életmentő mn és fn 1C

I. mn

’olyan 〈személy〉, aki az életet közvetlenül v. közvetetten fenyegető veszélyből ment meg vkit’ ❖ [az 1838. március 15-e utáni napokban] tűnt ki Wesselényi Miklós a többi életmentő férfiak seregéből, mint első a szabadító hősök között, ki saját dereglyéjén éjjel-nappal járta a vízlepte utcákat (1860 Jókai Mór CD18) | [II. Rákóczi Ferenc önéletrajzában] életmentő hű kamarását Körösi Györgyöt hálásan említi (1876 Thaly Kálmán CD57) | Minden fővárosi délutáni lapban ott volt a huszsoros hir, az életmentő grófkisasszonyról (1936 Tersánszky Józsi Jenő 9706008, 97) | Horváth István meghallva a segélykiáltásokat élete kockáztatásával – miközben maga is a vízbe került – úszva kimentette a két kisgyermeket a jeges folyóból […]. Az életmentő katona szerénységére jellemző, hogy alakulatához visszatérve nem említette a dolgot feletteseinek (1995 Magyar Hírlap CD09).

a. (átv is) ’olyan 〈dolog, megnyilvánulás, eljárás v. tevékenység〉, amely a közvetlen életveszélyből, üldöztetésből, életet fenyegető helyzetből v. állapotból ment meg vkit’ ❖ az éhezőnek reszkető kezébe életmentő falat adassék (1833 Jelenkor C0226, 419) | Az első segélynyujtás abból áll, hogy a betegen a mulhatatlanul rögtön végzendő (életmentő) műtéteket hajtjuk végre, a sebeket a tudomány mai állásához mérten kezeljük és bekötözzük (1896 PallasLex. CD02) | életmentő munkát végez (1914 Felvinczi Takáts Zoltán CD10) | [a férfi] nem teszi meg az életmentő mozdulatot (1926 Schöpflin Aladár CD10) | A zsebbe való könyvecske valóban „életmentő” eszköz annak a magyar turistának, aki egyetlen világnyelvet sem ismer, még alapfokon sem (1995 Új Könyvek CD29) | [Az olasz Wallenberg, Giorgio Perlasca] a magyar kormánynak is vendége volt ’89-ben, miután fény derült életmentő tevékenységére (2002 Magyar Hírlap CD09).

II. fn

’vkit halálos veszélyből v. üldöztetésből kimentő személy, ritk. állat’ ❖ minmagunk nem leendünk életmentőnk gyilkosai (1831 Széchenyi István 8429008, 253) | (Az életmentő kitüntetése.) […] a király Kopacz Ernő pénzügyőri vigyázónak egy emberéletnek saját élete veszedelembe sodrásával véghez vitt megmentése alkalmából tanusitott bátor magatartása elismeréseül, az ezüst érdemkeresztet adományozta (1908 Budapesti Hírlap febr. 29. C4696, 10) | az életmentő benne mindig erősebb volt a kutatónál [ti. Pasteurben] (1933 Az állatok világa ford. CD46) | nem egy pórul járt turista életét mentette már meg a derék bernáthegyi […]. A négylábú életmentők buzgón baktatnak a yorkshire-i hegyoldalakon, hogy kéznél legyenek, ha a turista életét egy kupicányi itallal megmenthetik (1995 Szinák János–Veress István CD59) | sok, származása miatt megbélyegzett embert bújtattak a bencések, megmentve őket a holocaust borzalmaitól. Az életmentők tiszteletére rendezett ünnepségen több egykori üldözött is részt vett (1996 Magyar Hírlap CD09).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

életmentő melléknév és főnév 1C
I. melléknév
olyan 〈személy〉, aki az életet közvetlenül v. közvetetten fenyegető veszélyből ment meg vkit
[az 1838. március 15-e utáni napokban] tűnt ki Wesselényi Miklós a többi életmentő férfiak seregéből, mint első a szabadító hősök között, ki saját dereglyéjén éjjel-nappal járta a vízlepte utcákat
(1860 Jókai Mór)
[II. Rákóczi Ferenc önéletrajzában] életmentő hű kamarását Körösi Györgyöt hálásan említi
(1876 Thaly Kálmán)
Minden fővárosi délutáni lapban ott volt a huszsoros hir, az életmentő grófkisasszonyról
(1936 Tersánszky Józsi Jenő)
Horváth István meghallva a segélykiáltásokat élete kockáztatásával – miközben maga is a vízbe került – úszva kimentette a két kisgyermeket a jeges folyóból […]. Az életmentő katona szerénységére jellemző, hogy alakulatához visszatérve nem említette a dolgot feletteseinek
(1995 Magyar Hírlap)
a. (átv is)
olyan 〈dolog, megnyilvánulás, eljárás v. tevékenység〉, amely a közvetlen életveszélyből, üldöztetésből, életet fenyegető helyzetből v. állapotból ment meg vkit
az éhezőnek reszkető kezébe életmentő falat adassék
(1833 Jelenkor)
Az első segélynyujtás abból áll, hogy a betegen a mulhatatlanul rögtön végzendő (életmentő) műtéteket hajtjuk végre, a sebeket a tudomány mai állásához mérten kezeljük és bekötözzük
(1896 PallasLex.)
életmentő munkát végez
(1914 Felvinczi Takáts Zoltán)
[a férfi] nem teszi meg az életmentő mozdulatot
(1926 Schöpflin Aladár)
A zsebbe való könyvecske valóban „életmentő” eszköz annak a magyar turistának, aki egyetlen világnyelvet sem ismer, még alapfokon sem
(1995 Új Könyvek)
[Az olasz Wallenberg, Giorgio Perlasca] a magyar kormánynak is vendége volt ’89-ben, miután fény derült életmentő tevékenységére
(2002 Magyar Hírlap)
II. főnév
vkit halálos veszélyből v. üldöztetésből kimentő személy, ritk. állat
minmagunk nem leendünk életmentőnk gyilkosai
(1831 Széchenyi István)
(Az életmentő kitüntetése.) […] a király Kopacz Ernő pénzügyőri vigyázónak egy emberéletnek saját élete veszedelembe sodrásával véghez vitt megmentése alkalmából tanusitott bátor magatartása elismeréseül, az ezüst érdemkeresztet adományozta
(1908 Budapesti Hírlap febr. 29.)
az életmentő benne mindig erősebb volt a kutatónál [ti. Pasteurben]
(1933 Az állatok világa ford.)
nem egy pórul járt turista életét mentette már meg a derék bernáthegyi […]. A négylábú életmentők buzgón baktatnak a yorkshire-i hegyoldalakon, hogy kéznél legyenek, ha a turista életét egy kupicányi itallal megmenthetik
(1995 Szinák János–Veress István)
sok, származása miatt megbélyegzett embert bújtattak a bencések, megmentve őket a holocaust borzalmaitól. Az életmentők tiszteletére rendezett ünnepségen több egykori üldözött is részt vett
(1996 Magyar Hírlap)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások