daltársulat fn 3A (kissé rég)

1. (műkedvelő) énekkar; dalegylet, dalkör, dalárda’ ❖ a külföld nevezetesebb városait beutazott daltársulat Európa legelső szinpadain, magában az ének hazájában Olaszhonban is kivivni szerencsés volt [a sikert]. Alakitsunk tehát dalárdákat s tegyük azok főczéljavá főleg régi dalaink négyhangra leendő betanulása által dalaink finomitását, müvelését (1858 Vasárnapi Újság CD56) | [Nagy József] 1852 tavaszán […] daltársulatot szervezett, mely először vette fel a „dalárda” nevezetet (1903 Magyar írók élete CD27) | énekre tanító s az ének útján széles rétegekre nevelőleg ható intézményeknek (s ily értelemben iskoláknak is) kell tekintenünk a korunkban mind nagyobb körre kiterjedő énekegyesületeket, daltársulatokat, népénekkarokat (1930 ZeneiLex. CD49).

2. (Szính) ’hivatásos énekesekből, ill. színészekből álló (vándor)színtársulat’ ❖ az „első magyar daltársulat” remek előadásait élvezheti (1864 Krinolin naptár C2824, 128) | Hiányos iskolázás után került [Sugár Károly] a színi pályára, amelyet vidéki, úgynevezett daltársulatoknál kezdett meg (1957 Csathó Kálmán C1267, 309) | A [Trianon előtti] színházi ellátás térképéhez végül hozzátartoztak a daltársulatok […]. Alkalmi, összeverődött csoportocskák, amelyek – mint nevük mutatja – eredetileg nem teljes színdarabok színre vitelére szövetkeztek, […] hanem csak operettek és népszínművek dalainak, egy-egy jelenetnek előadására futotta csekély talentumukból (1993 A magyarság kézikönyve CD06).

daltársulat főnév 3A (kissé rég)
1.
(műkedvelő) énekkar; dalegylet, dalkör, dalárda
a külföld nevezetesebb városait beutazott daltársulat Európa legelső szinpadain, magában az ének hazájában Olaszhonban is kivivni szerencsés volt [a sikert]. Alakitsunk tehát dalárdákat s tegyük azok főczéljavá főleg régi dalaink négyhangra leendő betanulása által dalaink finomitását, müvelését
(1858 Vasárnapi Újság)
[Nagy József] 1852 tavaszán […] daltársulatot szervezett, mely először vette fel a „dalárda” nevezetet
(1903 Magyar írók élete)
énekre tanító s az ének útján széles rétegekre nevelőleg ható intézményeknek (s ily értelemben iskoláknak is) kell tekintenünk a korunkban mind nagyobb körre kiterjedő énekegyesületeket, daltársulatokat, népénekkarokat
(1930 ZeneiLex.)
2. (Szính)
hivatásos énekesekből, ill. színészekből álló (vándor)színtársulat
az „első magyar daltársulat” remek előadásait élvezheti
(1864 Krinolin naptár)
Hiányos iskolázás után került [Sugár Károly] a színi pályára, amelyet vidéki, úgynevezett daltársulatoknál kezdett meg
(1957 Csathó Kálmán)
A [Trianon előtti] színházi ellátás térképéhez végül hozzátartoztak a daltársulatok […]. Alkalmi, összeverődött csoportocskák, amelyek – mint nevük mutatja – eredetileg nem teljes színdarabok színre vitelére szövetkeztek, […] hanem csak operettek és népszínművek dalainak, egy-egy jelenetnek előadására futotta csekély talentumukból
(1993 A magyarság kézikönyve)

Beállítások