bánság fn 3A8

1. (Tört is) ’a bán hivatala, méltósága’ ❖ Alig nézhetett ſzéljel Hunyadi a’ ſok tiſzteſſég között kitsoda, mindjárt árrát kérték tölle a’ vajdaſágnak és bánſágnak, melybe vért kellett fizetni (1778 Bessenyei György¹ 7044033, 5) | [Bánk gyűlölködése] ſoha azólta el nem aludtt, miólta András Király, ő rólla a’ Bánságot le vette (1802 e. Budai Ferenc 7060001, 146) | Mint horvátországi birtokosok, örömest viselték a bánságot, mely Magyarországon az első polgári és katonai méltóság volt a nádorság után (1889 Salamon Ferenc 8402005, 367) | Tisztségeinél fogva Matkó már 1434-ben hivatalosan is az ország bárói közé számított, jóllehet bánságot ekkor még nem viselt (1994 Engel Pál CD17).

1a. (birtokszóként) ’vkinek a báni méltóságban töltött időszaka’ ❖ [Kulin bán] bánsága alatt […] folytonos bőség uralkodott (1858 Vasárnapi Újság CD56) | Zrínyi majd két évtizedes bánsága alatt egyetlen olyan sérelem orvoslását sem tudta kicsikarni, amely csak valamennyire is beleütközött a kormány, vagy az örökös tartományok érdekeibe (1941 Sík Sándor 9598001, 71).

2. (tulajdonnév részeként is) (Tört is) ’bán által vezetett különkormányzati egység a középkori Magyarország déli határvidékén’ ❖ A’ Bátskai síkot ſzinte Orsováig, Temesi Bánságot Trajánus’ hídjáig, Duna’ két oldalát Erzsébet’ tornyáig, Úgy esmérem, mint a’ tsárdákat Budáig (1789 Orczy Lőrinc 7249011, 155) | [a hideglelés] a mi bánságunkban gyakori dolog: ugy hogy ez a vidék idegenek sirjának mondható (1851 A Falu Könyve C1667, 177) | a bánságokban vagy a Felvidéken (1983 Cs. Szabó László 9093002, 162).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. bán²; ÉKsz.

bánság főnév 3A8
1. (Tört is)
a bán hivatala, méltósága
Alig nézhetett ſzéljel Hunyadi a’ ſok tiſzteſſég között kitsoda, mindjárt árrát kérték tölle a’ vajdaſágnak és bánſágnak, melybe vért kellett fizetni
(1778 Bessenyei György¹)
[Bánk gyűlölködése] ſoha azólta el nem aludtt, miólta András Király, ő rólla a’ Bánságot le vette
(1802 e. Budai Ferenc)
Mint horvátországi birtokosok, örömest viselték a bánságot, mely Magyarországon az első polgári és katonai méltóság volt a nádorság után
(1889 Salamon Ferenc)
Tisztségeinél fogva Matkó már 1434-ben hivatalosan is az ország bárói közé számított, jóllehet bánságot ekkor még nem viselt
(1994 Engel Pál)
1a. (birtokszóként)
vkinek a báni méltóságban töltött időszaka
[Kulin bán] bánsága alatt […] folytonos bőség uralkodott
(1858 Vasárnapi Újság)
Zrínyi majd két évtizedes bánsága alatt egyetlen olyan sérelem orvoslását sem tudta kicsikarni, amely csak valamennyire is beleütközött a kormány, vagy az örökös tartományok érdekeibe
(1941 Sík Sándor)
2. (tulajdonnév részeként is) (Tört is)
bán által vezetett különkormányzati egység a középkori Magyarország déli határvidékén
A’ Bátskai síkot ſzinte Orsováig, Temesi Bánságot Trajánus’ hídjáig, Duna’ két oldalát Erzsébet’ tornyáig, Úgy esmérem, mint a’ tsárdákat Budáig
(1789 Orczy Lőrinc)
[a hideglelés] a mi bánságunkban gyakori dolog: ugy hogy ez a vidék idegenek sirjának mondható
(1851 A Falu Könyve)
a bánságokban vagy a Felvidéken
(1983 Cs. Szabó László)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. bán²; ÉKsz.

Beállítások