nemzetközi zsűri évente egyszer minősíti a versenyre benevezett borokat, általában a bor-világkiállítások idején
(1998 Magyar Hírlap)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások