először hsz 33C4

1. ’〈Időviszony kif-ére.〉’

1a. (az is szóval együtt is) ’időben a másik v. az összes többi cselekvést, történést, állapotot megelőzve, ill. eleinte, kezdetben’ ❖ Kriſtina valamint ſzép, úgy furtsa-is lévén, másképen tettette elöſzör magát, hogy ſem a’ ſzivének belsö érzékenysége rendelve vala (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 16) | Legelöſzör is mind azon fogyatkozásokat és hibákat meg kell jóbbitani, elhárítani, a’ melyekrl a’ felsöbbekben ſzó vólt (1806 Teleki László¹ 8472005, 144) | Először suttogtunk egymás között, aztán megeredt a nyelvünk és hangosan beszélgettünk át a másik asztalhoz (1927 Kassák Lajos 9314009, 53) | Folyamatosan próbálok lejönni a függőségről, de három-négy nap elteltével, ismét jönnek az elvonási tünetek. Először borzalmasan fáj a fejem, és folyamatos hányingert érzek (2008 Szilánkokra hullva 3333002, 79).

1b. (-re raggal) ’〈a határozói jelentés módosulása nélkül:〉 ua.’ ❖ Most is felébredt. Előszörre nagy csendet érzett magában. De amint meg akart fordulni, emlékezetéből egy élesen látszó életdarabot rázott maga elé (1912 Szabó Dezső CD10) | nem olyan bonyolult, mint ahogyan előszörre ígérkezik (2003 Természet Világa CD50).

1c. (az is szóval együtt is) ’két v. több személy v. dolog közül a (leg)korábbiként, időben elsőként’ ❖ Minek utánna ábrázátján ki jtt elöſzör a’ himl az utánn az alſó tagokat is el-lepi (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 228) | Legelőször a fürdőterembe lépünk, hol a fürdeni akaró levetkezik, azután a melegitőbe, hol nagy pokróczokba takarják s lefektetik, hogy átmelegüljön (1854 Vasárnapi Újság CD56) | ha hallgatsz rám, mindenekelőtt a szerény körülmények között élő polgárasszonyokat látogatjuk meg. Így is tettek. Először is Souppe-nénál jelentek meg, egy tésztagyáros feleségénél (1959 Benedek Marcell ford.–France 9042008, 312) | [Jókai] regényei közül először az Erdély aranykora látott e médiumban napvilágot 1851-ben, majd 1853–54-ben itt jelent meg az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán (2010 Szajbély Mihály 3288003, 144).

1d. (-re raggal) ’〈a határozói jelentés módosulása nélkül:〉 ua.’ ❖ Szuhay a csomagból előszörre egy olcsó ezüstgyűrűcskét vett elő (1923 Krúdy Gyula CD10) | Ha nekem – saját tapasztalataim alapján – gyors beszámolót kéne tartanom Közép-Európáról, előszörre talán nem is a politika torzító elefántbetegségét említeném, hanem azt, hogy az írásbeliség szerepe meghalványult (1986 Csoóri Sándor 9090050, 15).

1e. (több ismétlődő v. adandó közül a legkorábbi,) az első alkalommal(, úgy, hogy még sohasem)’ ❖ Abdella tsupán a’ tengeri viztöl lett roſzſzúl, melly közönségeſen elöſzör minden embert meg-ſzokot próbálni (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 315) | Sophie ma lép éltében legelőször a széphalmi házba (1803 u. Kazinczy Ferenc 7163025, 462) | ez most először történik meg vele (1891 Zempléni P. Gyula ford.–Ohnet 8536002, 121) | Két ízben is vadászni járt, még pedig betegségem második napján először, hetedik napján másodszor (1932 Tamási Áron 9701004, 140) | Nem először csinál ilyet. Ért hozzá (2010 Garaczi László 3116001, 5).

1f. (-re raggal) ’〈a határozói jelentés módosulása nélkül:〉 ua.’ ❖ mondd el, hány kedvest nemzél nekem? Homa[:] „Előszörre egyet […]” (1841 Vajda Péter 8504012, 17) | fogok majd önöknek irni egyebet, nem volna illő ily csekélységgel lépni föl előszörre lapjukban (1895 Vajda János 8503151, 165) | Nem tagadhatom, legelőszörre megtetszett nekem, ahogy láttam (1924 Tersánszky Józsi Jenő CD10) | Ahogy ez előszörre sikerült, persze megpróbálta másodszor is, aztán egy idő után már minden másnap (1989 Fel a kezekkel! 1024023, 362).

2. (rendsz. a másodszor, harmadszor stb. szóval, gyakr. az is szóval együtt) ’〈(fontosság szerinti) felsorolás első elemének bevezetésére〉’ ❖ Ezekhez a’ Farizeuſokhoz haſonlók Elöſzör azok a’ Kereſztyének: ’Kik a’ régi idöben meg-holt ſzenteket tiſtelik, a’ moſtani idöben élö ſzent embereket pedig üldözik; […] Haſonlók Máſodſzor azok a’ keresztyén Urak, kik […] elégségesnek tartják, ha a’ hamis mammónából á’ Szentegyházoknak valami kevés ajándékot adnak (1774 Vajda Sámuel 7365003, 118) | Egynemüek csak azon tanitók, kik egy és ugyanazon nemü foglalkozásban folytonosan elmerülve, abban élethivatásukat keresik. […] És ilyenek először: az egyfaju tanodák, továbbá az egyfaju tudományok és végre az egyfaju mügyakorlatok tanitói (1848 Tavasi Lajos 8469001, 14) | az ártatlan vádlottat pedig a vádló javaiból négyszeresen kárpótolják: először vesztett idejéért, másodszor a veszélyért, amit kiállt, harmadszor a börtönért, amit elszenvedett és negyedszer ama költségekért, melyeket védelmére kiadott (1914 Karinthy Frigyes ford.–Swift 9309082, 181) | Mondja, nem lenne okosabb, ha nem találkoznánk? – Nem. Először is: nem tűröm, hogy a szabadságomban korlátozzanak. Másodszor pedig… szükségem van magára (1961 Benedek Marcell 9042001, 60) | „Hatásosan kezeli-e a betegségeket az alternatív gyógyászat?” Ha e rövid és egyszerű kérdést közelebbről is megvizsgáljuk, mindjárt bonyolultabbá válik, és három alapvető kérdéstől függően többféle válasz is adható rá. Először is, melyik alternatív terápiáról beszélünk? Másodszor, melyik betegségnél alkalmazzuk? Harmadszor, mit jelent az, hogy hatásos? (2008 Gyárfás Vera ford.–Singh–Ernst² 3128001, 12).

J: elsőbben, elsőbbet, elsőbbször, elsőben.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. elő¹; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz. ~, legelőbbször, legelőször

először határozószó 33C4
1.
〈Időviszony kif-ére.〉
1a. (az is szóval együtt is)
időben a másik v. az összes többi cselekvést, történést, állapotot megelőzve, ill. eleinte, kezdetben
Kriſtina valamint ſzép, úgy furtsa-is lévén, másképen tettette elöſzör magát, hogy ſem a’ ſzivének belsö érzékenysége rendelve vala
(1772 Mészáros Ignác ford.)
Legelöſzör is mind azon fogyatkozásokat és hibákat meg kell jóbbitani, elhárítani, a’ melyekrl a’ felsöbbekben ſzó vólt
(1806 Teleki László¹)
Először suttogtunk egymás között, aztán megeredt a nyelvünk és hangosan beszélgettünk át a másik asztalhoz
(1927 Kassák Lajos)
Folyamatosan próbálok lejönni a függőségről, de három-négy nap elteltével, ismét jönnek az elvonási tünetek. Először borzalmasan fáj a fejem, és folyamatos hányingert érzek
(2008 Szilánkokra hullva)
1b. (-re raggal)
〈a határozói jelentés módosulása nélkül:〉 ua.
Most is felébredt. Előszörre nagy csendet érzett magában. De amint meg akart fordulni, emlékezetéből egy élesen látszó életdarabot rázott maga elé
(1912 Szabó Dezső)
nem olyan bonyolult, mint ahogyan előszörre ígérkezik
(2003 Természet Világa)
1c. (az is szóval együtt is)
két v. több személy v. dolog közül a (leg)korábbiként, időben elsőként
Minek utánna ábrázátján ki jtt elöſzör a’ himl az utánn az alſó tagokat is el-lepi
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
Legelőször a fürdőterembe lépünk, hol a fürdeni akaró levetkezik, azután a melegitőbe, hol nagy pokróczokba takarják s lefektetik, hogy átmelegüljön
(1854 Vasárnapi Újság)
ha hallgatsz rám, mindenekelőtt a szerény körülmények között élő polgárasszonyokat látogatjuk meg. Így is tettek. Először is Souppe-nénál jelentek meg, egy tésztagyáros feleségénél
(1959 Benedek Marcell ford.France)
[Jókai] regényei közül először az Erdély aranykora látott e médiumban napvilágot 1851-ben, majd 1853–54-ben itt jelent meg az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán
(2010 Szajbély Mihály)
1d. (-re raggal)
〈a határozói jelentés módosulása nélkül:〉 ua.
Szuhay a csomagból előszörre egy olcsó ezüstgyűrűcskét vett elő
(1923 Krúdy Gyula)
Ha nekem – saját tapasztalataim alapján – gyors beszámolót kéne tartanom Közép-Európáról, előszörre talán nem is a politika torzító elefántbetegségét említeném, hanem azt, hogy az írásbeliség szerepe meghalványult
(1986 Csoóri Sándor)
1e.
(több ismétlődő v. adandó közül a legkorábbi,) az első alkalommal(, úgy, hogy még sohasem)
Abdella tsupán a’ tengeri viztöl lett roſzſzúl, melly közönségeſen elöſzör minden embert meg-ſzokot próbálni
(1772 Mészáros Ignác ford.)
Sophie ma lép éltében legelőször a széphalmi házba
(1803 u. Kazinczy Ferenc)
ez most először történik meg vele
(1891 Zempléni P. Gyula ford.Ohnet)
Két ízben is vadászni járt, még pedig betegségem második napján először, hetedik napján másodszor
(1932 Tamási Áron)
Nem először csinál ilyet. Ért hozzá
(2010 Garaczi László)
1f. (-re raggal)
〈a határozói jelentés módosulása nélkül:〉 ua.
mondd el, hány kedvest nemzél nekem? Homa[:]Előszörre egyet […]
(1841 Vajda Péter)
fogok majd önöknek irni egyebet, nem volna illő ily csekélységgel lépni föl előszörre lapjukban
(1895 Vajda János)
Nem tagadhatom, legelőszörre megtetszett nekem, ahogy láttam
(1924 Tersánszky Józsi Jenő)
Ahogy ez előszörre sikerült, persze megpróbálta másodszor is, aztán egy idő után már minden másnap
(1989 Fel a kezekkel!)
2. (rendsz. a másodszor, harmadszor stb. szóval, gyakr. az is szóval együtt)
(fontosság szerinti) felsorolás első elemének bevezetésére〉
Ezekhez a’ Farizeuſokhoz haſonlók Elöſzör azok a’ Kereſztyének: ’Kik a’ régi idöben meg-holt ſzenteket tiſtelik, a’ moſtani idöben élö ſzent embereket pedig üldözik; […] Haſonlók Máſodſzor azok a’ keresztyén Urak, kik […] elégségesnek tartják, ha a’ hamis mammónából á’ Szentegyházoknak valami kevés ajándékot adnak
(1774 Vajda Sámuel)
Egynemüek csak azon tanitók, kik egy és ugyanazon nemü foglalkozásban folytonosan elmerülve, abban élethivatásukat keresik. […] És ilyenek először: az egyfaju tanodák, továbbá az egyfaju tudományok és végre az egyfaju mügyakorlatok tanitói
(1848 Tavasi Lajos)
az ártatlan vádlottat pedig a vádló javaiból négyszeresen kárpótolják: először vesztett idejéért, másodszor a veszélyért, amit kiállt, harmadszor a börtönért, amit elszenvedett és negyedszer ama költségekért, melyeket védelmére kiadott
(1914 Karinthy Frigyes ford.Swift)
Mondja, nem lenne okosabb, ha nem találkoznánk? – Nem. Először is: nem tűröm, hogy a szabadságomban korlátozzanak. Másodszor pedig… szükségem van magára
(1961 Benedek Marcell)
„Hatásosan kezeli-e a betegségeket az alternatív gyógyászat?” Ha e rövid és egyszerű kérdést közelebbről is megvizsgáljuk, mindjárt bonyolultabbá válik, és három alapvető kérdéstől függően többféle válasz is adható rá. Először is, melyik alternatív terápiáról beszélünk? Másodszor, melyik betegségnél alkalmazzuk? Harmadszor, mit jelent az, hogy hatásos?
(2008 Gyárfás Vera ford.Singh–Ernst²)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. elő¹; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz. ~, legelőbbször, legelőször

Beállítások