elégült mn-i ign és mn 

I. mn-i ign → elégül.

II. mn 12C

(kissé rég) ’olyan 〈személy〉, aki úgy érzi, hogy (minden) vágya, szüksége beteljesedett, kielégült, nem kíván többet, mint ami(je) van, ill. ilyen személyre jellemző 〈dolog〉 v. vkinek ilyen állapotára v. voltára valló 〈megnyilvánulás〉’ ❖ a gazdagon kamatozó föld, melynek nagyobb része a Tisza mocsárjaiból ragadtatott ki, a kényelmes csinos épületek s azok lakóinak elégült tekintete az érzéki jóllétnek nyilvános jeleit hordák magukon (1846 Jókai Mór CD18) | Ritkán ültek sovány asztalka mellett elégűltebb személyek, mint a mi lakonikus életű hármas lóherénk (1853 e. Fáy András¹ 8139003, 246) | Ifjú korodnak bérén túladunk, Lesz is szerény s elégült hajlokunk (1870 Rákosi Jenő ford.–Shakespeare CD11) | Meglatolgatta kezében a poharacskát, kiitta s elégülten köszörülte a torkát (1953 Németh László² ford.–Tolsztoj¹ 9485067, 314).

a. (rég, ritk) ’vmivel, vkivel elégedett 〈személy〉, ill. vkinek ilyen voltára valló 〈megnyilvánulás〉’ ❖ [A nézők] elégülten dicsérve szerzőt, fordítót s jádzókat, a cenzúráról pedig nem is álmodva mentek ki a színházból (1834–1835 Ormós Zsigmond 8341009, 204) | Dalma ott térdelt atyja előtt. Arca fehér volt, mint a márvány. – Elégült vagy-e velem? – kérdé suttogva tőle (1851 Jókai Mór CD18).

b. (kissé rég) ’olyan 〈személy〉, akit saját maga, vkije v. vmije büszkeséggel, ill. vmely helyzet, esemény elégtétellel tölt el, ill. ilyen személyre jellemző 〈tulajdonság〉 v. vkinek ilyen voltára v. állapotára valló 〈megnyilvánulás〉’ ❖ Asztalon a Pesti Hírlap feküdt, s a fogadós elégültnek érzé magát, ezzel is kedveskedhetni vendégeinek (1842 Erdélyi János² 8131102, 54) | Elégülten vert az öreg révész keble: Hisz most ő egy ember életét menté meg (1860 Thaly Kálmán 8477014, 80) | Ha vitázni kezd velük, egyszerre kicsap a plebejus lobogó gyűlölete, szava éles, érvei marcangolnak és elégült gyönyörűséggel hagyja faképnél a megrökönyödőt (1935 Halász Gábor¹ CD10) | Láttam egy díszlakomáról készült, százezer példányban sokszorosított fényképet, melyen mosolyos, elégült önhittségben állnak szemben egymással s váltanak szertartásos nemesi üdvözlő-szavakat: a hatalomba emelkedett szélsőjobboldali proletárfi és a horogkereszttel kacérkodó főherceg (1937 Ignotus Pál 2045033, 54).

Ö: ön~.

Vö. CzF.

elégült melléknévi igenév és melléknév
I. melléknévi igenévelégül
II. melléknév 12C
(kissé rég)
olyan 〈személy〉, aki úgy érzi, hogy (minden) vágya, szüksége beteljesedett, kielégült, nem kíván többet, mint ami(je) van, ill. ilyen személyre jellemző 〈dolog〉 v. vkinek ilyen állapotára v. voltára valló 〈megnyilvánulás〉
a gazdagon kamatozó föld, melynek nagyobb része a Tisza mocsárjaiból ragadtatott ki, a kényelmes csinos épületek s azok lakóinak elégült tekintete az érzéki jóllétnek nyilvános jeleit hordák magukon
(1846 Jókai Mór)
Ritkán ültek sovány asztalka mellett elégűltebb személyek, mint a mi lakonikus életű hármas lóherénk
(1853 e. Fáy András¹)
Ifjú korodnak bérén túladunk, Lesz is szerény s elégült hajlokunk
(1870 Rákosi Jenő ford.Shakespeare)
Meglatolgatta kezében a poharacskát, kiitta s elégülten köszörülte a torkát
(1953 Németh László² ford.Tolsztoj¹)
a. (rég, ritk)
vmivel, vkivel elégedett 〈személy〉, ill. vkinek ilyen voltára valló 〈megnyilvánulás〉
[A nézők] elégülten dicsérve szerzőt, fordítót s jádzókat, a cenzúráról pedig nem is álmodva mentek ki a színházból
(1834–1835 Ormós Zsigmond)
Dalma ott térdelt atyja előtt. Arca fehér volt, mint a márvány. – Elégült vagy-e velem? – kérdé suttogva tőle
(1851 Jókai Mór)
b. (kissé rég)
olyan 〈személy〉, akit saját maga, vkije v. vmije büszkeséggel, ill. vmely helyzet, esemény elégtétellel tölt el, ill. ilyen személyre jellemző 〈tulajdonság〉 v. vkinek ilyen voltára v. állapotára valló 〈megnyilvánulás〉
Asztalon a Pesti Hírlap feküdt, s a fogadós elégültnek érzé magát, ezzel is kedveskedhetni vendégeinek
(1842 Erdélyi János²)
Elégülten vert az öreg révész keble: Hisz most ő egy ember életét menté meg
(1860 Thaly Kálmán)
Ha vitázni kezd velük, egyszerre kicsap a plebejus lobogó gyűlölete, szava éles, érvei marcangolnak és elégült gyönyörűséggel hagyja faképnél a megrökönyödőt
(1935 Halász Gábor¹)
Láttam egy díszlakomáról készült, százezer példányban sokszorosított fényképet, melyen mosolyos, elégült önhittségben állnak szemben egymással s váltanak szertartásos nemesi üdvözlő-szavakat: a hatalomba emelkedett szélsőjobboldali proletárfi és a horogkereszttel kacérkodó főherceg
(1937 Ignotus Pál)
Vö. CzF.

Beállítások