exponál ige 1a

1. ts (rendsz. magát tárggyal) (rég, vál) ’veszélynek, támadásnak kitett helyzetbe hoz vkit, vmit’ ❖ elválasztjuk az ellenséget eggyetlen egy szövetségessitől, az Anglustól, ’s a’ mellett nem hogy ezen marssal, en détail exponálnók magunkat, sőt inkább meg előzzük az ellenséget (1812 Csehy József C2562, 519) | – De már ezt megnézem, hogy micsoda? – kiálta felugorva az asztaltól Adalbert gróf, s odasietett az ablakhoz. – Az Istenért! Oda ne menjen excellenciád! Ne exponálja magát! Hátha egy petárda (1885 Jókai Mór CD18) | az ágyúk és szekerek ilyenkor [ti. komoly csata előtt] talán nem állottak ennyire exponálva a szélső szárnyakon kívül a többi csapatoknál jóval jobbra, illetve balra előretolva (1937 Bánlaky József CD16).

1a. (/ritk) ’környezeténél érzékelhetőbbé, hangsúlyosabbá, feltűnőbbé tesz vmit, ill. reflektorfénybe helyez, az érdeklődés középpontjába állít vkit v. vmit’ ❖ Egyik fővárosi követünk két tenyerével födé el arczát, nehogy e védtelen álapotban megigézze valami gonosz szem, míg egyik társa minden illem ellen a fal felé fordult arczával, egy roppant területet exponálván a ház csodálatának (1848 Kossuth Hírlapja CD61) | Örül is már Hegedüs Sándor, hogy félre ülhet, s nem ő van többé exponálva az előadói székben (1883 Mikszáth Kálmán CD04) | [Petőfinek] egész költői pályáján minden magánügye, egész személye annyira exponálva volt a közönség előtt, mint ahogy a szinész személye exponálva van a szinpadon (1917 Schöpflin Aladár 9590005, 73) | a felületről szóródó hideg fehér világosság […] paraszti intérieurjein […] kíméletlenül exponálja a színeket és vetkőzteti le róluk az árnyékot és a levegőt: a tónust (1921 Elek Artúr CD10) | Prónay szervezkedése mögött „azon vagyonosabb, legitimista érzelmű mágnások állanak, akik a saját személyüket egyelőre még nem akarják exponálni (Hunyadi, Batthyány)” (1930 Soproni Szemle CD52).

1b. exponálja magát ’〈kül. kompromittáló, kellemetlen ügyekkel kapcs.-ban:〉 hangsúlyos szerepet vállal vhol v. vmiben vki (és így lejáratja magát)’ ❖ Vilmos császár […] figyelmeztetve lesz, hogy ne exponálja magát annyira (1878 Fővárosi Lapok C8094, 545) | Emlékezetes, hogyan exponálta magát Khevenhüller a párizsi nunciatúra botrányában (1907 Ady Endre CD0801) | katonai karrierje félbeszakadt, mert elvesztett politikai ügy érdekében exponálta magát (1975 Fogarassy László CD52) | [a] megválasztandó jelöltek között egyáltalán nincs új arc, a régiók által delegált nyolc elnökségi tag között pedig kevesen vannak, akik nem exponálták magukat az előző ciklusban (1994 Magyar Hírlap CD09).

2. ts exponálja magát ’vmely ügy, eszme v. vki mellett elkötelezi magát, annak támogatója lesz, ill. annak érdekében foglal állást’ ❖ [Anatole Duploque tábornok] sokkal jobban exponálta volt magát a caesarismus ügyében, politikailag is, az irodalomban is, semhogy más rendszer mást láthasson benne, mint elvtelen, hitelevesztett renegátot (1872 Toldy István 8482010, 141) | elhiszik, hogy gróf Tisza István Beöthy Pál főispánsága mellett fogja magát exponálni (1903 Ady Endre CD0801) | [Márffynak] vállalkozásában társa Tihanyi Miklós, a Vigszinház tagja, kinek Nagybecskereken több befolyásos közeli rokona van, akik érdekében magukat erösen ekszponálják (1910 Délmagyarország 2103001, 7) | az igazgató is nagyon exponálta magát Balajti mellett (1983 Balla László 1010018, 124) | Németország nem tudja exponálni magát kizárólag a magyar érdekek mellett (1995 Magyar Hírlap CD09).

2a. exponálja magát ’kiáll, szót emel vki, vmi érdekében’ ❖ Kijelentettem, t. ház, hogy az elkeresztelések kérdését sem elég nagynak, sem elég fontosnak nem tartom arra, hogy valaki nagy hévvel, nagy szenvedélylyel exponálja magát érte (1890 Pesti Napló nov. 22. C8672, melléklet 1) | Jól teszi a törvényhozó, amikor a gyermekek védelme érdekében exponálja magát (1911 Népszava ápr. 8. C7479, 10) | Alexander Bernát szemrehányást tett nekem, hogy írásaimban élesen exponáltam magamat Ady Endréért, mint az új magyar irodalom központi alakjáért (1947 Lukács György² 9405017, 194) | [ha Kulcsár Kálmán] jobban exponálja magát az ügyemben, olyan sorsra jutott volna, mint én jutottam, amikor exponáltam magam Heller Ágnes és Márkus György vagy Haraszti Miklós ügyében (1990 Magyar Nemzet máj. 7. C8365, 5).

3. ts ’〈állítást, kérdést, gondolatot stb.〉 kijelent v. kifejt, ill. ábrázol, bemutat vmit’ ❖ Árkosi Veres Pál providus szegény árva szolgalegény… exponálya az hitesek előtt, hogy ezen folyó esztendőben 1-a Januáriustól fogva egészen júliusig híven és igazán szolgálta árkosi gyalog katona Solymosi Mihály őkegyelmét (1790 A rendtartó székely falu 7154038, 166) | ezek a hivatalnokok mily ostobák, alig tudtam velük megértetni a tényt, ezer diffikultást [= kifogást] exponáltak (1873 Athenaeum C0028, 2267) | Németországban Carafa nuncius könyve […] az ellenreformáció alapelveit világosan exponálta (1929 Szekfű Gyula CD42) | Háy [Gyula] egy érdekes társadalmi jelenséget exponál (1970 Siklós Olga 1141004, 413) | Az általános kérdések között a gazdasági miniszter első helyen a valutakérdést exponálta (1998 Pritz Pál CD58) | Ez az érvelés nem exponálja explicit módon az evolúció problémáját (2006 Szabó Katalin–Hámori Balázs 3285001, 435).

3a. (tárgy n. is) (Irodt) ’〈irodalmi műben, kül. drámában cselekményt, konfliktust stb.〉(az előzmények, viszonyok, körülmények, figurák bemutatásával) előkészít, megalapoz’ ❖ Molière valódi drámaisággal exponál (1867 Gyulai Pál C7540, 280) | A hös jellemét szinte mesterien exponálja az iró, hogy valószinüvé tegye a bekövetkezendő bolondságait (1894 Fővárosi Lapok C0162, 1525) | ha az alak és a történet jól van exponálva, akkor a továbbiakban mindent elfogad tőle a közönség és a lehető legkevesebbel beéri valószerűség tekintetében (1926 Schöpflin Aladár CD10) | röviden, kemény realisztikus alapon exponálja témáját az író, utána következik a lírai részlet s a szubjektív lírának és az objektiv epikának ez a keverése, egymásba bogozása mindjárt a könyv elején megadja a mű szerkezetének törvényét (1929 Kassák Lajos CD10) | Az Aesopus cselekményét Samos fejedelem parancsa exponálja: a birodalom nőtlenjeinek meg kell nősülniök (1965 e. Osváth Béla CD53) | A középfajú színműben […] csak súlyosnak tűnő problémákat lehet exponálni, majd egy fordulattal könnyedén megoldani (1968–1969 Siklós Olga 1141001, 296).

4. tn (tárgyragos határozóval is) (Fotó) ’〈a fotós az objektív zárjának megnyitásával〉(vmennyi időn keresztül) fényt enged be a gépébe, megvilágítva a fényérzékeny felületet, filmet, hogy kép jöjjön létre’ ❖ a lencse széleire eső fényt fényfogókkal (diafragma) visszatartják, vagyis a lencse nyilását csökkentik; de ezzel a lencse fényszegény lesz és hosszu ideig kell exponálni (1895 PallasLex. CD02) | [találtam] egy felvételt, melyen egy egészen különleges kupola volt látható: úgy nézett ki, mintha keresztben elvágták volna. Rövid idő múlva már tudtam, mi a trükk. Sötét éjszakán ugyanarra a kockára kell hosszan exponálni (1995 Természet Világa CD50) | Minél nagyobb a fényerő, vagyis ugyanakkora területre minél több fényt gyűjt az objektívünk, annál kevesebbet kell exponálnunk (1997 Természet Világa CD50) | A teendőnk csak annyi, hogy exponálunk, majd soros kábellel összekötjük a fényképezőgépet és a számítógépet, és a képeket máris szerkeszthetjük (1999 Byte Magazin ford. CD38) | A camera obscurával a kép előállításához nem kell sem blendét, sem fókuszt, sem időt állítani, csupán tapasztalatból kell tudnunk, hogy mennyit exponáljunk (2004 Természet Világa CD50).

4a. ts (Fotó) ’〈filmet, lemezt, fényérzékeny anyagot〉(az objektív zárjának nyitva tartásával) fény hatásának tesz ki, megvilágít, ill. 〈vmely objektumot〉 így megvilágítva lefényképez’ ❖ 61 lemezt exponáltam (1878 Weinek László C7902, 177) | Irányítsuk be gépünket a Kis Medve rúdjának utolsó csillaga felé és exponáljuk néhány órán át (1926 TolnaiÚjLex. C5721, 68) | Senki sem léphet ki önmagából. Az angol király sem és a rongyos farmernépség sem, amely ezeken az élesen exponált, tisztán nyomtatott képeken látszik (1937 Kassák Lajos 9314013, 64) | kétszer exponált felvételeken – egy más alak kontúrja sejlik e szép kép mögött (1956 Irodalmi Újság júl. 14. C5231, 8) | A „hőskorban” még oly érzéketlenek voltak a fotoemulziók, hogy adott esetben több egymást követő éjszakán is ugyanazt a színképet exponálták! (2002 Természet Világa CD50).

Ö: alul~, túl~.

Sz: exponálás.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT. ~, exponálhat, exponáltat, exponáltatik; IdSz.

exponál ige 1a
1. tárgyas (rendsz. magát tárggyal) (rég, vál)
veszélynek, támadásnak kitett helyzetbe hoz vkit, vmit
elválasztjuk az ellenséget eggyetlen egy szövetségessitől, az Anglustól, ’s a’ mellett nem hogy ezen marssal, en détail exponálnók magunkat, sőt inkább meg előzzük az ellenséget
(1812 Csehy József)
– De már ezt megnézem, hogy micsoda? – kiálta felugorva az asztaltól Adalbert gróf, s odasietett az ablakhoz. – Az Istenért! Oda ne menjen excellenciád! Ne exponálja magát! Hátha egy petárda
(1885 Jókai Mór)
az ágyúk és szekerek ilyenkor [ti. komoly csata előtt] talán nem állottak ennyire exponálva a szélső szárnyakon kívül a többi csapatoknál jóval jobbra, illetve balra előretolva
(1937 Bánlaky József)
1a. (/ritk)
környezeténél érzékelhetőbbé, hangsúlyosabbá, feltűnőbbé tesz vmit, ill. reflektorfénybe helyez, az érdeklődés középpontjába állít vkit v. vmit
Egyik fővárosi követünk két tenyerével födé el arczát, nehogy e védtelen álapotban megigézze valami gonosz szem, míg egyik társa minden illem ellen a fal felé fordult arczával, egy roppant területet exponálván a ház csodálatának
(1848 Kossuth Hírlapja)
Örül is már Hegedüs Sándor, hogy félre ülhet, s nem ő van többé exponálva az előadói székben
(1883 Mikszáth Kálmán)
[Petőfinek] egész költői pályáján minden magánügye, egész személye annyira exponálva volt a közönség előtt, mint ahogy a szinész személye exponálva van a szinpadon
(1917 Schöpflin Aladár)
a felületről szóródó hideg fehér világosság […] paraszti intérieurjein […] kíméletlenül exponálja a színeket és vetkőzteti le róluk az árnyékot és a levegőt: a tónust
(1921 Elek Artúr)
Prónay szervezkedése mögött „azon vagyonosabb, legitimista érzelmű mágnások állanak, akik a saját személyüket egyelőre még nem akarják exponálni (Hunyadi, Batthyány)”
(1930 Soproni Szemle)
1b. exponálja magát
〈kül. kompromittáló, kellemetlen ügyekkel kapcs.-ban:〉 hangsúlyos szerepet vállal vhol v. vmiben vki (és így lejáratja magát)
Vilmos császár […] figyelmeztetve lesz, hogy ne exponálja magát annyira
(1878 Fővárosi Lapok)
Emlékezetes, hogyan exponálta magát Khevenhüller a párizsi nunciatúra botrányában
(1907 Ady Endre)
katonai karrierje félbeszakadt, mert elvesztett politikai ügy érdekében exponálta magát
(1975 Fogarassy László)
[a] megválasztandó jelöltek között egyáltalán nincs új arc, a régiók által delegált nyolc elnökségi tag között pedig kevesen vannak, akik nem exponálták magukat az előző ciklusban
(1994 Magyar Hírlap)
2. tárgyas exponálja magát
vmely ügy, eszme v. vki mellett elkötelezi magát, annak támogatója lesz, ill. annak érdekében foglal állást
[Anatole Duploque tábornok] sokkal jobban exponálta volt magát a caesarismus ügyében, politikailag is, az irodalomban is, semhogy más rendszer mást láthasson benne, mint elvtelen, hitelevesztett renegátot
(1872 Toldy István)
elhiszik, hogy gróf Tisza István Beöthy Pál főispánsága mellett fogja magát exponálni
(1903 Ady Endre)
[Márffynak] vállalkozásában társa Tihanyi Miklós, a Vigszinház tagja, kinek Nagybecskereken több befolyásos közeli rokona van, akik érdekében magukat erösen ekszponálják
(1910 Délmagyarország)
az igazgató is nagyon exponálta magát Balajti mellett
(1983 Balla László)
Németország nem tudja exponálni magát kizárólag a magyar érdekek mellett
(1995 Magyar Hírlap)
2a. exponálja magát
kiáll, szót emel vki, vmi érdekében
Kijelentettem, t.tisztelt ház, hogy az elkeresztelések kérdését sem elég nagynak, sem elég fontosnak nem tartom arra, hogy valaki nagy hévvel, nagy szenvedélylyel exponálja magát érte
(1890 Pesti Napló nov. 22.)
Jól teszi a törvényhozó, amikor a gyermekek védelme érdekében exponálja magát
(1911 Népszava ápr. 8.)
Alexander Bernát szemrehányást tett nekem, hogy írásaimban élesen exponáltam magamat Ady Endréért, mint az új magyar irodalom központi alakjáért
(1947 Lukács György²)
[ha Kulcsár Kálmán] jobban exponálja magát az ügyemben, olyan sorsra jutott volna, mint én jutottam, amikor exponáltam magam Heller Ágnes és Márkus György vagy Haraszti Miklós ügyében
(1990 Magyar Nemzet máj. 7.)
3. tárgyas
〈állítást, kérdést, gondolatot stb.〉 kijelent v. kifejt, ill. ábrázol, bemutat vmit
Árkosi Veres Pál providus szegény árva szolgalegény… exponálya az hitesek előtt, hogy ezen folyó esztendőben 1-a Januáriustól fogva egészen júliusig híven és igazán szolgálta árkosi gyalog katona Solymosi Mihály őkegyelmét
(1790 A rendtartó székely falu)
ezek a hivatalnokok mily ostobák, alig tudtam velük megértetni a tényt, ezer diffikultást [= kifogást] exponáltak
(1873 Athenaeum)
Németországban Carafa nuncius könyve […] az ellenreformáció alapelveit világosan exponálta
(1929 Szekfű Gyula)
Háy [Gyula] egy érdekes társadalmi jelenséget exponál
(1970 Siklós Olga)
Az általános kérdések között a gazdasági miniszter első helyen a valutakérdést exponálta
(1998 Pritz Pál)
Ez az érvelés nem exponálja explicit módon az evolúció problémáját
(2006 Szabó Katalin–Hámori Balázs)
3a. (tárgy n. is) (Irodt)
〈irodalmi műben, kül. drámában cselekményt, konfliktust stb.〉 (az előzmények, viszonyok, körülmények, figurák bemutatásával) előkészít, megalapoz
Molière valódi drámaisággal exponál
(1867 Gyulai Pál)
A hös jellemét szinte mesterien exponálja az iró, hogy valószinüvé tegye a bekövetkezendő bolondságait
(1894 Fővárosi Lapok)
ha az alak és a történet jól van exponálva, akkor a továbbiakban mindent elfogad tőle a közönség és a lehető legkevesebbel beéri valószerűség tekintetében
(1926 Schöpflin Aladár)
röviden, kemény realisztikus alapon exponálja témáját az író, utána következik a lírai részlet s a szubjektív lírának és az objektiv epikának ez a keverése, egymásba bogozása mindjárt a könyv elején megadja a mű szerkezetének törvényét
(1929 Kassák Lajos)
Az Aesopus cselekményét Samos fejedelem parancsa exponálja: a birodalom nőtlenjeinek meg kell nősülniök
(1965 e. Osváth Béla)
A középfajú színműben […] csak súlyosnak tűnő problémákat lehet exponálni, majd egy fordulattal könnyedén megoldani
(1968–1969 Siklós Olga)
4. tárgyatlan (tárgyragos határozóval is) (Fotó)
〈a fotós az objektív zárjának megnyitásával〉 (vmennyi időn keresztül) fényt enged be a gépébe, megvilágítva a fényérzékeny felületet, filmet, hogy kép jöjjön létre
a lencse széleire eső fényt fényfogókkal (diafragma) visszatartják, vagyis a lencse nyilását csökkentik; de ezzel a lencse fényszegény lesz és hosszu ideig kell exponálni
(1895 PallasLex.)
[találtam] egy felvételt, melyen egy egészen különleges kupola volt látható: úgy nézett ki, mintha keresztben elvágták volna. Rövid idő múlva már tudtam, mi a trükk. Sötét éjszakán ugyanarra a kockára kell hosszan exponálni
(1995 Természet Világa)
Minél nagyobb a fényerő, vagyis ugyanakkora területre minél több fényt gyűjt az objektívünk, annál kevesebbet kell exponálnunk
(1997 Természet Világa)
A teendőnk csak annyi, hogy exponálunk, majd soros kábellel összekötjük a fényképezőgépet és a számítógépet, és a képeket máris szerkeszthetjük
(1999 Byte Magazin ford.)
A camera obscurával a kép előállításához nem kell sem blendét, sem fókuszt, sem időt állítani, csupán tapasztalatból kell tudnunk, hogy mennyit exponáljunk
(2004 Természet Világa)
4a. tárgyas (Fotó)
〈filmet, lemezt, fényérzékeny anyagot〉 (az objektív zárjának nyitva tartásával) fény hatásának tesz ki, megvilágít, ill. 〈vmely objektumot〉 így megvilágítva lefényképez
61 lemezt exponáltam
(1878 Weinek László)
Irányítsuk be gépünket a Kis Medve rúdjának utolsó csillaga felé és exponáljuk néhány órán át
(1926 TolnaiÚjLex.)
Senki sem léphet ki önmagából. Az angol király sem és a rongyos farmernépség sem, amely ezeken az élesen exponált, tisztán nyomtatott képeken látszik
(1937 Kassák Lajos)
kétszer exponált felvételeken – egy más alak kontúrja sejlik e szép kép mögött
(1956 Irodalmi Újság júl. 14.)
A „hőskorban” még oly érzéketlenek voltak a fotoemulziók, hogy adott esetben több egymást követő éjszakán is ugyanazt a színképet exponálták!
(2002 Természet Világa)
Sz: exponálás
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT. ~, exponálhat, exponáltat, exponáltatik; IdSz.

Beállítások