🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

fáziseltolódás fn 

1. ’egymással összemérhető korszakok v. folyamatok fázisainak, szakaszainak nem az elvárt időben történő bekövetkezése, ill. a ebből fakadó, szakaszok közötti különbség’ ❖ Az európai kultúra tragikus „Götterdämmerungja” [ti. az első világháború] óta a győző és legyőzött nemzetek még jobban érzik azt a „fáziseltolódást”, mely az élet folyton fokozódó igényeinek s az iskolák szervezetének fejlődése között beállott (1923 Kornis Gyula C7730, 32) | a különböző társadalmi osztályok társadalmi és kulturális átalakulásának fáziseltolódása (1951 Takács Lajos C6541, 2) | A fejlettebb szintről induló európai szocialista országok és az igen elmaradott állapotból felemelkedő országok között is vannak fáziseltolódások. De fáziseltolódást tapasztalhatunk többé-kevésbé hasonló feltételek között levő országok helyzetének összehasonlításakor is (1968 Aczél György 9809007, 84) | [lényeges] a két irányzat [ti. a pozitivizmus és a szellemtörténet] között fennálló történelmi fáziseltolódás. A pozitivizmus ugyanis a társadalmi hatalmat éppen megragadó, a természettudományok eredményeitől és a politikai sikerektől győzelemittas polgárság szellemi terméke, míg a szellemtörténet már az imperializmus korában szellemi utóvédharcokat folytató polgárság irracionalizmusának ideológiai produktuma (1973 Poszler György 1124001, 93) | A korábban megindult kelet-európai népzenekutatás Magyarországon, Csehszlovákiában és Romániában már hatalmas archívumokkal, jelentős összefoglaló szintézisekkel rendelkezik, s a népzenei anyag összkiadásszerű sorozatán dolgozik. A néptánckutatás viszont elsősorban a gyűjtéssel és lejegyzéssel, valamint a rendszerezés kezdeti problémáival vívódik. Ez a fáziseltolódás megnehezíti a népzenekutatás eredményeinek közvetlen hasznosítását (1990 Magyar néprajz CD47) | fáziseltolódás van a bírósági és ügyészi jogszabályok előkészítése között (1997 Országgyűlési Napló CD62) | [a szerző] azonos korszakok jellemző párhuzamosságaira vagy épp fáziseltolódásaira hívja föl a figyelmet (2000 Új Könyvek CD29).

1a. ’folyamat fázisai, szakaszai közötti (vmekkora) időbeli különbség, eltérés’ ❖ A kulturális fejlődés lassúságában s ennek következtében a magyar nemesi kultúra és a korszerű európai műveltség között kialakuló fáziseltolódás tragikus megnövekedésében – a gazdasági adottságokon túl – igen nagy szerepük volt a jezsuitáknak, nemesi rendiség és jezsuitizmus összefonódásának (1964 Tarnai Andor CD53) | a NATO-csatlakozás jogilag és gyakorlatilag várhatóan nem azonos időpontban következik be. Ez a fáziseltolódás lehetőséget teremt arra, hogy a tagság legfontosabb minimális követelményeinek határidőre eleget tegyünk (1998 Magyar Hírlap CD09) | A főváros környéki településeken a földárak robbanásszerű emelkedése a budapesti piachoz képest mintegy 6–9 hónapos fáziseltolódással jelentkezett (2002 Magyar Hírlap CD09).

2. ’két hullám egy-egy azonos fázisban levő pontja közötti különbség’ ❖ a hullámtanban szereplő fáziseltolódást egy sorozat ingaóra szemlélteti. Az ingaórák lengő sétálói egy hullámot utánoznak, míg a számlapok és mutatók a fáziseltolódást szemléltetik (1928 Pesti Hírlap jún. 28. C5676, 17) | A pulzár által kibocsátott jelek, a társ neutroncsillag hatására periodikus fáziseltolódáson mennek keresztül, ezáltal lehetővé téve a pontos tömegmérést (1995 Természet Világa ford. CD50) | A törésmutató a következő általános formában írható le: = 1 – δ – iβ ahol β az abszorpciót, δ pedig a fáziseltolódást leíró tag. Tipikus röntgenenergiáknál δ akár 3 nagyságrenddel is nagyobb lehet az abszorpciós tagnál, ami a fáziseltolódás figyelembe vétele esetén sokkal kontrasztosabb felvételeket ígér (2001 Természet Világa CD50).

2a. (Vill) ’elektromos hálózatban a feszültség és az áramerősség váltakozása közötti időbeli eltolódás (mértéke); fáziskülönbség’ ❖ Ha például a váltakozó áramú energiát oly készülékbe bocsátjuk, ahol fázis-eltolódás lehetséges, akkor itt a valóban bevezetett munkabírás, vagyis a watt-ok száma és a látszólagosan bevezetett munkabirás, vagyis volt-ampèrek száma között különbség van (1912 RévaiNagyLex. C5701, 565) | A váltóáramú gépnek nemcsak az áramerőssége, hanem a feszültsége is hullámzó. E két hullámzás lefolyása egyidejű lehet vagy, mint rendesen, az áramerősség a feszültség hullámzásához képest időben el van tolva. Egyidejű hullámzás egyenfázisú, ellenkező esetben, a két lefolyás közti időt „fáziseltolódás”-nak hívjuk. Minél nagyobb ez az eltolódás, annál nagyobb áram kell, adott teljesítmény kifejtéséhez (1926 TolnaiÚjLex. C5721, 124) | a váltakozó áramkörbe kötött kondenzátor egy látszólagos ellenállást iktat be, ugyanakkor fáziseltolódást hoz létre és az áramerősség sietni fog a feszültséghez képest (2004 Természet Világa CD50).

Vö. ÉKsz.

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
fáziseltolódás főnév
1.
egymással összemérhető korszakok v. folyamatok fázisainak, szakaszainak nem az elvárt időben történő bekövetkezése, ill. a ebből fakadó, szakaszok közötti különbség
Az európai kultúra tragikus „Götterdämmerungja” [ti. az első világháború] óta a győző és legyőzött nemzetek még jobban érzik azt a „fáziseltolódást”, mely az élet folyton fokozódó igényeinek s az iskolák szervezetének fejlődése között beállott
(1923 Kornis Gyula)
a különböző társadalmi osztályok társadalmi és kulturális átalakulásának fáziseltolódása
(1951 Takács Lajos)
A fejlettebb szintről induló európai szocialista országok és az igen elmaradott állapotból felemelkedő országok között is vannak fáziseltolódások. De fáziseltolódást tapasztalhatunk többé-kevésbé hasonló feltételek között levő országok helyzetének összehasonlításakor is
(1968 Aczél György)
[lényeges] a két irányzat [ti. a pozitivizmus és a szellemtörténet] között fennálló történelmi fáziseltolódás. A pozitivizmus ugyanis a társadalmi hatalmat éppen megragadó, a természettudományok eredményeitől és a politikai sikerektől győzelemittas polgárság szellemi terméke, míg a szellemtörténet már az imperializmus korában szellemi utóvédharcokat folytató polgárság irracionalizmusának ideológiai produktuma
(1973 Poszler György)
A korábban megindult kelet-európai népzenekutatás Magyarországon, Csehszlovákiában és Romániában már hatalmas archívumokkal, jelentős összefoglaló szintézisekkel rendelkezik, s a népzenei anyag összkiadásszerű sorozatán dolgozik. A néptánckutatás viszont elsősorban a gyűjtéssel és lejegyzéssel, valamint a rendszerezés kezdeti problémáival vívódik. Ez a fáziseltolódás megnehezíti a népzenekutatás eredményeinek közvetlen hasznosítását
(1990 Magyar néprajz)
fáziseltolódás van a bírósági és ügyészi jogszabályok előkészítése között
(1997 Országgyűlési Napló)
[a szerző] azonos korszakok jellemző párhuzamosságaira vagy épp fáziseltolódásaira hívja föl a figyelmet
(2000 Új Könyvek)
1a.
folyamat fázisai, szakaszai közötti (vmekkora) időbeli különbség, eltérés
A kulturális fejlődés lassúságában s ennek következtében a magyar nemesi kultúra és a korszerű európai műveltség között kialakuló fáziseltolódás tragikus megnövekedésében – a gazdasági adottságokon túl – igen nagy szerepük volt a jezsuitáknak, nemesi rendiség és jezsuitizmus összefonódásának
(1964 Tarnai Andor)
a NATONorth Atlantic Treaty Organization ’Észak-atlanti Szerződés Szervezete’-csatlakozás jogilag és gyakorlatilag várhatóan nem azonos időpontban következik be. Ez a fáziseltolódás lehetőséget teremt arra, hogy a tagság legfontosabb minimális követelményeinek határidőre eleget tegyünk
(1998 Magyar Hírlap)
A főváros környéki településeken a földárak robbanásszerű emelkedése a budapesti piachoz képest mintegy 6–9 hónapos fáziseltolódással jelentkezett
(2002 Magyar Hírlap)
2.
két hullám egy-egy azonos fázisban levő pontja közötti különbség
a hullámtanban szereplő fáziseltolódást egy sorozat ingaóra szemlélteti. Az ingaórák lengő sétálói egy hullámot utánoznak, míg a számlapok és mutatók a fáziseltolódást szemléltetik
(1928 Pesti Hírlap jún. 28.)
A pulzár által kibocsátott jelek, a társ neutroncsillag hatására periodikus fáziseltolódáson mennek keresztül, ezáltal lehetővé téve a pontos tömegmérést
(1995 Természet Világa ford.)
A törésmutató a következő általános formában írható le: = 1 – δ – iβ ahol β az abszorpciót, δ pedig a fáziseltolódást leíró tag. Tipikus röntgenenergiáknál δ akár 3 nagyságrenddel is nagyobb lehet az abszorpciós tagnál, ami a fáziseltolódás figyelembe vétele esetén sokkal kontrasztosabb felvételeket ígér
(2001 Természet Világa)
2a. (Vill)
elektromos hálózatban a feszültség és az áramerősség váltakozása közötti időbeli eltolódás (mértéke); fáziskülönbség
Ha például a váltakozó áramú energiát oly készülékbe bocsátjuk, ahol fázis-eltolódás lehetséges, akkor itt a valóban bevezetett munkabírás, vagyis a watt-ok száma és a látszólagosan bevezetett munkabirás, vagyis volt-ampèrek száma között különbség van
(1912 RévaiNagyLex.)
A váltóáramú gépnek nemcsak az áramerőssége, hanem a feszültsége is hullámzó. E két hullámzás lefolyása egyidejű lehet vagy, mint rendesen, az áramerősség a feszültség hullámzásához képest időben el van tolva. Egyidejű hullámzás egyenfázisú, ellenkező esetben, a két lefolyás közti időt „fáziseltolódás”-nak hívjuk. Minél nagyobb ez az eltolódás, annál nagyobb áram kell, adott teljesítmény kifejtéséhez
(1926 TolnaiÚjLex.)
a váltakozó áramkörbe kötött kondenzátor egy látszólagos ellenállást iktat be, ugyanakkor fáziseltolódást hoz létre és az áramerősség sietni fog a feszültséghez képest
(2004 Természet Világa)
Vö. ÉKsz.

Beállítások