biz¹ partikula 0 (kissé rég) 

1. ’〈Kijelentés megerősítésére, nyomatékosítására.〉’

1a. ’〈állításban v. tagadásban, gyakr. annak bevezetéseként〉’ ❖ Mitſoda levél a’ hé? honnan hozod? had’ láſſam […]. – Ezt biz a’ Fiſkáliſom küldi (1777 Bessenyei György¹ 7044002, 98) | Olyan hosszú [a dárda], mondom, de nem oly hajlékony: Vendégoldalnak sem lenne biz’ az vékony (1854 Arany János C0656, 156) | – Biz ugy az Erzsi. Mán én ilyen vagyok. Vagy mindent, vagy semmit (1911 Móricz Zsigmond 9462001, 67) | biz a tiszta lelkekben nem szabad sátrat verni a kétkedésnek (1980 Sebeők János 1139003, 329).

1b. (gyakr. ksz után) ’〈kijelentéshez, kérdéshez kapcsolódó ellentétes v. eltérő jelentésű állításban v. tagadásban〉’ ❖ Kintſem! meg tſalattattál, ezek nem fogoly-madarak hanem tſeveg ſzajkók (mátyáſok.) Nem Édeſem! biz’ azok, felele az aſſzony, mert azok valóſágos fogoly-madarak (1790 Andrád Sámuel ford. 7008020, 330) | – Ne búsuljon komám uram, derék ember lesz még az én keresztfiamból. – Az akasztófára kerül biz az, ha tovább is úgy éli életét (1843 Gaal József C1788, 209) | – Engemet gondolsz? – ordított a bérlő elfeledkezvén szándékáról. – Nem biz én – morgott a legény gunyosan (1867 Tolnai Lajos 8483016, 174) | A málnabokrok között tűnődöm, hanem biz málnát nem ízlelek egy szemernyit sem (1925 Ádám Gábor CD10) | Az öreg kétütemű lefutotta már százezrét, de biz’ alig látszott rajta a viseltség (1998 Magyar Hírlap CD09).

1c. (gyakr. eldöntendő kérdésre adott válaszban) ’〈ráhagyás, egyetértés kif-ére, az előző mondat vmelyik szavának megismétlésével, ill. igenlést v. tagadást követően〉’ ❖ meg-tudom mutatni, hogy a’ Kegyelmetek nyerge mind a’ kett öſzvér. ’S öſzvér! kiálta az egyik, hogy leheſſen az? Biz’ öſzvér ám, monda a’ pimaſz; mert a’ mi a’ ló és ſzamár között vagyon, az öſzvérnek neveztetik (1789 Andrád Sámuel ford. 7008005, 28) | Talán vendégszerepre méltóztatott érkezni? – Nem biz én; hol szinigazgató nem lehetek, ott játszani sem akarok (1854 Vajda János 8503066, 96) | – Mikor kereszteltek meg? – Legelőször hét éve… – Tehát hétszer? – Biz igen (1877 Jókai Mór C2303, 22) | – Nézzem csak, hátha székre állsz, föléred-e? Nem érte biz azt, akárhogy gebeszkedett (1927 Móra Ferenc 9459027, 4) | A félsoros párbeszéd ritka (a: – Elmész, rózsám? b: El biz én! a: Itt hagysz engem? b: Itt biz én!…) (1981 NéprajziLex. CD47).

2. ’〈A beszélői attitűd kif-ére.〉’

2a. ’〈sajnálkozás, mentegetőzés nyomatékosítására〉’ ❖ Hát meghalt […] biz az elég baj (1836 Táncsics Mihály 8463008, 75) | jó viz van-e a falujokban? Biz uram, nem szolgálhatok vele (1877 Adomák a magyar nép életéből C0526, 94) | Egyél, öcsém, míg a vacsorát elkészítem. Mert biz az lassabban megy, mióta lányom nincsen, aki segítene (1891 Mikszáth Kálmán 8312263, 125) | Biz igaz, mindenemet elvitték a hitelezők (1929 Krúdy Gyula C2836, 110).

2b. ’〈neheztelés, feddés, rosszallás enyhítésére〉’ ❖ Meglásd, még megbánod, hogy őt elvesztetted Ezt biz édes atyám nem jól cselekedted (1781 Piskolti István 7269001, A5) | Biz, uraim, nem ártana több figyelemmel lenni egy kétségtelenül nem mindennapi tehetségre mutató ifju iránt (1849 Petőfi Sándor C3510, 12) | Biz’ elég csunyaság tőled zenebonát kezdeni egy ilyen tisztességes háznál (1874 Tóth Ede 8486001, 24) | biz nem álltak rendelkezésre [a drogmentesség biztosításának feltételei], s becslések szerint az összességében 150 ezer szigetlakó tíz százaléka alkalmanként vagy rendszeresen fogyasztott drogot [a Sziget Fesztiválon] (1998 Magyar Hírlap CD09).

2c. ’〈gyakr. kételkedést, távolságtartást, gyanakvást kifejező (gúnyos v. lekicsinylő) állításban, ill. kérdésben〉’ ❖ mit, annak a’ ſemmire kellö ringyónak [küldjek ebédet]? Éppen biz ez ám a’ jótételre érdemes (1786 Osvald Zsigmond ford.–Möller¹ 7251002, 9) | mintha biz’ az ember egy nap más napra-is jól lakhatna (1796 Kiss József¹ C2700, 19) | Tán biz a Dunából azért csípték elő: Hogy proklamációt hozott az országba? (1852 Sárosi Gyula 8404058, 230) | Ki védi a kisemberek Házát, földjét, tehenét? Talán bíz a gyáros, bankár? A fütyülő fittyfenét! (1947 Szabad Föld aug. 17. C1537, 2).

2d. • biz’ isten (módsz-szerűen) ’〈az elhomályosult jelentésű bizony isten kifejezésből rövidült (esküszerű) fogadkozásként v. állítás nyomatékosítására〉’ ❖ Most, biz Isten! szomszéd Uram, monda , bizonyára nem láthatom által, hogy lehet ma Kend illyen vídám ábrázattal! (1790 Földi Ferenc ford.–Campe C1757, 128) | Becsülöm az eszed’, bizisten (1867 Arany János ford.–Shakespeare C3730, 135) | Hogy így mellettem állsz és megvédelmezel, biz’ Isten szép tőled és jól esik (1931 Füst Milán 9161042, 16) | megöltem a cápát, amelyik belemart a halamba – gondolta. – És ez volt a legnagyobb dentuso, amit valaha láttam. Pedig, bizisten, láttam elég nagyokat életemben (1956 Ottlik Géza ford.–Hemingway 9496005, 102).

Ö: abbiz.

Vö. CzF. biz ^[1] ; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz. biz¹