elgereblyél ts ige 1b (kissé rég)

1. ’〈(termő)földet ásás v. kapálás után〉 gereblyével elegyenget, ill. 〈(termő)földön〉 gereblyével egyenletesen szétterít vmit’ ❖ Áss, azon az ősszel megtrágyázott és felásott korán tavasszal ismét jól felásott és jól elgerebjélt, 4 talp szélességü ágyon (1805 Pethe Ferenc 8364012, 114) | jól elkevered a’ ganéjt, hogy semmi göröngy rajta ne láttasson, ’s jól elgerebjéled, hogy mindenütt eggy forma legyen (1824 Szabó József² ford. C6160, 61) | őszszel Mindszent után vagy hamarébb is a borsónak szánt ágyakat megkapálva, szépen el kell gerebelni (1875 Hasznos Mulattató 8630001, 135).

1a. ’földet gereblyével elegyengetve eltüntet vmit’ ❖ [a bikaviadal végén a leszúrt] bika szarva hosszan szántja végig a porondot. A szolgák elgereblyélik a vérfoltokat (1898 Pekár Gyula C3459, 60) | Egy hete vigyázok, azóta itt volt minden éjjel [az úriember]. Nappal elgereblyélik a nyomokat, de másnap megint ott vannak (1933 Pesti Hírlap dec. 24. C5681, 1).

1b. ’gereblyével elhúz, eltávolít (vhonnan) vmit’ ❖ Az Alpesek mívelése azoknak legfőképen „tisztogatásában” áll, a mikor is a hógörgetegek által a legelőkre sodort fa- és kőtörmeléket eltávolítják, a lehulló faleveleket elgereblyélik (1889 Az Osztrák–Magyar Monarchia CD21).

2. (ritk) ’〈kellemetlen v. kínos ügyet〉 elsimítva megold, elintéz’ ❖ [Emerenc a kislány] iratait se hozta el, ha a nagyapának nem akkora a tekintélye, és nem ajándékozza folyton hol ezzel, hol azzal a jegyzőt, baj is lesz belőle, de a jegyző elgereblyélte a dolgot (1987 Szabó Magda C6558, 145).

J: elgereblyéz.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

elgereblyél tárgyas ige 1b (kissé rég)
1.
(termő)földet ásás v. kapálás után〉 gereblyével elegyenget, ill. (termő)földön〉 gereblyével egyenletesen szétterít vmit
Áss, azon az ősszel megtrágyázott és felásott korán tavasszal ismét jól felásott és jól elgerebjélt, 4 talp szélességü ágyon
(1805 Pethe Ferenc)
jól elkevered a’ ganéjt, hogy semmi göröngy rajta ne láttasson, ’s jól elgerebjéled, hogy mindenütt eggy forma legyen
(1824 Szabó József² ford.)
őszszel Mindszent után vagy hamarébb is a borsónak szánt ágyakat megkapálva, szépen el kell gerebelni
(1875 Hasznos Mulattató)
1a.
földet gereblyével elegyengetve eltüntet vmit
[a bikaviadal végén a leszúrt] bika szarva hosszan szántja végig a porondot. A szolgák elgereblyélik a vérfoltokat
(1898 Pekár Gyula)
Egy hete vigyázok, azóta itt volt minden éjjel [az úriember]. Nappal elgereblyélik a nyomokat, de másnap megint ott vannak
(1933 Pesti Hírlap dec. 24.)
1b.
gereblyével elhúz, eltávolít (vhonnan) vmit
Az Alpesek mívelése azoknak legfőképen „tisztogatásában” áll, a mikor is a hógörgetegek által a legelőkre sodort fa- és kőtörmeléket eltávolítják, a lehulló faleveleket elgereblyélik
(1889 Az Osztrák–Magyar Monarchia)
2. (ritk)
〈kellemetlen v. kínos ügyet〉 elsimítva megold, elintéz
[Emerenc a kislány] iratait se hozta el, ha a nagyapának nem akkora a tekintélye, és nem ajándékozza folyton hol ezzel, hol azzal a jegyzőt, baj is lesz belőle, de a jegyző elgereblyélte a dolgot
(1987 Szabó Magda)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások