dekád fn 3A1 (vál)

’egynemű dolgokból álló tízes csoport’ ❖ [Asia című művében] Barros maga csak az első három dekadát és a negyedik dekadának egy részét irta meg; folytatták Lavanha, Diego de Conto (1893 PallasLex. CD02) | [Livius római történelemről szóló műve] eredetileg 142 könyvből állott, melyeket már maga Livius dekadokra (10 könyv) osztott (1895 PallasLex. CD02) | Míg egy évvel ezelőtt a piaci kapitalizáció – a cég részvényeinek számával felszorzott árfolyamérték – alapján a tíz legnagyobb vállalat mindegyike orosz volt a régióban, az idei listán már öt más országbeli társaság is megjelent a legfelső dekádban (1999 Figyelő CD2601).

a. ’〈vmely (naptári) időtartam, kül. a hónap részeként:〉 egymásra következő tíz napból álló időegység’ ❖ Dekad tiz napos időköz, melyet első izben a görögök használtak kalendáriomukban, aztán a francia köztársasági naptárba vették fel a hét helyett, miért is az utóbbi naptárt dekadrier-nek is nevezték (1893 PallasLex. CD02) | Békési Jenő hegesztő 169 százalékot teljesített július második dekádjában, holott azelőtt alig érte el a százat (1953 Szabad Nép aug. 7. C0400, 2) | A 2. dekádban született Vízöntők (akik február 1-jétől 10-ig látták meg a napvilágot) […] februártól márciusig és októberben, valamint novemberben állnak a legkedvezőbb asztrális konstellációk alatt (1995 Magyar Hírlap CD09).

b. ’egymásra következő tíz évből álló időszak; évtized, decennium’ ❖ Igy alva, s kelve, sok csodás uj érán, szebb dekádon át aratnók minden változás virágát, magvát, illatát (1924 Babits Mihály ford.–Tennyson CD10) | Az elmúlt évtized (1960–1970) a magyar ideg- és elmegyógyászat ünnepi dekádja volt. Erre az időszakra esett tudományszakunk több úttörő munkása születésének századik évfordulója (1973 Miskolczy Dezső CD30) | [A filmgyártásban] a rendszerváltás utáni dekád a bizonytalanságé, nemcsak a finanszírozás, hanem a művészi színvonal tekintetében is (1999 Magyar Hírlap CD09).

ÖE: ~lap, ~terv.

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

dekád főnév 3A1 (vál)
egynemű dolgokból álló tízes csoport
[Asia című művében] Barros maga csak az első három dekadát és a negyedik dekadának egy részét irta meg; folytatták Lavanha, Diego de Conto
(1893 PallasLex.)
[Livius római történelemről szóló műve] eredetileg 142 könyvből állott, melyeket már maga Livius dekadokra (10 könyv) osztott
(1895 PallasLex.)
Míg egy évvel ezelőtt a piaci kapitalizáció – a cég részvényeinek számával felszorzott árfolyamérték – alapján a tíz legnagyobb vállalat mindegyike orosz volt a régióban, az idei listán már öt más országbeli társaság is megjelent a legfelső dekádban
(1999 Figyelő)
a.
〈vmely (naptári) időtartam, kül. a hónap részeként:〉 egymásra következő tíz napból álló időegység
Dekad tiz napos időköz, melyet első izben a görögök használtak kalendáriomukban, aztán a francia köztársasági naptárba vették fel a hét helyett, miért is az utóbbi naptárt dekadrier-nek is nevezték
(1893 PallasLex.)
Békési Jenő hegesztő 169 százalékot teljesített július második dekádjában, holott azelőtt alig érte el a százat
(1953 Szabad Nép aug. 7.)
A 2. dekádban született Vízöntők (akik február 1-jétől 10-ig látták meg a napvilágot) […] februártól márciusig és októberben, valamint novemberben állnak a legkedvezőbb asztrális konstellációk alatt
(1995 Magyar Hírlap)
b.
egymásra következő tíz évből álló időszak; évtized, decennium
Igy alva, s kelve, sok csodás uj érán, szebb dekádon át aratnók minden változás virágát, magvát, illatát
(1924 Babits Mihály ford.Tennyson)
Az elmúlt évtized (1960–1970) a magyar ideg- és elmegyógyászat ünnepi dekádja volt. Erre az időszakra esett tudományszakunk több úttörő munkása születésének századik évfordulója
(1973 Miskolczy Dezső)
[A filmgyártásban] a rendszerváltás utáni dekád a bizonytalanságé, nemcsak a finanszírozás, hanem a művészi színvonal tekintetében is
(1999 Magyar Hírlap)
ÖE: dekádlap, dekádterv
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások