elsír ige 1a6

1. ts ’panaszosan, siránkozva elmond, elbeszél vmit’ ❖ Itt e kínos fogság boldogtalan helyében, Éltem’ itt sírom el szívemnek keservében (1790 Dayka Gábor ford. 7075012, 79) | Egy ember jő elsírni kínjait (1843 Madách Imre 8284003, 368) | [Gida] már annyira megbarátkozott Lizával, hogy elsírhatta nagy bánatát baráti kebelén (1893 Herczeg Ferenc 9241020, 96) | a jordániai hadsereg őrmestere a héten ügyvédjének elsírta: azért lőtt az izraeli diáklányok csoportjába, mert a gyerekek kinevették és kigúnyolták (1997 Magyar Hírlap CD09).

2. ts elsírja magát ’sírásra fakad, hirtelen sírni kezd vki’ ❖ a gyermek, ki ugyan, ha most nevet is, hamar elsírja magát (1865 Greguss Ágost C1903, 146) | A nemzet kacagja a sors humorát, amely néha olyan keserű, hogy elsírná magát az ember, ha nem volna kénytelen rajta jóízűt nevetni (1878 Mikszáth Kálmán CD04) | [ha] elsírod magad, ne szégyeld (1929 Peéry Piri CD10) | elsírjuk magunkat örömünkben (2005 Országgyűlési Napló CD62).

3. ts (irod) ’〈annak kif-ére, hogy vki könnyet ejt, ill. minden könnyét elhullajtja〉’ ❖ Könnyeim’ elsirtam honfiak’ hantjainál (1834 Aurora C0041, 261) | Elsirta az utolsó Könyet, Elmondta a végső imát (1867 Szász Károly² C3829, 109) | az említett hölgyért soha el nem sírtam egyetlen könnyet se (1932 Krúdy Gyula CD54) | Könnyeimet elsírtam az uton (1941 Dudás Kálmán 9116011, 26) | sem drága aranyon, Sem elsírt könnyek tengerén Meg nem válthatjuk a kemény Kíntól magunk a végnapon (1980 Mészöly Dezső ford.–Rutebeuf 9437015, 174).

4. ts (rég) ’〈szemét〉 kisírja vki’ ❖ Szakadatlan siralomban két szemem elsirtam (1880 Csengery János ford.–Catullus C1272, 71) | a szememet elsírtam, arcomat elhervasztottam maga miatt (1916 Nagy Endre CD10).

5. ts (ritk) ’a sírástól nem tud tovább mondani vmit’ ❖ Szónoklatot kellett volna mondania; de biz azt csak elsírta az öreg. Nagyon erőt vett rajta az érzékenység (1877 Jókai Mór CD18).

6. ts (rég) ’〈vmennyi időt〉 sírással eltölt’ ❖ egy hosszú életet mohos falak közt elsírni (1837 Jósika Miklós C2373, 93) | A szép, érzelmes német regényekben [...] a vár sánczaiban éneklő lantosok olyan szerelmesek és szerencsétlenek voltak, hogy a nemesebben érző olvasó féléjszakákat elsirhatott utánok (1884 Gyarmathy Zsigáné C1951, 6).

6a. tn (rég) ’〈vmennyi ideig〉 folytonosan sír, sírdogál vki’ ❖ [a lány szégyenében] egéſz nap el-ſir (1793 Mátyus István C3072, 358) | Földváry időt engedett a megkönnyebbülésre, aztán kezdé meg ismét a beszédet; mert a két nő elsírna estélig (1858 Vas Gereben 8514005, 117) | Oh Istenem! hogy elsírtam fölöttök [ti. az olvasott könyvek fölött] (1869–1872 Déryné Széppataki Róza C1410, 25) | az ártatlan parányi jószág akár órákig is elsirhat; mig végre egészen kifáradva a sirástól s elgyötörve az éhségtől keserves fuldoklások között szunnyad el (1885 Budapesti Hírlap ápr. 11. C4732, 1).

6b. ts elsírja magát (rég) ’hosszas(, folyamatos) sírással kimeríti, kifárasztja magát vki’ ❖ [A leány] úgy el sirta magát amott egy bokorba Hogy már mint a’ fél holt tsak eldült a’ porba (1795 Molnár Borbála C3187, 84) | [feleségem] az elváláskor úgy elsírja s elbúsulja magát, hogy fél esztendeig sem lesz utána jóvá (1859 Arany János C1619, 138) | hogy elsirta már magát az a gyermek, mert most válik a szegényke [ti. most választják el, nem kap több anyatejet] (1896 Gyarmathy Zsigáné 8167001, 18).

7. ts (rég) ’〈hangszer, kül. hegedű〉 fájdalmat kifejezve játszik el vmit’ ❖ Három istenverte cigány Síró-rívó hegedője! Sírd el nekem nótámat (1857 Tóth László² C0685, 152) | árva lantom Elsirandja végdalát (1859 Thaly Kálmán C4129, 87) | Lőrincz hegedűje elsírja oda benn a szerelem dalát (1894 e. Justh Zsigmond C2459, 175) | Balázs hegedüje elsirja a kivánt bánatos nótát (1925 Budapesti Hírlap szept. 29. C4713, 12).

8. tn (rég) ’〈szél〉 elsüvít vhol’ ❖ a pusztán maradt hulladékok felett elsiró szél danáiban fogjuk érezni várunk regés multját egykori arany korszakával (1858 Vasárnapi Újság CD56) | Elpusztult helyén falvának, Nyom nélkül sir el a szél (1863 Madách Imre C2954, 147) | A lanyha szellő szánakozva sír el A völgy felett (1866 Benedek Aladár C3306, 37) | A temető-menet mellett elhuzott, elsirt a tavaszi szél, megreszkettette a koszoru szalagokat (1916 Budapesti Hírlap máj. 26. C4704, 6).

9. tn (rég) ’〈annak kif-ére, hogy vkinek, vminek a síró hangja elér, eljut vhova, vkihez〉’ ❖ Ne sírjál el kedves babám meszszire, Mer’ kivisznek a temető végire (1882 Szeged népe C2482, 35) | Csöndes falú tornyát mutatja a távol, Melynek elsír hozzám csendülő harangja (1886 Jakab Ödön C2194, 118) | édes emlékként a pásztorfurulya Elsír az erdőig s az alvó rügyeket remegő lombbá ébreszti (1921 Sárközi György CD10).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.

elsír ige 1a6
1. tárgyas
panaszosan, siránkozva elmond, elbeszél vmit
Itt e kínos fogság boldogtalan helyében, Éltem’ itt sírom el szívemnek keservében
(1790 Dayka Gábor ford.)
Egy ember jő elsírni kínjait
(1843 Madách Imre)
[Gida] már annyira megbarátkozott Lizával, hogy elsírhatta nagy bánatát baráti kebelén
(1893 Herczeg Ferenc)
a jordániai hadsereg őrmestere a héten ügyvédjének elsírta: azért lőtt az izraeli diáklányok csoportjába, mert a gyerekek kinevették és kigúnyolták
(1997 Magyar Hírlap)
2. tárgyas elsírja magát
sírásra fakad, hirtelen sírni kezd vki
a gyermek, ki ugyan, ha most nevet is, hamar elsírja magát
(1865 Greguss Ágost)
A nemzet kacagja a sors humorát, amely néha olyan keserű, hogy elsírná magát az ember, ha nem volna kénytelen rajta jóízűt nevetni
(1878 Mikszáth Kálmán)
[ha] elsírod magad, ne szégyeld
(1929 Peéry Piri)
elsírjuk magunkat örömünkben
(2005 Országgyűlési Napló)
3. tárgyas (irod)
〈annak kif-ére, hogy vki könnyet ejt, ill. minden könnyét elhullajtja〉
Könnyeim’ elsirtam honfiak’ hantjainál
(1834 Aurora)
Elsirta az utolsó Könyet, Elmondta a végső imát
(1867 Szász Károly²)
az említett hölgyért soha el nem sírtam egyetlen könnyet se
(1932 Krúdy Gyula)
Könnyeimet elsírtam az uton
(1941 Dudás Kálmán)
sem drága aranyon, Sem elsírt könnyek tengerén Meg nem válthatjuk a kemény Kíntól magunk a végnapon
(1980 Mészöly Dezső ford.Rutebeuf)
4. tárgyas (rég)
〈szemét〉 kisírja vki
Szakadatlan siralomban két szemem elsirtam
(1880 Csengery János ford.Catullus)
a szememet elsírtam, arcomat elhervasztottam maga miatt
(1916 Nagy Endre)
5. tárgyas (ritk)
a sírástól nem tud tovább mondani vmit
Szónoklatot kellett volna mondania; de biz azt csak elsírta az öreg. Nagyon erőt vett rajta az érzékenység
(1877 Jókai Mór)
6. tárgyas (rég)
〈vmennyi időt〉 sírással eltölt
egy hosszú életet mohos falak közt elsírni
(1837 Jósika Miklós)
A szép, érzelmes német regényekben [...] a vár sánczaiban éneklő lantosok olyan szerelmesek és szerencsétlenek voltak, hogy a nemesebben érző olvasó féléjszakákat elsirhatott utánok
(1884 Gyarmathy Zsigáné)
6a. tárgyatlan (rég)
〈vmennyi ideig〉 folytonosan sír, sírdogál vki
[a lány szégyenében] egéſz nap el-ſir
(1793 Mátyus István)
Földváry időt engedett a megkönnyebbülésre, aztán kezdé meg ismét a beszédet; mert a két nő elsírna estélig
(1858 Vas Gereben)
Oh Istenem! hogy elsírtam fölöttök [ti. az olvasott könyvek fölött]
(1869–1872 Déryné Széppataki Róza)
az ártatlan parányi jószág akár órákig is elsirhat; mig végre egészen kifáradva a sirástól s elgyötörve az éhségtől keserves fuldoklások között szunnyad el
(1885 Budapesti Hírlap ápr. 11.)
6b. tárgyas elsírja magát (rég)
hosszas(, folyamatos) sírással kimeríti, kifárasztja magát vki
[A leány] úgy el sirta magát amott egy bokorba Hogy már mint a’ fél holt tsak eldült a’ porba
(1795 Molnár Borbála)
[feleségem] az elváláskor úgy elsírja s elbúsulja magát, hogy fél esztendeig sem lesz utána jóvá
(1859 Arany János)
hogy elsirta már magát az a gyermek, mert most válik a szegényke [ti. most választják el, nem kap több anyatejet]
(1896 Gyarmathy Zsigáné)
7. tárgyas (rég)
〈hangszer, kül. hegedű〉 fájdalmat kifejezve játszik el vmit
Három istenverte cigány Síró-rívó hegedője! Sírd el nekem nótámat
(1857 Tóth László²)
árva lantom Elsirandja végdalát
(1859 Thaly Kálmán)
Lőrincz hegedűje elsírja oda benn a szerelem dalát
(1894 e. Justh Zsigmond)
Balázs hegedüje elsirja a kivánt bánatos nótát
(1925 Budapesti Hírlap szept. 29.)
8. tárgyatlan (rég)
〈szél〉 elsüvít vhol
a pusztán maradt hulladékok felett elsiró szél danáiban fogjuk érezni várunk regés multját egykori arany korszakával
(1858 Vasárnapi Újság)
Elpusztult helyén falvának, Nyom nélkül sir el a szél
(1863 Madách Imre)
A lanyha szellő szánakozva sír el A völgy felett
(1866 Benedek Aladár)
A temető-menet mellett elhuzott, elsirt a tavaszi szél, megreszkettette a koszoru szalagokat
(1916 Budapesti Hírlap máj. 26.)
9. tárgyatlan (rég)
〈annak kif-ére, hogy vkinek, vminek a síró hangja elér, eljut vhova, vkihez〉
Ne sírjál el kedves babám meszszire, Mer’ kivisznek a temető végire
(1882 Szeged népe)
Csöndes falú tornyát mutatja a távol, Melynek elsír hozzám csendülő harangja
(1886 Jakab Ödön)
édes emlékként a pásztorfurulya Elsír az erdőig s az alvó rügyeket remegő lombbá ébreszti
(1921 Sárközi György)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.

Beállítások