állomány fn 4A

1. ’Vmely szempont, rendezőelv alapján csoportba tartozó(, ott nyilvántartott) egyedek összessége, teljes létszámú csoportja.’

1a. (Biol is) ’élőlények területi együvé tartozás, fajta stb. szerint csoportot alkotó egyedeinek összessége’ ❖ Növényi államányok fentartása (1838 Athenaeum C0016, 192) | Gróf Széchenyi expedicziója is figyelemmel kisérte útközben a népesség állományát (1886 Lóczy Lajos C2926, 6) | A kék cinege […] nagyjában ugyanazon a területeken fordul elő Magyarországon, mint a széncinege, de állománya jóval kisebb (1933 Az állatok világa ford. CD46) | A magterület fiatalabb részét 43 éves állomány alkotja, ahol a bükk mellett kocsánytalan tölgy, gyertyány és mézgás éger az állományalkotó fafaj (1995 Természet Világa CD50).

1b. (hiv) ’vmely intézmény alkalmazottainak összessége’ ❖ a vállalat állományában levő […] dolgozók (1958 Magyar Nemzet júl. 6. C0354, 1) | A legtöbb maszek volt régen, vagy maszek állományban állt (1969 Csurka István 9096003, 157) | ma már új törvényerejű rendelet teremt keretet mozgékonyabb kutatói állomány kialakításához (1970 Aczél György 9809011, 261) | a nők nem egyformán oszlanak meg a munkás és alkalmazotti állományban, továbbá a többi népgazdasági ágban még inkább eltérően (1971 Erdei Ferenc 9126004, 134) állományon kívüli ’vhol szerződéssel alkalmazott, ideiglenes 〈dolgozó, munkatárs〉’ ❖ félholtra verték az egyik állományon kívüli tudósítót (1995 Magyar Hírlap CD09) | a biztosító 2500 főállású üzletkötőt és változó létszámú állományon kívüli, illetőleg vállalkozási alapon dolgozó munkatársat alkalmaz (1997 Magyar Hírlap CD09) | [a] végelszámolással megszűnő cégnél – az állományon kívüli dolgozókat is beleszámolva – 1124 munkahelyet számolnak fel (2000 Figyelő CD2601).

1c. (Kat) ’fegyveres testülethez, ill. annak vmely csoportjába tartozó személyek összessége’ ❖ [Király Barnabás] Károli Ede őrnagytól az állománynak minden néven nevezendő erőjét, pénzt, álgyukat, töltvényeket, fegyvereket s már létező minden sereget rögtön által és vezérlete alá vévén, azonnal Erdély […] meginduljon (1848 Kossuth Lajos összes munkái CD32) | táborkari tiszt volt az aradvári állományon (1879 Teleki Sándor C3768, 191) | [a] tartalékos legénységnek […] orvosi megvizsgálás után a tényleges állományba való fölvétele (1926 TolnaiÚjLex. C5719, 114) | a honvédség legénységi állományát (1992 M. Szabó Miklós 2012002, 69) | [Zöld Sándort] felelősségre kívánták vonni a rendőrségi állomány összetételéért (2000 Huszár Tibor CD17).

2. ’vmely rend, szempont szerint csoportosított elemek, egységek készlete, gyűjteménye’ ❖ [görög zenei] emlékeink és szakszerű forrásaink állománya (1930 ZeneiLex. CD49) | [a finn-permi korszakban] módosult a jelentés- és a viszonyítás jelölő alaktani elemek állománya, rendszere (1937 Zsirai Miklós C4981) | a Corvinák beleépültek az egyetemes nyugat-európai műveltségbe. Folyik a találgatás az állományról, kétezer? kétezerötszáz? Ma körülbelül egy tizedéről tudunk (1983 Cs. Szabó László 9093002, 175) | a magyar filmhíradók felbecsülhetetlen kulturális értékű állományát (1995 Magyar Hírlap CD09).

2a. (Kat) ’fegyveres testületekben nyilvántartott harceszközök összessége’ ❖ Az állomány csekély, zászlóaljanként átlag 100 puska (1942 Bánlaky József CD16) | a Jichak Rabin miniszterelnök életét kioltó merénylet ügyében […] Arik Svarcról bebizonyosodott, hogy a hadsereg állományából fegyverrel látta el a merénylőt (1995 Magyar Hírlap CD09).

2b. ’rendelkezésre álló pénzügyi készlet, tartalék’ ❖ fontosabb üzletágaik [ti. a bankoknak] eredménye pedig volt 1891-ben (állomány az év végén): (1895 PallasLex. CD02) | Megvizsgálták tehát pénzügyi állományukat (1923 Lékai János 9391001, 207) | az évtized folyamán [Nagy-Britannia] képes volt jelentősen növelni külföldi befektetéseinek állományát (1992 Mádi István 2017008, 62) | A nem termelő, a kamatot nem hozó állomány milyen kiadásokat jelent a banknak? (1998 Magyar Hírlap CD09).

3. (Jog/Tört) ’〈szemben a dolog lényegtelen tulajdonságainak, összetevőinek jelölésére való járulékkal:〉 vmely ingó v. ingatlan vagyon(tárgy) állandó, maradandó eleme, része, amelynek sérelme, megváltoztatása nélkül használható, gyümölcsöztethető az adott dolog (gazdaságilag); állag’ ❖ A telek utáni állományba be nem számított minden irtásokat a jobbágyok addig, míg vissza nem vétetnek, föld vagy haszonbérfizetés mellett … fogják használni (1833 Dankó Pista C1359, 23) | az urbéri állomány mennyiségét sem határozták meg (1851 Kemény Zsigmond C2601, 28) | a fő uradalmi testet Gödöllővel együtt a magyar állam vette meg és a kir. koronajavak állományába iktatta (1926 TolnaiÚjLex. C5722, 294) | Az irtványföld nem, a szőlőföld is csak ritka kivételképpen tartozott a telki állományba (1998 Solymosi László CD17).

4. (rég, Fil) ’minden létező változatlannak tekintett lényege; szubsztancia, állag’ ❖ Substantia, allomány (1833 Fogarasi János C5307, 76) | a’ tiszta ész’ érteményeit az isteni gondolkozáshoz […] ’s minden végesnek igazi állományához felemelni akarni (1839 Taubner Károly 8468003, 193) | minden változás mellett állandó az állomány (1843 Purgstaller József 8351004, 138) | Ha egymásnak ellenmondó állományok és erők léteznének a mindenségben, a mindenség fen nem állhatna, mert az ellenmondások egymást semmisitik (1855 Szontagh Gusztáv 8453002, 28).

4a. ’vmilyen feltevés, feltétel, kikötés, megszorítás’ ❖ Fiának Zoltánnak Feleségül adtta [Hanzárt], azon államány alatt: hogy, … minden Jószága … a’ Magyarokra szállyon (1786 Dugonics András C1470, 234) | Leg egyenesebb kötés az, mellyben az el-jegyz felek minden fenn-tartás … és államány nélkl […] megállapodnak (1804 Georch Illés C1872, 81) | nyilatkozásai merészek, de bizonyos állományon nyugvók (1838 Athenaeum C0016, 377).

5. (rég, Fiz is)(vmely dolog) anyag(ának) szilárdsági állapota, sűrűsége, folyékonysága, jellemző minősége; állag’ ❖ A szikéleg [= nátrium-hidroxid] az iparágakban ugyanazon célokra használtatik, mint a haméleg [= kálium-hidroxid]. A különnemü zsirok alkatrészeivel szappanná alakul, melly állományára nézve a hamélegszappant fölülmulja (1844 Nendtvich Károly 8330005, 151) | a’ tüdőknek és húsnak sápadt szinét, ’s fonnyadt állományát kell megjegyezni (1846 Mihálka Antal ford.–Wagenfeld 8310011, 162) | a szaglás által a gőz nemű állományokat érezzük, ennek életműve az orr (1846–1848 Hanák János C2012, 4).

6. (Anat v. Biol) ’〈kül. emberi v. állati szervezetben:〉 anyagában, felépítésében hasonló jellegű, egynemű, más részektől élesen elkülönülő szövetfajta’ ❖ Tömött és merő a’ méhnek állománya, számtalan edényektől át-meg’ átjárva (1829 Horváth József ford.–Becker¹ 8187006, 93) | A gerinczagy sem hártyáiban sem állományában boncztanilag észlelhető változást nem mutatott (1847 Schöpf-Merei Ágoston 8305004, 266) | A sokszögletü csontok kivül kemény kéregrészei között szivacsos állomány terül el (1893 PallasLex. CD02) | termőtestük (tehát a tulajdonképeni tapló) állománya idővel teljesen szárazzá lesz: hártyás, bőrszerű v. fás (1925 RévaiNagyLex. C5713, 858) | a fogak szilárd, kemény állományaiban és lágy részeiben (1926 TolnaiÚjLex. C5722, 84) | az elmeszesedett porc sejtközötti állománya (1986 Az emberi test 1114004, 1001).

7. (Inf) ’szöveges, numerikus v. grafikus adatokat, ill. programokat tartalmazó fájl’ ❖ [a műtéti szövetminták] számítógépre mentett képi állományként pedig tovább elemezhetők és archiválhatók (1997 Magyar Hírlap CD09) | A WordPerfect 9 professzionális kinézetű dokumentumok, levelek, beszámolók és brosúrák készítésének eszköze. Az állományokat többféle formátumban menthetjük (2000 Byte Magazin CD38) | szöveges állomány (textfájl) (2000 Byte Magazin CD38).

8. (rég) ’állam mint politikai-hatalmi intézményrendszer, ill. államrend, állami berendezkedés, alkotmány’ ❖ közönségessé tételének egyedül polgári állományunk fejletlensége vet gátot (1840 Széchenyi István C3877, 1) | Ha minden polgár, valahányszor az, mit a’ közjó követel, egyes nemesebb érzelmeivel ellentétbe jő, magát kötelesége alól fölmentheti, nem bomlik-e fel állományunk (1845 Eötvös József C1584, 55) | a szokás szerint mostoha főország mindenkor kiszitta az alárendelt állomány erejét (1848 Birányi Ákos 8057001, 4).

Ö: adat~, adósság~, állat~, béke~, beteg~, betét~, birtok~, csont~, fehér~, fehérje~, gén~, hal~, nyug~, program~, sor~, szürke~, törzs~, vad~, velő~.

Fr: genetikai.

ÖU: agy~, baromfi~, címszó~, eszköz~, fog~, hang~, jószág~, könyv~, kromoszóma~, ló~, marha~, mirigy~, sertés~, tőke~.

ÖE: ~felvétel, ~jegyzék, ~tábla.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. áll¹; ÉKsz.

állomány főnév 4A
1.
Vmely szempont, rendezőelv alapján csoportba tartozó(, ott nyilvántartott) egyedek összessége, teljes létszámú csoportja.
1a. (Biol is)
élőlények területi együvé tartozás, fajta stb. szerint csoportot alkotó egyedeinek összessége
Növényi államányok fentartása
(1838 Athenaeum)
Gróf Széchenyi expedicziója is figyelemmel kisérte útközben a népesség állományát
(1886 Lóczy Lajos)
A kék cinege […] nagyjában ugyanazon a területeken fordul elő Magyarországon, mint a széncinege, de állománya jóval kisebb
(1933 Az állatok világa ford.)
A magterület fiatalabb részét 43 éves állomány alkotja, ahol a bükk mellett kocsánytalan tölgy, gyertyány és mézgás éger az állományalkotó fafaj
(1995 Természet Világa)
1b. (hiv)
vmely intézmény alkalmazottainak összessége
a vállalat állományában levő […] dolgozók
(1958 Magyar Nemzet júl. 6.)
A legtöbb maszek volt régen, vagy maszek állományban állt
(1969 Csurka István)
ma már új törvényerejű rendelet teremt keretet mozgékonyabb kutatói állomány kialakításához
(1970 Aczél György)
a nők nem egyformán oszlanak meg a munkás és alkalmazotti állományban, továbbá a többi népgazdasági ágban még inkább eltérően
(1971 Erdei Ferenc)
állományon kívüli
vhol szerződéssel alkalmazott, ideiglenes 〈dolgozó, munkatárs〉
félholtra verték az egyik állományon kívüli tudósítót
(1995 Magyar Hírlap)
a biztosító 2500 főállású üzletkötőt és változó létszámú állományon kívüli, illetőleg vállalkozási alapon dolgozó munkatársat alkalmaz
(1997 Magyar Hírlap)
[a] végelszámolással megszűnő cégnél – az állományon kívüli dolgozókat is beleszámolva – 1124 munkahelyet számolnak fel
(2000 Figyelő)
1c. (Kat)
fegyveres testülethez, ill. annak vmely csoportjába tartozó személyek összessége
[Király Barnabás] Károli Ede őrnagytól az állománynak minden néven nevezendő erőjét, pénzt, álgyukat, töltvényeket, fegyvereket s már létező minden sereget rögtön által és vezérlete alá vévén, azonnal Erdély […] meginduljon
(1848 Kossuth Lajos összes munkái)
táborkari tiszt volt az aradvári állományon
(1879 Teleki Sándor)
[a] tartalékos legénységnek […] orvosi megvizsgálás után a tényleges állományba való fölvétele
(1926 TolnaiÚjLex.)
a honvédség legénységi állományát
(1992 M. Szabó Miklós)
[Zöld Sándort] felelősségre kívánták vonni a rendőrségi állomány összetételéért
(2000 Huszár Tibor)
2.
vmely rend, szempont szerint csoportosított elemek, egységek készlete, gyűjteménye
[görög zenei] emlékeink és szakszerű forrásaink állománya
(1930 ZeneiLex.)
[a finn-permi korszakban] módosult a jelentés- és a viszonyítás jelölő alaktani elemek állománya, rendszere
(1937 Zsirai Miklós)
a Corvinák beleépültek az egyetemes nyugat-európai műveltségbe. Folyik a találgatás az állományról, kétezer? kétezerötszáz? Ma körülbelül egy tizedéről tudunk
(1983 Cs. Szabó László)
a magyar filmhíradók felbecsülhetetlen kulturális értékű állományát
(1995 Magyar Hírlap)
2a. (Kat)
fegyveres testületekben nyilvántartott harceszközök összessége
Az állomány csekély, zászlóaljanként átlag 100 puska
(1942 Bánlaky József)
a Jichak Rabin miniszterelnök életét kioltó merénylet ügyében […] Arik Svarcról bebizonyosodott, hogy a hadsereg állományából fegyverrel látta el a merénylőt
(1995 Magyar Hírlap)
2b.
rendelkezésre álló pénzügyi készlet, tartalék
fontosabb üzletágaik [ti. a bankoknak] eredménye pedig volt 1891-ben (állomány az év végén):
(1895 PallasLex.)
Megvizsgálták tehát pénzügyi állományukat
(1923 Lékai János)
az évtized folyamán [Nagy-Britannia] képes volt jelentősen növelni külföldi befektetéseinek állományát
(1992 Mádi István)
A nem termelő, a kamatot nem hozó állomány milyen kiadásokat jelent a banknak?
(1998 Magyar Hírlap)
3. (Jog/Tört)
〈szemben a dolog lényegtelen tulajdonságainak, összetevőinek jelölésére való járulékkal:〉 vmely ingó v. ingatlan vagyon(tárgy) állandó, maradandó eleme, része, amelynek sérelme, megváltoztatása nélkül használható, gyümölcsöztethető az adott dolog (gazdaságilag); állag
A telek utáni állományba be nem számított minden irtásokat a jobbágyok addig, míg vissza nem vétetnek, föld vagy haszonbérfizetés mellett … fogják használni
(1833 Dankó Pista)
az urbéri állomány mennyiségét sem határozták meg
(1851 Kemény Zsigmond)
a fő uradalmi testet Gödöllővel együtt a magyar állam vette meg és a kir.királyi koronajavak állományába iktatta
(1926 TolnaiÚjLex.)
Az irtványföld nem, a szőlőföld is csak ritka kivételképpen tartozott a telki állományba
(1998 Solymosi László)
4. (rég, Fil)
minden létező változatlannak tekintett lényege; szubsztancia, állag
Substantia, allomány
(1833 Fogarasi János)
a’ tiszta ész’ érteményeit az isteni gondolkozáshoz […] ’s minden végesnek igazi állományához felemelni akarni
(1839 Taubner Károly)
minden változás mellett állandó az állomány
(1843 Purgstaller József)
Ha egymásnak ellenmondó állományok és erők léteznének a mindenségben, a mindenség fen nem állhatna, mert az ellenmondások egymást semmisitik
(1855 Szontagh Gusztáv)
4a.
vmilyen feltevés, feltétel, kikötés, megszorítás
Fiának Zoltánnak Feleségül adtta [Hanzárt], azon államány alatt: hogy, … minden Jószága … a’ Magyarokra szállyon
(1786 Dugonics András)
Leg egyenesebb kötés az, mellyben az el-jegyz felek minden fenn-tartás … és államány nélkl […] megállapodnak
(1804 Georch Illés)
nyilatkozásai merészek, de bizonyos állományon nyugvók
(1838 Athenaeum)
5. (rég, Fiz is)
(vmely dolog) anyag(ának) szilárdsági állapota, sűrűsége, folyékonysága, jellemző minősége; állag
A szikéleg [= nátrium-hidroxid] az iparágakban ugyanazon célokra használtatik, mint a haméleg [= kálium-hidroxid]. A különnemü zsirok alkatrészeivel szappanná alakul, melly állományára nézve a hamélegszappant fölülmulja
(1844 Nendtvich Károly)
a’ tüdőknek és húsnak sápadt szinét, ’s fonnyadt állományát kell megjegyezni
(1846 Mihálka Antal ford.Wagenfeld)
a szaglás által a gőz nemű állományokat érezzük, ennek életműve az orr
(1846–1848 Hanák János)
6. (Anat v. Biol)
〈kül. emberi v. állati szervezetben:〉 anyagában, felépítésében hasonló jellegű, egynemű, más részektől élesen elkülönülő szövetfajta
Tömött és merő a’ méhnek állománya, számtalan edényektől át-meg’ átjárva
(1829 Horváth József ford.Becker¹)
A gerinczagy sem hártyáiban sem állományában boncztanilag észlelhető változást nem mutatott
(1847 Schöpf-Merei Ágoston)
A sokszögletü csontok kivül kemény kéregrészei között szivacsos állomány terül el
(1893 PallasLex.)
termőtestük (tehát a tulajdonképeni tapló) állománya idővel teljesen szárazzá lesz: hártyás, bőrszerű v.vagy fás
(1925 RévaiNagyLex.)
a fogak szilárd, kemény állományaiban és lágy részeiben
(1926 TolnaiÚjLex.)
az elmeszesedett porc sejtközötti állománya
(1986 Az emberi test)
7. (Inf)
szöveges, numerikus v. grafikus adatokat, ill. programokat tartalmazó fájl
[a műtéti szövetminták] számítógépre mentett képi állományként pedig tovább elemezhetők és archiválhatók
(1997 Magyar Hírlap)
A WordPerfect 9 professzionális kinézetű dokumentumok, levelek, beszámolók és brosúrák készítésének eszköze. Az állományokat többféle formátumban menthetjük
(2000 Byte Magazin)
szöveges állomány (textfájl)
(2000 Byte Magazin)
8. (rég)
állam mint politikai-hatalmi intézményrendszer, ill. államrend, állami berendezkedés, alkotmány
közönségessé tételének egyedül polgári állományunk fejletlensége vet gátot
(1840 Széchenyi István)
Ha minden polgár, valahányszor az, mit a’ közjó követel, egyes nemesebb érzelmeivel ellentétbe jő, magát kötelesége alól fölmentheti, nem bomlik-e fel állományunk
(1845 Eötvös József)
a szokás szerint mostoha főország mindenkor kiszitta az alárendelt állomány erejét
(1848 Birányi Ákos)
Fr: genetikai
ÖU: agyállomány, baromfiállomány, címszóállomány, eszközállomány, fogállomány, hangállomány, jószágállomány, könyvállomány, kromoszómaállomány, lóállomány, marhaállomány, mirigyállomány, sertésállomány, tőkeállomány
ÖE: állományfelvétel, állományjegyzék, állománytábla
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. áll¹; ÉKsz.

Beállítások