ékez¹ ts ige 4b

1. ’〈betűt〉 ékezettel, kül. vesszővel ellát’ ❖ Most már a’ kettztetés helyett tsak ékezni szoktuk a’ magánhangzókat: p. o. nád, bél, pók ’s a’ t. (1780 Révai Miklós 7283016, 9) | Az zs-vel mit tsinállyunk, én bizony nem tudom, az pedig a Magyarnak valóságos különös betűje; ha vagy az s-et vagy a’ z-t ékezni kell (1789 Pálóczi Horváth Ádám C2554, 387) | Az adverbiomban [= határozószóban] meszérűl […] egyik ékezi az utolsó tagot, a másik pontozza (1808 Kazinczy Ferenc C2558, 380) | [Az 1863-ból való kéziratban a szerző] rendesen csak az ő-t és az ű-t ékezi, de a hosszuságot ezeknél sem külömbözteti [!] meg (1911 Bothár Dániel C5968, 104) | [Erdélyi János nem lehet] a szerzője a Bornemisza-kötet N ii-0 lapjaira bejegyzett magyar nyelvű szövegeknek. Erdélyi ugyanis általában ékezi szövegeit, míg a kötet ,C’ bejegyzője (és valószínűleg Erdélyi utáni tulajdonosa) azokat szinte teljesen ékezetlenül hagyja (1997 Magyar Könyvszemle CD40).

1a. (rég, ritk) ’〈beszédben: bizonyos hangokat, szótagokat v. szavakat〉 környezetükhöz képest nagyobb nyomatékkal ejt ki, hangsúlyoz’ ❖ [az időmértékes versekben] íródjék a rövid a’ ki hagyó jellel; a’ hoszszú a pedig, mely nem ékeztetik, foglaló jellel, így a‘ (1818 Dessewffy József C2569, 185) | [Fáncsy] beszéde mindig érthető, többnyire jól ékezett (accentuált), ’s hanghordozásában az időmértéket (tempót) pontosan szokta megtartani (1842 Regélő Pesti Divatlap C1521, 348).

2. (rég, ritk) ’〈fát (ki)vágásakor〉 ék segítségével, éket beleverve repeszt, hasít; ékel’ ❖ [a major gazdája esős időben] iſtrángot, ekéket újítatni: darab-fát ékeztetni; s’ egyéb-más Háza körül ſzükség dolgot tétetni parantsol (1779 Baróti Szabó Dávid ford.–Vanière C0827, 47) | [a szaporítás egyik módjaként] a fa-gyökértől El-váltt törzsöket-is fejszével vágva hegyezte, Vagy végét ékezve kereszt’ módjára hasítá, És az imígy készűltt tőkét [meggyökerezni] vermébe le-tette (1812 e. Rájnis József ford.–Vergilius C3580, 54).

Sz: ékezés, ékezett.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ék¹; SzT.

ékez¹ tárgyas ige 4b
1.
〈betűt〉 ékezettel, kül. vesszővel ellát
Most már a’ kettztetés helyett tsak ékezni szoktuk a’ magánhangzókat: p. o.példának okáért nád, bél, pók ’s a’ t.s a többi
(1780 Révai Miklós)
Az zs-vel mit tsinállyunk, én bizony nem tudom, az pedig a Magyarnak valóságos különös betűje; ha vagy az s-et vagy a’ z-t ékezni kell
(1789 Pálóczi Horváth Ádám)
Az adverbiomban [= határozószóban] meszérűl […] egyik ékezi az utolsó tagot, a másik pontozza
(1808 Kazinczy Ferenc)
[Az 1863-ból való kéziratban a szerző] rendesen csak az ő-t és az ű-t ékezi, de a hosszuságot ezeknél sem külömbözteti [!] meg
(1911 Bothár Dániel)
[Erdélyi János nem lehet] a szerzője a Bornemisza-kötet N ii-0 lapjaira bejegyzett magyar nyelvű szövegeknek. Erdélyi ugyanis általában ékezi szövegeit, míg a kötet ,C’ bejegyzője (és valószínűleg Erdélyi utáni tulajdonosa) azokat szinte teljesen ékezetlenül hagyja
(1997 Magyar Könyvszemle)
1a. (rég, ritk)
〈beszédben: bizonyos hangokat, szótagokat v. szavakat〉 környezetükhöz képest nagyobb nyomatékkal ejt ki, hangsúlyoz
[az időmértékes versekben] íródjék a rövid a’ ki hagyó jellel; a’ hoszszú a pedig, mely nem ékeztetik, foglaló jellel, így a‘
(1818 Dessewffy József)
[Fáncsy] beszéde mindig érthető, többnyire jól ékezett (accentuált), ’s hanghordozásában az időmértéket (tempót) pontosan szokta megtartani
(1842 Regélő Pesti Divatlap)
2. (rég, ritk)
〈fát (ki)vágásakor〉 ék segítségével, éket beleverve repeszt, hasít; ékel
[a major gazdája esős időben] iſtrángot, ekéket újítatni: darab-fát ékeztetni; s’ egyéb-más Háza körül ſzükség dolgot tétetni parantsol
(1779 Baróti Szabó Dávid ford.Vanière)
[a szaporítás egyik módjaként] a fa-gyökértől El-váltt törzsöket-is fejszével vágva hegyezte, Vagy végét ékezve kereszt’ módjára hasítá, És az imígy készűltt tőkét [meggyökerezni] vermébe le-tette
(1812 e. Rájnis József ford.Vergilius)
Sz: ékezés, ékezett
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ék¹; SzT.

Beállítások