becsületbíróság fn 3A8 (/Tört)

’vmely testület, közösség becsületét érintő ügy kivizsgálására alakított, a testület becsületének, jó hírének megóvását szolgáló, nem hivatásos bírókból álló bizottság’ ❖ Kober táborszernagyot katonai becsületbiróság elé állitották. A katonai becsületügyi előirások szerint a biróság vagy fölmenthette a vád alól, vagy kimondhatta, hogy a táborszernagy eljárása által a „tiszti becsületet veszélyeztette”, illetőleg „megsértette” (1902 Pesti Hírlap jan. 1. C5650, 7) | [Nagy Lajos] udvarában rendes lovagi becsületbíróság (curia militaris) őrködött a lovagi értelemben vett tisztesség törvényeinek megtartásán (1938 Hóman Bálint CD42) | A[z újságíró]szakmában nagy tekintélyű becsületbíróság (1994 Magyar Hírlap CD09) | a párt országos elnöksége és becsületbírósága (1998 Magyar Hírlap CD09).

a. ’becsületbeli, kül. lovagias ügyek megvizsgálására azzal a céllal alakult választott bíróság, hogy rendezze a vitás kérdéseket, és ezzel lehetővé tegye a párbaj elkerülését, ill. hogy döntsön a felek párbajképességéről’ ❖ Becsületbíróság ül össze, mely kimondja, hogy nem történt semmi sérelem, s senkinek sincs oka a verekedésre, s azzal be van fejezve a [színjáték] (1870 Jókai Mór CD18) | E becsületbíróság volna hivatva ítéletével minden előforduló esetben békés úton elintézni a felmerülő afféreket és lehetőleg megakadályozni a párbajokat (1902 Ady Endre CD0801) | Thaly becsületbíróságot hívott össze, s ez Vajdát párbajra méltatlannak találta (1984 Bényei József 1016015, 134).

Sz: becsületbírósági.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

becsületbíróság főnév 3A8 (/Tört)
vmely testület, közösség becsületét érintő ügy kivizsgálására alakított, a testület becsületének, jó hírének megóvását szolgáló, nem hivatásos bírókból álló bizottság
Kober táborszernagyot katonai becsületbiróság elé állitották. A katonai becsületügyi előirások szerint a biróság vagy fölmenthette a vád alól, vagy kimondhatta, hogy a táborszernagy eljárása által a „tiszti becsületet veszélyeztette”, illetőleg „megsértette”
(1902 Pesti Hírlap jan. 1.)
[Nagy Lajos] udvarában rendes lovagi becsületbíróság (curia militaris) őrködött a lovagi értelemben vett tisztesség törvényeinek megtartásán
(1938 Hóman Bálint)
A[z újságíró]szakmában nagy tekintélyű becsületbíróság
(1994 Magyar Hírlap)
a párt országos elnöksége és becsületbírósága
(1998 Magyar Hírlap)
a.
becsületbeli, kül. lovagias ügyek megvizsgálására azzal a céllal alakult választott bíróság, hogy rendezze a vitás kérdéseket, és ezzel lehetővé tegye a párbaj elkerülését, ill. hogy döntsön a felek párbajképességéről
Becsületbíróság ül össze, mely kimondja, hogy nem történt semmi sérelem, s senkinek sincs oka a verekedésre, s azzal be van fejezve a [színjáték]
(1870 Jókai Mór)
E becsületbíróság volna hivatva ítéletével minden előforduló esetben békés úton elintézni a felmerülő afféreket és lehetőleg megakadályozni a párbajokat
(1902 Ady Endre)
Thaly becsületbíróságot hívott össze, s ez Vajdát párbajra méltatlannak találta
(1984 Bényei József)
Sz: becsületbírósági
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások