érlelődik tn ige 12c

1. (átv is) ’〈növényi termés〉 fokozatosan (ki)fejlődik, (egyre) érett(ebb)é(, és így vmire alkalmassá) válik, ill. 〈vmely növényi rész〉 az érés során vmivé alakul’ ❖ Szárazak Szemeim, mint a’ Mez az Aſzály’ Idején! Ortzám ſárga, mint az érett Kaláſz. Érleldöm én is a’ Betakarításra (1794 Kármán József² 7165022, 201) | Felséges asszonyom! néped jövője a leendő uralkodó magas és erényes sajátságitól függ; az által érlelődhetik a tőlünk nevelt virág gazdag gyümölcscsé (1842 Kovách László C5771, 189) | a folytonos világítás következtében a gyorsabban érlelődő gyümölcs nagyobb, szebb és zamatosabb lesz (1882 Természettudományi Közlöny C7906, 42) | a talajban érlelődő termések inkább vannak megvédve az állatok, továbbá a szárazság és hideg ellen (1913 RévaiNagyLex. C5704, 461) | A sikeres beporzást követően, 6-8 hónap alatt, hosszúkás tokban milliónyi apró, lisztszerű mag érlelődik (2000 Lakáskultúra CD39).

1a. ’〈növény(zet)〉 fejlődik v. érik, ill. e folyamat során vmely szakaszba jut’ ❖ hogyan kellene az élet rétjén kertészkedni, hogy azon a hasznos, de olcsó vetemények mellett virágba érlelődjenek a legritkább és legpompásabb orchideák is (1925 Krúdy Gyula CD54) | A besugárzott magvak gyorsabban kicsiráztak s belőlük szinte szokatlan nagyságú és dúsabban érlelődő növények keltek ki (1926 TolnaiÚjLex. C5721, 178) | [a gabona] Vid napjától (Szent Vitus, június 15.) már nem növekszik, csak érlelődik (1977 Gecse Gusztáv 1057005, 312).

1b. ’〈étel, szeszes ital, szerves anyag〉 az abban végbemenő vegyi folyamat során (vmiből vmivé alakulva) egyre inkább eléri fogyasztásra, felhasználásra alkalmas állapotát, ill. 〈étel, ital〉 állása során egyre ízletesebbé, zamatosabbá válik’ ❖ az ablakon, két hosszúkás, teknőalakú ládában, almák és körték érlelődtek, már sárgák, de látszatra még kemények (1928 Gellért Hugó ford.–Szergejev-Censzkij CD10) | A québeci Ganbyban készült lágy sajt természetes úton érlelődik […] a hűtőkocsiban (1995 Magyar Hírlap CD09) | Főként sárga és piros duka, kék kadarka és piros bakator fajtákat termesztettek, melyekből értékes vörösbor érlelődött (1998 Természet Világa CD50) | a gyümölcs- és szőlőtörköly rövid idő alatt kiváló komposzttá érlelődik (1999 Új Könyvek CD29).

1c. ’〈ásvány, kőzet〉 földtani, környezeti stb. folyamatok során kialakul, képződik, ill. így alakul vmivé vmi’ ❖ a mi talán évezredek alatt érlelődik szénné ott alant, az percek alatt ég el itt fent (1900 Budapesti Hírlap márc. 25. C0055, 13) | A kőolaj millió éveken át érlelődött a föld ölében (1938 Pesti Hírlap júl. 3. C5686, 19) | [Az emberiség kipusztulása után] a fű talán újra kinő és az ásványok tovább érlelődnek, de csak önmaguknak (1992 Népszabadság okt. 10. C7842, 12).

1d. (ritk) ’〈kóros elváltozás, állapot〉 teljes fejlettséget elér(ve válik vmivé)’ ❖ Jó ezekkel [ti. a javasolt gyógyszerekkel] a’ torkába-is fetskendezni, mellyel a’ szájban és torokban lévö Himlök érlelödnek, és le-hullanak (1785 Báti János ford.–Rosenstein C0880, 76) | tályoggá érlelődött ágyékizomlób (1865 Orvosi Hetilap C8115, 665) | Ha a húgysavas diatézis [ti. a húgykőképződésre való hajlam] már köszvénnyé érlelődött, akkor rendszerint rohammal kezdődik a betegség (1926 TolnaiÚjLex. C5720, 159).

2. ’〈ember, állat (része)〉 biológiai fejlődésében a testileg, szexuálisan stb. kifejlett állapotához közeledik(, és így válik vkivé, vmivé v. vmilyenné)’ ❖ nevekedik, nagyobbodik, és így az által változásra inkább ’s inkább érlelődik ez az insectum [= rovar, ti. a kérész] (1819 Tudományos Gyűjtemény C5505, 5) | Még csak rövid idő kellett ahhoz, hogy [Lotte] szép eladó lánynyá érlelődjék (1882 Fővárosi Lapok C8098, [943]) | különös és szűk világ, melyben férfiúvá érlelődött. Chafferyék voltak az egyedüli látogatók (1921 Vasárnapi Újság C7435, 240) | Semmi sem volt Tizianótól távolabb való, mint a szűzi formák ábrázolása. Az ő szépségideálja elejétől fogva az érlelődő és az érett nő volt (1937 Elek Artúr CD10) | Mintha pár nap alatt keményebbé, férfiasabbá érlelődtek volna arca gyermekes vonásai (1981 Dénes Tibor 9812001, 7).

2a. ’〈petesejt, magzat stb.〉 fokozatosan kifejlődik’ ❖ [Huxley Szép új világ című regényében] a kiköltő és beidegző intézetekben palackokban érlelődnek a kisdedek (1934 Németh Andor CD10) | [a hormon]kezelés egyidejűleg több petesejtet érlel, a normális esetben ciklusonként érlelődő egy petesejttel szemben (1966 Magyar Nemzet okt. 30. C4803, 8) | az anyaméhben érlelődő csecsemő (1992 Népszabadság máj. 12. C7842, 4) | elhagyva a sejtmagot, a citoplazmában érlelődő vírusrészecskék haladnak a sejtfelszín felé (1999 Orvosi Hetilap C8245, 2143).

2b. ’〈személy(iség), szellemi képesség stb.〉 fokozatosan (ki)bontakozik(, és így válik vmivé v. vmilyenné)’ ❖ sokféleképen fejlik ki, érlelődik, és állapodik meg kinekkinek gondolkodás-módja (1840 Athenaeum C0021, 820) | [Schiller] itteni uj és szép viszonyai és saját tanulmányai által képezé magát s érlelődött valódi férfiui jellemmé (1859 Vasárnapi Újság CD56) | [Zrínyi Miklós] alkotó tehetsége az olasz költészet mesteri művein érlelődik (1898 Széchy Károly CD55) | engedj olyan erényességre és tökéletességre érlelődnöm, amilyenre ember, bűneivel és tomboló szenvedélyeivel e világon csak érhet! (1978 Jékely Zoltán ford.–Széchenyi CD1502) | Csak az egységes pedagógiai szemléletű hatásrendszer folyamatában érlelődik teljessé a személyiség (1983 Bíróné Nagy Edit 1018002, 73).

3. ’〈érzelem, gondolat, alkotás stb.〉(vmiből v. vmivé alakulva) fokozatosan (ki)bontakozik, kiforrott(abb)á válik’ ❖ [Kemény Zsigmondban] tsak egy gondolat, egy indúlat uralkodik, ez előtt minden más gondolatnak, indúlatnak meg kell némúlni, külömben a’ veráldozatnak szívében támadott kivánsága erős akarattá nem érlelődhetett (1822 Tudományos Gyűjtemény C5542, 92) | A hátsó függő-állás – e sorok irójának tapasztalatokból érlelődött meggyőződése szerint – egyátalában nem alkalmazandó 6–12 éves gyermekeknél (1886 Porzsolt Lajos 8375005, 60) | igazi eposz épen a naiv eposz, mely nem egy költőnek a leleménye és alkotása, hanem az egész népszellem légkörében sokáig érlelődött termék (1894 PallasLex. CD02) | [Bessenyei György] problémái francia olvasmányain érlelődnek, írásaiban e problémák helyes megoldásához szeretné elsegíteni honfitársait (1941 Alszeghy Zsolt CD43) | Úgy ötéves korom óta érlelődött bennem, hogy olyasmit csináljak, amit nem csinál senki más (2010 András László² 3002001, 8).

4. ’〈helyzet, állapot stb.〉(vmivé v. vmilyenné alakulva) fokozatosan kialakul, kibontakozik(, és így változva vmeddig jut)’ ❖ [a török udvart] ennen java tekintetéből is a’ javaslott Ázsia-Európai Világ Kereskedésének elő-mozdítására serkenteni, a’ mi által az óhajtott czélnak elérése nagy részben és sikeresen érlelődhetne (1817 Tudományos Gyűjtemény C5483, 13) | [a kanyaró] december és ez évi január hónapokban csak szórványosan mutatkozott, míg nem februárban már járványnyá érlelődött (1870 Orvosi Hetilap C8120, 550) | Hogy a történelmi helyzet hogyan érlelődött idáig, három évszám mutatja a legjobban (1941 Szabolcsi Bence CD10) | A Németország katonai megtorpanásából s az ellene érlelődő koalíció megnyilvánulásaiból levont következtetések új irányt szabtak a Németországgal szembeni megengedő és felajánlkozó magatartásnak (1992 Dombrády Lóránd 2012005, 169) | a nemzetközi megmérettetés adta meg a döntő lökést a már régóta érlelődő átfogó változtatásokhoz (2008 Csapó Benő 3099001, 222).

Ö: meg~.

ÖU: ki~.

Vö. ÉrtSz.; TESz. érik; ÉKsz.

érlelődik tárgyatlan ige 12c
1. (átv is)
〈növényi termés〉 fokozatosan (ki)fejlődik, (egyre) érett(ebb)é(, és így vmire alkalmassá) válik, ill. 〈vmely növényi rész〉 az érés során vmivé alakul
Szárazak Szemeim, mint a’ Mez az Aſzály’ Idején! Ortzám ſárga, mint az érett Kaláſz. Érleldöm én is a’ Betakarításra
(1794 Kármán József²)
Felséges asszonyom! néped jövője a leendő uralkodó magas és erényes sajátságitól függ; az által érlelődhetik a tőlünk nevelt virág gazdag gyümölcscsé
(1842 Kovách László)
a folytonos világítás következtében a gyorsabban érlelődő gyümölcs nagyobb, szebb és zamatosabb lesz
(1882 Természettudományi Közlöny)
a talajban érlelődő termések inkább vannak megvédve az állatok, továbbá a szárazság és hideg ellen
(1913 RévaiNagyLex.)
A sikeres beporzást követően, 6-8 hónap alatt, hosszúkás tokban milliónyi apró, lisztszerű mag érlelődik
(2000 Lakáskultúra)
1a.
〈növény(zet) fejlődik v. érik, ill. e folyamat során vmely szakaszba jut
hogyan kellene az élet rétjén kertészkedni, hogy azon a hasznos, de olcsó vetemények mellett virágba érlelődjenek a legritkább és legpompásabb orchideák is
(1925 Krúdy Gyula)
A besugárzott magvak gyorsabban kicsiráztak s belőlük szinte szokatlan nagyságú és dúsabban érlelődő növények keltek ki
(1926 TolnaiÚjLex.)
[a gabona] Vid napjától (Szent Vitus, június 15.) már nem növekszik, csak érlelődik
(1977 Gecse Gusztáv)
1b.
〈étel, szeszes ital, szerves anyag〉 az abban végbemenő vegyi folyamat során (vmiből vmivé alakulva) egyre inkább eléri fogyasztásra, felhasználásra alkalmas állapotát, ill. 〈étel, ital〉 állása során egyre ízletesebbé, zamatosabbá válik
az ablakon, két hosszúkás, teknőalakú ládában, almák és körték érlelődtek, már sárgák, de látszatra még kemények
(1928 Gellért Hugó ford.Szergejev-Censzkij)
A québeci Ganbyban készült lágy sajt természetes úton érlelődik […] a hűtőkocsiban
(1995 Magyar Hírlap)
Főként sárga és piros duka, kék kadarka és piros bakator fajtákat termesztettek, melyekből értékes vörösbor érlelődött
(1998 Természet Világa)
a gyümölcs- és szőlőtörköly rövid idő alatt kiváló komposzttá érlelődik
(1999 Új Könyvek)
1c.
〈ásvány, kőzet〉 földtani, környezeti stb. folyamatok során kialakul, képződik, ill. így alakul vmivé vmi
a mi talán évezredek alatt érlelődik szénné ott alant, az percek alatt ég el itt fent
(1900 Budapesti Hírlap márc. 25.)
A kőolaj millió éveken át érlelődött a föld ölében
(1938 Pesti Hírlap júl. 3.)
[Az emberiség kipusztulása után] a fű talán újra kinő és az ásványok tovább érlelődnek, de csak önmaguknak
(1992 Népszabadság okt. 10.)
1d. (ritk)
〈kóros elváltozás, állapot〉 teljes fejlettséget elér(ve válik vmivé)
Jó ezekkel [ti. a javasolt gyógyszerekkel] a’ torkába-is fetskendezni, mellyel a’ szájban és torokban lévö Himlök érlelödnek, és le-hullanak
(1785 Báti János ford.Rosenstein)
tályoggá érlelődött ágyékizomlób
(1865 Orvosi Hetilap)
Ha a húgysavas diatézis [ti. a húgykőképződésre való hajlam] már köszvénnyé érlelődött, akkor rendszerint rohammal kezdődik a betegség
(1926 TolnaiÚjLex.)
2.
〈ember, állat (része) biológiai fejlődésében a testileg, szexuálisan stb. kifejlett állapotához közeledik(, és így válik vkivé, vmivé v. vmilyenné)
nevekedik, nagyobbodik, és így az által változásra inkább ’s inkább érlelődik ez az insectum [= rovar, ti. a kérész]
(1819 Tudományos Gyűjtemény)
Még csak rövid idő kellett ahhoz, hogy [Lotte] szép eladó lánynyá érlelődjék
(1882 Fővárosi Lapok)
különös és szűk világ, melyben férfiúvá érlelődött. Chafferyék voltak az egyedüli látogatók
(1921 Vasárnapi Újság)
Semmi sem volt Tizianótól távolabb való, mint a szűzi formák ábrázolása. Az ő szépségideálja elejétől fogva az érlelődő és az érett nő volt
(1937 Elek Artúr)
Mintha pár nap alatt keményebbé, férfiasabbá érlelődtek volna arca gyermekes vonásai
(1981 Dénes Tibor)
2a.
〈petesejt, magzat stb.〉 fokozatosan kifejlődik
[Huxley Szép új világ című regényében] a kiköltő és beidegző intézetekben palackokban érlelődnek a kisdedek
(1934 Németh Andor)
[a hormon]kezelés egyidejűleg több petesejtet érlel, a normális esetben ciklusonként érlelődő egy petesejttel szemben
(1966 Magyar Nemzet okt. 30.)
az anyaméhben érlelődő csecsemő
(1992 Népszabadság máj. 12.)
elhagyva a sejtmagot, a citoplazmában érlelődő vírusrészecskék haladnak a sejtfelszín felé
(1999 Orvosi Hetilap)
2b.
〈személy(iség), szellemi képesség stb.〉 fokozatosan (ki)bontakozik(, és így válik vmivé v. vmilyenné)
sokféleképen fejlik ki, érlelődik, és állapodik meg kinekkinek gondolkodás-módja
(1840 Athenaeum)
[Schiller] itteni uj és szép viszonyai és saját tanulmányai által képezé magát s érlelődött valódi férfiui jellemmé
(1859 Vasárnapi Újság)
[Zrínyi Miklós] alkotó tehetsége az olasz költészet mesteri művein érlelődik
(1898 Széchy Károly)
engedj olyan erényességre és tökéletességre érlelődnöm, amilyenre ember, bűneivel és tomboló szenvedélyeivel e világon csak érhet!
(1978 Jékely Zoltán ford.Széchenyi)
Csak az egységes pedagógiai szemléletű hatásrendszer folyamatában érlelődik teljessé a személyiség
(1983 Bíróné Nagy Edit)
3.
〈érzelem, gondolat, alkotás stb.〉 (vmiből v. vmivé alakulva) fokozatosan (ki)bontakozik, kiforrott(abb)á válik
[Kemény Zsigmondban] tsak egy gondolat, egy indúlat uralkodik, ez előtt minden más gondolatnak, indúlatnak meg kell némúlni, külömben a’ veráldozatnak szívében támadott kivánsága erős akarattá nem érlelődhetett
(1822 Tudományos Gyűjtemény)
A hátsó függő-állás – e sorok irójának tapasztalatokból érlelődött meggyőződése szerint – egyátalában nem alkalmazandó 6–12 éves gyermekeknél
(1886 Porzsolt Lajos)
igazi eposz épen a naiv eposz, mely nem egy költőnek a leleménye és alkotása, hanem az egész népszellem légkörében sokáig érlelődött termék
(1894 PallasLex.)
[Bessenyei György] problémái francia olvasmányain érlelődnek, írásaiban e problémák helyes megoldásához szeretné elsegíteni honfitársait
(1941 Alszeghy Zsolt)
Úgy ötéves korom óta érlelődött bennem, hogy olyasmit csináljak, amit nem csinál senki más
(2010 András László²)
4.
〈helyzet, állapot stb.〉 (vmivé v. vmilyenné alakulva) fokozatosan kialakul, kibontakozik(, és így változva vmeddig jut)
[a török udvart] ennen java tekintetéből is a’ javaslott Ázsia-Európai Világ Kereskedésének elő-mozdítására serkenteni, a’ mi által az óhajtott czélnak elérése nagy részben és sikeresen érlelődhetne
(1817 Tudományos Gyűjtemény)
[a kanyaró] december és ez évi január hónapokban csak szórványosan mutatkozott, míg nem februárban már járványnyá érlelődött
(1870 Orvosi Hetilap)
Hogy a történelmi helyzet hogyan érlelődött idáig, három évszám mutatja a legjobban
(1941 Szabolcsi Bence)
A Németország katonai megtorpanásából s az ellene érlelődő koalíció megnyilvánulásaiból levont következtetések új irányt szabtak a Németországgal szembeni megengedő és felajánlkozó magatartásnak
(1992 Dombrády Lóránd)
a nemzetközi megmérettetés adta meg a döntő lökést a már régóta érlelődő átfogó változtatásokhoz
(2008 Csapó Benő)
ÖU: kiérlelődik
Vö. ÉrtSz.; TESz. érik; ÉKsz.

Beállítások