Tájékoztató a bibliográfiai adatokról, kezelésükről és megjelenítésükről


1. A forrásjegyzékek alapvető sajátosságai

A nagyszótári szócikkekben idézett példák 1772 és 2010 között keletkezett, publikált forrásokból származnak. (Publikálásnak számít a nyomtatott időszaki kiadványban, könyvben, illetve kereskedelmi forgalomba került elektronikus adathordozón való megjelenés.) Kéziratos anyagot és online forrásokat szótárunk nem dolgoz fel. A szócikkekben idézett példák kiválasztását három különböző szövegtár teszi lehetővé: a Magyar történeti szövegtár (MTSz.), az archivális cédulaanyag (NSz.) és a kiegészítő szöveggyűjtemény. Ezek összessége alkotja a szótár korpuszát. A szövegtárak eltérő felépítésének megfelelően a bibliográfiai adatok háromféleképpen jelennek meg.

Az összesen több mint 30 000 tételt tartalmazó forrásjegyzékek kettős célt szolgálnak. Egyrészt a példamondatok visszakereshetőségét, az adatok hitelességének ellenőrzését teszik lehetővé, másrészt pedig dokumentálják azokat a szövegforrásokat, amelyekből a nagyszótári szócikkek példái származnak, illetve a jövőben származhatnak. Jelen szakasz részletezés nélkül ismerteti a szövegtáraknak és az azokat leíró jegyzékeknek a legfontosabb sajátosságait. Az adatközlési elveket a 2. szakaszban, a jegyzékek egyes tételeinek adattartalmát és formai felépítését a 3. szakaszban ismertetjük.

1.1. Az 1985-től 2015-ig épített, 30 millió szövegszavas Magyar történeti szövegtárból származik a szócikkekben idézett példák jelentős hányada. E szövegkörnyezetet is adó szövegtár építése során egy nyomtatott kiadványból rendszerint több szövegrészletet is rögzítettek: az egyes részleteket külön állományokban tárolták. A szócikkbeli példák után található hétjegyű szám egy adott állomány egyedi azonosítója. A szövegtár karbantartása folyamán sor került egyes tételek törlésére vagy áthelyezésére, ezért az azonosítók számsora nem teljesen folyamatos. A jegyzék jellegénél fogva – a megszokott bibliográfiai gyakorlattól eltérően – ugyanarra a könyvre, illetve időszaki kiadvány ugyanazon részegységére többször történhet utalás.

1.2. A nagyszótári szócikkek megírásának előkészítése, a cédulázásra épülő adatgyűjtés már 1898-ban elkezdődött. A cédulázásra kijelölt szövegrészletek szisztematikus feldolgozása az 1960-as évekig tartott. Az így összegyűlt mintegy hatmillió adatcédulát tartalmazó gyűjtemény – eseti pótcédulázásokkal – napjainkban is bővül.

Az archivális cédulaanyag forrásjegyzékének elsődleges célja a cédulázáshoz felhasznált nyomtatott források (könyvek, időszaki kiadványok részegységei) azonosítása, műcím és kijelölt oldaltartomány szerinti részletezés nélkül. A karbantartás folyamán sor került egyes tételek törlésére vagy áthelyezésére, ezért az azonosítók számsora ebben az esetben sem teljesen folyamatos.

1.3. A Magyar történeti szövegtár és az archivális cédulaanyag közös tulajdonsága, hogy – változó koncepció és eltérő technikai feltételek mellett, de – kifejezetten azért épültek, hogy előkészítsék a szótárkészítést és a nyelvészeti kutatást. A példákban hivatkozott harmadik, kiegészítő szöveggyűjteménynek nevezett szövegtárunk ettől eltérően kereskedelmi forgalomba került, eredendően nem szótári munka céljára fejlesztett szöveges adatbázisokból áll.

A szövegválogatás elveire tekintettel nem használtunk fel a kiválasztott adathordozókról minden szöveget. Annak érdekében, hogy a felhasznált szövegek körét azonosítani lehessen, a kiegészítő szöveggyűjtemény forrásjegyzékének összeállításakor nem tartottuk elegendőnek a munkánkhoz használt adathordozók bibliográfiai adatainak ismertetését, ezért megadjuk azokat a nyomtatott forrásokat is, amelyek alapján az általunk felhasznált szövegek rögzítése történt (ha a rögzítés alapja nyomtatott kiadvány volt). A szócikkek webes megjelenítésekor azonban csak az adathordozó bibliográfiai adatait tüntettük fel. Az adathordozón rögzített művek adatai a nyomtatott kötetekben, valamint az interneten is elérhető elektronikus forrásjegyzékben találhatók meg részletesen: http://nszt.nytud.hu/forr.php.

A felhasznált adathordozók egy vagy több adatállományt tartalmazhatnak. A Magyar történeti szövegtár szövegállományaira való hivatkozás gyakorlatához igazodva a szócikkekben nem az adathordozóra mint hordozóra, hanem a rajta található adatállomány(ok)ra hivatkozunk. Ha egy adathordozón több állomány található, az azonosító harmadik-negyedik számjegye különíti el az egyes állományokat.

1.4. A bibliográfiai adatokban található szerzői adatokat, a szerzői névjegyzéket és az eredeti szerzők névjegyzékét részletesen szintén csak az elektronikus forrásjegyzék tartalmazza. A szerzői névjegyzék felsorolja a forrásjegyzékek bibliográfiai tételeiben szereplő, illetve a szócikkekben hivatkozott szerzők egységesített nevét, valamint az idézett műveik publikálásakor alkalmazott álnevüket/álneveiket. (Az egységesített név és a névváltozat megállapításának elveit a 2.1.1. és a 2.1.2. pontokban ismertetjük.) Az eredeti szerzők névjegyzéke a példákban idézett fordítások alapjául szolgáló idegen nyelvű szövegek szerzőinek egységesített névformáját tartalmazza.

1.5. A jegyzékek Amagyar nyelv nagyszótára (Nszt.) eddig megjelent szótári köteteinek megjelenésekor rendelkezésre álló korpusz forrásait, szerzőit azonosítják. A korpuszba a jövőben bekerülő források és szerzők adatai – a jelen jegyzékben esetleg tévesen szereplő adatok helyesbítésével együtt – a későbbi szótári kötetek függelékeként, valamint elektronikus felületeken folyamatosan fognak megjelenni.

2. Az adatközlés elvei

A következőkben ismertetendő adatközlési elvek a megjelenített bibliográfiai adatsorokra egységesen érvényesek. Az egyes tételek adattartalmát és a kezelésükkel kapcsolatos speciális tudnivalókat a 3. szakasz ismerteti.

2.1. Nevek. Az egyes jegyzékek tételei szerzők nevét (és ezekhez kapcsolódó névváltozatokat), valamint eredeti szerzők és szerkesztők nevét tartalmazzák. Szerzőn a következőkben az – esetenként idegen nyelvből fordított – magyar nyelvű szöveg létrehozóját értjük. Eredeti szerző az, aki a magyar szöveg eredeti forrásául szolgáló idegen nyelvű szöveget létrehozta. Szerkesztőn kritikai kiadás, gyűjteményes kiadás stb. és többszerzős (tanulmány)kötet szerkesztőjét, sajtó alá rendezőjét értjük.

2.1.1. Az egységes szerzői névforma megállapításánál több szempontot figyelembe véve mérlegeltünk (elsősorban Mártonfi 1998-ra és Klaniczay 1966-ra támaszkodva).

A névforma folytonosságának fenntartása elsődleges (különösen az elterjedt nevek esetében), esetleg akkor is, ha a szerző maga sosem írta az általános használatú, elterjedt formában a nevét (korhatárunkon kívüli nevezetes példa erre Zrínyi). Mivel a névállandóság elvét (és igényét) csak az 1787 után megszilárdult családnevekkel kapcsolatban érvényesíthetjük (ekkori II. Józsefnek a névhasználatot szabályozó rendelete), a korábbi neveknél a névszilárdulás időszakában rögzült névformát alkalmazzuk. Ennek megfelelően a hangjelölés tekintetében az 1832 – a mai betűrend vázának kialakulása – előtt (és valamivel ezt követően is) tapasztalható írásmódingadozások esetén (pl. c ~ cz, ds ~ dzs) a névszilárduláskor kialakult formát alkalmazzuk (például: Dsida). Az [i] hangot jelölő ij betűkacsolatot nem őrizzük meg, helyette y-t vagy i-t írunk. Az utónevet (ha ma is használt utónévről van szó) mai alakjában vesszük fel; például: Ferencz, Ferentz helyett Ferenc, Sigmond helyett Zsigmond szerepel
A családnév előtti betűjelet nem vetjük hátra; például: B. Nagy László, Cs. Szabó László (de a betűrendbe soroláskor eltekintünk tőlük). A nemesi előneveket rendszerint nem tartjuk a név szerves részének; például Szemerei Szemere Pál helyett csak a Szemere Pál névalakot közöljük, és ebben az esetben a szerzői névjegyzékben névváltozatként sem utalunk az előnévvel kiegészülő alakra. A származásra utaló helynévvel kombinált családnevek esetében azonban nem mindig egyértelmű, hogy az előnévszerű elem nem vált-e a név tényleges részévé. Ezekben az esetekben csak a hagyományra tudunk támaszkodni. Ungvárnémeti Tóth László nevében például az előnév az egységes szerzői névforma része, míg Ujhelyi Dayka Gábor neve előnév nélkül szerepel. Ezekben az esetekben az egyes névformák között utalókkal teremtünk kapcsolatot.

Mivel a személynevek írásmódjának kérdésében jelentős szerepe van a hagyománynak és a folytonosság elvének, a fenti szabályokat nem követtük mereven. A névforma megállapításánál elsősorban a következő mérvadó forrásokra támaszkodtunk. (Megjegyzendő, hogy többkötetes művek összevont leírásánál itt és a továbbiakban az első kötet bibliográfiai adatait közöljük részletesen, valamint a záró kötet sorszámát és kiadási évét adjuk meg. Az esetleges kiadó- és/vagy szerkesztőváltás[oka]t nem részletezzük.) A felsorolás sorrendiséget is tükröz:

Magyar életrajzi lexikon. 1–5. Szerk. Kenyeres Ágnes. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969–1994.

Magyar irodalmi lexikon. 1–3. Szerk. Benedek Marcell. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963–1965.

Új magyar irodalmi lexikon. 1–3. Szerk. Péter László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994; 2000².

Magyar nagylexikon. 1–19. Szerk. Élesztős László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993–2004.

 

A hagyomány fenntartásával függ össze, hogy egyes szépírók egységesített névalakjaként nem az anyakönyvezett, hanem a művésznevük szerepel; például: Csáth Géza, Ignotus. Hasonlóképpen az uralkodók nevénél is a hagyományos, családnév nélküli formát alkalmazzuk, az uralkodói név után feltüntetve az uralkodói sorszámot, a birodalmat, illetve a méltóságot; például: Kázmér, V. (Lengyelország: herceg), Kelemen, XIV. (pápa).

Az előnevek, rangok, címek, tudományos fokozatok (illetve az ezeket jelölő rövidítések, pl. dr. [= doktor], prof. [= professzor], hg. [= herceg], br. [= báró] stb.) közlését mellőzzük.

Azonos nevű szerzők esetében a neveket indexszámmal látjuk el. Az indexszám a forrásjegyzékekben és a szócikkekben is része a szerző egységesített nevének. Az indexszámot a születési év időrendje alapján osztjuk ki. Ha ezek egybeesnek, a halálozási évet vesszük figyelembe; például: Kármán József¹ (1738–1795) püspök és Kármán József² (1768–1795) író.

Eredeti szerzők esetében az egységes névalakot az adott idegen nyelv névközlési szabályainak figyelembevételével állapítjuk meg. Az utóneve(ke)t és a névelőzékeket (pl. de, van,von) hátravetjük. A rangjelölést – Baron, Freiherr, Sir stb. – a magyar neveknél követett elvekhez hasonlóan nem közöljük. A nem latin betűvel író nyelven alkotó eredeti szerzők nevét transzliteráltuk. Szépíróknál rendszerint a Világirodalmi lexikon (Király szerk. 1970–1996) névközlési gyakorlatát követtük, de indokolt esetekben tettünk kivételeket. Mivel a szócikkekben az eredeti szerzők neve rövidített formában szerepel (a rövidített név rendszerint megegyezik a családnévvel), az azonos családneveket indexszámmal látjuk el. Az indexszámot az utónév betűrendi helye alapján osztjuk ki; például: Tolsztoj¹, Alekszej Nyikolajevics és Tolsztoj², Lev Nyikolajevics. Az indexszám a szócikkekben is része az eredeti szerző egységesített nevének.

Az eddig ismertetett homonimaindexelési eljárást maradéktalanul csak a szótár első nyomtatott kötetének megjelenésekor tudtuk érvényesíteni, a szerzői névjegyzékbe az első kötet megjelenés után, újonnan bekerülő szerzők és eredeti szerzők a soron következő homonimaindexet kapják. Nem látjuk el azonban 1-es indexszámmal a névjegyzékben eredetileg indexszám nélkül szereplő szerzőket, ha az újonnan felvett szerző névegyezés miatt 2-es indexszámot kapott.

2.1.2. Szerzői névváltozatként olyan, az alkotói tevékenység teljességére nem jellemző nevet (illetve más, a szerzőt azonosító jelet; pl. betűjelet, monogramot) tüntetünk fel, amely a szerző életművében bizonyos műfajokhoz vagy időszakokhoz köthető és a feldolgozott kiadványban egyértelműen szerzőségi közlésnek veendő. A jegyzékek olyan írásformában tartalmazzák a szerzői névváltozatot, ahogyan az a felhasznált kiadványban szerepel. Egyes szépírók egységes névalakja – mint arra a 2.1.1. pontban már utaltunk – a bevett, az irodalomtörténet-írásban elterjedt nevük. Az ő esetükben a nem szépirodalmi munkáik publikálásakor használt anyakönyvezett név szerzői névváltozatnak minősül (pl. a Brenner József név Csáth Géza elmekórtani értekezéseinek esetében).

2.1.3. A forrásjegyzékekben szerzői névként a szöveg létrehozójának egységesített neve szerepel, indokolt esetben névváltozattal együtt. Eredeti szerzők és szerkesztők esetében csak egységesített nevet közlünk.

Ha a szerző személye egyértelműen azonosítható – a felhasznált kiadványból vagy bármely más hitelt érdemlő forrásból –, egységesített nevét mindenképpen feltüntetjük a forrásjegyzékekben, függetlenül attól, hogy a felhasznált kiadványon szerepel-e. Szerzői névváltozatot – álnév, monogram stb. – akkor közlünk, ha a felhasznált kiadványban az (is) szolgált a szerző azonosítására. Csak szerzői névváltozatot közlünk, ha a szerző személyét nem tudtuk egyértelműen azonosítani. Ha sem egységesített szerzői nevet, sem szerzői névváltozatot nem tudunk egy tételhez rendelni, az adathiányt külön nem jelöljük.

Az eredeti szerzők és a szerkesztők nevét – ha személyüket sikerült egyértelműen azonosítani – csak egységesített alakban adjuk meg.

Az eredeti szerző nevét akkor is megadjuk, ha a kiadványban nincs utalás a személyére, de igazolható, hogy a fordítás az ő műve alapján készült. Ha az eredeti szerző személyét nem ismerjük, de a szöveg bizonyíthatóan fordítás, erre a tényre a (ford.) bejegyzés utal. A kiegészítő szövegtárból származó példák esetében a fordítás tényére csak a szócikkben utalunk.

Szerkesztői nevet szótárak, lexikonok, tanulmánykötetek, kritikai kiadások, szöveggyűjtemények stb. esetében veszünk fel. Nem veszünk fel szerkesztőt a szerző életében megjelent, csak az adott szerzőtől származó műveket tartalmazó gyűjteményes kiadások esetében, kivéve, ha a kiadványban jelzik, hogy a sajtó alá rendezést nem maga a szerző végezte. Az egyes szöveggondozói tevékenységeket a jegyzékekben egységesen Szerk. rövidítéssel jelöljük, nem tükrözve a címlapok sajtó alá rendezte, válogatta és kiadta stb. közléseit. Szerkesztői nevet időszaki kiadványok esetében nem tüntetünk fel.

Ha a szerzői nevek mű- vagy kiadványcímben említődnek, nem az egységesített névformát közöljük, hanem azt az írásképet, amely a címlap alapján a címközlési elvekről írtaknak megfelelően (l. a 2.2.1. pontot) megállapítható; például: „Révai Miklós: Versegi Ferentznek megtsalatkozott illetlen motskolódásai a tiszta magyarságban”. Gyűjteményes kötetek esetében – mivel ezek címéből a szerzői nevet eltávolítjuk (l. részletesebben a 2.2.2. pontban) – természetesen az egységesített nevet vesszük fel; például: „Verseghy Ferenc: Kisebb költeményei”.

Ha egy kiadványhoz több szerző/szerkesztő köthető, csak három főig szerepeltetjük mindegyikük nevét a leírásban. E szám felett az első szerző utáni et al. rövidítéssel utalunk arra, hogy a kötet többszerzős/többszerkesztős; például: „Csengery Antal et al.: Magyar szónokok és státusférfiak. Politicai jellemrajzok” és „Új magyar lexikon. 1. Szerk. Berei Andor et al.”.

Legfeljebb három szerzőjű kiadványoknál (amelyekben több szerző több különálló műve
található) a szerzői nevek között és (három szerző esetén az első és a második szerző neve
között vessző) szerepel; például: „Barcsay Ábrahám és Orczy Lőrinc: Két nagyságos elmének költeményes szüleményei”, „Ráday Gedeon², Vay Béla és Csáky Tivadar: Országgyűlési beszédeik”.

Társszerzős művek szerzői között nagykötőjel áll; például: „Ágai Adolf–Zilahy Károly ford.–Gerstäcker, Friedrich: Az arkanzaszi lókötők. Jelenetek az amerikai erdőéletből. 1.”. A Magyar történeti szövegtár forrásjegyzékében – mivel a többszerzős kötetek egyes szerzőinek írásai külön állományokban lettek rögzítve – a többszerzősséget nem jelöljük, a társszerzős szövegek (legjellemzőbben: folyóiratközlemények) szerzőit azonban három főig feltüntetjük.

Eredeti szerzők nevének esetében is a fenti gyakorlatot követjük: „Barna Ignác ford.–Persius Flaccus, Aulus és Sulpicia: Satirái”. Három eredeti szerző esetében az első és a második név közé pontosvesszőt teszünk, hogy a szerzők különválasztásának jelölése ne lehessen összetéveszthető a névelem(ek) hátravetésével: „Berecz Károly ford.–Bodenstedt, Friedrich Martin von; Háfiz, Samszu’d-Dín Muhammad és Heine, Heinrich: Százszorszépek”. Három fő felett azonban – a szerzői nevektől eltérően – eredeti szerzőt nem nevezünk meg, és et al. jelölést sem alkalmazunk. A Magyar történeti szövegtár forrásjegyzékében több eredeti szerzős kiadvány esetében csak annak az eredeti szerzőnek a nevét tüntetjük fel, akinek a műve fordításban szerepel az adott szövegállományban; például: „Karinthy Frigyes ford.–Swift, Jonathan: Gulliver utazása Lilliputban. In Don Quijote; Gulliver utazása Lilliputban; Münchausen báró kalandjai”.

2.2. Címközlés. A forrásjegyzékekben minden esetben közöljük annak a nyomtatott forrásnak, illetve digitális adathordozónak a címét, amelyből szöveg(részlet)et használtunk fel. A forrás címén kívül műcímet a Magyar történeti szövegtár és a kiegészítő szöveggyűjtemény forrásjegyzékének nyomtatott forrásainak leírásakor adunk meg, a 3.1. és a 3.3. pontban részletezett szabályoknak megfelelően.

2.2.1. A jegyzékekben szereplő címforma megállapításakor helyesírási szempontból az akadémiai kritikai kiadások szabályzatához (Péter szerk. 1988) alkalmazkodtunk. Ettől a szabályzattól gyakorlatunk annyiban különbözik, hogy nem az adott szerző életművében uralkodó írásgyakorlatot, hanem a mű kiadási évét vettük figyelembe az írásforma meghatározásakor, valamint az aposztrófokat (az a névelő, az e mutató névmás, az s kötőszó és a ragtalan birtokos jelző mellől) időhatárra való tekintet nélkül mindig elhagytuk.

Az első akadémiai helyesírási szabályzat (AkH. 1832) megjelenése előttről származó (1772 és 1831 között kiadott) kiadványok esetében a címet a szerző által követett betűhasználathoz és helyesíráshoz híven közöljük. Ha egy 1832 előtt keletkezett mű későbbi kiadását dolgoztuk fel (pl. kritikai kiadást), csak akkor közöljük a címet betűhíven, ha maga a kiadás betűhív volt. Ha a felhasznált kiadás modernizált helyesírással jelent meg, a címben nem kíséreltünk meg korábbi írásállapotot visszaállítani. Az 1832 és 1902 között (tehát az iskolai helyesírás – Simonyi 1903 – megjelenése előtt) kiadott művek esetében néhány egyszerű módosítást hajtottunk végre a betűhasználat egységesítése érdekében. A következő átírási szabályokat alkalmaztuk: cz c (ha hangértéke c), tz c (ha hangértéke c), ts cs (ha hangértéke cs), ds dzs (ha hangértéke dzs), szsz típusú kettőzés → ssz. A címben szereplő, hagyományosan írandó családnevek esetében a ma használatos formát követtük. Az 1903-ban vagy azután megjelent művek címét a mindenkor érvényes helyesírási szabályzat (AkH. 1984, majd AkH. 2015) alapján rögzítettük. Ha a címben idegen (eredetű) szó található idegenes írásmóddal, a helyesíráson nem változtattunk; például: Eſztendnként ki-adott, Parnassusi idtltés, „Babits Mihály: Paris”, „Juhász Gyula: A star-rendszer”. A címekben a kötőjelet, nagykötőjelet és gondolatjelet a mindenkor érvényes helyesírási szabályzat szabályainak megfelelően alkalmazzuk.

A kis- és nagybetűhasználat tekintetében egyedi címek esetében – ha a cím nem végig nagybetűvel íródott – az 1831-ig kiadott művek esetében a címlap írásmódját tükröztetjük, egyébként a mindenkor érvényes helyesírási szabályzat szabályait tartjuk mérvadónak. Az időszaki kiadványok címét – kiadási időtől és a címlapon alkalmazott megoldástól függetlenül – mindig a mindenkor érvényes helyesírási szabályzat szabályainak megfelelően – minden lényeges címelemet nagybetűvel indítva – közöljük: Hazai és Külföldi Tudósítások,Élet és Tudomány, Magyar Csillag.

A verscímek közlésekor az 1903 óta kiadott művek esetében sem tartjuk magunkat mereven a mindenkor érvényes helyesírási szabályzat szabályaihoz. Követjük a szerző által alkalmazott időtartamjelölést, egybe- és különírási gyakorlatot, kis- és nagybetűhasználatot. A verscímekben alkalmazott betűhasználatot azonban egységesítettük a fent leírt szabályoknak megfelelően. A verscímek közlésekor nem tartottuk feladatunknak az egyes szövegkiadások címmegoldásainak felülbírálását, mindig a rögzített kiadvány címközlését követtük. Cím nélkül álló versek kezdősorát (a kiadványban több sorba tördelt kezdősor esetén sorkezdő szavait) szögletes zárójelben közöljük; pl. „Babits Mihály: [Özönvizet, kőessőt, üstököst…]. Csak számmal jelölt versek esetében a versszám mellett kezdősort is adunk; például: „Szabó Lőrinc ford.–Shakespeare, William: XIV. [Nem csillagok szerint itélek én...]”, „Kassák Lajos: 41. [Ritkán megyek emberek közé...]. A szöveggondozótól származó (az eredeti kiadványban szögletes vagy csúcsos zárójelben kiemelt), csupán az azonosítást szolgáló címek esetében nem egészítjük ki a hiányos kezdősort teljessé; például: „József Attila: [Tehervonatok tolatnak...]”. Azonos verscímek esetén csak akkor alkalmazunk megkülönböztető jel(ek)et, ha a rögzített kiadás is ezt a gyakorlatot követte; például: „József Attila: Favágó [I.]” és Favágó [II.].

Megjegyzendő, hogy a szócikkekben nem szerzői hivatkozások esetében alkalmazott, mindig a kiadványcímet (és nem a műcímet) azonosító címrövidítések esetében a fenti átírási szabályokat nem érvényesítettük, és egységesen a mindenkor érvényes helyesírási szabályzat szabályait követtük, mivel mesterségesen létrehozott (rövidített, átszerkesztett) címek esetében nem tartottuk indokoltnak az eredeti írásforma tükröztetését (betoldások esetén egy lehetséges írásmód rekonstruálását). Az idegenes írásmódot csak akkor követtük, ha a mindenkor érvényes helyesírási szabályzat, illetve Laczkó–Mártonfi (2004) ezt javasolja, egyébként modernizáltuk az írásképet; például: Parnasszusi időtöltés, Magyar Múzsa.

2.2.2. A címekkel kapcsolatban néhány formai szabályt is alkalmaztunk. Gyűjteményes kiadásoknál a kiadványcímet kettébontottuk. A szerző neve elkülönül a címközléstől: „Ady Endre: Összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok. 5.”. Ettől az eljárástól csak a Magyar történeti szövegtár forrásjegyzékében tértünk el, akkor, ha a gyűjteményes kiadás címében nem a szöveg(részlet) szerzőjének neve olvasható. Például a Petőfi Sándor összes művei. 7. Levelezése kötet esetében ha Petőfi a szerző, a címforma a következő: „Petőfi Sándor: Csengery Antalnak. Összes művei. 7. Levelezése”, de ha más levelét azonosítja a tétel, a leírás módosul: „Arany János: Petőfinek. In Petőfi Sándor összes művei. 7. Levelezése”. Idegen nyelvből fordított műveket tartalmazó gyűjteményes kötetek címét annak megfelelően írjuk le, hogy a címlap szerint kinek a műveit gyűjti egybe a kötet. A következő példában Kardos László kötete szerepel, ezért a címből elmarad a szerzőre való hivatkozás: „Kardos László ford.–Rimbaud, Arthur: Ami Ninát visszatartja. In Válogatott műfordításai”. Szerepel az eredeti szerző(k) neve, ha a kötet tartalmazza: „Jékely Zoltán ford.–Boccaccio, Giovanni: Fiammetta. In Boccaccio művei”. Mivel a kicédulázott művek forrásjegyzékében csak kiadványcímeket közlünk, a gyűjteményes kiadások címét a következőképpen adjuk meg. Egy szerző – több eredeti szerző: „Petőfi Sándor ford.: Összes művei. 6. Prózafordításai” (eredeti szerzői nevet nem adunk). Több szerző – egy eredeti szerző: „Lőrinczi Lehr Zsigmond, Szász Károly és Győry Vilmos ford.–Shakespeare, William: Minden munkái. 18.”. Az eredeti szerzői név megléte vagy hiánya jelzi, hogy kinek a munkáiról van szó (Petőfi Sándor összes művei, illetve Shakespeare minden munkái). Ha a kiadványban a szerző nevén is jelölve van a birtokviszony, azt csak a címben tartjuk meg; például: „Kovács Pál: Magyar példa, és köz mondási” (az eredeti Kovács Pálnak magyar példa, és köz mondási helyett). Hasonlóképpen járunk el idegen nyelvből fordított művek esetében. Ha a forrás a szerzőségi közlésen és a címközlésen kívül a szerzőre vonatkozó attribútumokat is közöl, azokat elhagyjuk; például: Endrődy János, báró Mészáros magyar lovasezredgye tábori papjának, a frantzia háborúban írt kőlteményes munkáji helyett: „Endrődy János: A frantzia háborúban írt kőlteményes munkáji”.

Ha egy (időszaki) kiadványnak a magyaron kívül idegen nyelvű párhuzamos címe is van, a magyar címet, ennek hiányában a címlapon elsőként szereplő címet közöljük.

Ha egy időszaki kiadvány megjelenése során megváltoztatta a címét, a címváltoztatás tényét a leírásban is követjük; például: Élet és Literatura (1–2. kötet) → Muzárion (3–5. kötet). Ha egy időszaki kiadvány csak időlegesen változtatott címet, és korhatárunkon belül visszatért eredeti címéhez, az egyes részegységekre egységesített címmel hivatkozunk, és jegyzetben utalunk az időleges címváltozás tényére (pl. „A »Népszava« 1956. november 1. és 1958. január 31. között »Népakarat« címmel jelent meg.”; „A »Magyar Narancs« 1998. október 22. és 2000. március 30. között »Mancs« címmel jelent meg.”).

A kiadványok alcímét csak akkor közöljük, ha változtatás nélkül címadatnak felvehető. Jegyzékeinkben – a kiadványon alkalmazott tipográfiai megoldástól függetlenül – az alcímet pont előzi meg és írása nagybetűvel indul; például: 64 hattyú. Tanulmányok vagy Hajnali szerenád. Versek. Ha az alcím az avagy, vagyis, vagy stb. szavakkal van bevezetve, pontot nem alkalmazunk, de az alcímet nagybetűvel kezdjük, hogy jelezzük a címelemek határát: A világ ritkaságai, avagy A természet és mesterség remekei. 1., illetve: Uj méhész vagy-is A méheknek magyar hazánkhoz alkalmaztatott gondviselése. A pusztán műfajt jelölő alcímet akkor sem vesszük fel, ha a címlapon szerepel (pl. A király védencei. Történelmi regény helyett: A király védencei). Műfajra utaló címelemet akkor vesszük fel alcímnek, ha a kötetben szereplő írások jellegére összefoglalóan utal; például: Forgószélben. Válogatott versek. Tankönyvek, jegyzetek, ismeretterjesztő kiadványok esetében rendszerint közöljük az alcímet, ha a kiadvány célcsoportjára utal; például: Történelem. Az általános iskolák 8. osztálya számára; A szinészet elmélete. Iskolai kézikönyv a szinészeti tanoda növendékei használatára.

Rendszerint elhagyjuk az alcímben található időintervallum-jelölést, ha csak a művek keletkezési idejére utal; például: „Tóth Árpád: Lélektől lélekig. Versek. 1923–1927” helyett a „Tóth Árpád: Lélektől lélekig. Versek” formát alkalmazzuk. Keletkezési időre utaló évszámhatárokat csak akkor közlünk, ha – kötetszámozás híján – másképpen nem lehet elkülöníteni egymástól egy életműsorozat köteteit; például: Vajda János: Összes művei. 1. Kisebb költemények. 1844–1860” és Összes művei. 2. Kisebb költemények. 1861–1897.

Időszaki kiadványok alcímét nem közöljük. Különlenyomatok eredeti megjelenési helyére – a címlap megoldását követve – alcímmel hivatkozunk: „Herman Ottó: A magyar ősfoglalkozások köréből. Különlenyomat a »Természettudományi Közlöny« 1899. évfolyamából”.

Ha egy kötetben több nagyobb terjedelmű, önálló címmel is rendelkező mű (vagy műciklus) szerepel, ezek címét a címlapon feltüntették, és a kötetre nem a gyűjteményes kiadás címével hivatkozunk, a címeket pontosvessző választja el egymástól; például: Éleslövészet; Galeri; Áttételek.

Életműkiadások esetében – ha a címlapon sorozatcím és műcím is olvasható – rendszerint a műcíme(ke)t közöljük. Amennyiben azonban egy életműsorozat adott kötete valamely tematikus vagy műfaji csoportban közli a szerző műveit, utalunk a sorozatba tartozás tényére; például: „Mikszáth Kálmán: Összes művei. 59. Cikkek és karcolatok. 9.”.

A kötetszám jelölésére – a címlap megoldásától függetlenül – arab számokat használunk. Törtjelet alkalmazunk a kötetszámok között, ha egy kiadvány egy kötete több könyvtestben jelent meg; például: Magyar–német és német–magyar lexicon, vagy is szókönyv. 1/1. Ehhez hasonló megoldást alkalmazunk egyes regényciklusok leírásakor, ha az egyes ciklusoknak nincsen önálló címe: „Kassák Lajos: Egy ember élete. 2/1. Vergődés”.

2.3. Időszaki kiadványok számozási, keltezési adatai. A jegyzékekben szereplő számozási és keltezési adatok a felhasznált kiadványról származnak. Külső forrásból származó számozási vagy keltezési adatot csak akkor tüntetünk fel, ha bizonyítható, hogy az adott részegységet tévesen számozták. Ilyenkor külön jelölés nélkül közöljük a helyes adatot. Lehetőség szerint füzet-, illetve kötetszámot adunk meg. Ennek hiányában a kiadványon található egyéb, azonosításra alkalmas elemet tüntetjük fel (pl. datálást: jún–aug., ősz stb.). Ha a felhasznált kiadvány címlapján többféle számozási adat található (pl. külön számmal jelzik, hogy az adott részegység az alapítás óta, illetve az adott évben hányadikként jelent meg), az adott éven belüli számozást közöljük. Az éven belüli számozást nem alkalmazó időszaki kiadványok – például a Budapesti Szemle (1873–1944) részegységeire a kiadványon található sorszámmal hivatkozunk: „Budapesti Szemle. 1899/99.” Részegységszámként – a címlap megoldásától függetlenül – arab számokat közlünk.

Folyóiratok számozási adatát az archivális cédulagyűjtemény forrásjegyzékében akkor közöljük, ha a kiadvány lapszámozása évente többször újraindul(t). Például a havonta megjelent Egyetemi Lapok számozási adatát közöljük, mivel a lapszámozás minden részegység elején újrakezdődött: „Egyetemi Lapok. 1960/11.”, de nem adjuk meg a Magyar Nyelvét, mert ez a folyóirat egy éven belül folyamatos lapszámozással jelenik meg. A Magyar történeti szövegtár forrásjegyzékében – ezzel ellentétben – évenként folyamatos lapszámozású időszaki kiadványok számozási adatait is megadjuk.

Kéthetente vagy annál gyakrabban megjelenő kiadványok keltezési adatát csak a Magyar történeti szövegtár forrásjegyzékében közöljük, ha a kiadvány lapszámozása részegységenként újrakezdődik. Ennek megfelelően azokat a 18. és 19. századi heti- és kéthetilapokat, amelyek lapszámozása kötetenként indult újra, kötetszámmal hivatkozzuk. A kiadvány közlésmódjától függetlenül ma használatos alakjukban, rövidítve közöljük a hónapneveket: jan., febr., márc., ápr., máj., jún., júl., aug., szept., okt., nov., dec. A korábban használt hónapneveket maiakra írjuk át; például: böjtmás hava → márc.

2.4.Megjelenési adatok. A megjelenési adatok közé a kiadó neve, a megjelenési hely és a megjelenés éve tartozik.

2.4.1. Kiadón kiadóvállalatot, nyomdát, illetve magánszemélyt egyaránt érthetünk. Mivel a mai értelemben vett kiadói szerepkör és struktúra csak a 19. század második felében alakult ki, számos – főként 18. és 19. századi – kiadvány esetében nyomdanevet alkalmazunk a kiadvány technikai előállítójának, terjesztőjének megjelölésére. E szakaszban a kiadó- és nyomdanevek kezelésének módját ismertetjük, mivel a magánkiadás tényét külön nem jelöljük a forrásjegyzékekben.

Kiadó- vagy nyomdanevet csak könyveknél adunk meg. Közlünk a kiadványon szereplő, illetve kutatással kiderített adatokat egyaránt. A kiadványon nem szereplő kiadó- vagy nyomdanevet külön jelzés nélkül tüntetjük fel. Az adathiányt nem jelöljük. Több kiadó által jegyzett könyv leírásakor a neveket nagykötőjellel különítjük el; például: Mezőgazdasági Kiadó–Kossuth Kiadó. Nyomdanevet csak kiadónév hiányában adunk meg.

Az önálló cégnévvel nem rendelkező – működésük során önmagukat gyakran többféleképpen megnevező – nyomdákat egységesített, magyar nyelvű elnevezéssel jelöljük, mely név gyakran funkciójelölő; például: Városi Könyvnyomda, Püspöki Nyomda, Egyetemi Nyomda. A nyomdász személye által azonosítható nyomdát a nyomdász-tulajdonos nevével jelöljük. A személyneveket egységesítettük. Az egységesített névalak a nyomdász-kiadó családneve.

A cégneveket a nyomdák és a kiadók esetében is egységesítettük, a kiadvány megjelenésének időszakában alkalmazott névformához igazodva. Ha a kiadó neve lényeges mértékben változott, a változást követtük; például: 1957-ig a Zrínyi Honvéd Kiadó, ezt követően a Zrínyi Katonai Kiadó formát alkalmazzuk. Az olyan esetekben azonban, ahol a kiadó könyvein egy időben több funkciómegnevezés is használatos volt (pl. Gondolat ~ Gondolat Könyvkiadó, Akadémiai Kiadó ~ Akadémiai Könyvkiadó, Magvető ~ Magvető Kiadó) az adott kiadvány leírásakor nem követtük a címlapot. A funkciót jelölő elemet semmiképpen nem hagytuk el olyan esetben, amikor egy másik elemmel egybeírandó (pl. Tankönyvkiadó, Zeneműkiadó). A cégformára rendszerint nem utalunk, csak azokban az esetekben, amelyekben az elnevezés személynévnek tűnne (pl. Könyves Kálmán Rt.).

2.4.2. Kiadási helyként a kiadócég, illetve – ennek hiányában – a nyomda székhelyét, illetve telephelyét adjuk meg. Címlapon szereplő, illetve kutatással kiderített adatot egyaránt szerepeltetünk, alaki megkülönböztetés nélkül. Az adathiányt nem jelöljük. Szándékosan tévesen megadott nyomdahely esetén nem a kiadványon szereplő névformát vesszük fel; például: Wesselényi Miklós Balítéletekről című művének címlapján Bukarest szerepel, de jegyzékünkben a valós Lipcse adat olvasható. A közkeletű magyar névvel rendelkező külföldi települések esetében a mai hivatalos név helyett a magyar névalakot tüntetjük fel; például: Wien helyett Bécset, Bratislava helyett Pozsonyt (a magyar névforma megállapításához Lelkes szerk. 1992 szolgált alapul). Ebben egységesen járunk el, nem alkalmazkodunk a leírt kiadvány címlapjának gyakorlatához. A neveket minden esetben ragozatlan alakban közöljük.

Ha több kiadó/nyomda köthető egy kiadványhoz, és azok székhelye nem azonos, a helyneveket a kiadó-, illetve nyomdanevek sorrendjében, nagykötőjellel elválasztva közöljük; például: Európa Könyvkiadó–Kárpátontúli Területi Kiadó, Budapest–Ungvár.

2.4.3. A kiadási évet a kiadványból vagy külső forrásokból állapítjuk meg. A kétféle forrásból származó adatokat alakilag nem különböztetjük meg a jegyzékekben. Ha pontos kiadási év nem állapítható meg, hozzávetőleges datálást alkalmazunk; például: 1880 k. Kiadási idő megjelölése nélkül nem adunk címleírást.

3. Az egyes tételek felépítése

Az adatközlési elvek azonossága mellett a szövegtáraknak az 1.1–1.3. pontokban említett különbségei miatt az egyes forrásjegyzékek tételei eltérő felépítésűek. Az alábbi összefoglalóban néhány példával is szemléltetjük az egyes kiadványtípusokra alkalmazott megoldásokat.

3.1. A Magyar történeti szövegtár forrásjegyzéke. A jegyzék egy tétele egy adott állományban tárolt szövegegység nyomtatott forrását azonosítja. Az egyes állományok terjedelme nem egységes. Egy állomány lehet egyetlen – ad absurdum egysoros – vers, egy könyvfejezet, annak egy részlete, egy teljes folyóiratszám vagy egy több száz oldalas könyv. Ez azonban a visszakereshetőséget nem veszélyezteti.

Az egyes szövegállományokat azonosító hétjegyű számok három elemből épülnek fel. Az első számjegy a gyűjtés sajátos célja szerinti csoportot jelöli:

– 7: 1700-as évekbeli szöveges források;

– 8: 1800-as évekbeli szöveges források;

– 9: 1900-as évekbeli szöveges források;

– 1: pótgyűjtés a 20. századi szép- és szakirodalmi nyelvből;

– 2: pótgyűjtés 20. századi időszaki kiadványok nyelvéből;

– 3: pótgyűjtés 20012010 között megjelent szép- és szakirodalmi nyelvből, valamint időszaki kiadványok nyelvéből.

 

A következő három számjegy a szerzőt vagy az (időszaki) kiadványt azonosítja, az utolsó három számjegy pedig az azonos szerzőjű, illetve az egy (időszaki) kiadványból származó szövegrészeket különíti el egymástól. Például az első pótgyűjtés anyagában a 110 kód Moholy-
Nagy Lászlót jelöli, ennek megfelelően Festészet, fényképészet, film című kötetének egyes részleteit a 1110001–1110011 azonosítók írják le. Vagy: a 19. századi gyűjtésben a Fillértár című hetilapot 623 jelöli, így az e kiadványból származó szövegek azonosítói: 8623001–8623004. (Az egyes szerzők besorolása nem a művek keletkezési időpontja, hanem a szerző életművének sajátos jellege alapján történt, így pl. Mikszáth Kálmán minden műve egységesen 19. századi kódon szerepel. A szövegtár karbantartása során előfordult, hogy egyes tételekhez a korábban megállapítottól eltérő szerzői nevet vagy címet rendeltünk, ezért a sorszám-szerző, illetve sorszám-cím megfelelés nem mindenütt teljes.)

Az egyes tételekben az adatelemek megjelenése attól függően változik, hogy az azonosított állományban milyen szövegegységet rögzítettek. Ha egy állomány gyűjteményes kötetben megjelent művet (vagy abból származó szövegrészletet) tartalmaz, a forrásjegyzék a kiadványcímen kívül a műcímet is feltünteti, a következő módon:

1060001 Grendel Lajos: Éleslövészet. In Éleslövészet; Galeri; Áttételek. Madách Kiadó, Pozsony, 1986, 11–40.

1114001 Az életfolyamatok szervezése. In Az emberi test. 1. Szerk. Obál Ferenc. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986, 410–40.

8204001 Jámbor Pál (Hiador): A magyar zászló. In Újabb költeményei. Kertész, Pest, 1871, 5–6.

9278105 Jékely Zoltán ford.–Boccaccio, Giovanni: Fiammetta. In Boccaccio művei. Magyar Helikon, Budapest, 1964, 7–53.

9282207 József Attila ford.–Hora, Josef: Szivem testvére, az idő... In Összes művei. 4. Novellák, önvallomások, műfordítások; Pótlások. Szerk. Fehér Erzsébet–Szabolcsi Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967, 58.

9479008 Nemes Nagy Ágnes: Patak. In Szárazvillám. Versek és műfordítások. Magvető Kiadó, Budapest, 1957, 22–3.

 

Ha egy kötet egyetlen művet tartalmaz, a kiadványcímen kívül nem jelöljük a műcímet:

7397001 Bé-vezetés a szám-vetésre. A magyar és hozzá tartozandó tartományok nemzeti iskoláinak számára. Egyetemi Nyomda, Buda, 1780, 1–17.

8209006 Jókai Mór: Rab Ráby. Szerk. Kovács Győző–Nagy Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966, 196–205.

9314007 Kassák Lajos: Egy ember élete. 1/1. Gyermekkor. Dante Könyvkiadó, Budapest, 1927, 55–79.

 

Ugyancsak nem adunk műcímet, ha egy gyűjteményes kötetből azonos szerzőtől vagy fordítótól több művet rögzítettek egy állományban:

8173040 Gyulai Pál: Levelezése 1843-tól 1867-ig. Szerk. Somogyi Sándor. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961, 60–6.

 

Ha a fordító kiléte ismeretlen, akkor csak az eredeti szerző neve szerepel, és a cím után zárójelben álló ford. rövidítés utal arra, hogy a rögzített szöveg idegen nyelvű eredeti után készült:

7500002 Campe, Joachim Heinrich: Ámérikának fel-találásáról. 2. (ford.) Református Kollégium, Kolozsvár, 1793, 143–55.

 

Előfordulhat az is, hogy sem az eredeti szerző, sem a fordító nem állapítható meg egyértelműen, illetve nem köthető egyetlen névhez az állományban rögzített szöveg. Ebben az esetben is a mű- vagy kiadványcímet követő (ford.) rövidítés jelzi a fordítás tényét:

7493001 Valéria és Scipio avagy A toskánai változások. (ford.) Lindauer, Pest, 1790, 3–6.

8241001 Bölcseség gyöngyei. Iunak és vénnek, gazdagnak szegénynek üdvére és hasznára. (ford.) Szerk. Kiss Mihály. Tilsch–Heckenast, Kolozsvár–Pest, 1846, 116–43.

 

Ha az állományban szereplő szövegrészlet idegen nyelvből fordított mű(vek) kiadásához eredetileg is magyar nyelven készült (fordítói, szerkesztői, kiadói stb.) szöveget tartalmaz, az eredeti szerző nevét nem tüntetjük fel:

7267001 Péczeli József: El-beszéd. In Álzír, vagy Az ámérikánusok. Wéber, Komárom, 1790, XI–XVII.

9366019 Kuczka Péter: Vonnegut gépzongorája. In Utópia 14. Kossuth Kiadó, Budapest, 1972, 335–42.

 

Ha a szöveg időszaki kiadványban jelent meg, a jegyzék nem tartalmazza a szerkesztő és a kiadó nevét, valamint a megjelenés helyét. A számozási adat a megjelenési évet követő törtjel után következik:

2054019 Balázs Attila ford.–Ginsberg, Allen: Az elme lélegzete. Új Symposion. 1980/188, 417–9.

2056002 Faragó Kálmán: A tervszerű városfejlesztés új szakasza előtt. Valóság. 1976/3, 17–25.

7491001 Schedius Lajos: A Vallás Szeretetre-méltó-vólta. Uránia. 1794/1, 1–14.

 

Kéthetilapok és ennél sűrűbben megjelenő sajtótermékek, illetve önálló részegységszámozás nélkül megjelent folyóiratok esetében a megjelenés dátumát tartalmazza a jegyzék. A dátum a kiadási év után olvasható:

8658001 Pesti Napló. 1850. márc. 23., 1–4.

8620001 Férfidivat-Közlöny. 1861. tavasz, 3–12.

8671001 Vadász- és Verseny-lap. 1870. jan. 10., 1–8.

 

Időszaki kiadványból származó szöveg szerzőjét és címét csak abban az esetben tüntetjük fel, ha a szöveges állomány más művet nem tartalmaz:

2006012 Elekfy Péter: „Bomba” a múzeumban. Élet és Tudomány. 1992. máj. 22., 657.

2038008 Kontra Miklós–Váradi Tamás: Suksükölő értelmiség. Mozgó Világ. 1991/2, 61–70.

 

3.2. Az archivális cédulaanyag bibliográfiai adatainak megjelenítése. A jegyzék egy tétele egy bibliográfiai egységet azonosít. Könyvek esetében a bibliográfiai egység egy könyvtest. Természetesen a könyvtári kolligátumok (önálló kiadványként megjelent, de raktározási vagy egyéb okokból egybekötött könyvek) minden egyes darabja külön azonosítóval szerepel, attól függetlenül, hogy a kicédulázott könyvtári egység kolligátum volt-e. Folyóiratoknál minden újrakezdődő lapszámozású részegységtől kezdve új azonosítót osztottunk ki. Ez azt jelenti, hogy ha a lapszámozás részegységenként kezdődött újra, akkor az adott évfolyam részegységei külön azonosítót kaptak (pl. az Autóvezető című folyóirat 2000/5. száma). Évfolyamonként újrakezdődő lapszámozás esetében egy évfolyam egy azonosítóval szerepel (pl. Irodalomtörténeti Közlemények). Ha egy folyóirat lapszámozási gyakorlata fennállása alatt megváltozott, ezt a tényt az azonosítók kiosztásának gyakorlata is követte. Nem vettük újrakezdődő lapszámozásnak, ha egy bekötött évfolyam első íve (vagy első néhány oldala) külön számozású tartalomjegyzéket vagy beköszöntőt tartalmazott: ezt az első részegység elemének tekintettük. A kéthetente vagy annál gyakrabban megjelenő időszaki kiadványok esetében egy évfolyam szerepel egy azonosítóval, mivel a szócikkekben dátummal hivatkozunk a részegységekre. Kivételt képeznek azok a régi (főként a 18–19. században megjelent) kiadványok, melyek kéthetenként vagy ennél sűrűbben jelentek ugyan meg, de lapszámozásuk évenként, illetve negyed- vagy félévenként újrakezdődött. Ilyen kiadványok: Athenaeum (1837–1843), Hasznos Mulatságok, Hazai és Külföldi Tudósítások stb. Ezek esetében az azonosítók kiosztásának gyakorlata megegyezik a folyóiratokéval.

A Magyar történeti szövegtár forrásjegyzékétől eltérően műcímet még akkor sem adunk meg, ha egy kötetből csak egyetlen mű lett kicédulázva. Az álnevek és az eredeti szerzők jelölése a 3.1. pontban ismertetett gyakorlathoz igazodik:

C0523 Radcliffe, Ann: Adeline, avagy Az erdői veszedelmes történetek. 1. (ford.) Landerer, Kassa, 1802.

C0812 Báróczi Sándor ford.–La Calprenède, Gautier de Coste: Kassándra. 7. Trattner, Bécs, 1774.

C1575 Endrődi Sándor ford.–Heine, Heinrich: Költeményei. Gross, Győr, 1888.

C1751 Filó Lajos (Csáktornyai Lajos): Költemények. Nagel, Budapest, 1879.

C2444 II. József rendelete a házasságbéli egyezésekrl nézve. (ford.) 1786.

C2591 Kemény Zsigmond: Sziv örvényei; Erény és illem. Emich, Pest, 1854.

C3133 Mikszáth Kálmán: Frivol akta; Brézói ludak; A saját ábrázatomról. Révai Testvérek, Budapest, 1882.

C4230 Tóth Árpád: Összes versei. Szerk. Szabó Lőrinc. Athenaeum, Budapest, 1943.

 

Időszaki kiadványok esetében csak az évente többször újrakezdődő lapszámozású folyóiratoknál, illetve az évenként, fél-, illetve negyedévenként folyamatos lapszámozású kétheti-, heti- vagy napilapoknál adunk számozási adatot:

C0027 Athenaeum. 1843/2.

C0030 Aurora. 1822.

C0102 Életképek. 1845/3.

C5849 Magyar Nyelv. 1907.

 

Egyéb, a szócikkekben dátummal felvett kétheti-, heti- és napilapok leírásában csak évet adunk meg:

C4770 Hétfői Hírek. 1967.

C4839 Népszava. 1949.

 

Nem szerepeltetjük külön kódszámon, ha ugyanazon napilapnak ugyanazon évben részben eltérő tartalommal regionális és országos kiadása is nyomtatásba került. Azon időszaki kiadványok esetében, amikor azonos évben és azonos címmel jelentek meg lapszámok, különböző kódszámon szerepelnek az egyes kiadások. A cédulás forrásjegyzékben az azonosíthatóság érdekében feltüntetjük az időszaki kiadvány címe mellett a szerkesztőt vagy egyéb egyértelműen megkülönböztető adatot, például C0042 Aurora 1835. és C7818 Aurora 1835. Szerk. Szemere Pál.

Azon időszaki kiadványok esetében, ahol ugyanazon a napon a lapnak két kiadása jelent meg, például reggeli és esti kiadás, ott az estit külön kódszámon szerepeltetjük, a cédulás forrásjegyzékben pedig megadjuk az időszaki kiadvány címe mellett annak kiadását is, például C7881 Népszava 1895 és C7882 Népszava 1895 [esti kiadás].

 

Évkönyvek, kalendáriumok, naptárak adatait az időszaki kiadványokkal azonos módon írjuk le. Több éven keresztül, füzetekben kiadott, de a címlap szerint és lapszámozása alapján is egy kötetet alkotó évkönyveket a füzetek megjelenési időhatárainak megadásával és (ha van) számozási adatával írjuk le:

C0010 Almanach. 1898.

C0284 A Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyve. 1886–1889/8.

 

A szócikkek webes megjelenítésekor az archivális cédulagyűjtemény tételének visszakereséséhez szükséges bibliográfiai adatokat közöljük. Az egyes tételek analitikusan feltárt adatait csak az elektronikus forrásjegyzék tartalmazza a http://nszt.nytud.hu/forr.php címen.

 

3.3. A kiegészítő szöveggyűjtemény forrásjegyzéke. A forrásjegyzék egy tétele egy szöveges adatbázist azonosít. Ha egy adathordozón több állomány szerepel, az adatbázis azonosítója nem két-, hanem négyjegyű. Ebben az esetben az első két számjegy az adathordozó azonosítója, a harmadik és a negyedik számjegy pedig az ugyanazon hordozón szereplő állományokat különíti el.

A szótár webes megjelenítése esetében csak az adathordozó bibliográfiai adatai szerepelnek. Az adathordozóról felhasznált egyes művek részletese adatait a nyomtatott kötetek, valamint az elektronikus forrásjegyzék tartalmazzák a http://nszt.nytud.hu/forr.php címen.

Mint azt az 1.3. pontban jeleztük, csak az általunk felhasznált szövegek forrását adjuk meg. Ennek megfelelően ha egy kiadványból csak egy-egy szöveget idézünk, műcímet is megadunk a forrásra való hivatkozásnál.

3.4. A bibliográfiai adatok között a szerzők egységesített (valamint kiadványon szereplő nevét) tüntetjük fel. Ennél részletesebb adatokat az elektronikus forrásjegyzék tartalmaz a szerzői névjegyzékben az egységesített néven és a névváltozat(ok)on kívül a szerzők élethatáradatait is. Ha egy szerző pontos születési/halálozási adatait nem ismerjük, hozzávetőleges datálással utalunk életének időhatáraira, illetve működésének idejére. Hozzávetőleges datálásban a következő árnyaló elemeket használjuk: e., k., u. Ha a hozzáférhető források alapján több születési, illetve halálozási időpont is megadható, a két évszám között törtjel áll: 1797/1803.

A szakirodalomban, kézikönyvekben, illetve a szerző által használt ismertebb név- és írásváltozatokról utalunk az általunk megállapított egységesített nevekre.

 

A születési és a halálozási idő között nagykötőjel áll. Ha egy szerző élethatáradatait a rendelkezésünkre álló források alapján nem tudtuk megállapítani, szögletes zárójelben utalunk a szerző általunk ismert, illetve feldolgozott művének/műveinek keletkezési idejére:

Horváth Zsigmond² [1958–1968]

 

3.5. Az eredeti szerzők névjegyzéke tartalmazza a szócikkekben idézett, illetve a forrásjegyzékekben szereplő eredeti szerzők nevét. Az azonos családnevű eredeti szerzőket megkülönböztető indexszám a családnév után áll. Mivel a jegyzék elsődleges célja a szócikkekben rövidítve felvett nevek teljes alakjának visszakereshetővé tétele, életrajzi információkat és álneveket, névváltozatokat az elektronikus forrásjegyzék sem közöl.


Hivatkozások

AkH. 1832. Magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai. Magyar Tudós Társaság, Pest.

AkH. 1984. A magyar helyesírás szabályai. Akadémiai Kiadó, Budapest.

AkH. 2015. A magyar helyesírás szabályai. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Király István (szerk.) 1970–1996. Világirodalmi lexikon. 1–19. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Klaniczay Tibor 1966. A régi magyar családnevek helyesírása. Magyar Nyelv. 480–6.

Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila 2004. Helyesírás. Osiris Kiadó, Budapest.

Lelkes György (szerk.) 1992. Magyar helységnév-azonosító szótár. Balassi Kiadó, Budapest.

Mártonfi Attila 1998. A régi magyar nevek helyesírásához. Irodalomismeret. 3–4, 21–30.

Péter László (szerk.) 1988. Irodalmi szövegek kritikai kiadásának szabályzata. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Simonyi Zsigmond 1903. Az új helyesírás [...] szövege és magyarázata bővített szójegyzékkel. Athenaeum, Budapest.


Szabó Tamás Péter–Kristóf Ibolya

Beállítások