délpont fn 3A1

1. (Csill v. Föld) ’egy adott megfigyelőhelyhez tartozó délkör, az ún. égi meridián és a csillagászati horizont déli metszéspontja’ ❖ Ha az ember az eképpen felállított két jele közzűl, az északi megett állván, a másik iránt néz, akkor meglehetős tökélletességgel az igazi délpontnak néz (1827 Fazekas Mihály 8138076, 56) | [a délvonal] végpontján, a horizonton van a délpont, ettől 180°-ra az É-pont (1930 TolnaiÚjLex. C5735, 69) | A horizontális koordináta-rendszer alapiránya a kezdőpontból a délpontba mutató irány (1998 MagyarNagyLex. C5819, 451).

2. (rég, Csill, átv is) ’〈égitestek (látszó) mozgásában:〉 a pálya azon pontja, amelynél az égitest áthalad a délkörön, ill. ahol a látóhatár felett a legmagasabban áll; delelőpont’ ❖ már a’ Magyarok Napja is ki lépe ’s Rövid időnn fel hág egünk Dél pontyára (1790 Csokonai Vitéz Mihály CD01) | [Az első negyedben a Holdból] kivilágitott részének felét látjuk, és pedig a nap lementekor épen délponton találjuk (1855 Vasárnapi Újság CD56) | Egy oldalüregbe jutottunk, melybe egyenesen belesütött a délpontján álló nap (1904 Jókai Mór CD18).

2a. (rendsz. birtokszóként) (rég, vál) ’vminek a csúcspontja, ill. tetőpontja’ ❖ az ausztriai közbirodalom is csak akkor [fog] fényének s hatalmának délpontjára emelkedni, mikor Magyarország virágzó és hatalmas leszen (1843 Széchenyi István 8429029, 143) | szerencsénk a délpontra ért (1867 Szigligeti Ede ford.–Shakespeare CD11) | [Amorgoszi Szimónidész] életének délpontja Kr. e. 625 tájra esik (1902 ÓkoriLex. CD28).

Vö. CzF.; ÉrtSz.

délpont főnév 3A1
1. (Csill v. Föld)
egy adott megfigyelőhelyhez tartozó délkör, az ún. égi meridián és a csillagászati horizont déli metszéspontja
Ha az ember az eképpen felállított két jele közzűl, az északi megett állván, a másik iránt néz, akkor meglehetős tökélletességgel az igazi délpontnak néz
(1827 Fazekas Mihály)
[a délvonal] végpontján, a horizonton van a délpont, ettől 180°-ra az É-pont
(1930 TolnaiÚjLex.)
A horizontális koordináta-rendszer alapiránya a kezdőpontból a délpontba mutató irány
(1998 MagyarNagyLex.)
2. (rég, Csill, átv is)
〈égitestek (látszó) mozgásában:〉 a pálya azon pontja, amelynél az égitest áthalad a délkörön, ill. ahol a látóhatár felett a legmagasabban áll; delelőpont
már a’ Magyarok Napja is ki lépe ’s Rövid időnn fel hág egünk Dél pontyára
(1790 Csokonai Vitéz Mihály)
[Az első negyedben a Holdból] kivilágitott részének felét látjuk, és pedig a nap lementekor épen délponton találjuk
(1855 Vasárnapi Újság)
Egy oldalüregbe jutottunk, melybe egyenesen belesütött a délpontján álló nap
(1904 Jókai Mór)
2a. (rendsz. birtokszóként) (rég, vál)
vminek a csúcspontja, ill. tetőpontja
az ausztriai közbirodalom is csak akkor [fog] fényének s hatalmának délpontjára emelkedni, mikor Magyarország virágzó és hatalmas leszen
(1843 Széchenyi István)
szerencsénk a délpontra ért
(1867 Szigligeti Ede ford.Shakespeare)
[Amorgoszi Szimónidész] életének délpontja Kr. e.Krisztus előtt 625 tájra esik
(1902 ÓkoriLex.)
Vö. CzF.; ÉrtSz.

Beállítások