ciszter¹ mn és fn 4B (Vall, biz)

I. mn

1. ’ciszterci 〈szerzetesrend (vmely csoportja, közössége)〉, ill. e rendhez tartozó 〈személy〉’ ❖ a ciszter szerzetesrendhez (1993 Laszlovszky József CD17) | [Az épületet] 1813-ban a ciszter rend kapta birtokába, ám a szerzetesrendek 1950-ben bekövetkezett feloszlatása után a rendházban középiskolás diákotthont nyitottak (1997 Magyar Hírlap CD09) | [Kiss Irén Ötvenkilenc csoda című drámájában] az 1241-es esztendőben ciszter apátok és Erzsébet udvarhölgyei idézik föl a csodatévő, szent életű asszony cselekedeteit (1999 Új Könyvek CD29).

1a. (tulajdonnév részeként is) ’e szerzetesközösség által létrehozott, fenntartott 〈épület, intézmény stb.〉’ ❖ ciszter kolostorral (1895 PallasLex. CD02) | Ollé László, a ciszter studió műszaki vezetője (1942 Függetlenség 2203007, 6) | [Losonczy Géza 1927-ben] Baján a III. Béla Ciszter Reálgimnázium tanulója (1995 Kövér György CD17).

2. ’e rendre jellemző, e rend által képviselt, gyakorolt v. követett’ ❖ a második ciszter alapítási hullám, éppen akkor következik be, amikor III. Béla hatalmát megszilárdítva folyamatosan kezd elszakadni Bizánctól (1994 Laszlovszky József CD58).

II. fn (tbsz-ban, rendsz. hat ne-vel)

(a) ciszterci szerzetesrend (vmely csoportja, közössége)’ ❖ a benczék, cisterek […] alapitói […] nemes családból származtak (1856 Aszalay József C0681, 285) | Most Pesten lakunk mindnyájan, én a ciszterekhez járok hetedikbe (1942 Függetlenség 2203006, 6) | Hazai bencés mesterek a román, a ciszterek a gótikus építészet meghonosítói (1993 A magyarság kézikönyve CD06).

J: ciszterci.

Vö. ÉrtSz.; TESz. ciszterci; ÉKsz.; ÚMTsz.

ciszter¹ melléknév és főnév 4B (Vall, biz)
I. melléknév
1.
ciszterci 〈szerzetesrend (vmely csoportja, közössége), ill. e rendhez tartozó 〈személy〉
a ciszter szerzetesrendhez
(1993 Laszlovszky József)
[Az épületet] 1813-ban a ciszter rend kapta birtokába, ám a szerzetesrendek 1950-ben bekövetkezett feloszlatása után a rendházban középiskolás diákotthont nyitottak
(1997 Magyar Hírlap)
[Kiss Irén Ötvenkilenc csoda című drámájában] az 1241-es esztendőben ciszter apátok és Erzsébet udvarhölgyei idézik föl a csodatévő, szent életű asszony cselekedeteit
(1999 Új Könyvek)
1a. (tulajdonnév részeként is)
e szerzetesközösség által létrehozott, fenntartott 〈épület, intézmény stb.〉
ciszter kolostorral
(1895 PallasLex.)
Ollé László, a ciszter studió műszaki vezetője
(1942 Függetlenség)
[Losonczy Géza 1927-ben] Baján a III. Béla Ciszter Reálgimnázium tanulója
(1995 Kövér György)
2.
e rendre jellemző, e rend által képviselt, gyakorolt v. követett
a második ciszter alapítási hullám, éppen akkor következik be, amikor III. Béla hatalmát megszilárdítva folyamatosan kezd elszakadni Bizánctól
(1994 Laszlovszky József)
II. főnév (tbsz-ban, rendsz. hat ne-vel)
(a) ciszterci szerzetesrend (vmely csoportja, közössége)
a benczék, cisterek […] alapitói […] nemes családból származtak
(1856 Aszalay József)
Most Pesten lakunk mindnyájan, én a ciszterekhez járok hetedikbe
(1942 Függetlenség)
Hazai bencés mesterek a román, a ciszterek a gótikus építészet meghonosítói
(1993 A magyarság kézikönyve)
Vö. ÉrtSz.; TESz. ciszterci; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások