ékezet fn 3B

1. (Nyelvt) ’a betű részét képező, felső helyzetű mellékjel, kül. a vonás’ ❖ az A. bet el-tökéllé magában, hogy maga felett soha többé ékezetet nem szenvedend (1791 Magyar Kurír C0318, 641) | [a magyar nyelvben] a rövid hangok betűjegyei vagy jel nélküliek (e, a, o, u) vagy pedig pontokkal jelölvék (ë, i, ö, ü), míg a hosszúkat kivétel nélkűl egyes vagy páros ékezet különbözteti meg (é, í, á, ó, ú, ő, ű) (1888 Az Osztrák–Magyar Monarchia CD21) | A szláv nyelvek mássalhangzók megkülönböztetésére is alkalmaznak ékezetet, p. l’, n’, d’, t’ = magy. ly, ny, gy, ty (1893 PallasLex. CD02) | a hosszú és a rövid ékezeteket (1956 Sinkovics István CD32) | A címünk felhasznalonev@freemail.c3.hu lesz (így, ékezetek nélkül) (1997 Figyelő CD2601).

1a. (ritk, Nyelvt, átv is) ’hangsúly, nyomaték, ill. annak jele, akcentus’ ❖ [Dionüszosz Thrax grammatikájában többek között] az ékezetről, a hangokról és a név- és igehajtogatásról szól (1893 PallasLex. CD02) | A hangsúly megjelölésére egyes nyelvekben különféle jegyek (hangjelek, ékezetek) s jelölési rendszerek vannak használatban; legismeretesebbek a görög nyelvészek által használtak, melyeket a latinok is elfogadtak (acutus, gravis, circumflexus.) (1894 PallasLex. CD02) | A vallásban Dosztojevszkij és ő [ti. Tolsztoj] teszik oda az ékezetet, ahova tenni kell: nem a hitre, hanem a vallásos érzésre (1929 Németh László² CD10).

2. (birtokszóként) (rég, ritk) ’vmely tárgy, dolog ék alakú része, vége’ ❖ [az öreg Gáspár szemei] a’ magányos sziklára valának szegezve, melly mohos ékezeteivel mint csonkatorony emelkedett a’ völgy’ világuló fenekéből a’ bércz’ aljától annak közepéig (1838 Jósika Miklós 8212010, 67) | Az ódon ivü góth falak ékezetébe a tömjén kékes füstje emelkedett (1856 Vasárnapi Újság CD56).

Fr: éles.

Sz: ékezetes.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ék¹; ÉKsz.

ékezet főnév 3B
1. (Nyelvt)
a betű részét képező, felső helyzetű mellékjel, kül. a vonás
az A. bet el-tökéllé magában, hogy maga felett soha többé ékezetet nem szenvedend
(1791 Magyar Kurír)
[a magyar nyelvben] a rövid hangok betűjegyei vagy jel nélküliek (e, a, o, u) vagy pedig pontokkal jelölvék (ë, i, ö, ü), míg a hosszúkat kivétel nélkűl egyes vagy páros ékezet különbözteti meg (é, í, á, ó, ú, ő, ű)
(1888 Az Osztrák–Magyar Monarchia)
A szláv nyelvek mássalhangzók megkülönböztetésére is alkalmaznak ékezetet, p.például l’, n’, d’, t’ = magy.magyar ly, ny, gy, ty
(1893 PallasLex.)
a hosszú és a rövid ékezeteket
(1956 Sinkovics István)
A címünk felhasznalonev@freemail.c3.hu lesz (így, ékezetek nélkül)
(1997 Figyelő)
1a. (ritk, Nyelvt, átv is)
hangsúly, nyomaték, ill. annak jele, akcentus
[Dionüszosz Thrax grammatikájában többek között] az ékezetről, a hangokról és a név- és igehajtogatásról szól
(1893 PallasLex.)
A hangsúly megjelölésére egyes nyelvekben különféle jegyek (hangjelek, ékezetek) s jelölési rendszerek vannak használatban; legismeretesebbek a görög nyelvészek által használtak, melyeket a latinok is elfogadtak (acutus, gravis, circumflexus.)
(1894 PallasLex.)
A vallásban Dosztojevszkij és ő [ti. Tolsztoj] teszik oda az ékezetet, ahova tenni kell: nem a hitre, hanem a vallásos érzésre
(1929 Németh László²)
2. (birtokszóként) (rég, ritk)
vmely tárgy, dolog ék alakú része, vége
[az öreg Gáspár szemei] a’ magányos sziklára valának szegezve, melly mohos ékezeteivel mint csonkatorony emelkedett a’ völgy’ világuló fenekéből a’ bércz’ aljától annak közepéig
(1838 Jósika Miklós)
Az ódon ivü góth falak ékezetébe a tömjén kékes füstje emelkedett
(1856 Vasárnapi Újság)
Fr: éles
Sz: ékezetes
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ék¹; ÉKsz.

Beállítások