áldozat fn 3A2

1. (Vall is) ’az a hálaadó, könyörgő v. engesztelő vallási cselekmény, amellyel vki v. vmely közösség felajánl (és feláldoz) vmit v. vkit vmely isten(ség)nek, ill. az ehhez kapcsolódó szertartás’ ❖ Nézd meg az Ótestamentomba Istenünk akaratját; tiszteletit véres áldozatokkal kellett a zsidóknak követni (1778 Bessenyei György¹ C1085, 23) | Holnapra rendeltem a’ ſzent áldozatot, Ditsérvén az Eget, hogy jó véget adot (1781 Zechenter Antal ford.–Corneille 7386003, 86) | a’ napnyugoti Indiának lakosi, a’ tunguzok és a’ burétok, a’ himlőt és a fakadékokat [= keléseket] ördögöknek tartyák, sőt azokat külömbféle könyörgésekkel és áldozatokkal engesztelik-is (1790 Verseghy Ferenc 7033004, 196) | Artemisnek ezrivel javaslám Kecskét levágni holnap áldozatra (1880 Arany János ford.–Arisztophanész C0658, 47) | [a vogulok] tisztelik halottaikat, bálványaikat, a természet erőit és tárgyait, áldozatokat mutatnak be (1937 Zsirai Miklós C4981, 177) | Pelias nagy áldozatra készült Poseidón tiszteletére s Jázon is azért jött elő az erdő mélyeiből, hogy részt vegyen az áldozaton (1942 Szentkuthy Miklós 9664006, 85) | a jeruzsálemi Templomban bemutatott áldozat erős kultuszközösségnek bizonyult (2000 Horváth Pál² CD17).

1a. (Vall) ’〈keresztény felfogás szerint:〉 Jézus Krisztus kereszthalála Isten kiengesztelésére, a bűnös ember megváltásáért’ ❖ akkor mutatódott bé … Istennek, ama tökélletes áldozat, a’ Mennyei szentek Szentébenn (1822 Karap Péter C2491, 17) | Jézus Krisztus halála minden emberért szóló áldozat (1935 Sík Sándor 9598009, 8) | Jézus Krisztus áldozata bűnbocsánatot szerzett (1995 Jubileumi kommentár CD1206).

1b. (rég, katol) ’ennek jelképes liturgikus megújítása az eucharisztiában, ill. szentmiseáldozat’ ❖ a nyúgasztaló Áldozatonn-is jelen vala  Felsége (1781 Magyar Hírmondó C0269, 681) | Istennek papja, ki ma e templomban első áldozatodat bemutattad (1790 k. Verseghy Ferenc 7373005, 68) | Legyen kedves szined előtt Ez uj zsenge áldozat, Mit uj szolgád az élőkért És holtakért bemutat (1857 Tárkányi Béla József 8465028, 405).

1c. (rég, katol) ’az eucharisztiában, az oltáriszentségben való részesülés; szentáldozás’ ❖ tsúfolódáſokkal el-idegenítik az áhitatos embert a’ ſzent gyónásnak az áldozatnak, és más akár melly jóságos tselekedetnek gyakorlásától (1774 Vajda Sámuel 7365003, 112) | Az Ur vétele most az egyetlen egy, de minden Népeknél közönséges Áldozat (1790 Pásztori oktatás ford. C3433, 148).

2. (átv is) ’e rituális vallási cselekményben az isten(ség)nek felajánlott (és feláldozott) élő v. élettelen dolog’ ❖ Áldozatúl adatott ſzllre kegyelmeze (1773 Révai Miklós ford.–Tibullus 7283001, 7) | A’ hólt teſt mellett kenyér, halak, ’s egyéb eledel fekſzik, úgymint az Iſteneknek ſzámára való áldozat (1791 Sándor István 7287060, 116) | Sok mongol és török népiség maiglan áldozatot viszen a tűznek (1870 Csengery Antal C1268, 84) | [aparché] az áldozatnak szánt első termés (1911 RévaiNagyLex. C5697, 728) | Az isten egy szüzet kíván áldozatul (1989 Kántor Zsolt 2039035, 112) | Az Isten háza fölszentelésekor bemutattak áldozatul száz bikát, kétszáz kost, négyszáz bárányt, és vétekáldozatul az egész Izráelért tizenkét kecskebakot (1995 Protestáns Biblia ford. CD1203) áldozatul dob (vál) ’vmely cél érdekében önként lemond vmiről, ill. döntésével veszni hagy, pusztulni enged vmit, ami önmagában v. neki becses v. kedves; feláldoz’ ❖ [ez a lépés] azon nemességet, mellyet óvni akarnak, áldozatul dobná (1848 Kossuth Lajos CD32) | ha egy rabló vagy őrült betör a házába, akkor nemcsak hogy odaadja néki mindenét, hanem még feleségét és lányát is áldozatul dobja neki (1956 Füst Milán 9161047, 342) | megismertem egy férfit […], aki hisz valamiben. Kész a pályáját áldozatul dobni érte (1965 Németh László² 9485042, 431) áldozatul odadob (vál) ’ua.’ ❖ a nép önkormányzati szent jogát […] a minden lében kanálozni vágyó miniszteriális omnipotentia molochjának odadobhassák áldozatul (1871 Kossuth Lajos CD32) | inkább odahagyta püspökségét s áldozatul dobta oda vagyonát, csakhogy ne kelljen meghajolnia a „zsarnok” előtt (1895 PallasLex. CD02) | a lány, akit áldozatul dobtak oda a rablónak (1956 Füst Milán 9161047, 342) | Áldozatul voltunk odadobva. Fedezzük a német visszavonulást, azután mi is vonuljunk vissza (1992 Szabó Péter 2012003, 125) vminek az áldozatául odadobja (vál) ’ua.’ ❖ Ha léteznék egy hatalmas, jóságos Isten, az […] nem dobta volna oda teremtményeit a szenvedések és bűnök áldozatául (1921 Szabó Endre CD10) | – Utálatos, aljas kerítőnő! Igy hát ezt a szerencsétlen teremtést áldoztad fel? Őt dobtad oda szomjas torkod, kielégíthetetlen falánkságod áldozatául? (1924 Benedek Marcell ford.–Goethe 9042012, 52) | nem akartam az állam pénzével és katonáink vérével támogatni azokat a vállalkozásokat, amelyeket kalózok és kalmárok szerveztek tulajdon meggazdagodásukra és a közösség kárára; nem dobtam oda a szállítók áldozatául a flottát és a hadsereget (1959 Benedek Marcell ford.–France 9042008, 293).

3. ’az az élőlény, kül. személy, aki vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség terhét és következményét (akaratán kívül és méltánytalanul) viseli’ ❖ önnön dühöſségteknek ſzerentsétlen áldozattyai (1776 Bessenyei György¹ ford.–Lucanus 7044040, 15) | az emberi nemzetnek fele gyilkossá, fele haldokló áldozattá lett (1778 Bessenyei György¹ C1085, 56) | Sok gyermek lön már a’ csalékony folyam’ áldozatjává, ’s ez okkbol a’ fördési tilalom szoros (1841 Ormós Zsigmond 8341001, 33) | Hagyjuk nyugodni a papi zsarnokság e kiszenvedett áldozatait (1872 Barátfülek naptára C0786, 40) | [a leánykereskedésnek] Velence, London, Bergen stb. voltak a gócpontjai és cseh, galiciai, sváb, szász és magyar lányok (a Hungarák) a keresettebb áldozatok (1922 RévaiNagyLex. C5711, 724) | egy családi házban két gázpalack robbant fel: az áldozat egy két és fél éves gyermek (1996 Magyar Hírlap CD09) | [Hunyadi János] a táborban pusztító pestis áldozata lett (1999 Teke Zsuzsa CD17) áldozatot szed (átv is) ’〈járvány, katasztrófa, ínség, csapás, ill. emberi gonoszság, kegyetlenség stb.〉 tömegek halálát okozza, sok élőlényt, kül. embert elpusztít’ ❖ [a rangkórság] a polgári osztályból bőven szedi az áldozatokat (1886 Mikszáth Kálmán CD04) | A halálokok közül a fertőző betegségek szednek sok áldozatot (1896 PallasLex. CD02) | az ostromlók helyzete sem volt valami rózsás. Iván [bán serege] könyörtelenül szedte soraikból az áldozatokat (1930 Bánlaky József CD16) | a tél nem szokott belőle [ti. a fakopáncsból] olyan sok áldozatot szedni, mint a földön is keresgélő harkályokból (1933 Az állatok világa ford. CD46) | A lehulló csapadék okozta áradás ugyancsak áldozatokat szedett (1994 Magyar Hírlap CD09) áldozatát szedi (átv is) ’ua.’ ❖ [Az uzsora] naponkint szedi és teszi tönkre áldozatait a legalsóbb rétegektől kezdve a legfelsőbbekig (1880 Mikszáth Kálmán 8312083, 120) | a rögtön itélő biróság […] százával szedte áldozatait (1893 PallasLex. CD02) | a pestis mindenütt erősen szedi áldozatait (1936 Bánlaky József CD16) | a harmincas évek elejének nagy ukrajnai éhínségét – amely ugyancsak ezerszám szedte áldozatait – mesterségesen idézték elő e nép megtörésére (1991 Balla László 2038006, 50) | [Az első világháborúban] nemcsak a kegyetlen front szedte áldozatait, de a szörnyű orosz tél, súlyos betegségek is (2000 Bezerédy Győző CD36) áldozatul esik (vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség következtében) elpusztul, meghal’ ❖ Tomori! büszke vezér! […] érted mennyi dicsők estenek áldozatúl! (1824 Kisfaludy Károly 8242015, 97) | a népszabadság kivívásában áldozatul esett vitéz és derék hőst (1841 Sárosi Gyula 8404075, 376) | [a háborúban] Anglia fiaival áldozatul esett Napoleon Lajos is (1880 Bácska 8605001, 30) | a kitört vulkán lávával borította el a romváros egy részét. […] Környékén még hat város pusztult el, s ezek lakosságából több ezeren estek áldozatul (1924 RévaiNagyLex. C5712, 543) | A Tamponas II. indonéz utasszállító hajón 580-an estek áldozatul, amikor a hajó kigyulladt, majd elsüllyedt a Jáva-tengeren (1994 Magyar Hírlap CD09) áldozatul esik vminek, vkinek (átv is) ’vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség elszenvedője lesz vki’ ❖ a tömeg […] a háttéren lesben ülő önkénynek áldozatul esik (1848 Vörösmarty Mihály 8524431, 96) | e nemes érzelmű fiú társaik gyöngédtelen gúnyjának áldozatul essék (1853 Jókai Mór CD18) | Keményen már abban az időben mutatkoztak a paralízis előjelei, melynek 1875-ben áldozatul is esett (1910 Halász Imre CD10) | [Listius László] kegyetlenkedéseinek csak jobbágyok és polgárok esnek áldozatul (1942 Szerb Antal 9668026, 179) | Pinokkió részletesen előadta, hogy járt, mint járt, miként esett áldozatul a két furfangos gonosztevőnek (1967 Rónay György ford.–Collodi 9573161, 72) | [Odüsszeusz] árbochoz kötöztette magát, hogy ne essen áldozatul a szirének csábító énekeinek (1972 Pomogáts Béla 2021041, 994) vminek, vkinek az áldozatául esik (átv is) ’ua.’ ❖ Mindegyre pusztít a láz, S már egy egész ország esék Áldozatául, És több elájul (1846 Petőfi Sándor 8366305, 90) | játékbarlangoknak s a kreol nők szép szemeinek áldozatául esik (1872 Jókai Mór CD18) | Egyetlen egy évben 100000 ember esett a nyomor áldozatául (1894 PallasLex. CD02) | Nem estünk valamely pederaszta felnőtt áldozatául, mint ez gyermekekkel gyakran megtörténik (1934 Márai Sándor 9421006, 215) | hány férfi, nő és gyermek esett a vérengzés áldozatául (1975 Hellei András 2056005, 58) | áldozatául esik a szélhámosoknak (1983 Szalay Károly 1144012, 178).

3a. (birtokszóként)(önmaga) vmely emberi gyarlóság(ának), gyengeség(ének), viselkedés(ének) célpontja, ill. elszenvedője’ ❖ Áldozati lettek a’ hivalkodásnak (1790 Mátyási József 7221018, 140) | A Halálos tavasz (1922) regényhőse az érthetetlen női makacsság és hazugság áldozata (1940 Pintér Jenő CD44) | Emlékezetből hivatkozik tényekre és összefüggésekre, s eközben nem egyszer durva tévedéseknek áldozata lesz (1947 Lukács György² 2005112, 51) | idétlen tréfának áldozata (1973 Ranschburg Jenő 1130001, 7) | még sok-sok százezer tiszta hitű emberre kell azt mondanunk, hogy naiv volt és szűklátókörűségének áldozata (1998 Magyar Hírlap CD09) áldozatul esik vminek (önmaga) vmely emberi gyarlóság(ának), gyengeség(ének), viselkedés(ének) célpontjává, ill. elszenvedőjévé válik’ ❖ Magyar emberek, magyar irók, miért van nektek idegen földön oly átkozottul szép hiretek! Ki akarhatja, hogy én essem áldozatul szép hireteknek! (1847 Pákh Albert 8347012, 265) | ilyen fiatal korában áldozatul esni egy sajnos félreértésnek (1854 Jókai Mór CD18) | nyervágynak áldozatul esett ember (1877 Mikszáth Kálmán CD04) | durva illuziónak esik áldozatul (1944 Halasy-Nagy József 9217001, 320) | optikai csalódásnak esett áldozatul (1990 Renner Zsuzsanna 2029013, 461) vminek az áldozatául esik ’ua.’ ❖ önmaga előtt megfutamodik, mig … szomoru sorsa áldozatául esik (1864 Szokoly Viktor C4047, 135) | én könnyen esem misztifikáció áldozatául (1879 Mikszáth Kálmán CD04) | [a cselédek] nem élhetik ki szabadon tettvágyukat és életerejüket, miértis a különböző lelkibajok áldozatául esnek (1937 Kovács Imre 9360001, 191) | áldozatául esnek saját félrevezető viselkedésüknek és megnyilvánulásuknak (1985 Cseh-Szombathy László 1025002, 47).

3b. (birtokszóként) ’az a dolog, amelyet vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség, támadás fenyeget, ill. ezek következtében megsemmisül, elpusztul’ ❖ A’ Népnek minden Vagyonnya a’ katonáknak lett áldozattya (1797 Gvadányi József ford.–Millot 7125027, 223) | [a Lipót-kápolna] szintén a bombázás áldozata lett (1926 RévaiNagyLex. C5715, 687) | [Pompeji] kizárólag a levegőből aláhulló lapilli- és hamueső áldozatává vált (1973 Castiglione László 9076002, 139) | A betörés áldozata […] a Microsoft magyarországi regisztrált viszonteladóinak szóló zártkörű weblap (1999 Byte Magazin CD38) áldozatul esik vminek, vkinek a) ’vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség célpontja lesz vmi, ill. ezek következtében megsemmisül, elpusztul’ ❖ a tudomány itt [ti. a brassói szász gimnáziumban] egybehalmozott kincseinek nagy része áldozatul esett az 1689-ki nagy égésnek (1873 Orbán Balázs CD22) | háborúságot támasztottál közöttünk és szövetségeseink között, melynek áldozatul estek számos derék hajók (1886 Jókai Mór CD18) | 15 tevém közül egyetlen-egy se esett áldozatul ez út fáradalmainak (1915 Stein Aurél CD10) | Nagyrészt maga az irodalom is áldozatul esett a politika erőszakosságának (1991 Csoóri Sándor 9090056, 243) b) ’vmely ok miatt tönkremegy v. megsemmisül, elpusztul, es. nem jön létre vmi’ ❖ [a pogácsaalmafa az] erőszakos műtét sebjeit könnyebben ki- és beforrja, mint sok más nemesebb válfajok, mellyek […] az ojtás erőszakának áldozatul esnek (1854 Gazdasági Lapok 8626002, 580) | Bajusz és kecskeszakál … áldozatul esett a bécsi polgári divatnak (1882 Jókai Mór C2307, 95) | Természetesen ez is áldozatul esett a cenzor vörös tintájának (1895 Tóth Béla¹ C4257, 39) | csak a modern házakkal szegélyezett, kövezett uccák nevei estek áldozatul a konstruktivista buzgásnak (1933 Nagy Lajos 9472015, 18) | A bontásnak idejétmúlt árucikkeket reklámozó fényreklámok is áldozatul estek (1997 Magyar Hírlap CD09) vminek, vkinek az áldozatául esik a) ’vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség célpontja lesz vmi, ill. ezek következtében megsemmisül, elpusztul’ ❖ nálunk rémséges szerencsétlenség köszöntött be; melynek egész városunk csaknem áldozatául esett! (1858 Xantus János 8531002, 30) | [a polgári rend] már a világháboru előtt romlásnak indult, a világháborunak és következményeinek immár menthetetlenül áldozatául esett (1919 Világ 2115001, 1) | 1658-ban a török pusztít Erdélyben s ennek a dúlásnak a gyulafehérvári nyomda is áldozatául esik (1940 Tamás Lajos CD22) | Az irányító gerendák, amelyeket az elmeszesedett porc sejtközötti állománya alkot, fokozatosan a falósejtek áldozatául esnek, és helyüket a kialakuló csontgerendák veszik át (1986 Az emberi test 1114004, 1001) b) ’vmely ok miatt tönkremegy v. megsemmisül, elpusztul, es. nem jön létre vmi’ ❖ Lengyelországnak függetlensége áldozatául esett a’ fonák belszerkezetnek (1846 Irinyi József 8200006, 283) | legszebb éveim eshetnek a mezei munka és baromtartás áldozatául (1879 Lauka Gusztáv 8268039, 32) | [a boltozat] falíve e szélesítés áldozatául esett (1963 Csemegi József CD52) | patinás bútor-előállítók estek áldozatául a piac beszűkülésének (1999 Lakáskultúra CD39).

4. ’átlagon felüli (anyagi) megterhelés, teljesítmény, munka (vállalása), ill. önfeláldozás v. lemondás vkinek v. vminek az érdekében’ ❖ Tellyeséggel fel-áldozom magamat éretted; de ha ezen áldozatom nem lenne elegend, […] az egéſz tehettſégemel parantſolatod ſzerént élhetſz (1772 Zechenter Antal ford.–Voltaire 7386008, 31) | az igaz hazafiúság többnyire áldozatból és magamegtagadásból áll (1816 Kisfaludy Sándor 8243058, 299) | ha talán valami áldozattal ismét megnyerhetném barátságukat, én örömést kész vagyok (1842 Nagy Ignác 8324003, 82) | anyagi áldozatok (1898 Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny C1507, 135) | Írónak lenni […] a legnagyobb tisztesség és a legnagyobb áldozat, mert le kell mondanunk az egész életről, hogy munkáinkban legyen az egész élet (1917 Kosztolányi Dezső CD10) | a legnagyobb áldozattal, a legnagyobb erőfeszítéssel segítették a híd ügyét (1951 Háy Gyula 9232003, 52) áldozatot hoz (átv is) ’lemond vmiről v. vmilyen terhet vállal (érte)’ ❖ én vagyok az, ki ön boldogságát enmagamé elibe teszem, ki annak minden áldozatot hozni kész vagyok (1841 Gaal József 8149001, 348) | Ő érte áldozzák fel magukat az egyesek, de ő maga még önmagáért se akar áldozatot hozni (1907 Csizmadia Sándor¹ 9089011, 285) | a harminc éve álmodott Oratóriumért komoly áldozatokat is hozott a maestro (1959 Szentkuthy Miklós 9664004, 95) | a küzdelemnek akkor van értelme, ha másért folyik, áldozatot csak másért lehet hozni (1992 Ferencz Győző 2016034, 426) meghoz (vmely v. vmilyen) áldozatot ’ua.’ ❖ a nemzet el van határozva koronájának, szabadságának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni (1848 Kossuth Lajos 8250001, 36) | minden pártok, barátilag kezet fogva, hozzák meg az áldozatot (1871 Toldy Ferenc 8481033, 418) | Visszakívánja tőlem leveleit. Jól van, még ezt az áldozatot is meghozom (1913 e. Rudnyánszky Gyula 8400036, 53) | Anglia a közép-európai nyugalom érdekében meghozhatja ezt a nem túlságosan jelentékeny áldozatot [ti. a franciákkal való együttműködést] (1994 Diószegi László CD17) áldozattal jár ’sikeréhez, megvalósulásához az szükségeltetik, hogy vki vmely terhet vállaljon, ill. lemondjon vmiről’ ❖ kevesen érdemlik közűlök a’ baráti nevezetet, mivel az egyenes szivűség, titoktartás, és az áldozatokkal járó emberség, ’s nagy lelkűség nem igen találtatott bennük (1840 Horváth Zsigmond¹ 8190002, 62) | tetemes anyagi áldozattal járó vállalat (1896 Beöthy Zsolt CD44) | a kalóriaszegény diéta áldozatokkal jár a nagyevés öröméről le kell mondani! (1980 Zajkás Gábor 2206016, 10) | rövid távon a komoly járulékmérséklés mindenképpen költségvetési áldozattal jár (1998 Magyar Hírlap CD09).

4a. (Sp) ’〈sakkjátszmában:〉 későbbi előny érdekében elvesztésre szánt bábu(val való lépés)’ ❖ Sokáig nem bir egyik [sakkjátékos] is előnyt nyerni a másik felett, minden nyereség megfelelő áldozatba kerül (1855 Jókai Mór C2258, 174) | [a] sakkjátszó jól kiszámitott s meglepő áldozatok által győz (1871 Névy László C3333, 67) | Fh6 […] ez az áldozat egyben kényszer is, mert más futárlépés után a kétszeri csere d1-en az állás teljes ellaposodására vezet (1958 Magyar Nemzet szept. 12. C0354, 6).

Ö: ember~, gyalog~, nap~, szentmise~, vér~, vezér~.

Fr: engesztelő.

ÖU: állat~, égő~, étel~, ital~, tűz~, hús~, mise~, szent~, termény~.

ÖE: ~bemutatás, ~hozatal, ~tétel.

Sz: áldozati.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

áldozat főnév 3A2
1. (Vall is)
az a hálaadó, könyörgő v. engesztelő vallási cselekmény, amellyel vki v. vmely közösség felajánl (és feláldoz) vmit v. vkit vmely isten(ség)nek, ill. az ehhez kapcsolódó szertartás
Nézd meg az Ótestamentomba Istenünk akaratját; tiszteletit véres áldozatokkal kellett a zsidóknak követni
(1778 Bessenyei György¹)
Holnapra rendeltem a’ ſzent áldozatot, Ditsérvén az Eget, hogy jó véget adot
(1781 Zechenter Antal ford.Corneille)
a’ napnyugoti Indiának lakosi, a’ tunguzok és a’ burétok, a’ himlőt és a fakadékokat [= keléseket] ördögöknek tartyák, sőt azokat külömbféle könyörgésekkel és áldozatokkal engesztelik-is
(1790 Verseghy Ferenc)
Artemisnek ezrivel javaslám Kecskét levágni holnap áldozatra
(1880 Arany János ford.Arisztophanész)
[a vogulok] tisztelik halottaikat, bálványaikat, a természet erőit és tárgyait, áldozatokat mutatnak be
(1937 Zsirai Miklós)
Pelias nagy áldozatra készült Poseidón tiszteletére s Jázon is azért jött elő az erdő mélyeiből, hogy részt vegyen az áldozaton
(1942 Szentkuthy Miklós)
a jeruzsálemi Templomban bemutatott áldozat erős kultuszközösségnek bizonyult
(2000 Horváth Pál²)
1a. (Vall)
〈keresztény felfogás szerint:〉 Jézus Krisztus kereszthalála Isten kiengesztelésére, a bűnös ember megváltásáért
akkor mutatódott bé … Istennek, ama tökélletes áldozat, a’ Mennyei szentek Szentébenn
(1822 Karap Péter)
Jézus Krisztus halála minden emberért szóló áldozat
(1935 Sík Sándor)
Jézus Krisztus áldozata bűnbocsánatot szerzett
(1995 Jubileumi kommentár)
1b. (rég, katol)
ennek jelképes liturgikus megújítása az eucharisztiában, ill. szentmiseáldozat
a nyúgasztaló Áldozatonn-is jelen vala  Felsége
(1781 Magyar Hírmondó)
Istennek papja, ki ma e templomban első áldozatodat bemutattad
(1790 k. Verseghy Ferenc)
Legyen kedves szined előtt Ez uj zsenge áldozat, Mit uj szolgád az élőkért És holtakért bemutat
(1857 Tárkányi Béla József)
1c. (rég, katol)
az eucharisztiában, az oltáriszentségben való részesülés; szentáldozás
tsúfolódáſokkal el-idegenítik az áhitatos embert a’ ſzent gyónásnak az áldozatnak, és más akár melly jóságos tselekedetnek gyakorlásától
(1774 Vajda Sámuel)
Az Ur vétele most az egyetlen egy, de minden Népeknél közönséges Áldozat
(1790 Pásztori oktatás ford.)
2. (átv is)
e rituális vallási cselekményben az isten(ség)nek felajánlott (és feláldozott) élő v. élettelen dolog
Áldozatúl adatott ſzllre kegyelmeze
(1773 Révai Miklós ford.Tibullus)
A’ hólt teſt mellett kenyér, halak, ’s egyéb eledel fekſzik, úgymint az Iſteneknek ſzámára való áldozat
(1791 Sándor István)
Sok mongol és török népiség maiglan áldozatot viszen a tűznek
(1870 Csengery Antal)
[aparché] az áldozatnak szánt első termés
(1911 RévaiNagyLex.)
Az isten egy szüzet kíván áldozatul
(1989 Kántor Zsolt)
Az Isten háza fölszentelésekor bemutattak áldozatul száz bikát, kétszáz kost, négyszáz bárányt, és vétekáldozatul az egész Izráelért tizenkét kecskebakot
(1995 Protestáns Biblia ford.)
áldozatul dob
(vál)
vmely cél érdekében önként lemond vmiről, ill. döntésével veszni hagy, pusztulni enged vmit, ami önmagában v. neki becses v. kedves; feláldoz
[ez a lépés] azon nemességet, mellyet óvni akarnak, áldozatul dobná
(1848 Kossuth Lajos)
ha egy rabló vagy őrült betör a házába, akkor nemcsak hogy odaadja néki mindenét, hanem még feleségét és lányát is áldozatul dobja neki
(1956 Füst Milán)
megismertem egy férfit […], aki hisz valamiben. Kész a pályáját áldozatul dobni érte
(1965 Németh László²)
áldozatul odadob (vál)
ua.
a nép önkormányzati szent jogát […] a minden lében kanálozni vágyó miniszteriális omnipotentia molochjának odadobhassák áldozatul
(1871 Kossuth Lajos)
inkább odahagyta püspökségét s áldozatul dobta oda vagyonát, csakhogy ne kelljen meghajolnia a „zsarnok” előtt
(1895 PallasLex.)
a lány, akit áldozatul dobtak oda a rablónak
(1956 Füst Milán)
Áldozatul voltunk odadobva. Fedezzük a német visszavonulást, azután mi is vonuljunk vissza
(1992 Szabó Péter)
vminek az áldozatául odadobja (vál)
ua.
Ha léteznék egy hatalmas, jóságos Isten, az […] nem dobta volna oda teremtményeit a szenvedések és bűnök áldozatául
(1921 Szabó Endre)
– Utálatos, aljas kerítőnő! Igy hát ezt a szerencsétlen teremtést áldoztad fel? Őt dobtad oda szomjas torkod, kielégíthetetlen falánkságod áldozatául?
(1924 Benedek Marcell ford.Goethe)
nem akartam az állam pénzével és katonáink vérével támogatni azokat a vállalkozásokat, amelyeket kalózok és kalmárok szerveztek tulajdon meggazdagodásukra és a közösség kárára; nem dobtam oda a szállítók áldozatául a flottát és a hadsereget
(1959 Benedek Marcell ford.France)
3.
az az élőlény, kül. személy, aki vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség terhét és következményét (akaratán kívül és méltánytalanul) viseli
önnön dühöſségteknek ſzerentsétlen áldozattyai
(1776 Bessenyei György¹ ford.Lucanus)
az emberi nemzetnek fele gyilkossá, fele haldokló áldozattá lett
(1778 Bessenyei György¹)
Sok gyermek lön már a’ csalékony folyam’ áldozatjává, ’s ez okkbol a’ fördési tilalom szoros
(1841 Ormós Zsigmond)
Hagyjuk nyugodni a papi zsarnokság e kiszenvedett áldozatait
(1872 Barátfülek naptára)
[a leánykereskedésnek] Velence, London, Bergen stb. voltak a gócpontjai és cseh, galiciai, sváb, szász és magyar lányok (a Hungarák) a keresettebb áldozatok
(1922 RévaiNagyLex.)
egy családi házban két gázpalack robbant fel: az áldozat egy két és fél éves gyermek
(1996 Magyar Hírlap)
[Hunyadi János] a táborban pusztító pestis áldozata lett
(1999 Teke Zsuzsa)
áldozatot szed
(átv is)
〈járvány, katasztrófa, ínség, csapás, ill. emberi gonoszság, kegyetlenség stb.〉 tömegek halálát okozza, sok élőlényt, kül. embert elpusztít
[a rangkórság] a polgári osztályból bőven szedi az áldozatokat
(1886 Mikszáth Kálmán)
A halálokok közül a fertőző betegségek szednek sok áldozatot
(1896 PallasLex.)
az ostromlók helyzete sem volt valami rózsás. Iván [bán serege] könyörtelenül szedte soraikból az áldozatokat
(1930 Bánlaky József)
a tél nem szokott belőle [ti. a fakopáncsból] olyan sok áldozatot szedni, mint a földön is keresgélő harkályokból
(1933 Az állatok világa ford.)
A lehulló csapadék okozta áradás ugyancsak áldozatokat szedett
(1994 Magyar Hírlap)
áldozatát szedi
(átv is)
ua.
[Az uzsora] naponkint szedi és teszi tönkre áldozatait a legalsóbb rétegektől kezdve a legfelsőbbekig
(1880 Mikszáth Kálmán)
a rögtön itélő biróság […] százával szedte áldozatait
(1893 PallasLex.)
a pestis mindenütt erősen szedi áldozatait
(1936 Bánlaky József)
a harmincas évek elejének nagy ukrajnai éhínségét – amely ugyancsak ezerszám szedte áldozatait – mesterségesen idézték elő e nép megtörésére
(1991 Balla László)
[Az első világháborúban] nemcsak a kegyetlen front szedte áldozatait, de a szörnyű orosz tél, súlyos betegségek is
(2000 Bezerédy Győző)
áldozatul esik
(vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség következtében) elpusztul, meghal
Tomori! büszke vezér! […] érted mennyi dicsők estenek áldozatúl!
(1824 Kisfaludy Károly)
a népszabadság kivívásában áldozatul esett vitéz és derék hőst
(1841 Sárosi Gyula)
[a háborúban] Anglia fiaival áldozatul esett Napoleon Lajos is
(1880 Bácska)
a kitört vulkán lávával borította el a romváros egy részét. […] Környékén még hat város pusztult el, s ezek lakosságából több ezeren estek áldozatul
(1924 RévaiNagyLex.)
A Tamponas II. indonéz utasszállító hajón 580-an estek áldozatul, amikor a hajó kigyulladt, majd elsüllyedt a Jáva-tengeren
(1994 Magyar Hírlap)
áldozatul esik vminek, vkinek
(átv is)
vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség elszenvedője lesz vki
a tömeg […] a háttéren lesben ülő önkénynek áldozatul esik
(1848 Vörösmarty Mihály)
e nemes érzelmű fiú társaik gyöngédtelen gúnyjának áldozatul essék
(1853 Jókai Mór)
Keményen már abban az időben mutatkoztak a paralízis előjelei, melynek 1875-ben áldozatul is esett
(1910 Halász Imre)
[Listius László] kegyetlenkedéseinek csak jobbágyok és polgárok esnek áldozatul
(1942 Szerb Antal)
Pinokkió részletesen előadta, hogy járt, mint járt, miként esett áldozatul a két furfangos gonosztevőnek
(1967 Rónay György ford.Collodi)
[Odüsszeusz] árbochoz kötöztette magát, hogy ne essen áldozatul a szirének csábító énekeinek
(1972 Pomogáts Béla)
vminek, vkinek az áldozatául esik
(átv is)
ua.
Mindegyre pusztít a láz, S már egy egész ország esék Áldozatául, És több elájul
(1846 Petőfi Sándor)
játékbarlangoknak s a kreol nők szép szemeinek áldozatául esik
(1872 Jókai Mór)
Egyetlen egy évben 100000 ember esett a nyomor áldozatául
(1894 PallasLex.)
Nem estünk valamely pederaszta felnőtt áldozatául, mint ez gyermekekkel gyakran megtörténik
(1934 Márai Sándor)
hány férfi, nő és gyermek esett a vérengzés áldozatául
(1975 Hellei András)
áldozatául esik a szélhámosoknak
(1983 Szalay Károly)
3a. (birtokszóként)
(önmaga) vmely emberi gyarlóság(ának), gyengeség(ének), viselkedés(ének) célpontja, ill. elszenvedője
Áldozati lettek a’ hivalkodásnak
(1790 Mátyási József)
A Halálos tavasz (1922) regényhőse az érthetetlen női makacsság és hazugság áldozata
(1940 Pintér Jenő)
Emlékezetből hivatkozik tényekre és összefüggésekre, s eközben nem egyszer durva tévedéseknek áldozata lesz
(1947 Lukács György²)
idétlen tréfának áldozata
(1973 Ranschburg Jenő)
még sok-sok százezer tiszta hitű emberre kell azt mondanunk, hogy naiv volt és szűklátókörűségének áldozata
(1998 Magyar Hírlap)
áldozatul esik vminek
(önmaga) vmely emberi gyarlóság(ának), gyengeség(ének), viselkedés(ének) célpontjává, ill. elszenvedőjévé válik
Magyar emberek, magyar irók, miért van nektek idegen földön oly átkozottul szép hiretek! Ki akarhatja, hogy én essem áldozatul szép hireteknek!
(1847 Pákh Albert)
ilyen fiatal korában áldozatul esni egy sajnos félreértésnek
(1854 Jókai Mór)
nyervágynak áldozatul esett ember
(1877 Mikszáth Kálmán)
durva illuziónak esik áldozatul
(1944 Halasy-Nagy József)
optikai csalódásnak esett áldozatul
(1990 Renner Zsuzsanna)
vminek az áldozatául esik
ua.
önmaga előtt megfutamodik, mig … szomoru sorsa áldozatául esik
(1864 Szokoly Viktor)
én könnyen esem misztifikáció áldozatául
(1879 Mikszáth Kálmán)
[a cselédek] nem élhetik ki szabadon tettvágyukat és életerejüket, miértis a különböző lelkibajok áldozatául esnek
(1937 Kovács Imre)
áldozatául esnek saját félrevezető viselkedésüknek és megnyilvánulásuknak
(1985 Cseh-Szombathy László)
3b. (birtokszóként)
az a dolog, amelyet vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség, támadás fenyeget, ill. ezek következtében megsemmisül, elpusztul
A’ Népnek minden Vagyonnya a’ katonáknak lett áldozattya
(1797 Gvadányi József ford.Millot)
[a Lipót-kápolna] szintén a bombázás áldozata lett
(1926 RévaiNagyLex.)
[Pompeji] kizárólag a levegőből aláhulló lapilli- és hamueső áldozatává vált
(1973 Castiglione László)
A betörés áldozata […] a Microsoft magyarországi regisztrált viszonteladóinak szóló zártkörű weblap
(1999 Byte Magazin)
áldozatul esik vminek, vkinek
a)
vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség célpontja lesz vmi, ill. ezek következtében megsemmisül, elpusztul
a tudomány itt [ti. a brassói szász gimnáziumban] egybehalmozott kincseinek nagy része áldozatul esett az 1689-ki nagy égésnek
(1873 Orbán Balázs)
háborúságot támasztottál közöttünk és szövetségeseink között, melynek áldozatul estek számos derék hajók
(1886 Jókai Mór)
15 tevém közül egyetlen-egy se esett áldozatul ez út fáradalmainak
(1915 Stein Aurél)
Nagyrészt maga az irodalom is áldozatul esett a politika erőszakosságának
(1991 Csoóri Sándor)
b)
vmely ok miatt tönkremegy v. megsemmisül, elpusztul, es. nem jön létre vmi
[a pogácsaalmafa az] erőszakos műtét sebjeit könnyebben ki- és beforrja, mint sok más nemesebb válfajok, mellyek […] az ojtás erőszakának áldozatul esnek
(1854 Gazdasági Lapok)
Bajusz és kecskeszakál … áldozatul esett a bécsi polgári divatnak
(1882 Jókai Mór)
Természetesen ez is áldozatul esett a cenzor vörös tintájának
(1895 Tóth Béla¹)
csak a modern házakkal szegélyezett, kövezett uccák nevei estek áldozatul a konstruktivista buzgásnak
(1933 Nagy Lajos)
A bontásnak idejétmúlt árucikkeket reklámozó fényreklámok is áldozatul estek
(1997 Magyar Hírlap)
vminek, vkinek az áldozatául esik
a)
vmely baj, csapás v. emberi gonoszság, kegyetlenség célpontja lesz vmi, ill. ezek következtében megsemmisül, elpusztul
nálunk rémséges szerencsétlenség köszöntött be; melynek egész városunk csaknem áldozatául esett!
(1858 Xantus János)
[a polgári rend] már a világháboru előtt romlásnak indult, a világháborunak és következményeinek immár menthetetlenül áldozatául esett
(1919 Világ)
1658-ban a török pusztít Erdélyben s ennek a dúlásnak a gyulafehérvári nyomda is áldozatául esik
(1940 Tamás Lajos)
Az irányító gerendák, amelyeket az elmeszesedett porc sejtközötti állománya alkot, fokozatosan a falósejtek áldozatául esnek, és helyüket a kialakuló csontgerendák veszik át
(1986 Az emberi test)
b)
vmely ok miatt tönkremegy v. megsemmisül, elpusztul, es. nem jön létre vmi
Lengyelországnak függetlensége áldozatául esett a’ fonák belszerkezetnek
(1846 Irinyi József)
legszebb éveim eshetnek a mezei munka és baromtartás áldozatául
(1879 Lauka Gusztáv)
[a boltozat] falíve e szélesítés áldozatául esett
(1963 Csemegi József)
patinás bútor-előállítók estek áldozatául a piac beszűkülésének
(1999 Lakáskultúra)
4.
átlagon felüli (anyagi) megterhelés, teljesítmény, munka (vállalása), ill. önfeláldozás v. lemondás vkinek v. vminek az érdekében
Tellyeséggel fel-áldozom magamat éretted; de ha ezen áldozatom nem lenne elegend, […] az egéſz tehettſégemel parantſolatod ſzerént élhetſz
(1772 Zechenter Antal ford.Voltaire)
az igaz hazafiúság többnyire áldozatból és magamegtagadásból áll
(1816 Kisfaludy Sándor)
ha talán valami áldozattal ismét megnyerhetném barátságukat, én örömést kész vagyok
(1842 Nagy Ignác)
anyagi áldozatok
(1898 Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny)
Írónak lenni […] a legnagyobb tisztesség és a legnagyobb áldozat, mert le kell mondanunk az egész életről, hogy munkáinkban legyen az egész élet
(1917 Kosztolányi Dezső)
a legnagyobb áldozattal, a legnagyobb erőfeszítéssel segítették a híd ügyét
(1951 Háy Gyula)
áldozatot hoz (átv is)
lemond vmiről v. vmilyen terhet vállal (érte)
én vagyok az, ki ön boldogságát enmagamé elibe teszem, ki annak minden áldozatot hozni kész vagyok
(1841 Gaal József)
Ő érte áldozzák fel magukat az egyesek, de ő maga még önmagáért se akar áldozatot hozni
(1907 Csizmadia Sándor¹)
a harminc éve álmodott Oratóriumért komoly áldozatokat is hozott a maestro
(1959 Szentkuthy Miklós)
a küzdelemnek akkor van értelme, ha másért folyik, áldozatot csak másért lehet hozni
(1992 Ferencz Győző)
meghoz (vmely v. vmilyen) áldozatot
ua.
a nemzet el van határozva koronájának, szabadságának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni
(1848 Kossuth Lajos)
minden pártok, barátilag kezet fogva, hozzák meg az áldozatot
(1871 Toldy Ferenc)
Visszakívánja tőlem leveleit. Jól van, még ezt az áldozatot is meghozom
(1913 e. Rudnyánszky Gyula)
Anglia a közép-európai nyugalom érdekében meghozhatja ezt a nem túlságosan jelentékeny áldozatot [ti. a franciákkal való együttműködést]
(1994 Diószegi László)
áldozattal jár
sikeréhez, megvalósulásához az szükségeltetik, hogy vki vmely terhet vállaljon, ill. lemondjon vmiről
kevesen érdemlik közűlök a’ baráti nevezetet, mivel az egyenes szivűség, titoktartás, és az áldozatokkal járó emberség, ’s nagy lelkűség nem igen találtatott bennük
(1840 Horváth Zsigmond¹)
tetemes anyagi áldozattal járó vállalat
(1896 Beöthy Zsolt)
a kalóriaszegény diéta áldozatokkal jár a nagyevés öröméről le kell mondani!
(1980 Zajkás Gábor)
rövid távon a komoly járulékmérséklés mindenképpen költségvetési áldozattal jár
(1998 Magyar Hírlap)
4a. (Sp)
〈sakkjátszmában:〉 későbbi előny érdekében elvesztésre szánt bábu(val való lépés)
Sokáig nem bir egyik [sakkjátékos] is előnyt nyerni a másik felett, minden nyereség megfelelő áldozatba kerül
(1855 Jókai Mór)
[a] sakkjátszó jól kiszámitott s meglepő áldozatok által győz
(1871 Névy László)
Fh6 […] ez az áldozat egyben kényszer is, mert más futárlépés után a kétszeri csere d1-en az állás teljes ellaposodására vezet
(1958 Magyar Nemzet szept. 12.)
ÖU: állatáldozat, égőáldozat, ételáldozat, italáldozat, tűzáldozat, húsáldozat, miseáldozat, szentáldozat, terményáldozat
ÖE: áldozatbemutatás, áldozathozatal, áldozattétel
Sz: áldozati
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások