csákó² mn és fn (nyj)

I. mn 11A5

’ferde v. (ferdén) szétálló (és fölfelé görbülő) 〈dolog〉’ ❖ [A növények levele] tsákó (assurgens) mikor a’ töve kiáll, a’ dereka felgörbűl (1807 Diószegi Sámuel–Fazekas Mihály C1417, 40) | Megsodorta bajszát, de az visszahajla s mely elébb volt csákó, lett belőle kajla (1854 Arany János CD01) | Vékony, előre és fölfelé hajló, többnyire csákó szarvai közép hosszúságúak [ti. a tehénnek] (1893 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | csákóra indult szarvú [szarvasmarha] (1914 A Hortobágy puszta és élete C7355, 256) | A bikánál csutak, a teheneknél a kis csákó szarvalakulás a kedvelt forma (1929 Az állatok világa ford. CD46) | Eleinte kis, vágott élű, de nem éles sarlóval szedték a markot, amit a fából való kuka váltott fel, melynek csákóra áll a szára (1934 Kiss Lajos¹ C5226, 136) | a középső bókony egy collal csákóbb (1944 Magyar Nyelv C5885, 248) | [a bajusz] a sodrás pillanatában még – mint régen – csákóra állt, nyomban utána lekonyult, lekajladt (1992 Rubicon CD17).

a. ’ilyen szarvú 〈szarvasmarha〉’ ❖ A’ tsákó tehén (1805 Kis János¹ C2649, 70) | csákó ökör kifelé fordúlt szarvval (1888 Pór Antal CD55).

II. fn 1A

1. ’kifelé görbülő szarvú szarvasmarha’ ❖ Aligha baja nincs a csákónak, hozik a bürit. Egy paraszt akkor mondá ezt feleségének, mikor a csordás épen tehene bőrével ment udvara felé (1851 Magyar közmondások könyve C2993, 63).

2. (rég) ’a süveg hasított karimájának oldalra lógó v. ferdén visszahajló része’ ❖ Tudta Hunyadi, hogy ezeket a’ tsákókat süvegekhez kell varni (1778 Bessenyei György¹ C1094, 20) | Lityeg, fityeg, mint vén csákó a’ süvegen (1818 e. Dugonics András C1476, 205) | A diákok egyenruhát hordtak, […] fejükön singes rókamál süveget, zöld csákóval (1902 Jókai Mór CD18).

2a. (-ra raggal, hsz-szerűen) ’〈ruhadarabot v. annak vmely részét〉 olyan módon 〈vágja (be)〉, hogy az ferde, rézsútos(an csúcsos) lesz, ill. ferdén visszahajló részt képez’ ❖ a derékon alóli rész rézsutos vágású volt, úgy hogy a két szárny egymást takarta, ez volt a már többször említett csákóra vágott dolmány (1900 Nagy Géza CD20) | most megrövidülve jellegzetes rézsút szabott, csákóra vágott toldást mutatott [ti. a janicsárdolmány], amely idővel egyre hangsúlyosabbá vált (1997 Magyar néprajz CD47) | [a 18. század közepén] a süveg karimáját már senki nem hajtotta le, nem is vágta csákóra (1997 Magyar néprajz CD47).

ÖE: ~bajusz, ~ökör, ~szarv, ~tehén.

Vö. CzF. csákó²; ÉrtSz. csákó¹; TESz. csákó¹; ÉKsz. csákó²; SzT. csákó¹; ÚMTsz.

csákó² melléknév és főnév (nyj)
I. melléknév 11A5
ferde v. (ferdén) szétálló (és fölfelé görbülő) 〈dolog〉
[A növények levele] tsákó (assurgens) mikor a’ töve kiáll, a’ dereka felgörbűl
(1807 Diószegi Sámuel–Fazekas Mihály)
Megsodorta bajszát, de az visszahajla s mely elébb volt csákó, lett belőle kajla
(1854 Arany János)
Vékony, előre és fölfelé hajló, többnyire csákó szarvai közép hosszúságúak [ti. a tehénnek]
(1893 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
csákóra indult szarvú [szarvasmarha]
(1914 A Hortobágy puszta és élete)
A bikánál csutak, a teheneknél a kis csákó szarvalakulás a kedvelt forma
(1929 Az állatok világa ford.)
Eleinte kis, vágott élű, de nem éles sarlóval szedték a markot, amit a fából való kuka váltott fel, melynek csákóra áll a szára
(1934 Kiss Lajos¹)
a középső bókony egy collal csákóbb
(1944 Magyar Nyelv)
[a bajusz] a sodrás pillanatában még – mint régen – csákóra állt, nyomban utána lekonyult, lekajladt
(1992 Rubicon)
a.
ilyen szarvú 〈szarvasmarha〉
A’ tsákó tehén
(1805 Kis János¹)
csákó ökör kifelé fordúlt szarvval
(1888 Pór Antal)
II. főnév 1A
1.
kifelé görbülő szarvú szarvasmarha
Aligha baja nincs a csákónak, hozik a bürit. Egy paraszt akkor mondá ezt feleségének, mikor a csordás épen tehene bőrével ment udvara felé
(1851 Magyar közmondások könyve)
2. (rég)
a süveg hasított karimájának oldalra lógó v. ferdén visszahajló része
Tudta Hunyadi, hogy ezeket a’ tsákókat süvegekhez kell varni
(1778 Bessenyei György¹)
Lityeg, fityeg, mint vén csákó a’ süvegen
(1818 e. Dugonics András)
A diákok egyenruhát hordtak, […] fejükön singes rókamál süveget, zöld csákóval
(1902 Jókai Mór)
2a. (-ra raggal, hsz-szerűen)
〈ruhadarabot v. annak vmely részét〉 olyan módon 〈vágja (be), hogy az ferde, rézsútos(an csúcsos) lesz, ill. ferdén visszahajló részt képez
a derékon alóli rész rézsutos vágású volt, úgy hogy a két szárny egymást takarta, ez volt a már többször említett csákóra vágott dolmány
(1900 Nagy Géza)
most megrövidülve jellegzetes rézsút szabott, csákóra vágott toldást mutatott [ti. a janicsárdolmány], amely idővel egyre hangsúlyosabbá vált
(1997 Magyar néprajz)
[a 18. század közepén] a süveg karimáját már senki nem hajtotta le, nem is vágta csákóra
(1997 Magyar néprajz)
ÖE: csákóbajusz, csákóökör, csákószarv, csákótehén
Vö. CzF. csákó²; ÉrtSz. csákó¹; TESz. csákó¹; ÉKsz. csákó²; SzT. csákó¹; ÚMTsz.

Beállítások