🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

gutaütés fn 4B

1. ’az agyi artériák megrepedése miatt bekövetkező agyszöveti károsodás, amelyet erős fejfájás, es. eszméletvesztés előz meg, ill. gyakr. beszédzavar, bénulás követ (apoplexia cerebri); agyvérzés, szélütés’ ❖ a’ máſodik gutta tés az elſnél mindenkor veſzedelmeſebb, azért annak viſzſza teréſét minden meſterſéggel meg-kell elzni (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 154) | szive olly csudálatosan dobogott, keble feszült, hogy alig vehete lélekzetet, hozzá a’ hideg veriték homlokán ’s e’ remegés minden tagjaiban, mind a’ gutaütésnek világos előjelei (1845 Eötvös József 8126006, 293) | Nagyanyám, szegény, gutaütést kapott, mindenről tudott és mindent megértett, de a szája máskép járt, mint ahogyan az esze akarta (1935 Fejtő Ferenc CD10) | A stroke (szélütés, gutaütés) a világon, így hazánkban is, a harmadik leggyakoribb halálok (2002 Magyar Hírlap CD09).

1a. (túlzó) ’〈annak kif-ére, hogy vmely negatív érzelmi, es. fizikai hatás olyan mértékű vkin, hogy már-már a rosszullét kerülgeti〉’ ❖ Több illy panaſzokkal a ſzívét sértette A’ guta ütés is majd már kisértette (1777 Kónyi János C2731, 102) | Emeleti hálószoba ellen sok helyütt igen nagy az ellenszenv, mert nyáron ilyesekben néha valóban közel jár a megfuladás vagy gutaütés, oly iszonyatos bennök a hőség (1857 Széchenyi István CD1501) | [a férj] kaczagott, nagy hasát fogva, jóizüen, szinte a gutaütésig (1898 Pekár Gyula C3459, 193) | Az internetezőket időnként a gutaütés kerülgeti a hálózat vánszorgása miatt (1997 Magyar Hírlap CD09).

2. (Mezőg) ’〈kül. egyes gyümölcsfáknál:〉 a fa hervadásával és (részleges) elhalásával járó, ált. többféle kórokozó, baktériumok és gombák együttes megjelenése által okozott betegség’ ❖ A nyak-vastagságu sudarak tetején apró zöld koronák igérik a jövendő árnyékot. A sudarakat zsákvászon fedi, nehogy napszurást kapjanak és gutaütés érje őket (1892 Budapesti Hírlap aug. 14. C4739, [9]) | Nem egy helyen azzal bizonyítja [baracktermesztésre való] alkalmasságát a talaj, hogy benne ezerszámra élnek az öreg fák, nyoma alig van gutaütésnek (1958 Esti Hírlap júl. 23. C0122, [3]) | Kajszi- és őszibarackfáink egyik leggyakoribb betegsége a gutaütés, ami a fák részleges vagy teljes hervadásához, majd pusztulásához vezet (2003 Szabad Föld márc. 14. C8389, 9).

Sz: gutaütéses.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. guta; ÉKsz.

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
gutaütés főnév 4B
1.
az agyi artériák megrepedése miatt bekövetkező agyszöveti károsodás, amelyet erős fejfájás, es. eszméletvesztés előz meg, ill. gyakr. beszédzavar, bénulás követ (apoplexia cerebri); agyvérzés, szélütés
a’ máſodik gutta tés az elſnél mindenkor veſzedelmeſebb, azért annak viſzſza teréſét minden meſterſéggel meg-kell elzni
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
szive olly csudálatosan dobogott, keble feszült, hogy alig vehete lélekzetet, hozzá a’ hideg veriték homlokán ’s e’ remegés minden tagjaiban, mind a’ gutaütésnek világos előjelei
(1845 Eötvös József)
Nagyanyám, szegény, gutaütést kapott, mindenről tudott és mindent megértett, de a szája máskép járt, mint ahogyan az esze akarta
(1935 Fejtő Ferenc)
A stroke (szélütés, gutaütés) a világon, így hazánkban is, a harmadik leggyakoribb halálok
(2002 Magyar Hírlap)
1a. (túlzó)
〈annak kif-ére, hogy vmely negatív érzelmi, es. fizikai hatás olyan mértékű vkin, hogy már-már a rosszullét kerülgeti〉
Több illy panaſzokkal a ſzívét sértette A’ guta ütés is majd már kisértette
(1777 Kónyi János)
Emeleti hálószoba ellen sok helyütt igen nagy az ellenszenv, mert nyáron ilyesekben néha valóban közel jár a megfuladás vagy gutaütés, oly iszonyatos bennök a hőség
(1857 Széchenyi István)
[a férj] kaczagott, nagy hasát fogva, jóizüen, szinte a gutaütésig
(1898 Pekár Gyula)
Az internetezőket időnként a gutaütés kerülgeti a hálózat vánszorgása miatt
(1997 Magyar Hírlap)
2. (Mezőg)
〈kül. egyes gyümölcsfáknál:〉 a fa hervadásával és (részleges) elhalásával járó, ált. többféle kórokozó, baktériumok és gombák együttes megjelenése által okozott betegség
A nyak-vastagságu sudarak tetején apró zöld koronák igérik a jövendő árnyékot. A sudarakat zsákvászon fedi, nehogy napszurást kapjanak és gutaütés érje őket
(1892 Budapesti Hírlap aug. 14.)
Nem egy helyen azzal bizonyítja [baracktermesztésre való] alkalmasságát a talaj, hogy benne ezerszámra élnek az öreg fák, nyoma alig van gutaütésnek
(1958 Esti Hírlap júl. 23.)
Kajszi- és őszibarackfáink egyik leggyakoribb betegsége a gutaütés, ami a fák részleges vagy teljes hervadásához, majd pusztulásához vezet
(2003 Szabad Föld márc. 14.)
Sz: gutaütéses
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. guta; ÉKsz.

Beállítások