e-ző² mn 1C (ë-ző jelöléssel) (Nyelvt)

1. ’olyan 〈nyelvváltozat〉, amelynek fonémakészletében a nyílt e hang mellett zárt ë hang is van, ill. olyan 〈terület〉, amelyen jellemzően ilyen nyelvváltozatot beszélnek’ ❖ Arra nézve, mikor áll ö e ellen, általános és fő szabályként kimondható, hogy a szegedi nyelvjárásban a köznyelv e hangját ö hang képviseli. Legyen a szó régi vagy új, jöjjön bár az ë-ző nyelvjárásokon át ë hanggal ide, mihelyt ennek a szférájába jutott, ö-re kell változnia (1886 Négyesy László C5952, 490) | A negyedik nyelvjárási terület a duna-tiszai, melyhez főleg Pestmegye és a Bácska katolikus lakossága tartozik. Ez az ë-ző vidék (1890 Budapesti Hírlap dec. 2. C4737, 3) | Az ëző nyelvjárások e szavakat így ejtik: embër, lélëk, tëttem, vëttem, gyermëk, ëgyetëk, sebës (1936 Csűry Bálint 1030002, 37) | A legmagasabb köznyelv ë-ző változatában az ë korántsem az e helyzeti variánsa, hanem külön fonéma (1994 Török Gábor C5934, 435).

1a. ’ilyen nyelvváltozatú 〈szöveg〉 v. ilyen nyelvváltozatot tükröző 〈írásmód〉, ill. ilyen nyelvváltozatú 〈szó(alak)〉’ ❖ [a Székelyudvarhelyi kódexben] az első rész ë-ző, ellenben a második ö-ző […], noha ë-ző alakokkal keverve (1906 Simonyi Zsigmond C5964, 3) | A 44. lap tiszta ë-ző szöveg (1910 Trócsányi Zoltán C5832, 258) | ë-ző helyesírású könyv (1984 Tompa József C5924, 25).

1b. ’olyan 〈beszélőközösség〉, amely jellemzően ilyen nyelvváltozatot használ, ill. ilyen beszélő közösségre v. ahhoz tartozó személyre jellemző 〈ejtésmód〉’ ❖ [a székelység abban az időben] nem képezett geographiailag összefüggő területet, hanem a kúnokhoz hasonlóan meg volt oszolva; az egyik rész alakulása a nyugoti magyarság ë-ző, a másik pedig az ö-ző csoportján belül ment végbe (1890 Nagy Géza C0130, 176) | Debrecen nevének fonetikus átírása csak a harmadik szótagban mutat zárt ë-t (Debrecën), ámde igen sok ë-ző kiejtésű egyén Dëbrëcën-t mond (1941 Juhász Jenő C5882, 35) | Az ë-ző Megyer törzs […] az ország közepe táján lakhatott (1958 Abaffy Erzsébet C5898, 588) | Ördög Ferenc említette, hogy Zala megyében zárt ë-ző falvakban figyelte meg, hogy a református prédikációban és a templomi éneklésben nincs meg a zárt ë hang (1994 Wacha Imre C6045, 151) | [Kodály Zoltánnak] nemhogy kötelezőként nëm sikerült elfogadtatni, de még annak sëm sikerült gátat vetni, hogy në stigmatizálják, në nézzék lë, në tekintsék provinciálisnak az ë-ző beszédët (2008 Péntek János C7198, 504).

2. ’olyan 〈szóalak〉, amelyben az ö hang helyett annak ajakréses ë párja van’ ❖ [Mészöly Gedeon] a HB.-ben vegyesen előforduló ë-ző és ö-ző alakokat úgy magyarázza, hogy az özés ekkor még nem volt olyan általános mint ma (1908 Balassa József C5966, 472) | erős ingadozás van az ë-ző és ö-ző alakok között (1953 Abaffy Erzsébet C5893, 337).

Vö. ÉrtSz. ëző; ÉKsz. ë-ző

e-ző² melléknév 1C (ë-ző jelöléssel) (Nyelvt)
1.
olyan 〈nyelvváltozat〉, amelynek fonémakészletében a nyílt e hang mellett zárt ë hang is van, ill. olyan 〈terület〉, amelyen jellemzően ilyen nyelvváltozatot beszélnek
Arra nézve, mikor áll ö e ellen, általános és fő szabályként kimondható, hogy a szegedi nyelvjárásban a köznyelv e hangját ö hang képviseli. Legyen a szó régi vagy új, jöjjön bár az ë-ző nyelvjárásokon át ë hanggal ide, mihelyt ennek a szférájába jutott, ö-re kell változnia
(1886 Négyesy László)
A negyedik nyelvjárási terület a duna-tiszai, melyhez főleg Pestmegye és a Bácska katolikus lakossága tartozik. Ez az ë-ző vidék
(1890 Budapesti Hírlap dec. 2.)
Az ëző nyelvjárások e szavakat így ejtik: embër, lélëk, tëttem, vëttem, gyermëk, ëgyetëk, sebës
(1936 Csűry Bálint)
A legmagasabb köznyelv ë-ző változatában az ë korántsem az e helyzeti variánsa, hanem külön fonéma
(1994 Török Gábor)
1a.
ilyen nyelvváltozatú 〈szöveg〉 v. ilyen nyelvváltozatot tükröző 〈írásmód〉, ill. ilyen nyelvváltozatú 〈szó(alak)
[a Székelyudvarhelyi kódexben] az első rész ë-ző, ellenben a második ö-ző […], noha ë-ző alakokkal keverve
(1906 Simonyi Zsigmond)
A 44. lap tiszta ë-ző szöveg
(1910 Trócsányi Zoltán)
ë-ző helyesírású könyv
(1984 Tompa József)
1b.
olyan 〈beszélőközösség〉, amely jellemzően ilyen nyelvváltozatot használ, ill. ilyen beszélő közösségre v. ahhoz tartozó személyre jellemző 〈ejtésmód〉
[a székelység abban az időben] nem képezett geographiailag összefüggő területet, hanem a kúnokhoz hasonlóan meg volt oszolva; az egyik rész alakulása a nyugoti magyarság ë-ző, a másik pedig az ö-ző csoportján belül ment végbe
(1890 Nagy Géza)
Debrecen nevének fonetikus átírása csak a harmadik szótagban mutat zárt ë-t (Debrecën), ámde igen sok ë-ző kiejtésű egyén Dëbrëcën-t mond
(1941 Juhász Jenő)
Az ë-ző Megyer törzs […] az ország közepe táján lakhatott
(1958 Abaffy Erzsébet)
Ördög Ferenc említette, hogy Zala megyében zárt ë-ző falvakban figyelte meg, hogy a református prédikációban és a templomi éneklésben nincs meg a zárt ë hang
(1994 Wacha Imre)
[Kodály Zoltánnak] nemhogy kötelezőként nëm sikerült elfogadtatni, de még annak sëm sikerült gátat vetni, hogy në stigmatizálják, në nézzék lë, në tekintsék provinciálisnak az ë-ző beszédët
(2008 Péntek János)
2.
olyan 〈szóalak〉, amelyben az ö hang helyett annak ajakréses ë párja van
[Mészöly Gedeon] a HB.Halotti Beszéd-ben vegyesen előforduló ë-ző és ö-ző alakokat úgy magyarázza, hogy az özés ekkor még nem volt olyan általános mint ma
(1908 Balassa József)
erős ingadozás van az ë-ző és ö-ző alakok között
(1953 Abaffy Erzsébet)
Vö. ÉrtSz. ëző; ÉKsz. ë-ző

Beállítások