🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

fátyolvirág fn 3A2

1. (Növ is) ’apró, fehér v. rózsaszínes, tömegében fátyolszerű hatást keltő virágú, ált. gyomnövényként előforduló, de virágcsokrok kiegészítőjeként is felhasznált, ill. a gyökerében levő szaponin nevű vegyület révén tisztítószerek, kozmetikumok előállításánál is haszn. évelő növény, kül. az ún. buglyos fátyolvirág fajba (Gypsophila paniculata) tartozó, az eurázsiai sztyeppvidéken őshonos, Észak-Amerikában inváziós növényként elterjedt, 0,5-1 méteresre is megnövő növény, amelynek keresztben átellenes, ép szélű, lándzsa alakú levelei vannak, gyökere pedig akár 2 méter hosszúságot és 15 centiméteres vastagságot is elérhet’ ❖ Budapest körül, a Rákos homokján a Gypsophila paniculata L. vagyis a fátyolvirág, vadon nagyon gyakori, s bokrétákba innen gyűjtik; Poroszországban kerti virág (1891 Borbás Vince C7915, pótfüzet 10) | A fátyolvirág gyökere, úgy mint közeli rokonainak, a Szegfű-félék (Caryophyllaceae) családjába tartozó növényeknek nagy része, sok saponint tartalmaz, ezért a szappangyökér a mosáskor egészen jól pótolhatja a szappant, mert vízben dörzsölve éppen úgy habzik, mint a szappan (1918 Páter Béla C7942, 534) | A pince hátán a gömbölyű tuják között remekül mutat a hófehér fátyolvirág (2000 Lakáskultúra CD39).

1a. (egysz-ban, kötött szókapcsolat részeként fajnévben is) (Növ) ’〈az ilyen növények fajait magában foglaló nemzetség elnevezéseként〉’ ❖ Bánffya Baumg. (növ.). Bánffy-füve [...] tulajdonképen a szegfűféle Gypsophila L., vagyis fátyolvirág algénusza (1893 PallasLex. CD02) | mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis) (1961 Csapody István CD52) | fátyolvirág (Gypsophila), dercefű: a szegfűfélék családjának nemzetsége mintegy 125 fajjal (1998 MagyarNagyLex. C5820, 711) | [A Vác–Pesti-Duna-Völgy kistájon] előfordulnak a homok pannóniai bennszülöttjei (homoki varjúháj – Sedum hillebrandtii, [...] homoki fátyolvirág – Gypsophila fastigiata subsp. arenaria) (2010 Magyarország kistájainak katasztere 3089002, 27).

1b. (egysz-ban) (Növ) ’〈e nemzetség egyik faja, az ún. buglyos fátyolvirág (Gypsophila paniculata) elnevezéseként〉’ ❖ Buglyos derczefű. Gypsophila paniculata L. – (Fátyolvirág [...]) (1902 Wagner János CD35) | fátyolvirág (dercefű) [...] G. paniculata (1998 Növényneveink C6120, 85).

2. (ritk) ’hangaőszirózsa mint növény’ ❖ hangaőszirózsa Aster ericoides (fátyolvirág, menyasszonyfátyol, mirtusz-aszter) (1965 Csapody Vera–Priszter Szaniszló C5201, 76) | A fátyolvirág néven is ismert őszirózsát, a hangát alig egy centiméter átmérőjű kis fehér virágok díszítik (1977 Népszava nov. 13. C7442, 11).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
fátyolvirág főnév 3A2
1. (Növ is)
apró, fehér v. rózsaszínes, tömegében fátyolszerű hatást keltő virágú, ált. gyomnövényként előforduló, de virágcsokrok kiegészítőjeként is felhasznált, ill. a gyökerében levő szaponin nevű vegyület révén tisztítószerek, kozmetikumok előállításánál is haszn. évelő növény, kül. az ún. buglyos fátyolvirág fajba (Gypsophila paniculata) tartozó, az eurázsiai sztyeppvidéken őshonos, Észak-Amerikában inváziós növényként elterjedt, 0,5-1 méteresre is megnövő növény, amelynek keresztben átellenes, ép szélű, lándzsa alakú levelei vannak, gyökere pedig akár 2 méter hosszúságot és 15 centiméteres vastagságot is elérhet
Budapest körül, a Rákos homokján a Gypsophila paniculata L.Linnaeus vagyis a fátyolvirág, vadon nagyon gyakori, s bokrétákba innen gyűjtik; Poroszországban kerti virág
(1891 Borbás Vince)
A fátyolvirág gyökere, úgy mint közeli rokonainak, a Szegfű-félék (Caryophyllaceae) családjába tartozó növényeknek nagy része, sok saponint tartalmaz, ezért a szappangyökér a mosáskor egészen jól pótolhatja a szappant, mert vízben dörzsölve éppen úgy habzik, mint a szappan
(1918 Páter Béla)
A pince hátán a gömbölyű tuják között remekül mutat a hófehér fátyolvirág
(2000 Lakáskultúra)
1a. (egysz-ban, kötött szókapcsolat részeként fajnévben is) (Növ)
〈az ilyen növények fajait magában foglaló nemzetség elnevezéseként〉
Bánffya Baumg.Baumgarten (növ.növény). Bánffy-füve [...] tulajdonképen a szegfűféle Gypsophila L.Linnaeus, vagyis fátyolvirág algénusza
(1893 PallasLex.)
mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis)
(1961 Csapody István)
fátyolvirág (Gypsophila), dercefű: a szegfűfélék családjának nemzetsége mintegy 125 fajjal
(1998 MagyarNagyLex.)
[A Vác–Pesti-Duna-Völgy kistájon] előfordulnak a homok pannóniai bennszülöttjei (homoki varjúháj – Sedum hillebrandtii, [...] homoki fátyolvirág – Gypsophila fastigiata subsp.subspecies ’alfajok’ arenaria)
(2010 Magyarország kistájainak katasztere)
1b. (egysz-ban) (Növ)
〈e nemzetség egyik faja, az ún. buglyos fátyolvirág (Gypsophila paniculata) elnevezéseként〉
Buglyos derczefű. Gypsophila paniculata L.Linnaeus – (Fátyolvirág [...])
(1902 Wagner János)
fátyolvirág (dercefű) [...] G.Gypsophila paniculata
(1998 Növényneveink)
2. (ritk)
hangaőszirózsa mint növény
hangaőszirózsa Aster ericoides (fátyolvirág, menyasszonyfátyol, mirtusz-aszter)
(1965 Csapody Vera–Priszter Szaniszló)
A fátyolvirág néven is ismert őszirózsát, a hangát alig egy centiméter átmérőjű kis fehér virágok díszítik
(1977 Népszava nov. 13.)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások